A totem bukása – Orbán veresége után dominóhatástól tarthat az illiberális internacionálé
Teljesült Orbán Viktor álma, hogy megkerülhetetlen világpolitikai tényezővé váljon: a világsajtó címlapon hozta, hogy a magyarok két nagyhatalom támogatása ellenében váltották le rendszerét. Bukásának hatása túlnyúlhat hazánk határain: az illiberális internacionálé a legfőbb hivatkozási pontját veszítette el benne. Igen: még Donald Trump és köre is Orbánban jelölte meg a „nyugati civilizáció” fő védvonalát, aki példát mutatott a woke legyőzésében és a születéspárti politikában – egyúttal trójai falóként csempészte be az amerikai jobboldal fősodrába a Kreml-szimpátiát. A nemzetközi szélsőjobbot erősítő nyugati válságtünetek továbbra is fennállnak – csak immár nehezebb lesz azt mondani, hogy az autoriter illiberalizmus érvényes és sikeres megoldást kínál rájuk.
Ritkán fordul elő egy 9,5 milliós lélekszámú ország életében, hogy a világ vezető nagyhatalmának vezetői a törvényhozási választásának alakulásához kössék ha nem is a teljes emberiség, de legalábbis a nyugati civilizáció sorsát. Magyarországgal most ilyesmi történt: J. D. Vance, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke néhány nappal a választás előtt arról beszélt, hogy Kossuth Lajos egykori próféciája beteljesült, és Magyarország a nemzeti függetlenség sarokkövévé vált az európai kontinensen.
„Kiálltok-e a szuverenitás és a demokrácia mellett? Kiálltok-e a nyugati civilizáció mellett? Kiálltok-e a szabadság, az igazság és atyáink Istene mellett? Akkor, barátaim, menjetek el a hétvégén szavazni. Álljatok Orbán Viktor mellé, mert ő kiáll értetek, és kiáll mindezért” – mondta Vance, akinek üzenetére telefonon, majd a közösségi médiában főnöke, Donald Trump is ráerősített.
Nem voltak egyedül: néhány héttel a választás előtt, az első Patrióta Nagygyűlés és az immár ötödször megrendezett CPAC Hungary keretében az illiberális nemzetközi jobboldal színe-java felsorakozott Orbán mögött Javier Milei argentin elnöktől Marine Le Penig, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjéig, Alice Weideltől, az Alternatíva Németország elnökétől Geert Wildersig, a holland Szabadságpárt első emberéig, illetve a videóüzenetben bejelentkező Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökig.
Az eredmény ismert: hiába mozgattak meg minden követ a „szuverenisták”, hogy a helyes irányba tereljék a magyar választópolgárok döntését, Orbán Viktor rendszere kétharmados vereséget szenvedett.
És mivel a tétet nemzetközi léptékűvé tették, az eredmény hatása is az lehet. A magyar választást a fél világ lélegzet-visszafojtva figyelte, eredményéről pedig a világsajtó tekintélyes része vezető hírként számolt be. Ha egy elemző egy Magyarország méretű ország választásának nemzetközi dimenzióit vizsgálja, normális esetben arról ír, milyen hatással volt az eredményekre a geopolitikai helyzet. Minden okunk megvan azt hinni például, hogy Donald Trump viselkedése döntötte el, ki nyerte a 2025-ös kanadai vagy ausztrál választást. Most azonban az is érvényes kérdés, milyen hatása lesz a magyar eredményeknek a világpolitikára.
Internacionálé születik
Hogy jutottunk el erre a pontra? A Fidesz és személyesen Orbán Viktor immár bő egy évtizede törekszik rá, hogy a magyar belpolitika dimenzióján túllépve magát az európai, sőt az egész nyugati politika alakítójaként pozicionálja. Ebben a folyamatban 2015 jelentett fordulópontot: Európában a migrációs válság, a tengerentúlon Donald Trump politikai színre lépése új lendületet adott a radikális jobboldali politikai mozgalmaknak. Orbán Viktor az előző év nyarán Tusványoson meghirdette az illiberális demokrácia gondolatát, és a következő években intenzív nemzetközi kapcsolatépítésbe kezdett, hogy összefűzze a szálakat.
Ennek jegyében elkezdett közeledni az európai szélsőjobboldali pártokhoz, és idővel teljesen lecserélte rájuk korábbi jobbközép kapcsolatrendszerét, amely eleve egyre kritikusabban szemlélte az illiberális, korrupt Orbán-rendszer kiépülését. Mindeközben – magyar közpénzből finanszírozott think tankek hálózatán keresztül – elkezdte hazánkba csábítani a nyugati, elsősorban amerikai szélsőjobboldal ikonikus megmondóembereit.
A sort 2018-ban a Schmidt Mária vezette XXI. Század Intézet nyitotta meg, amely Steve Bannont, Trump volt kampányfőnökét, valamint az akkor már az amerikai jobboldalon sem szalonképes, magát „veszélyes köcsögként” aposztrofáló Milo Yiannopoulost hívta meg az Európa jövője című konferenciára. A kormányközeli Design Terminal először 2016-ban rendezte meg a Brain Bar fesztivált, amely olyan neveket hozott ide, mint Peter Thiel Trump-párti mágnás, illetve Jordan Peterson píszí-ellenes kanadai professzor.
A Matthias Corvinus Collegium (MCC) 2021-ben Tucker Carlsont, a MAGA kedvenc műsorvezetőjét látta vendégül az első MCC Feszt keretében, sőt az amerikai műsorvezető több napon át Budepestről vezette népszerű talkshowját a Fox News hírtelevízióban. Ő aztán 2023-ban, immár független tartalomkészítőként is visszatért az MCC hívására, és készített interjút Orbán Viktorral a Karmelita teraszán. Az MCC Feszt olyan olyan gondolkodókat is Magyarországra hozott, mint a Trumppal szemben sokáig megértő Niall Ferguson konzervatív brit történész vagy Douglas Murray migrációkritikus brit sztárújságíró.
E folyamat másik kicsúcsosodása volt az először 2022-ben megrendezett CPAC Hungary, az amerikai Konzervatív Politikai Akciókonferencia fiókrendezvénye az Alapjogokért Központ szervezésében. A CPAC keretében a magyar fideszes holdudvar mellett sok tucat amerikai „think tanker”, trumpista influencer, amerikai republikánus és európai populista politikus adott elő Budapesten. Sőt, Orbán is elment előadni Dallasba, a CPAC anyarendezvényére 2022-ben, ahol valóságos politikai celebként fogadták.
Már az első budapesti CPAC-en egyértelmű volt, hogyan tekint ez a közeg Orbánra: totemként. Totem volt az európai bevándorlásellenes, euroszkeptikus mozgalmaknak, minthogy ő volt az egyetlen harcostársuk, aki hatalmon volt, méghozzá hosszabb ideje, és nem holmi kompromisszumos koalícióban. És totem lett az amerikai jobboldal számára is, mert imponált számukra, hogy az általuk fontos kultúrharcos témákban sikeresnek látszott egy „ellenséges” közegben, a gonosz brüsszeli bürokraták uralta Európai Unióban.
„Magyarország reményt ad: egy ország, amely felvállalta a szüléspárti politikát, nemet mondott Sorosnak, megvédi határait és csírájában fojtotta el a degenerációt. Magyarország megtestesíti a reményt, hogy a nyugati civilizációt meg lehet menteni. Amerikai orbánizmusra van szükség”
– foglalta össze 2022-ben, a Bálnában bizonyos Gavin Wax, a New York-i Republikánus Klub nevű egylet elnöke.
Zsíroskenyértúrák
A nagy zászlóshajó-rendezvények, mellett a kormányközeli think tank-hálózat tanulmányutakkal is építette a magyar soft powert. Az MCC vagy a Danube Institute nyugati értelmiségiek tucatjait hozta el Magyarországra vagy Erdélybe, akik a kerekasztal-beszélgetések és előadások lehetősége mellett élvezhették a magyar gasztronómia és borászat javát is, nem beszélve a Kárpát-medence természeti és építészeti örökségéről.
Nemcsak radikális jobboldali vagy „posztliberális” személyiségeket céloztak meg, hanem gyakran olyan liberális vagy centrista értelmiségieket is, akik az odahaza tapasztalt eltörléskultúra miatt nyitottak voltak a „woke” kritikájára, és megvették az üzenetet, hogy Magyarországon csak azért nem hódít genderidentitás-ideológia, mert Orbán Viktor hősiesen megállította a határnál. Ezeket a gyakran jóhiszemű professzorokat első pillantásra vállalhatónak tűnő szervezetekkel és programokkal hálózták be, és a woke-kritika árukapcsolásával adták el nekik a „magyar modell” nagyszerűségét.
Abszurd helyzet alakult ki. A NER médiája és értelmiségi holdudvara tájidegen, Nyugatról importált kultúrharcot vívott, és Magyarországon küzdött az elnyomott fehér férfiak jogaiért, illetve a nálunk (szerencsére) hírből sem ismert óvodai transzvesztita-meseelőadások ellen. A woke-kal jogosan kritikus nyugati jobboldal pedig a woke „legyőzésére” hivatkozva hirdette az Orbán-rendszer nagyszerűségét, miközben a demokráciadeficittel és korrupcióval kapcsolatos kifogásokat letudta annyival, hogy liberális hazugságok.
Némelyik exportált magyar politikai termék kicsírázott Nyugaton is. Azt, hogy a népességrobbanás kitartó mítosza helyett a nyugati társadalmakat inkább az elnéptelenedés és elöregedés veszélye fenyegeti, a posztliberális nyugati értelmiség már korábban felismerte. Csak aztán erre egy olyan ország „natalista”, „familialista”, azaz születéspárti és családbarát politikájában találták meg a követendő választ, amelyben a bőkezű pénzosztás és a repülőtérre kiplakátolt családpártiság ellenére mélypontra süllyedt a születésszám, és ugyanúgy vendégmunkásokkal kell megoldani a munkaerőhiányt, mint bárhol máshol.
A 2015 után kétévente megrendezett Budapesti Demográfiai Csúcs a téma vezető nemzetközi seregszemléje lett, és csak azután lett vége, hogy a téma zászlóvivője, Novák Katalin belebukott a kegyelmi botrányba. Persze csak miután találkozott a demográfiai vészharangot szintén kitartóan kongató Elon Muskkal. A posztliberális amerikai közeg vezető politikusa, J. D. Vance pedig a hagyományosan újraelosztás-ellenes Republikánus Pártban tűzte zászlajára a családi adókedvezmény 2,5-szeresére emelését (nem valósult meg).
A budapesti orosz faló
A másik, sokkal sötétebb téma, amelyben az orbánizmusnak sikerülhetett megtermékenyítenie elsősorban az amerikai jobboldalt: az orosz birodalmi politikával, Vlagyimir Putyinnal szemben megértő narratíva. Catherine Belton brit újságíró, a Putyin-rendszer egyik legjobb ismerője a választás előtt tárta fel a Washington Postban azt a hálózatot, amelynek révén az orosz propaganda narratívái Budapest közvetítésével beszivárogtak az Atlanti-óceán túloldalára, a hagyományosan oroszellenes Republikánus Pártba.
A mechanizmust az amerikai külügy egy névtelenül nyilatkozó volt tisztviselője így foglalta össze a cikkben: sok jobboldali amerikai soha nem ült volna egy asztalhoz oroszokkal, de a magyarokat rendben találta, így eljött az MCC és a többi intézet panelbeszélgetéseire, „zsíroskenyértúráira”.
A magyar olvasóknak valószínűleg semmit sem mond a neve, de ennek a körnek az egyik kulcsszereplője Chris Buskirk, a Peter Thiel által finanszírozott Rockbridge Network vezetője, aki Vance politikai pályájának egyik fő egyengetője volt. Ő 2021-ben felkerült az MCC akadémiai csapatának tagjai közé, bár most tagadja, hogy bármi köze lenne az intézményhez. Ugyanitt említhetjük Gladden Pappin amerikai katolikus értelmiségit, Vance régi ismerősét, aki 2021-ben költözött Budapestre, és ma a Magyar Külügyi Intézetet vezeti. Ő szintén a NATO-szkeptikus, Putyin-megértő üzenetek lelkes közvetítője, és nemcsak tagja volt a magyar delegációnak Orbán tavalyi washingtoni vizitjén, de jelen volt azon az esti italozáson is, amelyen Vance a kereszténység európai visszaszorulásáról kérdezgette a magyar kormányfőt az alelnöki rezidencián.
Egy amerikai forrás „JD–Thiel–Elon-tengelyként” írta le ezt a nexust, ami nélkül az orosz narratívák soha nem törtek volna be az amerikai főáramba. Tucker Carlson mindig szkeptikus volt a héja amerikai külpolitikával szemben, de magyarországi látogatásai után már teljes mellszélességgel képviselte az ügyet, hogy Oroszország nem hogy nem ellenség, hanem a nyugati civilizáció őrzője és a kereszténység védőbástyája – hogy aztán 2024-ben már Moszkvában készítsen alákérdezős interjút Putyinnal. Vance már az Ukrajna elleni invázió kezdete óta kritikus volt a megtámadott országnak nyújtott segítség ellen, aztán 2025 februárjában ő volt Volodimir Zelenszkij elnök Ovális Iroda-beli megalázásának főszereplője.
Határon átnyúló hatások
Hogy ez a fajta nemzetközi illiberális kapcsolatépítés, a „világrendszerváltásra” való rácsatlakozás, sőt annak megszervezése, mekkora szerepet játszott Orbán bukásában, jelzi: a hálózat magyar összekötője, főszervezője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumi elnöke kapta meg a feladatot, hogy irányítsa a Fidesz egész kampányát. Ami aztán szinte kizárólag a geopolitika húrjain játszott, miközben a választók hazai, valódi problémáiról való beszédet átengedte ellenfelének – az ismert eredménnyel.
Ironikus módon hasonló dinamika rajzolódik ki most az amerikai belpolitikában is: Donald Trump népszerűsége mélyponton van, és egyre több kritikát kap saját táborából is azért, mert elnökségének fókuszában a nemzetközi háborúk elindítása és/vagy lezárása van, és Amerika nemhogy az első, ahogy az America First jelszóból következne, de sokadrangú Irán, Venezuela, Ukrajna vagy Gáza mögött. A republikánus párt a jelek szerint súlyos vereségre számíthat a novemberben esedékes félidős választásokon.
A fenti dinamikák miatt túlzás lenne azt feltételezni, hogy a Fehér Ház támogatását élvező Orbán bukása billenti át az amerikai szavazókat, nem a benzinár vagy a tömeges kitoloncolások. De arra jó lehet, hogy újabb mémeket szüljön J. D. Vance halálos csókjáról (az alelnök felbukkanásától számított néhány napon belül meghalt Ferenc pápa, megbukott Orbán Viktor és megrekedtek a pakisztáni béketárgyalások.)
Valószínűleg nem Magyarország sorsa fogja meghatározni Matteo Salvini, Jordan Bardella vagy Santiago Abascal szereplését sem a 2027-es olasz, francia, illetve spanyol választáson. Hanem elsősorban az, hogy az ottani jobb- és balközép pártok mennyire foglalkoznak azokkal a szavazói félelmekkel például a migráció terén, amelyekre az elmúlt években csak a szélsőjobboldali kihívók ígértek megoldást. Bár a nyugati fősodor pártjai is kezdik felismerni, hogy ezen változtatni kell, ez a reprezentációs szakadék még fennáll, és ezen Orbán bukása sem változtat.
Ugyanakkor egy fontos hivatkozási alapot elveszítenek, különösen ha a Nyugaton is rezonáló riogatással ellentétben Magyarország nem válik Orbán Viktor védelmező karja nélkül veszélyes migránsgettóvá – ahogy nem vált azzá Lengyelország Donald Tusk vagy Csehország Petr Fiala kormányzása alatt sem. Valahogy úgy – mutatott rá a minap a Salon című amerkai lap budapesti riportja –, ahogy a nyugati marxisták alól is kihúzta az ideológiai táptalajt a Szovjetunió összeomlása.
Vagy ahogy Benjamin Harnwell, Steve Bannon egykori munkatársa fogalmazott még a választás előtt a Washington Postnak: „Orbán Viktor Trump volt még Trump előtt. (…) Mára a populista-nacionalista mozgalom egyik globális vezetője – nagy pszichológiai csapás lenne, ha nem választanák újra.” Nem véletlen, hogy miután nem választottuk újra, Donald Trump nem volt hajlandó válaszolni, egyszerűen megfordult és elsétált, amikor hétfőn újságírók Orbán bukásáról kérdezték. Ha e bukás eredménye az orosz narratívák visszaszorulása és az illiberalizmus megkopó vonzereje lesz, még az is lehet, hogy Magyarország ezúttal valóban jó példával jár elöl, s ad mintát a nyugati világnak.
Nyitókép: Orbán Viktor a Fidesz kampányzáró rendezvényén a Szentháromság téren, 2026. április 11-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt az írást nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
