digitalizáció – Válasz Online
 

A Válasz Online május 2-án hosszú interjút közölt Tamási Miklóssal, a Fortepan alapítójával a közmédiával folytatott jogi vita kapcsán. Mivel az interjúban általában a közgyűjteményi szféra, s ezen belül a főváros múzeuma, a Kiscelli Múzeum többször is szóba került, ezért az intézmény vezetője, Perényi Roland úgy érezte, hogy a „másik oldal” – azaz a közgyűjtemények szempontját is érdemes a nyilvánosság elé tárni.

Bővebben >>>

Visszautasította Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója, hogy bármilyen beszélgetést folytasson a Fortepannal a legnagyobb magyar archívfotó-gyűjtemény nyilvánosságáról. Tamási Miklós, a Fortepan alapítója elmondta: letörölték azokat a fényképeket, amelyekre az MTVA igényt tartott, de továbbra is azt javasolják, hogy a részvénytársaság támogassa egy egyszázalékos gesztussal a magyar kultúrát és a nyilvánosságot. Abszurd helyzet, hogy közpénzből működő állami intézmények pénzért adják és saját tulajdonukként kezelik a régi fotókat, míg a magánadományokból működő Fortepan közszolgálati feladatot végez, és ingyenesen hozzáférhetővé teszi a múlt vizuális örökségét. Interjú.

Bővebben >>>

Váczi Dorka magyar–történelem szakos tanár, a Vodafone Digitális Iskola Programjának szakmai vezetője szerint az infokommunikációs eszközök fontos kellékek a valóban innovatív pedagógiai módszerek szolgálatában. De elvárható-e az innováció és kreativitás a tanárpálya nehézségei mellett és a szigorú tantervi keretek között?

Bővebben >>>