Nem a száraz tavasz a legnagyobb baj – öt ábra Magyarország kritikus vízhelyzetéről
Nem az az igazán aggasztó, hogy a szinte csapadékmentes március és április miatt szerte az országban porszáraz a talaj. Hanem ami mögötte van: az alább bemutatott számítások szerint a 2021-től mért halmozott csapadékhiány országosan elérte a 462 mm-t. Ez azt jelenti, hogy öt év alatt körülbelül egy évnyi esővel és hóval kevesebb hullott. Nem arról van tehát szó, hogy idén korábban jött az aszály, hanem hogy még a tavalyi, sőt a túlnyúló hatásokat nézve a korábbiak sem múltak el. Bár a héten némi enyhülés érkezik, több jel szerint nyárra a 2022-esnél is durvább kiszáradással kell számolni. Szó szerint létkérdéssé válik a klímaalkalmazkodás és a vízmegtartás.
Múlt heti ceglédi riportunkban bemutattunk egy helyi vízőrző csapatot, akik a szokatlannak tűnő tavaszi csapadékhiány közepette is képesek voltak több helyen elmocsarasítani a Gerje-patak menti réteket. A módszer egyszerű: önkéntes és hivatásos természetvédők az állami vízüggyel összefogva mederküszöbökkel szórták meg a vízfolyást, és a mini földgátak lelassították a korábban mesterségesen mélyre vágott és felgyorsított patakot. Így nemcsak a mederben, de lokálisan a talajban is több lett a víz.
Ugyan a Hosszúcsemői Tőzegláp csak egy a jó példák közül – látványos eredményt értek el vízmegtartásban a sárrétiek, a marispusztaiak és több nemzeti park is –, de ahogy múlt héten írtuk, több száz, esetleg több ezer szakszerű kisvízi „küszöböléssel” és élőhely-rekonstrukcióval lehetne csak táji léptékű hidratálást elérni.
A jó történetet azért idéztük fel, mert az alább ismertetett adatok és a belőlük levont következtetések csak erősítik a klímaalkalmazkodás fontosságát. Nincs mit szépíteni:
Magyarország vízhelyzete kritikus, számos jel szerint újabb ökológiai katasztrófa felé tartunk.
A nyugati határszélt leszámítva porszáraz az ország, a gazdálkodók már most szörnyű termésátlagokról beszélnek, a kiskerttulajdonosok pánikban locsolnak a tavaszi eső helyett. Egy hete újra előbukkant a Dunából a Szabadság-híd mellett az Ínség-szikla, a 95 cm-es felszíni vízállásnál láthatóvá váló homokkő szirt, amely hagyományosan az aszályos idők jele. Mármint nyár végén, ősz elején, hiszen ilyenkor tavasszal magasabban szokott állni a víz. Az Ínség tavaly is kint volt már márciusban és júniusban is, jelezve, hogy új idők járnak.
A HungaroMet összesítése alapján országos átlagban az ilyenkor megszokott csapadékmennyiség mindössze tizede, 4 mm (!) hullott 2026 áprilisában. Az eddig beérkezett adatok alapján kilenc olyan automata állomásról jelentettek, ahol egyáltalán nem volt mérhető csapadék az év negyedik hónapjában. Zéró milliméter eső hullott többek között Encsen, Püspökszilágyon, Budapest egy részén, Jászapátiban és a Kékestetőn. Az állami meteorológiai szolgálat szerint kijelenthető, hogy ez volt az egyik legszárazabb április 1901 óta.
Mindezt úgy, hogy márciusban is csak a hónap utolsó napjaiban érkezett eső. A 90 napos (február–áprilisi) csapadékösszeg délnyugati tájainkat leszámítva 30 és 75 mm között alakul az országban. Ez katasztrofálisan kevés, a korábbi (1961–1990-es) harmincéves átlag szerint csupán áprilisban 40–60 mm kellene, hogy hulljon. Most Budapesten a 90 napos csapadékösszeg 35–45 mm. Ez valahol ott van, mint a közép-ázsiai sztyepp-klíma ilyenkor szokásos értékei, de például a kazahsztáni Asztanában ennél több hullott ugyanebben az időszakban.
Az ország túlnyomó részén a nyári, frissen vetett növényekre nagyfokú, egyre nagyobb területen már súlyos aszály tapasztalható. Itt persze helyesebb időhatározó lenne a még. Hiszen a baj nem azért nagy, mert idén korábban jött az aszály, hanem mert még a tavalyi, sőt a túlnyúló hatásokat nézve a korábbiak sem múltak el. Hazánk területén a 2021 óta tartó, 2023-at kivéve az átlagosnál szárazabb időjárás következtében a halmozott csapadékhiány mértéke 2026. április 30-ra elérte a 462 mm-t az Országos Vízügyi Főigazgatóság számításai szerint. Az alábbi ábrán a zöld vonalra érdemes figyelni, mely 2024 óta majdhogynem szabadesést mutat.
Szintén az OVF lapunknak megküldött ábrájából látható, hogy az Alföldön, valamint a Tisza hazai vízgyűjtő területén ennél lényegesen kedvezőtlenebb a helyzet: több térségben akár 900 mm-t is meghaladó halmozott csapadékhiány jellemző. Alább Hódmezővásárhely látható 918 milliméterrel.
A mostani tavaszi aszály különösen baljós jelenség. Szabó Péter éghajlatkutató térképre tette a Copernicus Éghajlatváltozási Szolgálat modellje szerint észlelt szárazságot a talaj felső 10-20 cm-es rétegében az elmúlt hat évben, április 22-én, a Föld Napján.
Látható, hogy a katasztrofális 2022-t kivéve a legtöbb évben ekkor még nem volt aszály, hiszen a talajok általában április végére feltöltődnek, és a szárazodás csak ezután indul:
Még beszédesebb a következő ábra, mely a 10-20 cm-es talajréteg feltöltődését mutatja az Alföldre a hidrológiai év kezdetétől, november 1-től április 22-ig. Szabó Péter szerint jól látszik, hogy a 2022/23-as és 2023/24-es évek jól feltöltődtek a január-márciusi időszakra, és csak ezt követően, viszonylag jó helyzetből indult meg a szárazodás. 2021/22-ben az ideihez hasonlóan egy rossz, aszályos helyzetből vágtunk neki a télnek, és ekkor sem tudott a talaj megfelelően töltődni. A tavalyi, 2024/25-ös évben sem érkezett téli csapadék, azonban az ideinél kissé jobb helyzetben vágtunk neki a meleg hónapoknak. Ezen eredmények szerint most, 2026. április végén egyértelműen a legrosszabb a helyzet az aszály szempontjából az Alföldön – összegzi az ábra tanulságait az éghajlatkutató.
A millió dolláros kérdés: miért? Mi az oka annak, hogy ennyire száraz tavaszunk volt, milyen összefüggésben van ez a klímaváltozással? – Nemcsak nálunk, hanem az Alpoktól egészen a Baltikumig az idei év jóval szárazabb volt a sokéves átlagnál, tehát egy nagyobb térséget érintő anomáliáról beszélünk – mondja a Válasz Online-nak Szabó Péter. – Ezt önmagában még nem kötném közvetlenül a klímaváltozáshoz. Ugyanakkor az jól alátámasztott tény, hogy a globális felmelegedéssel nő a hosszabb száraz időszakok gyakorisága a mérsékelt övben, és az is megfigyelhető, hogy a tartósan fennmaradó, úgynevezett perzisztens légköri helyzetek gyakoribbá válnak. Ilyenek voltak például térségünkben a decemberrel kezdődően többször visszatérő anticiklonális jellegű időszakok, amelyek február vége óta tartós szárazságot okoztak, illetve az év elején a mediterrán térségben vonuló, beragadó ciklonok, amelyek nagy területen rendkívül nagy csapadékot eredményeztek – összegez az éghajlatkutató.
És valóban, az alábbi, az év kezdetétől április végéig a tágabb Európa csapadékösszeget mutató térképen látható, hogy a Földközi-tenger medencéje eddig jól járt az esőkkel, Magyarország és a Kárpát-medencétől északra szinte mindenki rosszabbul.
Sovány vigasz, hogy a szerdától megnő a záporos csapadék esélye, sőt a hét második felében akár hosszabb ideig tartós esőzésekre is számíthatunk.
Nyilvánvaló, hogy ha kapunk is kiadósabb csapadékot, az alföldi talaj felső egy méteréből jelenleg hiányzó 100-120 mm-t nagyon nehéz behozni.
Minden jel szerint beléptünk a szárazságok új korába,
amikor nem egy-egy vízhiányos évszakot kell önmagában elemezni, mivel több éves aszályhalmozódással állunk szemben. Előfordulhat egy-egy nagyobb havazás vagy esősebb időszak (2023 például összességében a nyolcadik legcsapadékosabb évünk volt), de a csapadékmennyiség bizonytalanabbá válása és a melegedő klímával növekvő párolgás miatt évről évre egyre több nedvesség hiányzik a talajokból.
Nyitókép: illusztráció (fotó: FERENC ISZA / AFP)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
