Cselovszki Zoltán több mint egy évtizede vezeti az Iparművészeti Múzeumot, így különös jóindulat kell ahhoz, hogy a helyzet elszenvedőjének lássuk, és ne a mai állapotokhoz vezető folyamatok alakítójának. Mindenesetre most megtesz mindent, hogy a legfőbb áldozatként tekintsünk rá. Ez talán túlzás volna, még akkor is, ha az Iparművészeti Múzeum épületének katasztrófáját nem személy szerint ő idézte elő, azt a kormányzati döntések folyamatos hiánya okozta. Zsámbéki Anna a múzeumban járt, összefutott a főigazgatóval is, és megírta, mire lenne most szükség.

Miért kell saját pénzükön megvenniük a restaurátoroknak az anyagokat, ha bekerül egy különlegesebb lelet a múzeumba? Hogy állhatnak évek óta bezárt múzeumok fontos vidéki városokban? Meddig lehet építeni a megalázóan alacsony bérekért dolgozó szakemberek elhivatottságára? Miközben mindenki az országos nagy múzeumok helyzetére figyel, Zsámbéki Anna egy kevésbé szem előtt lévő területre hívja fel a figyelmet, ahol a bajok talán még súlyosabbak: a városi múzeumok helyzetére. A vidéki kultúra tartópillérei átvészelték az elmúlt éveket, de a fennmaradásukhoz mielőbb gyökeres kultúrpolitikai változásokra lenne szükség.

Azonnal hatályon kívül kell helyezni a jogszabályt, amellyel az Orbán-rendszer reprezentációs célból, protokolláris ajándékként ingyenesen átruházhatóvá tette az állami tulajdonú műtárgyakat – írja lapunknak küldött cikkében Zsámbéki Anna. A restaurátor az örökségvédelem terén szükséges elszámoltatás és rendszerváltás további lépéseit is vázolja, és felhívja a figyelmet az Iparművészeti Múzeum tarthatatlan állapotára. Ez a magunk mögött hagyott korszak talán legsúlyosabb öröksége a múzeumügyben.