„Szabályosan sokkolt ez a döntés” – megmentené az Akadémia a létükben fenyegetett kutatóközpontokat
Megszegte a kormány az Akadémiának tett ígéretét azzal, hogy négy kutatóközpontot váratlanul leválasztanak a többiről és átadnak az ELTÉ-nek, ezért az MTA elnöksége úgy döntött: új közgyűlési felhatalmazás nélkül nem adja el a testület ingatlanjait az államnak. A nagy felháborodást kiváltó átszervezés valódi hátterét senki nem tudja, de az biztos: nulla esélye van annak, hogy minden úgy történt, ahogy a hivatalos magyarázat szól. A lépés viszont az érintett tudományos műhelyek létét fenyegeti, hiszen az egyetem maga is súlyosan ki van véreztetve. Azt sem lehet kizárni, hogy idővel az egész kutatóhálózatot szétdarabolják. Interjú az MTA főtitkárával, Kollár László Péterrel és főtitkárhelyettesével, Erdei Annával.
– A kutatóhálózat Irányító Testülete máris döntött: a dolgozók, az érintett főigazgatók és intézetigazgatók többségének tiltakozása ellenére támogatták a javaslatot, hogy a négy központ átkerüljön az egyetemhez. Az Akadémiának van még ebbe beleszólása?
Kollár László Péter: Jogilag nincs, a tiltakozások fontosak, de hogy tud-e hatásuk lenni, az kérdéses. Jogi szempontból az Irányító Testület (IT) döntése a meghatározó.
Az IT ülésén, amelyen a döntés megszületett, egészen elképesztő dolog történt, a testület közel fele (az erősebbik nem, azaz az összes hölgy tag) lemondott. Ez borzasztóan erős üzenet.
– Úgy tudjuk, Kovács Melinda, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) professzora lemondása előtt azért szavazta meg a négy kutatóintézet elcsatolását, mert menet közben kapott egy telefonhívást, amelyben állítólag közölték vele, hogy ha nem szavazza meg, akkor nagy pénztől esik el a MATE. Ezt meg tudják erősíteni?
Erdei Anna: Mi úgy értesültünk, hogy ő nemmel fog szavazni. Önmagában az a tény, hogy az igen szavazata után lemondott, mutatja a helyzet abszurditását.
– Kikből áll az Irányító Testület?
Kollár: Az elnök Gulyás Balázs, a vezérigazgató Jakab Roland, a három hölgy tag Ádám Veronika orvos, biokémikus, Bollobás Enikő irodalomtörténész, amerikanista és Kovács Melinda állatorvos, rajtuk kívül még Szabó Gábor fizikus, volt szegedi rektor, Charaf Hassan, a Műegyetem rektora és Szántó Zoltán közgazdász-szociológus, a Corvinus professzora ült a grémiumban. Ők azok, akik 6:2 arányban megszavazták a leválást.
– Miért fontos az országnak e négy kutatóközpont munkája?
Kollár: A Bölcsészettudományi Kutatóközpontban nagyon sok diszciplína összpontosul, ide tartozik a filozófia, a néprajz, a régészet, az irodalomtudomány, a történettudomány, a művészettörténet, a zenetudomány, az archeogenomika, a klasszika-filológia. A Nyelvtudományi Kutatóközpont a nyelvtudományok különböző területeit viszi, a Társadalomtudományi Kutatóközpontban pedig többek között a kisebbségkutatás, a jogtudomány, a politikatudomány, a szociológia, a családtudomány és a számítógépes társadalomtudomány kutatócsoportjai dolgoznak. A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársai részben gazdaságtudománnyal foglalkoznak, részben segítenek megérteni a területi különbségeket, az esetleges felzárkózási lehetőségeket az országban. Ezeknek a központoknak az ELTÉ-hez sorolásával lényegében leválasztanák a bölcsész- és társadalomtudományokat a kutatóhálózattól, amelynek eddig szerves részei voltak.
Erdei: Ezekben a tudományágakban sokkal nehezebb megítélni a teljesítményt, mint a természettudományokban, talán ezért is kerültek külön kasztba.
Kollár: Valóban, a mérnöki tudományok közvetlen hatását például sokkal könnyebb megmérni, de ezeknek a területeknek a nehezebben számszerűsíthető társadalmi hatása jelentős.
Alapvető érdek, hogy a bölcsész- és társadalomtudományok területén is magas színvonalú kutatómunka folyjon. Ennek esetleges háttérbe szorulása súlyos károkat okozhat a magyar nemzetnek.
– Meglepte önöket a döntés?
Kollár: Engem szabályosan sokkolt. Közel hét éve azt hallgatjuk a HUN-REN vezetőitől, hogy a cél a kutatóhálózat egyben tartása. Ezt mondta az Akadémia előző és jelenlegi elnöke és Gulyás Balázs, a HUN-REN elnöke is folyamatosan ezzel kampányolt, egészen a múlt hétig. Április 10-én, a HUN-REN tavaszi szimpóziumán tartott beszédében még így fogalmazott: „Egységben gondolkodó, egyként lélegző, egy szívként dobogó szervezet és közösség vagyunk.” Anélkül, hogy mérnökként ezeknek a mondatoknak az esztétikai értékét elemezném, annyit biztosan kijelenthetek, Gulyás mindeddig egyértelműen kiállt a teljes kutatóhálózat egysége mellett. Ezek után mély cinizmusnak érzem, hogy most elkezdenek külön-külön a természettudományok egységéről és a bölcsészet- és társadalomtudományok egységéről beszélni. Nem, a tudomány önmagában képez egységet.
– Gulyás Balázs a hét végén feltöltött, majd a sok negatív komment miatt levett videóüzenetében úgy fogalmazott, számára a négy kutatóközpont átadása azt mutatja, hogy „képesek vagyunk reagálni a tudományos környezetünk megváltozására”. Ez azt jelenti, hogy – ahogy az egyetemi képzések esetében – a humán diszciplínák megtartására ezen a területen sem motivált a profitorientált szemléletű vezetés?
Kollár: Maguk a diszciplínák nem változnak ilyen gyorsan, és a világban a sokszínűséget általában értékként tartják számon. Épp ezért fontos, hogy erősebben vagy gyengébben, de egy kutatóhálózatban is ott legyenek. Ennek a feladása drasztikus visszalépés.
Erdei: Ugyanakkor az, hogy a kormány létrehozza a saját intézményeit, mint például a Magyarságkutató Intézet, bizonyítja, hogy szükségük van a humán tárgyú kutatásokra. Legfeljebb más célból.
– Önök hogy értékelik, veszélybe kerül a négy intézet működése azzal, ha az ELTÉ-hez csatolják őket?
Erdei: Egyértelműen. Egyik templom egerét összeboronálják a másikkal…
Kollár: Se indoklás, se hatástanulmányok nincsenek arról, mik az előnyei, mik a hátrányai, mik a veszélyei, mik a lehetőségei az elcsatolásnak. A legfrissebb hírek szerint az ELTE szenátusa ugyan elodázta a döntést, de nagy valószínűséggel meg fog történni a beolvasztás.
– Miért foglalkozik a Magyar Tudományos Akadémia ezzel a kérdéssel, ha a kutatóhálózat már nem is tartozik hozzá?
Kollár: Az Akadémia rendkívüli közgyűlésén decemberben döntöttünk arról, hogy eladjuk az ingatlanvagyont az államnak. Éles, de felemelő vita folyt erről a kérdésről, megalapozott vélemények, pro és kontra érvek ütköztek három és fél órán keresztül. Én akkor a vagyon eladása mellett érveltem, amit nagyon kis többséggel végül támogatott is a közgyűlés. Ezt a döntést annak tudatában hoztuk meg, hogy a kormány megígérte: egyben marad a kutatói hálózat és a dolgozói nagyon komoly fizetésemelést kapnak. Emiatt támogatta az átalakítást az összes intézetigazgató is. Bár a hálózatot 2019-ben elvették az MTA-tól, az épületek, amelyekben a munkatársak dolgoztak, az Akadémia birtokában maradtak. Mi pedig az ingatlanok ügyében hozott döntések során inkább a használó érdekeit tartottuk szem előtt, szemben a tulajdonosi érdekekkel. Azért jutottunk arra az elhatározásra, hogy bár áron alul, de eladjuk ezeket az ingatlanokat, mert azt gondoltuk, hogy a kutatóhálózat érdekeit az szolgálja a legjobban, ha ott van a vagyon, ahol maga a kutatóhálózat.
– Azzal a feltétellel döntöttek így, hogy a hálózat egyben marad, a kormány azonban felrúgta ezt a paktumot a négy intézet leválasztásával. Most tehát ott az ütőkártya az Akadémia kezében: nyugodtan mondhatja, hogy így nem adja át az ingatlanokat. Ki fogja játszani ezt a lapot az MTA?
Kollár: Én azt tanácsoltam elnök úrnak, hogy csak akkor írja alá az eladást, ha erre új közgyűlési felhatalmazást kap, egyébként ne. A keddi elnökségi ülésen döntés is született arról, hogy új közgyűlést kell összehívni.
Erdei: A korábbi paktum nyilvánvalóan okafogyottá vált, megváltoztak a körülmények, most már nem csak a HUN-REN-nel kell megállapodni, hanem az ELTÉ-vel is.
hirdetés
– Önök szerint a megváltozott körülmények között ellen fog állni a 365 akadémikusból és 200 választott képviselőből álló közgyűlés az eladásnak?
Kollár:
Jelen szituációban csodálkoznék rajta, ha nem szavaznák le a vagyon eladását.
– Volt már olyan eset az MTA történetében, hogy ilyen mértékben összefogtak az akadémikusok egy döntéssel szemben, mint az elmúlt napokban?
Kollár: Sokszor volt meglehetősen egységes véleményen az akadémikusok közössége. Heves viták után a szavazásokon általában viszonylag egységesen léptünk fel. Amikor nyilatkozatokat adtunk ki – például amikor megszólaltunk a CEU vagy a közoktatás kapcsán –, általában tudtunk közös álláspontot képviselni.
– Freund Tamás nekünk öt éve azt ígérte, vissza fogja szerezni a kutatóhálózatot. Itt a pillanat, hogy legalább részben visszavegye…
Kollár: A múlt heti nyilatkozatunkban, amelyben leszögeztük, hogy számunkra elsődleges cél a kutatóhálózat egyben tartása, felajánlottuk, hogy ha a kormány ezt nem támogatja, az Akadémia befogadja ezeket az intézeteket. Ezt kedden is megerősítette az elnökség. Itt azonban most nem az Akadémia érdekéről van szó, hanem a magyar tudomány jövőjéről, amit jobban szolgálna az, hogy ha a kutatóintézet egyben maradna.
– Látnak esélyt arra, hogy a kormány visszaadja az intézeteket az MTA-nak?
Kollár: Ha azt nézzük, milyen szisztematikus támadás folyik az Akadémia ellen – kétnaponta jelennek meg cikkek, amelyek az MTA hitelességét próbálják aláásni –, sok jóban nem reménykedhetünk. Nemcsak arról van szó, hogy méltatlan, amikor lesztálinistáznak bennünket, de ez a tendencia nagyon aggasztó és nagyon nagy kárt okoz. Az Akadémia elleni hangulatkeltésnek és ezen keresztül a vezető értelmiség elleni hangulatkeltésnek csak károsultjai vannak és a politikai haszna sem látható. Nem magunk miatt mondom, hiszen nekünk egy év múlva lejár a mandátumunk és végezzük tovább a munkánkat, de ha a közhangulat ebbe az irányba változik, az az országnak lesz rossz.
Erdei: Viszont annyi előnye van, hogy itt, az Akadémián mindez összekovácsol minket.
Kollár: Valóban,
politikailag nagyon különböző állásponton lévő emberek hirtelen elkezdenek egyformán gondolkodni…
– Lentner Csaba néhány napja vitaindító cikkben kezdte el keresni az Akadémia új helyét a világban. „Az akadémikusok nemzetközi szinten alig látható teljesítményei, az átláthatatlan működési gyakorlat változásokért kiált” – írta. Hogyan működik most az Akadémia? Mi a feladata, amióta elvették tőle a kutatóintézeteket?
Erdei: Nemcsak az intézetek elvétele óta, hanem sok évre visszamenően működtet az Akadémia különböző pályázati rendszereket. Az utóbbi időkben 5-6 milliárdot költött évente kiválósági pályázatokra. A tapasztalat az, hogy a több évtizede működő, nagy presztízsű Bolyai János Kutatási Ösztöndíj és a Lendület program nyerteseinek jelentős részéből kiváló vezetőkutató, sokukból később akadémikus lesz. Szintén több mint 20 éve rendezi meg az Akadémia minden novemberben a Magyar Tudomány Ünnepét, a hazai tudományos élet kiemelt eseményét. Az Akadémia székházában és az ország legkülönbözőbb helyein megtartott, több mint 200 rendezvény a nagyközönség számára is nyitott. Az előadásokon előtérbe kerülnek a széles közönség érdeklődésére számot tartó témák is, legutóbb például a mesterséges intelligencia és a klímaváltozás témaköre volt fókuszban. Az előadások felvételét közzétesszük az MTA YouTube-csatornáján is, bármikor megnézhetők. Idén, az Akadémia 200., jubileumi évében ezek a színvonalas programok nem koncentrálódnak egyetlen hónapra, hanem egész évben zajlanak.
Kollár: Az akadémiai pályázatok valódi sikertörténetek. A Lendület program nyerteseinek körülbelül a fele ERC pályázatot is nyert. Annak ellenére, hogy az országos pályázati portfólióban viszonylag kicsi az Akadémia szerepe, azzal a kevés pénzzel, ami a rendelkezésünkre áll, jelentősen hozzájárulunk ahhoz, hogy a legkiválóbbak támogatást kaphassanak. Vannak nemzeti programjaink is, így például a magyar nyelvtudomány, a fenntartható fejlődés és technológia, valamint az agytudomány is jelentős összegeket kap. Ami az átláthatóságot illeti, az akadémikusválasztás folyamatában körülbelül negyedszázada vezették be a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT, korábban KPA) kötelező használatát, pontosan azért, hogy amikor valaki akadémikussá válik, a teljes tevékenysége láthatóvá legyen, összehasonlíthatóan azokkal, akik nem válnak azzá. Ez máig is így van. Azzal nagyon óvatosan bánnék, hogy évekkel azután, amikor valaki akadémikussá válik, döntő-e a publikációs teljesítménye.
Egy 80 éves akadémikustól nem várhatjuk el, hogy intenzíven publikáljon (bár van, aki megteszi), mint ahogy a nemzet sportolójától sem várjuk, hogy 80 évesen lefussa az idejét száz méteren.
65-70 év körül a publikációs teljesítmény esni kezd, ez a világon mindenhol így van. Ez a fajta összehasonlítás tehát igazán méltatlan.
Erdei: Ami az akadémikusválasztást illeti, akadémikusnak csak az MTA doktora címmel rendelkező személy jelölhető. Fontos, hogy az MTA doktora cím elnyeréséhez első lépésként egy nagyon szigorú habitusvizsgálaton esnek át a jelöltek. Nem csak a jelölt publikációit vizsgálják, hanem például az iskolateremtő képességét és a hazai és nemzetközi tudományos életben való részvételét is. A nagydoktori cím elnyeréséig tartó mintegy másfél éves folyamatban – aminek elengedhetetlen része a doktori disszertáció megvédése – körülbelül száz ember vesz részt, ami kizár bármilyen irányú elfogultságot.
Kollár: A nagydoktorit megítélő köztestület demokratikusan épül fel. A tudományos bizottságokba a 18 ezres köztestület szavazza be az embereket. Ennek fényében különös, hogy a Magyar Nemzet úgy fogalmazott, bizonyos emberek „beszivárognak” az Akadémia vezetésébe. Az MTA vezetőit a közgyűlés választja meg, az 565 tag több mint fele dönt ezekről a tisztségekről.
– Lehet, hogy ha felveszik Schmidt Máriát, Lánczi Andrást meg Lentner Csabát az Akadémia tagjai közé, akkor most nem próbálnák meg minden eszközzel lejáratni az MTA-t…
Erdei: Az akadémikusokat nem jelentkezés alapján veszik fel, hanem például az előbb említett teljesítmények meglétére alapozott ajánlások alapján választják. Ha azok hiányoznak, akkor szóba sem jöhet a tagságra jelölés.
Kollár: Ha nem a minőség szerint járunk el, szembe mennénk mindazokkal az értékekkel, amelyekért az Akadémiát létrehozták.
– Mi a helyzet ma az Akadémia autonómiájával? Tud-e egyáltalán autonóm lenni így, hogy nincs önálló költségvetése és az államtól függ?
Kollár: Az Akadémiának nincs olyan vagyoni háttere, hogy a kormánytól függetlenül képes legyen közfeladatait ellátni, ugyanakkor a közgyűlés működése azt bizonyítja, hogy független és szuverén döntéseket tud hozni. Döntéseiben tehát igenis független az Akadémia, és a függetlenségét a fenyegetések ellenére is képes volt megőrizni. Több esetben állt ki az értékei mellett nagyon erős nyomás ellenére.
– Az a hír járja, hogy maga Orbán Viktor maga döntött a kutatóintézetek elcsatolásáról. Lehet-e ez válaszlépés arra, hogy egyes akadémikusok jelezték, ha eljön a 200. születésnapot ünneplő jubileumi ülésre, ki fognak vonulni?
Kollár:
Abszurd lenne, ha az országot érintő alapvető döntéseket egyéni sértettségek határoznák meg.
Nem tudjuk, mi az indíték, de annyi biztos: az, ahogy a négy intézet leválasztását próbálták kommunikálni, úgy nyilvánvalóan nem történhetett meg. Nem valószínű, hogy az ELTE frissen megválasztott rektora egy reggel felébredt és eszébe jutott, milyen jó lenne, ha négy intézetet megkapna a HUN-REN-től, majd felhívta Gulyás Balázst, aki azt mondta, erre: milyen érdekes gondolat! Két éve amellett érvelünk, hogy tartsuk egyben a hálózatot, de tulajdonképpen miért is ne? Majd összehívja az IT-t, amely szintén azt mondja, ugyan az ellenkezőjét mondtuk két éven keresztül, de végül is jó ötlet! Annak a realitása, hogy így történt, nulla.
Erdei: Ráadásul az új rektor csak augusztus 1-től lép hivatalba. Valószínűleg ez sem könnyíti meg a hivatalos döntéshozást.
– Nem lehet, hogy egy alternatív tudományos akadémia létrehozása a hosszú távú cél a kormány döntései mögött?
Erdei: Azt el tudom képzelni, hogy a kormány az egész tudományos elitet szívesen lecserélné. Hiszen ma már ott tartunk, hogy a tudományos tényeket sem fogadják el, ha azok nem felelnek meg a kormányzati érdekeknek. Hihetetlen támadássorozat indult ellenünk azért, mert leírtuk, hogy az Alaptörvényben szereplő állítás, miszerint az „ember vagy férfi, vagy nő”, pontatlan. Az általunk kiadott állásfoglalást hetekig írtuk, először öten-hatan, aztán tízegynéhányan, végül az Akadémia Biológiai Tudományok Osztálya több mint 90 százalékos többséggel támogatta.
Rémisztő, hogy ott tartunk, hogy a tudományos tényeket nem lehet közzétenni, és hogy az Alaptörvénybe beleírnak olyasmit, ami egyszerűen nem úgy van.
Ha az ember belenéz a mikroszkópba, egy vérből vett minta preparátumát vizsgálva saját szemével láthatja, hogy nemcsak XX vagy XY szexkromoszómával rendelkező emberek léteznek, hanem előfordulnak például XXY vagy X0 nemi kromoszómás egyének is. Ezek tények.
Kollár: Ráadásul míg az osztály nyilatkozata a biológiai nemről beszél, a támadások a gendert keverik bele az érvelésükbe.
– Van olyan intézmény, amely az MTA babérjaira aspirál?
Kollár: Három fő, tudománnyal foglalkozó szereplő van ma a mezőnyben: az egyetemek és a kutatóintézetek, amelyek tudományos kutatásokat folytatnak, a tudományt finanszírozó szervezetek (ide tartozik a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Akadémia) és a tudománypolitikát folytatók: az Akadémia és a minisztérium. Az egyetemek szerepe tehát lehet viszonylag jelentős, ahogy a kutatási hálózat is, ha erős tud lenni, elvileg lehet alternatív központ. Ezeknek a szereplőknek valójában együtt kéne működniük, és az Akadémia osztályai össze is fogják ezeket, hiszen az osztályok tagjai részben egyetemeken, részben kutatóintézetekben dolgoznak. Nem látszik logikusnak, hogy egy alternatív akadémia létesüljön.
– Nem lehet, hogy háttéralku van az intézmények elcsatolása mögött?
Kollár: Nem tudjuk. Az állam azt ígérte, hogy az idei évben 18 milliárd többletforrást ad a kutatóhálózatnak, amelynek alkalmazottai között elképesztően alacsonyak a bérek.
A fizetések öt éve nem változtak, a Nyelvtudományi Intézetben a PhD-vel rendelkező tudományos munkatársak átlag bére bruttó 378 ezer forint.
Az ELTÉ-n az oktatói bérek is alacsonyak, így amellett hogy a hálózatból kiemelt intézetek kimaradnak a beígért emelésből, az sem világos, miből fog telni a fizetésükre. A HUN-REN döntéshozóiban nyilván ott a félelem, hogy megkapják-e ezt a pénzt, de nagyon rossz, amikor a döntések félelem mentén születnek meg.
– Várhat a humán intézetekéhez hasonló sors a többi intézetre is?
Erdei: Már korábban is felmerült a kutatóintézetek egyetemekhez csatolásának gondolata. A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetet például a Semmelweis Egyetemhez, a Szegedi Biológiai Központot a Szegedi Egyetemhez, a debreceni Atommagkutató Intézetet a Debreceni Egyetemhez akarták csatolni, tehát a mostani lépésnek voltak előzményei. Én ezért
nem tartom elképzelhetetlennek, hogy tervben lehet a többi intézet „szétosztása” is.
Kollár: Szerintem a félelmek jogosak. Ha az előzetes megegyezések ellenére ez megtörténhetett, akkor mi a garancia arra, hogy a többi intézetet nem választják le? A HUN-REN cáfolja ezt, de korábban szöges ellentétét ígérték annak is, ami most történik. Nem tudjuk mi lesz, aggódunk.
– Mint a BME egyetemi tanára, mit szól a Műegyetem beszélgetésünk napjára realizálódó modellváltásához?
Kollár: Amennyire tudom, Charaf Hassan talált egy olyan megoldást, amely kizárja az alapítványi egyetemek legtöbb problémáját: az állami vagyon is megmarad és az európai pályázati lehetőségektől sem esnek el a hallgatók és kutatók. Én lehetséges működő modellnek látom azt, amibe a héten belevágott a BME. Charaf Hassan olyan megoldást keresett, amelyben nem kell vállalhatatlan kompromisszumokat kötni. (Olyasmitől, ami a Corvinuson például megtörtént, hogy a kuratórium belenyúlt egy vizsgába, az átalakult Műegyetemen nem kell tartani.) Amennyire rálátásom van erre a folyamatra, az alapján én óvatosan bizakodó vagyok a BME új modelljével kapcsolatban.
– Visszatérve az Akadémia ügyére, hogyan látják, mi a legnagyobb kár, amit a jelenlegi helyzet okoz?
Kollár: A bizonytalanság további erősödése. Tizenöt éve nem kiszámítható a rendszer, amiben élünk, egy kutatónak márpedig látnia kell a lehetőségeit, azt, milyen pályázatok vannak, hogyan tud előre lépni. Kell, hogy legyen számára egy világos jövőkép, amit totálisan elbizonytalanítanak a permanens átalakítások. Ennek súlyos következménye, hogy elveszítjük számos kiváló kutatónkat. Egy részük örökre külföldre megy, és ez iszonyú nagy kár a magyar nemzetnek. Nyugalom, béke, kiszámíthatóság. Erre lehet felépíteni egy tudományos pályát. Nincs mobilabb egy fiatal kutatónál. Mindenki tárt karokkal várja őket a legjobb kutatóhelyeken, szerte a világban. Ez a bizonytalanság nagyon nagy kockázatot jelent.
Erdei: Éppen most folytatunk – egy év előkészítés után – a Fiatal Kutatók Akadémiájával közösen egy felmérést a kutatók elégedettségéről, elvárásairól. Ebben a külföldön élőket arról is megkérdeztük, milyen változás esetén jönnének haza és hogy mit várnak el az MTA-tól. Kíváncsian várjuk, mik lesznek a felmérés fő konklúziói.
Nyitókép: Erdei Anna és Kollár László Péter a Magyar Tudományos Akadémia székházában a budapesti Széchenyi téren 2025. június 24-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
