Ismeretlen Szent László-ereklye került elő egy plébániai fémdobozból – és valódi
A mezőkövesdi plébánián több mint fél évszázadon át rejtőzött egy csontdarab, amely a rajta lévő felirat szerint Szent László király ereklyéje. Két évvel ezelőtt vizsgálni kezdték, és most az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézete előállt a meglepő eredménnyel: a csont nagy valószínűség szerint valóban a szent király maradványa. László váradi sírja réges-rég elpusztult, ereklyéit azonban minden dúlás, katasztrófa közepette megőrizték az utódok. Írott forrásokkal nem lehetne igazolni a csodával határos módon fennmaradt ereklye valódiságát, a DNS-ből azonban igen.
Tegnap este a Humán Tudományok Kutatóháza Tóth Kálmán utcai épületének földszinti nagyelőadójában egy tudományos konferencia végén a szervezők nyomatékosan megkérték: senki ne készítsen privát fényképet a tárgyról, majd felemelték az üvegdobozt addig takaró leplet. A résztvevő közönség, régészek, történészek, archeogenetikusok, levéltárosok, szóval csupa racionális, tudományos ember sorban a dobozhoz járult; ahogy lehajoltak, hogy közelebből szemügyre vegyék, tartásuk alig láthatóan megváltozott. Mintha mindenki levette volna a fejéről – képzeletbeli – sapkáját, hogy fejet hajtson az ereklye előtt, ahogyan sok évszázada tehették távoli elődök Váradon a szent király sírjánál.
Mit számít, hogy ez a csontdarab, a jobb oldali sípcsont alsó része László király hiteles földi maradványa? Tudományosan ez rendkívül érdekes egy sor különböző tudományterület – vallástudósok, történészek, helytörténészek, archeogenetikusok – számára, a sajátos rituálé azonban azt jelezte, hogy az érdeklődés nem teljesen szenvtelen és racionális. A mélyén valami nagyon ősi és emberi lappang: hogy egy közel ezer esztendeje meghalt történelmi alakhoz közünk van, és a jelenléte köztünk – e csontmaradvány formájában – otthonosabbá teszi az országot. Ugyanez az érzés mentette meg a csontot számtalan történelmi vihar és dúlás közepette, ma már jórészt rekonstruálhatatlan módon. Mindig akadt valaki, aki – legyen bármekkora a történelmi huzat – felkapta, megmentette, és elrejtette az utókornak.
Ahhoz viszont a modern természettudomány kellett, hogy azt mondhassuk: nagy valószínűséggel a szentként tisztelt kora középkori lovagkirály lábszárcsontjának különös módon ránk hagyományozott darabja került elő.
A mezőkövesdi Szent László-ereklye létezéséről ugyanis eddig nem tudott a tudomány. Az ottani Szent László Plébánián egy szekrényben lappangott két évvel ezelőttig.
Novák István plébános 2024-ben kereste meg Dinyési János helytörténészt azzal, hogy van a plébánián egy fémdoboz, abban egy csontdarab, amely a mellette lévő felirat szerint Szent László király lábszárcsontja. A csonton magán is olvasható egy régi latin felirat: Crus Scti Ladislai Regis Hungariae, vagyis Szent Lászlónak, Magyarország királyának lábszárcsontja. A tintával írt betűk alakja és a crus szó jelezte, hogy ez már régebbi, barokk kori írás lehet.
Erre persze könnyen legyinthetnénk. A sokszor elsütött poén szerint Krisztus keresztjének ereklyéiből kijön egy egész erdő. Az ereklyekultusz fénykorában, a középkori Európában minden valamirevaló templomnak kellett egy darabka apostol, egy tövis a töviskoronából vagy egy csepp szent vér (hogy a vadabb ötleteket ne említsük). Kevés a hitelesíthető, valódi ereklye, miért pont ez a plébániai szekrényből előkerült, ismeretlen eredetű csontdarab lenne az.

Az elmúlt években azonban a középkori magyar királyok földi maradványainak kutatása új lendületet vett, a természettudományok fejlődése egy sor izgalmas felfedezést tett lehetővé. A Válasz Online-on is beszámoltunk arról, hogy 2021-ben a tihanyi Királykripta kutatása során sikerült egyértelműen azonosítani az alapító, András király és családtagjai csontjait. Ahhoz ráadásul nem is kellett az archeogenetika, elég volt a frissen elvégzett szénizotópos vizsgálatok egybevetése a régészeti és történeti adatokkal.
Elsőként a mezőtúri csontmaradványt is szénizotópos vizsgálatnak vetették alá, hogy kiderüljön, egyáltalán van-e értelme foglalkozni vele. Már ez is meglepő eredményt hozott: a csont 11. századi. A mezőkövesdiek ekkor fordultak az ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézetéhez.
Az ott elvégzett vizsgálatok eredményét a konferencián Borbély Noémi ismertette. A mannheimi CEZA laboratóriumában elvégzett szénizotópos kormeghatározás szerint a csont kora 995 és 1149 közé tehető (László király 1095-ben halt meg), az antropológiai meghatározás szerint
erős testalkatú, magas férfi sípcsontjának a darabja.
Húsz évvel ezelőtt ennél tovább a tudomány nem is jutott volna, visszaadták volna a dobozt a plébániának azzal, hogy érdekes dolog, vigyázzanak rá. Csakhogy időközben az archeogenetika fejlődése egészen új lehetőségeket nyitott meg.
A továbblépést az tette lehetővé, hogy Szent Lászlónak van olyan földi maradványa, amely történeti forrásokkal jól igazolt, hiteles darab az uralkodó holttestéből: a győri székesegyházban őrzött koponyaereklye, amely a híres gótikus hermában található. 2022-23-ban a Szegedi Tudományegyetem és a Magyarságkutató Intézet közös archeogenetikai kutatócsoportja elvégezte ennek a genetikai vizsgálatát. Az összehasonlítás révén a Mezőkövesden felbukkant csont hitelesítése is lehetséges.
A vizsgálat elvégzését nehezítette, hogy a csont felszínét több későbbi lakkréteg borította. Még nagyobb akadályt jelentett természetesen maradvány kora és állapota, mivel ennyi után nehéz értékelhető DNS mintát kinyerni. Az eredményeket inkább pontosan idézzük a kutatócsoport közleményéből: „A csont a győri Szent László-herma koponyájával megegyező mitokondriális DNS-profilt mutat, egy ritka előfordulású, H1u2 nevű anyai leszármazási csoportba tartozik. A csonttöredék és a győri koponyaereklye teljes mitokondriális (anyai ágon öröklődő) DNS-szekvenciája azonos. Ezzel a haplotípussal a több mint 12 ezer mintát tartalmazó nemzetközi referencia-adatbázisban a Szent László herma mintáján kívül további egyezés nem fordult elő. A véletlenszerű egyezés valószínűsége rendkívül alacsony.”
Borbély Noémi ezt úgy fordította le a jelenlévőknek, hogy a mitokondriális DNS vizsgálatat alapján elméletileg két lehetőség áll fenn: a győri koponyacsont és a mezőkövesdi lábszárcsont vagy ugyanahhoz a férfihoz tartozott, vagy anyai ágon rokonok voltak. Ennél biztosabbat nem lehet mondani, mert az apai ági kapcsolatot bizonyító sejtmagi DNS vizsgálata nem adott egyértelmű bizonyítékot. Elvileg tehát fennáll a lehetőség arra, hogy a mezőkövesdi csont László király egyik férfitestvéréé, de ereklyeként való tisztelete ezt nem teszi valószínűvé.
A természettudományos vizsgálat a legfontosabb kérdést tisztázta:
egyértelmű a kapcsolat a két ereklye között, így minden valószerűség szerint a mezőkövesdi csont is Szent László király maradványa.
De honnan került elő most, közel egy évezred homályából?
Dinyési János elmondása szerint az ereklye sorsát körülbelül kétszázötven évre sikerült visszakövetni. Mezőkövesdre egy feljegyzés szerint 1958-ban került, amikor Varga Sándort a Gyöngyös Asóvárosi Plébániáról áthelyezték a mezőkövesdi Szent László Plébániára. Az ereklyét ő hozta magával korábbi állomáshelyéről, minden bizonnyal azért, mert az ottani plébániatemplom védőszentje Szent László volt.
A Gyöngyös Alsóvárosi Plébánia érdekes hely: az 1950-es évek elejéig, a szerzetesrendek feloszlatásáig ugyanis a gyöngyösi ferencesekhez tartozott, sőt a templom melletti rendház azon kevés magyarországi kolostor egyike, amelyek a török korban is folyamatosan működtek. A kutatás most ott tart, hogy a kolostor 1758-as leltárkönyvében sikerült találni egy bejegyzést, amely Szent László király ereklyéjének birtoklására utal. Eddig követhető vissza a történet az írásos források segítségével:
a barokk korban már a gyöngyösi ferenceseknél van az ereklye, ráadásul egy olyan rendházban, amely korában a legviharosabb időszakban is működött, onnan kerül át 1958-ban Mezőkövesdre.
A többit csak találgatni lehet, de a konferencia résztvevői megfogalmaztak néhány lehetséges és valószerű felvetést.

Szent László királyt Váradon temették el, az általa alapított püspökség – ma már sajnos nem létező – székesegyházában. Sírja kultuszhellyé vált, és 1192-ben szentté avatták. Ekkor exhumálták, nagy pompával újratemették, de a csontok egy része külön ereklyetartóba került, és más egyházi intézmények is kaptak az ereklyékből. Valószínűleg a híres koponyaereklye ekkor vált külön a holttesttől, de azt semmi nem bizonyítja, hogy a lábszárcsont darabjára is ugyanez igaz.
Nagyon is lehetséges, hogy ez jóval későbbi időpontban következett be. Hegedűs András, az Esztergomi Prímási Levéltár munkatársa az esztergomi Szent László-ereklye történetét ismertette. Ez pontosan dokumentált, ugyanis a levéltárban megmaradt az a hitelesítő felirat, amely a csontra volt rátekerve, és valószínűleg Oláh Miklós 16. századi érsek írta saját kezűleg. Ebből kiderül, hogy az ereklyét az esztergomi káptalan 1566-ban Báthori András országbírótól kapta, aki Kelet-Magyarország kevés katolikus hiten maradt főurainak egyike volt.
Mindez összefüggött a váradi királysír pusztulásával és a vidéket – a török veszély mellett – pusztító katolikus-protestáns vallási konfliktussal. 1565. június 22-én református képrombolók törtek be a székesegyháza, ahol Szent László sírját feltörték, és a király csontjait összezúzták, kidobálták. Szegedi Benedek, a váradhegyfoki Szent István-káptalan kanonokja azonban megmentette a csontdarabot, és Báthori Andrásnak adta át.
Egészen logikus – de nem bizonyítható – feltételezés, hogy nemcsak az Esztergomba került ereklyét menthette meg ekkor a kanonok, hanem egy másik csontdarabot is, amit aztán valamikor a gyöngyösi ferences barátoknak adtak át megőrzésre.
Nyilvánvalóan adódó kutatási irány, hogy el kellene végezni az esztergomi ereklye archeogenetikai vizsgálatát, valamint két másikét is, amelyeket Dubrovnikban őriznek. Szent László ottani kéz- és lábereklyéjére Molnár Antal történész hívta fel a figyelmet; mint elmesélte, a ragusai (dubrovniki) kereskedők ebben az időben szabadon járhatták az oszmán uralom alatt álló balkáni és magyarországi területeket, és mentették a pusztuló, kifosztott templomokból a veszélyeztetett ereklyéket. Ezek nagy számban kerültek az adriai kikötővárosba, köztük olyan jelentős darabok is, mint a Szent Jobb.
Egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani:
Szent László király váradi sírja megsemmisült, holttestéből mégis több rész fennmaradt a középkori ereklyekultusznak köszönhetően. Ezek közül kettőt, a győri és a mezőkövesdit a modern tudomány hitelesített.
Annál érdekesebb a mezőkövesdi ereklye valódisága, mert a győri koponyával és az esztergomi combcsonttal ellentétben ennek nem maradt fenn hitelesítő irata, és olyan ereklyetartót sem ismerünk, amelyben őrizték.
Talán soha nem is volt ilyen: minden jel arra mutat, hogy az ereklyének nem volt kultusza. Inkább csak lappangott évszázadokon át, attól kezdve, hogy a szétdúlt sírból a gyöngyösi kolostorba került. Ott tisztában lehettek a hozzá kötődő hagyománnyal, amit megörökítettek a latin feliraton, de teljesen talán nem bíztak a hitelességében. És nem is bizonyíthatta ezt a hitelességet semmi – egészen mostanáig, amikor a modern tudomány képessé vált erre, és Mezőkövesdet most egy hiteles Szent László-ereklyével ajáándékozta meg.
Nyitókép: Szent László király mezőkövesdi csontereklyéje (fotó: ELTE HTK Archeogenomikai Kutatóintézet)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

