Temetik az árkokat: aszály közepén is sikerült lassítani egy egész térség kiszáradását
A tavaszi szárazság ellenére, érdemi csapadék nélkül is több helyen megjelent a felszíni víz az északi Homokhátságon, a Cegléd körüli réteken. Csoda történt? Majdnem: önkéntes és hivatásos természetvédők a vízüggyel összefogva mederküszöbökkel szórták meg a térség fő vízfolyását, a korábban mesterségesen mélyre vágott és felgyorsított Gerjét. A mintaszerű együttműködésben készült mini földgátak lassították a lefolyást, így nemcsak a folyómederben, de lokálisan a talajban is több lett a víz. Ami itt történik, példa lehet máshol is: több száz, esetleg több ezer szakszerű kisvízi „küszöböléssel” és élőhely-rekonstrukcióval már táji léptéknél tartana az ország hidratálása.
„Milyen patakmeder?! Lopóárok ez, nem patakmeder!”
Cegléd város nyugati szélén, a Gerje-patak hídjánál halljuk a fanyar beszólást. Jártunk már néhány vizes riporton, de a lopóárok kifejezés új. Se nem irodalmi, se nem szakirodalmi. A ritka homokháti argó jelentése: szögegyenesre húzott, sokszorosan kikotort csatorna, amely ahelyett, hogy a táji működésnek megfelelően vezetné és használná a vizet, szó szerint kilopja a talajból is. Hiszen minél mélyebbre vágódik, annál jobban gyorsítja a lefolyást és apasztja a felszínközeli vizeket.
A Gerje mai állapotának kétségtelenül annyi köze van egy valódi patakhoz, mint egy úszómedencének a Velencei-tóhoz. Leszámítva, hogy az úszómedencében víz is van. Az Albertirsát, Ceglédet, Törtelt érintő 50 km hosszúságú ér egyike a rommá szabályozott magyarországi kisvízfolyásoknak. Árokszerű, a tájat egyenesen keresztülszelő trapézmeder, mely az utóbbi években leginkább akkor került a helyi lapok címoldalára, amikor nyáron kiszáradt.
Pedig a Gerje igazi kincs: a Kiskunság szomszédságában, a Duna-Tisza közi homokhát és a Gödöllői-dombság közti nyeregben, egy lápi tőzeges tóból ered. Ez a ritka hazai síkvidéki források egyike. Köröstetétlen határában találkozik a Perje-patakkal, így lesz belőle Gerje–Perje-főcsatorna, mely Tószeg alatt ömlik a Tiszába. Illetve csak ömölne, hiszen tavaly elraktározták minden cseppjét a felsőbb szakaszon. Valaha a Gerje vize nem egyetlen árkon folyt, hanem szakaszosan csörgedezett délkeletnek, helyenként felgyűlve kisebb tavakban vagy semlyékben, vagyis időszakosan vízborította mélyedésekben. Az itt élő emberek már a 15. században elgátolták és malomárkokat építettek hozzá. Bő évszázaddal ezelőtt is kilenc vízimalmot jegyeztek a térképek Cegléd környezetében.
Ma már nehéz elképzelni, de a 20. században aztán többször jeges ár vonult le a Gerjén, a 40-es években Cegléden a város mélyebben fekvő területeit el is öntötte. Volt, hogy egy hatalmas jégdugót robbantással kellett kimozdítani a helyéről. Utoljára a 60-as években történt hasonló, a területileg érdekelt állami és szövetkezeti gazdaságok létre is hozták a Gerje–Perje Vízgazdálkodási Társulatot azzal a feladattal, hogy minél többet vezessenek el a „káros belvizekből”, mégpedig a mezőgazdaságilag művelt területek érdekében. A tervet, mondhatni, túlteljesítették: egy korabeli összeírás szerint 110 kilométernyi másodrendű és 196 kilométernyi harmadrendű belvízcsatornát építettek a Gerje–Perje vonalához. Ezeknek kulcsszerepe volt a környék majdnem tökéletes kiszárításában.
Ma a régi vízbőség legfeljebb nyomokban jelenik meg. – 2021-ben volt itt utoljára állandó vízborítás. Azóta le kell ásni, hogy megtaláljuk a nedvességet a talajban – mondja Szabó Géza, a Hosszúcsemői Tőzegláp nevű civil akciócsoport társalapítója, miközben ásóját a földbe szúrja. Társaival a Gerje-medertől pár méterre, a patakmenti tőzeges gödrökben keresik az el-eltűnő felszíni vizet, hogy legyen mihez mérni a tervezett helyi duzzasztás eredményét.
Géza néhány ásónyom után célt ér: – Mit mondjak? Katasztrófa. Már most olyan mélyre süllyedt a vízszint, mint ahol tavaly augusztusban volt. Pedig tavasz van, vegetációs időszak, tocsognunk kellene itt a tőzegesben. Hogy a szénahelyzet milyen lesz, baromi jó kérdés. Lótartással foglalkozom, ezért gyepgazdálkodom is, de már évek óta kénytelen vagyok a Dunántúlról venni a szénát. Idén mondjuk, látva ezt a tavaszi aszályt, már az is kérdés, hogy ott mi lesz – folytatja.
Mit lehet tenni? Tőzeglápos embereink története pont nem a kétségbeesésről, hanem a cselekvésről szól. Szabó Géza testvérével, Istvánnal, Ökológiai Kutatóközpont-os és nemzeti parkos szövetségeseikkel évek óta kísérleteznek azért, hogy lassítsák, sőt ha lehet, megállítsák a Gerje–Perje sík kiszáradását. – Fogtuk az ásót, a lapátot, és elkezdtünk földet termelni a Gerjébe – veszi át a szót Szabó István. –
Fenékküszöböket, vagyis a patakmeder aljára, vízszintemelés céljából tett mini gátakat kezdtünk építeni kézi erővel.
Eleinte semmilyen kapcsolatunk nem volt a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal, aztán fokozatosan kiléptünk az illegalitásból és a félhomályból, elkezdtük velük a párbeszédet. És eljutottunk odáig, hogy már közösen dolgozunk. A választás előtti héten tizenhárom ilyen küszöböt csináltunk meg velük együtt. Ezt folytatjuk most – mutat a Gerje-patak hídjánál éppen beforduló KÖTIVIZIG-es kanalas forgókotróra.
A Hosszúcsemői Tőzegláp annyira civil szerveződés, hogy még egyesületté se alakult. Költségvetésük pont nulla forint (ahogy Szabó Géza mondja, egy-egy akciójuk ára „három pizza meg a bizalom”), hajtóereje a közösség és a természet szeretete. Szűkebb működési területük a Gerje és a Perje síkja, ahol több tucat mederküszöb segítségével egészen komoly vízvisszatartó szisztémát alakítottak már ki.
– Nem egy-egy vizes élőhelyet szeretnénk rehabilitálni – folytatja Szabó Géza. – A célunk regionális léptékű rendszer,
amelyben minél több ponton lassítjuk a vízfolyásokat, hogy időt és életet nyerjünk az aszályos időszakban.
A KÖTIVIZIG-es kotró közben megkezdi a munkát. A meder jobb partjától pár méterre felmarkol egy adag földet, és a mederbe önti. – Jól megy a markolózás – jegyezzük meg udvariaskodva az egyik kékruhás vízügyesnek. – Gépi áthalmozás – veti oda foghegyről. Vert hadként oldalgunk vissza a civil kollégákhoz.
Az a cél, hogy a mederkeresztmetszet 25 százalékáig duzzasszák vissza a patakot. És hogy miért így? – Azzal, hogy lassítjuk a vízfolyást és emeljük a vízszintet, lényegében fokozzuk a beszivárogtatást és „megtámasztjuk” a talajvízszintet itt, a szomszédos tőzeges gödrökben, ahol Gézáék az előbb ástak. Ha a Gerjében több víz van, a környék talajában is több lesz, mert összefüggő rendszer van a felszín alatt. – magyarázza Juhász Erika biológus, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársa, a tőzeglápos testvérek szövetségese. – Nagyméretű duzzasztók helyett mi sok kis apró beavatkozásban, a túlmélyült medrek helyreállításában hiszünk, valamint abban, hogy lehetőséget biztosítsunk arra, hogy a víz lemodellezett, ellenőrzött keretek között kiléphessen a medréből és visszatérhessen a táj legmélyebb pontjaira. Mindenki azt szeretné, hogy emelkedjenek a vízszintek, de praktikusan nem a víz-, hanem a mederszintet kell emelni ahhoz, hogy a víz hozzáférhetőbb legyen.
Más szavakkal: a lopóárokból adóárok lesz.
Hogy mennyire működik ez, annak bizonyításához ugorjunk át pár kilométerre innen, a Gerje egy másik szakaszához, a Titkos-rétre. Itt már egy bő héttel korábban befejezték a mederküszöbölést. Íme:
– Nézzék, múlt héten itt alig volt víz, most már van. Nemcsak a mederben, hanem a körülötte is – mondja Szabó Géza. – És máris visszatért az élővilág, látunk sárszalonkát, kuruttyol a béka, van gólyatöcs. Egészen úgy néz ki, mint az élő táj.
A korábbi patakduzzasztásaik eredménye, hogy bár a szomszédos Hajta-vidéken egy méterrel mélyebben van a talajvízszint, mint tavaly ilyenkor, a Gerje-vidéken a csökkenés mindössze körülbelül 30 cm. – Vagyis ahhoz képest
70-80 cm pluszban vagyunk. Kis léptékben sikerült lassítanunk a kiszáradást.
Nem világmegváltás ez, de könyörgöm, önkéntesen, néhány lapáttal és lelkes civillel csináltuk! – tárja szét a kezét Géza.
A tőzegláposok éppen ezért szkeptikusak a sokmilliárdos szivattyús homokhátsági vízpótlással kapcsolatban. Szabó Géza végzettsége szerint geográfus, hasonló elveket vall, mint a Vízválasztó mozgalmat vezető Balogh Péter, aki szerint a holdbázisprojekt-méretű beruházások előtt helyet kell keresni a víznek a tájban. – Előbb a természetes folyamatot kell visszaállítani, a meglevő árkokat betemetni, fenékküszöbölni. Különben egy lyukas vödörbe töltjük a vizet sok pénzért – mondja Géza. Nem veti el mindenestül a régi szikes tavak dunai feltöltését, de társaival együtt mintaprojektként szeretné felmutatni a Gerjén végzett munkájukat. Szerinte ilyen mini duzzasztásból kellene több száz, esetleg több ezer, és máris táji léptéknél tartana az Alföld „megjavítása”. Hiszen
ha víz van a talajban, van párolgás, ha van párolgás, csökken a légköri aszály, ha csökken a légköri aszály, az egész ökoszisztéma kedvezőbb embernek, állatnak, növényzetnek.
Térjünk most vissza Cegléd határába, a Gerje-hídhoz, ahol a kotrógép elkészült a gépi áthalmozással. – Tévedés, hogy készen vagyunk. Sok munka van még. Ülepszik a gép által lerakott anyag, ezt kézi erővel meg kell erősítenünk, mert könnyen elmossa a víz – mondja Szabó István. – Miért nem inkább egy teherautónyi követ tesznek a Gerje-mederbe? – tesszük fel a kérdést. – Mert ezek a földből emelt küszöbök törvény szerint ideiglenes létesítmények. Nem kell hozzájuk vízjogi létesítési engedély. Együttműködve a nemzeti parkkal és a vízüggyel kitaláljuk, lemodellezzük, és egy helyszíni bejárás után kijelöljük az időpontot és meg is csináljuk. Ez a civil tempó! Ha állandóbb dolgot szeretnénk, például kőből, fél évtől két évig húzódhat a procedúra – fejti meg a helyzetet Szabó István, miközben nem győzi hangsúlyozni, mennyire fontos az egyeztetés a hivatalos szervekkel, hogy ne mindenki kontroll nélkül kezdjen bele a gátépítésekbe.
Az egész Gerje-történetben így is mintaszerű a civilek, a kutatók és a vízügyesek együttműködése. – Óriási segítséget kaptunk a KÖTIVIZIG-től. Ők az alapötletünkből elindulva, hogy szeretnénk ilyen kézműves megoldásokkal megtartani vizeket, lemodellezték az egészet, és Albertirsától Köröstetétélenig az ő hatáselemzésükből dolgozunk most. Ráadásul fantasztikus szakemberekkel. Szinte Nyugat-Európában érzem magam – méltatja a helyzetet Juhász Erika.
És hogy hogyan fogadják ezt az egészet a helyiek? Vegyesen, de már inkább pozitívan. A Szabó testvérek azt mondják, még mindig van olyan, aki azt hiszi, árvizet okoz a sok minigát, de a legtöbben már értik, mi történik. – A két héttel ezelőtti kotrós munkánál odajött terepjáróval egy 80 körüli bácsi. Kérdezte, hogy mégis mit csinálunk, hiszen a szomszédos föld az övé. Rövid úton kiderült, hogy az úr Ceglédtől Ceglédbercelig a határ tulajdonosa. Miután szépen elmondtuk neki, miben mesterkedünk, felujjongott, mivelhogy ő is természetvédő beállítottságú. Háromszáz hektárnyi területéről küldte át a helyrajzi számokat, mondván, hogy csináljuk, emeljük a talajvizet, ahogy tudjuk – meséli a jó példát Szabó Géza.
Testvére pedig azt mondja, az Ökológiai Kutatóközponttal közösen dolgoznak a Vizet a vadnak!-programon, kifejezetten a Gerje menti vadásztársaságok megnyerését célul tűzve. – A vadászok nemcsak fontos véleményformálók és területhasználók, hanem sokszor ők ismerik a legjobban a tulajdonviszonyokat. Általuk könnyebben nyerhetők meg a helyi érdekeltek. Teljesen más, ha ők kérik egy-egy terület árasztását, mint ha állami szervek vagy mi, civilek – magyarázza Szabó István.
Hétfő dél van, még csak pár órája figyeljük terepen a Hosszúcsemői Tőzegláp tevékenységét, de világos, hogy hatalmas meló ez. Mégis mi hajtja őket? – kérdezzük.
– Lehet félni a klímaválságtól, meg még egy csomó dologtól a világon. De
van különbség a passzív elszenvedés és az aktív megküzdés között. Mi az utóbbit választjuk.
Mindig tehetünk valamit. Tanuljunk már meg közösségként működni! Hát nagyjából ez. Plusz nálam sok egoizmus. Szeretek dumálni, hatással lenni másokra – válaszol Szabó Géza.
– Jó lenne lelassítani vagy akár megállítani hazánk kiszáradását. Tudjuk, hogy a szemléletváltás nem mindenhol halad ugyanolyan mértékben, de a jó példánk, reméljük, futótűzként terjed szét az országban, és egy év múlva már kiterjedt, hálózatosodó országos vízőrző rendszer működik majd Magyarországon. Annyira egyszerű lenne… Milyen csoda világ lehetne egy-két éven belül? Egy biztos: mi ezért mindent meg fogunk tenni! Őrizzük meg vizeinket, temessük az árkokat! – zárja Szabó István.
A „Miért csinálja?” kérdésre végül Juhász Erika válaszol legtömörebben:
– Hogy legyünk minta Európában.
Nyitókép: Szabó Géza és István a Gerje medrében (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
