Rejtélyes funkciójú, impozáns római épület került elő Óbudán a szeszgyár alól
Budapest egyik legnagyobb lakótelep-építése zajlik az egykori Óbudai Szeszgyár területén. A területen már közel két évezrede is laktak emberek: korábban Mithras-szentély, most egy meghökkentő méretű épület romjai kerültek elő. A funkcióját egyelőre az Aquincumi Múzeum régészei is csak találgatni tudják, mert hasonlót sem Magyarországról, sem máshonnan nem ismernek. A felfedezés a nemzetközi tudományos közösség számára is izgalmas lehet.
– Kezdetben azt mondtuk, apszisos épület. Mostanában inkább toronynak hívjuk – mutat körbe Kostyál Gergely ásatásvezető régész.
Az óbudai Waterfront City építkezésén állunk, a hátunk mögött egy újabb lakótömb betonváza magasodik a toronydaruk erdejében. Az építési palánkon túl már állnak a lakótelep elkészült ütemei, az egykori Óbudai Szeszgyár (BUSZESZ) helyén felhúzott kilenc–tizenhárom emeletes épületek, közöttük keskeny sétány.
– Ha torony, akkor miért van itt ez a lépcső? Lehetett itt egy bejárat? – kérdezünk vissza.
– Ezekre a kérdésekre még nincs válasz. A lépcső egyébként egy későbbi építési korszakból való, mint maguk a falak – mondja a fiatal kutató.
Kostyál Gergelynek szerencséje van: ennyire érdekes és látványos római épületrom hosszú ideje nem került elő Budapesten. Még sokat gondolkodhat rajta, hogy milyen funkciót társítson hozzá, de az hogy a „torony” – maradjunk egyelőre ennél –
egyes falszakaszai embermagasan állnak, már önmagában is különleges élmény Magyarországon, ahol a római romok többsége legfeljebb térdig ér.
Amikor Kostyál Gergely és kollégái, a területen 2017-ben az első szondázó feltárást végző Budai-Balogh Tibor és Sárosi Edit, az Aquincumi Múzeum Ókortörténeti főosztályának vezetője megmutatják nekünk a teljes alaprajzot, még jobban meglepődünk. Ezt már csak légifotón és papíron láthatjuk, a valóságban nem, mivel a feltárás első szakaszában, márciustól május végéig előkerült részeket vissza is temették a falak védelme érdekében. A légifelvételen azonban világosan látszik, hogy a „toronyhoz” egyik oldalról két hosszú, egyenes fal kapcsolódott, vagyis egy „folyosó”. Illetve még pontosabb lenne úgy fogalmazni: a Duna vonalával párhuzamosan egy hosszú, keskeny épület látszódik, amely észak felé toronyszerű, sokszögletű építményben végződött. Mind a folyosó, mind a torony falait kívülről pillérek erősítették meg.
Az olyan rég romba dőlt városok, mint Aquincum térképét a régészeti feltárások nyomán lehet lépésről lépésre megrajzolni. Az egyes feltárt elemek mind egy óriási kirakósjáték darabjai. Az aquincumi puzzle-t a 18. század végén kezdték el rakosgatni, amikor az első feltárások elkezdődtek, de teljes valószínűleg soha nem lesz, hiszen az ókori fölött ott van a modern város: kutatni csak ott lehet, ahol ennek a jelenkori városnak a szövete valamiért hiányos vagy felszakad.
Ahol most állunk, ott szokatlanul nagy méretű szakadás keletkezett azzal, hogy 2017-ben ledózerolták az egykori BUSZESZ használaton kívüli ipari épületeit. Öt hektár vált kutathatóvá, ahol mindeddig csak egészen kis volumenű kutatások történtek, hiszen a szeszgyár 1879-es alapítása óta folyamatosan használt, jórészt épületekkel fedett rész volt. A Folyamőr utca, a Bogdáni út, a HÉV-vonal és a Sorompó utca által határolt egykori gyárterület a 20. század folyamán ipari zárvánnyá vált, amit elkerültek az 1970-es évek nagyszabású lakótelep-építkezései.
Most ezen a maradék területen épül korszerű lakótelep a Biggeorge ingatlanfejlesztő cég beruházásában, és ahogy az ötven évvel ezelőtti építkezések rengeteg régészeti felfedezést hoztak, úgy most
ennek a földdarabnak a kutatása is lehetővé teszi, hogy egy újabb kockát megrajzoljunk Aquincum térképéből.
Hol is járunk ebben a térképben?
A fenti rajz egyszerre mutatja több különböző korszak építményeit az aquincumi településegyüttes katonavárosi területén (az egykori polgárvárost mutató részt levágtuk a grafikáról, ez arrafelé van, amerre a Szentendrei út mentén haladó vízvezeték tart). A 2–3. században a mai Flórián téren és közvetlen környékén fallal körülvett legiotábor állt, amit minden oldalról civil lakosság által lakott külső negyedek vettek körül. Ebben az ún. katonavárosi zónában helyezkedik el a BUSZESZ-gyár telke, mégpedig az Óbudai-szigetet nyugatról határoló Duna-ág mellett. A szigeten pont szemben található a nevezetes Helytartói Palota, északról pedig az Aranyhegyi-patak torkolata jelentett természetes határt, ennek környéke egykor bizonyára vizenyős, lápos lehetett. Nehéz mindezt elképzelni a mai, teljesen átalakult városi környezetben, ahol nemcsak a szűkebbre szabott Dunának van kiépített, kövezett partja, de a patak is egészen máshol fut, a 20. század folyamán ugyanis teljesen új medret kapott: jóval északabbra, a Pók utcánál van bekötve a Nagy-Dunába.
A grafika a területet még lazán beépítettnek ábrázolja, az elmúlt évek feltárásai nyomán azonban tudjuk, hogy a katonaváros ezen részére is sűrű városi beépítés volt jellemző. A lakóházakat, utcákat a késő római korban elbontottak, amikor a maradék lakosság védettebb helyre költözött át. Az ekkorra már felhagyott épületek helyét temetők foglalták el. Ahol már állnak a Waterfront City új lakóépületei, vagyis a volt gyárterület északi és középső részén 2023-ban e településnyomok mellett egy kivételes lelet is előkerült: az aquincumi katonaváros első feltárt Mithras-szentélye. A 3. század második felének nagy háborúiban romba dőlt mithraeum nagyon szép lelet, még kultusztárgyakat (például bikakoponyát, mécsest, kőtál töredékét), feliratos oltárkövet, sőt frígiai sapkás férfi ábrázoló freskódarabot is találtak benne.
Ez az ókori szentély most nagy sárga ládákba dobozolva várja a hátunk mögött, hogy elkészüljön a védőépület, ahol újra összeállítják, és a nagyközönségnek is bemutatják. Ennek költségét és a bemutatóhely fenntartását az ingatlanfejlesztő vállalta. Szoktak ilyen megoldást alkalmazni nagyvárosokban, a londoni mithraeum például már többször költözött. A régészek örömébe azért üröm is vegyül, hiszen hangsúlyozzák: az áthelyezett, magasabb térszintre kerülő szentély esetleg megtévesztő hatású lehet, hiszen szeszgyári mithraeum nem magában állt a mező közepén, hanem házak közt, két utca kereszteződésében; ez nem fog látszani az új helyen, de a tervezett kiállításban nyilván elmagyarázható. A befektetőnek mindenesetre szüksége volt a lelet átköltöztetésre, mivel azon a helyen, ahol megtalálták, már egy hatalmas új lakótömb magasodik.
A gyárterület idén kutatott déli darabján egyrészt ugyanez a katonavárosi lakónegyed folytatódott, másrészt viszont előkerült az említett nagy építmény, amelyet már a külváros lerombolása után, a 4. század első felében építhettek fel.
A méretei nagyszabásúak: a folyosórész eddig feltárt, dokumentált szakasza 55 méter hosszú és 8 méter széles, további 15 méter hosszú a „torony” végéig. A toronyszerűség külső oldalán nagyon szépen megmaradt a római fúgavakolás, vagyis a kövek és a téglák közti habarcsot vastagon ráhúzták a kövek szélére, ami így dekoratív, kváderezett hatást ad. A falak belső oldalára sima, fehérre meszelt vakolat került. A régészek eddig két padlószintet azonosítottak: a legfölső egy döngölt agyagpadló volt, ehhez tartozott a már említett nagy méretű kőtömbökből rakott lépcső; továbbá egy részen megmaradt felette egy vékony habarcsos lekenés is, amit hozzákentek a lépcső alsó fokához. Egy réteggel lejjebb terrazzo padló került elő (tegulás, kőtörmelékes habarcsos kemény, lekent felület), ez lehetett az épület eredeti járószintje. A több padlószint arra utal, hogy az építmény még a római korban többször megújították, az építkezésekhez felhasználták a területen korábban álló házak építőanyagát.
Egyértelmű pusztulási réteget viszont nem találtak, ezért egyelőre nem lehet megmondani, meddig állhattak a romok felismerhető módon a felszínen, de a megmaradt falak magassága alapján valószínűleg egészen sokáig. Érdekes, hogy a környék egészen a 19. századig gyakorlatilag beépítetlen maradt, az itteni üres mezőkön az élet csak az Első Óbudai Szeszégető és Finomító Rt. gyárának felépítésével kezdett visszatérni. A szeszgyár azt a részt, ahol a romok elhelyezkednek, csak a 20. század elején kezdte beépíteni üzemcsarnokokkal.
A szeszgyári területhasználat nyomai ma is látszanak: a romokat betonpillérek és közművek építése rongálta meg, de érdekesebb, hogy a „torony” külső oldalán két pillér között egy falszakasz elé téglaköpenyt húztak; ebből egyértelműen látszik, hogy az egyik csarnok építésekor a romokra rátaláltak, és a masszív római falat nem akarták megbontani, inkább belefoglalták az új épület pincéjébe.
Mégis mi lehetett ez a különös formájú építmény? Adódik a feltételezés, hogy erődítés, esetleg egy nagyobb épületkomplexum valamilyen kapcsolódó része, bár a falak alig 65 centiméter vastagok. Ez erődnek nem igazán meggyőző.
Ha az építése korának városi kontextusát nézzük, ebben az időben Aquincum innen alig 2 kilométerre található polgárvárosát, a katonaváros külső negyedeit és a szigeti Helytartói Palotát sem használták már. A korszak meghatározó aquincumi építménye az ún. késő római erőd, egy jelentős méretű új erőd, amit a régi legiotábor és a Duna közötti területen húztak fel. Ebből még a felszínen is van látható rész, bár valószínűleg csak a lelkesebb Aquincum-rajongók ismerik: az Árpád híd óbudai hídfője közelében, a Verdi Budapest Aquincum hotel melletti kis parkban a burkolatban jelezték a déli falát. Ezt a patkó alakú tornyokkal megerősített, ível szakaszokból álló falat 1974/75-ben azonosította a lakótelep építéséhez kapcsolódó nagy feltárások során Facsády Annamária, ugyanekkor beforduló nyugati szakaszát is megtalálták. Hiányos alaprajzát meg tudjuk mutatni ezen a rajzon:
De mi köze ehhez a szeszgyári felfedezésnek?
Lehet hogy semmi, de ennek a nagy késő római erődnek, ahova Aquincum lakossága Nagy Konstantin uralkodása idején nagyrészt behúzódhatott, az északi oldala teljesen ismeretlen. Azt a területet, egészen a Sorompó utcáig, érintetlenül hagyta a szocializmus nagy városátalakító tevékenysége, így semmit nem tudunk arról, az erőd meddig tartott.
Most viszont látunk egy kirakósdarabkát, rajta egy érthetetlen formájú épülettel és egy folyosóval, ami nem tudjuk, hova érkezik meg. Hamarosan azonban még egy darabkával több megrajzolható lesz a térképből, ugyanis a Waterfront építkezése során a tervek szerint azt 70-es évekbeli kollégiumi épületet is lebontják, ami a Sorompó és a Folyamőr utca sarkán áll. Errefelé folytatódott a római építmény, kérdés, hogy megmaradt-e belőle bármi.
A régészek nyilván alig várják, hogy ezt is megnézhessék, mint ahogy a mostani felfedezés környezetét is szeretnék egy nemsokára meginduló tervásatás keretében feltárni, hátha kiderül valami, ami fényt vet az egykori funkciójára, vagy módosítja az eddig megismert alaprajzot.
De mi lesz magukkal a romokkal? Ezt ma még nem lehet tudni. Az épületmaradvány sorsáról az örökségvédelmi hatóságnak kell döntést hoznia, mindenesetre erre a telekrészre a Waterfront City beépítési koncepciója szerint kereskedelmi létesítmény, illetve részben az egyik lakóépület kerülne.
Nyitókép: a most előkerült római épületrom a Waterfront City építkezésen (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
