„Példátlan pusztulást láttam” – így van esélyünk a hőség és a kiszáradás ellen
Olyan kihívások előtt vagyunk, amilyenekre a magyar társadalom mérsékelten van felkészülve – mondja a klíma- és vízhelyzetről szóló adásunkban Rácz Lajos környezettörténész. A hortobágyi élőhely-rekonstrukció jó példa, a duzzasztott Hármas-Körös a rossz példa arra, hogyan vizesíthető vissza a táj – állítja Jakab Gusztáv paleobotanikus. Mi történik a Kárpát-medencei ökoszisztémával a rekord hőségek és aszály közepette? Volt-e már hasonló helyzet a történelemben? Milyen alkalmazkodási stratégiák működhetnek? Mélyelemző műsorunkban ezúttal fontos, hogy lássuk is, amiről beszélünk, ezért Youtube-nézőink rendhagyó módon nemcsak a stúdiót, hanem időnként az éppen említett tájakat, növényeket is megmutatjuk.
Az adás meghallgatható a fenti lejátszóra kattintva. Ha az nem jelenik meg, közvetlen link itt. Ha egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak! Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található. A podcast Youtube-on is fent van!
Részletek a műsorból:
Gusztáv április 18-án ezt írta a Facebook-oldalára, miután folytatta a szokásos alföldi terepbejárását: „Katasztrófa előtti állapotok. Habár kizöldült a határ, komolyak a figyelmeztető jelek. […] A természetes élőhelyek állapota egyértelműen jelzi a fenyegetés mértékét, a helyzet rosszabb, mint 2022-ben.” És tényleg: 2026 még a különösen pusztító 2022-es „történelmi” aszályon is túltett. Honnan tudta?
Jakab Gusztáv: Őszintén szólva józan paraszti ésszel is belátható volt. A szokásos köreimet futottam így tavasszal. Ilyenkor óriási területeket járok be, hogy az alföldi területeknek az ökológiai állapotát térképezzem fel. […] Óriási változást láttam ’22-höz képest, meg a korábbi évekhez képest is. ’22-ben még azt láttam, hogy volt mit visszatartani. Volt víz a csatornákban, volt víz a mélyedésekben, csak bejött egy nagyon száraz, és mellette egyébként még akkor, áprilisban hűvös időszak. Most pedig már április közepén is alig lehetett vízfoltokkal találkozni a pusztában, csak kiásott árkokban és a mesterséges mélyedések, gödrök alján. Tisztában voltam azzal, hogy a térségben egy-másfél-két métert esett a talajvíz szintje. Ha így fut neki a természet a nyárnak, és bejön egy-két hőhullám, akkor itt kő kövön nem marad. Ezt már áprilisban lehetett látni. […] Idén például a Sárrét, pontosabban az egykori Nagy-Sárrét peremét jártam be. Olyan szintű élőhelypusztulás zajlik ezeken a területeken jelenleg, amilyet évszázadok óta nem láthattunk. […] Termőföldeknél is jártam, elég sok gazdával beszéltem. Idézem az egyiküket: azt mondta, hogy ha kihajtja a teheneit, még ők is sírva fognak fakadni.
Történelmi hőségek és aszályok ide vagy oda, újra és újra vita kezdődik arról, hogy volt-e már ilyen a Kárpát-medencében. Volt már ilyen?
Rácz Lajos: Christian Pfister környezettörténész és Heinz Wanner meteorológus Klíma és társadalom Európában – Az utolsó ezer év című, nemrég általam lefordított kötetének egyik fő következtetése, hogy, bár akkor még nem vettük észre, de 1988-ban túlhaladtunk egy átbillenési ponton. (A könyvről korábban külön podcastadást készítettünk – a szerk.) Képletesen: becsukódott egy ajtó, és csak utólag láttuk meg, hogy nincs rajta kilincs. Teljesen új klímával állunk szemben, amihez nincsenek analógiáink. Nem volt még ilyen. Csak nézzünk, mint a hal a szatyorban, és próbálunk okosak lenni, vagy próbáljuk kikövetkeztetni, hogy mire lehet fölkészülni. Bizonyos trendek láthatóak, de itt alapvetően fontos, hogy az egyik legnagyobb problémája jelenleg a magyar társadalomnak a tudás leértékelődése. Itt pedig arról van szó, hogy folyamatos adatfelvételre lenne szükség kell, és együtt kellene működnie olyan embereknek, akik egyébként normális esetben nem nagyon állnának szóba egymással, mert más nyelvet beszélnek, más infrastruktúrából jöttek, másképpen gondolkodnak. Tehát olyan kihívások előtt vagyunk emberileg is, meg szakmailag is, amire én azt gondolom, hogy a magyar társadalom elég mérsékelten van felkészülve.
Jakab Gusztáv: Paleobotanikusként, vagyis a múlt földtani korainak növényvilágát kutató emberként is azt tudom mondani, hogy ha nagyon visszamegyünk, se találunk hasonlót a mai helyzethez. […] Nagy lehűlések voltak. Van egy, a tudományos időskálán „before present”, magyarul „jelen előtti idő” 4200-as esemény, melyet szokás napjainkhoz hasonlítani, de ott is egy száraz, hideg esemény következett be, és ráadásul az sem volt globális. A múlt századok nagy aszályai is regionális esetek voltak. […] Ez a mostani felmelegedés bizony globális. Azt lehet mondani, hogy az elmúlt 2000 évben hasonlóan globális, hasonlóan gyors és hasonló mértékű felmelegedés nem volt. […] Amikor valaki arra hivatkozik, hogy volt már itt hasonló – ez kibúvó. Ez egy nagyon könnyű mentség arra, hogy miért nem teszünk meg mindent azért, hogy megakadályozzuk, vagy legalább lassítsuk ezeket a folyamatokat.
Rácz Lajos: Környezettörténész kolléganőm, egykori szakdolgozóm, Kiss Andrea egy tanulmányában a 14. századtól a 2022-es aszályig elemezte a különböző szárazságokat és az áradásokat is, és arra a következtetésre jutott, hogy az áradások soha nem okoztak akkora problémát, mint az aszályok. Az áradásokra kialakult egy menedzsment, amivel le lehetett azokat vezetni, a nagy szárazságok viszont mindig megütötték a korabeli gazdaságot. A tradicionális viszonyok között is, és hát most is megütik. Az igazi kockázat a Kárpát-medencében nem a vízbőség, hanem a szárazság a történelmi előzmények szerint.
Hogyan alkalmazkodjunk? Mi legyen az Alföldön, ahol ismét elképesztő ökológiai pusztulás látszik?
Rácz Lajos: Vagy meg kell mondani, hogy honnan teremtik elő a csapadékból hiányzó vizet, vagy pedig hozzá kell igazítani a realitásokhoz azokat a tevékenységeket, amit az Alföldön folytatnak. És ezt nem lehet halasztani. Tehát itt az az alapvető probléma, hogy elveszítettük a távoli múltunkkal és a távoli jövőnkkel. Jelenleg egyetlen dimenzió létezik: a jelen és a közeli jövő.
Jakab Gusztáv: A Hortobágyon körülbelül 20 éve árasztanak, amikor csak tudnak. […] Ott a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület kiválóan csinálja, már ezer kilométer feletti egykori belvízcsatornát számoltak fel, és biztosították a területeknek a vízellátását. Ezt kellene kiterjeszteni; nem valami olyanról beszélek, ami illúzió. A Natura 2000-es gyepterületeken és a vizes élőhelyeken lehetne kezdeni. […] Sokan mondják, hogy duzzasztóművek kellenek a folyókon, és majd az mindet megold. De mit old meg? Kérem, jöjjenek ki, nézzék meg, hogy azokon a területeken, a Körös-vidéken, ahol duzzasztás folyik, ott mit oldott meg! Semmit nem oldott meg. Az öntözést lehet, hogy megoldja, bár 40 fokban már az is kérdéses. Tudok fotókat mutatni Gyomaendrőd környékéről. Felvizen, ott, ahol a békésszentandrási duzzasztó miatt csurig tele van még most is a Hármas-Körös, mert a vízügy visszatartja a vizet, de a folyótól 100 méterre a holtág már ki van száradva, mert nincs összekötve a folyóval. Tehát a duzzasztás nem emeli meg olyan mértékben a talajvíz szintjét, hogy még a holtágban is megmaradjon.
Ez az adás nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű platformon! Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
