„Komoly politikai hiba” – volt fideszes európai képviselő Ukrajna csatlakozásának blokkolásáról
Kevesen foglalkoztak elmélyültebben a magyar uniós csatlakozással Becsey Zsoltnál, aki volt a Fidesz európai parlamenti képviselője és a második Orbán-kormány államtitkára is. A szakembert arra kértük, a kulisszák mögötti folyamatok jó ismerőjeként véleményezze a fő belpolitikai témává emelt ukrán EU-csatlakozási folyamattal kapcsolatos állításokat. „Mindenképpen, főleg nemzetpolitikai szempontból” – válaszolja Becsey Zsolt, amikor arról faggatjuk, magyar érdek-e Ukrajna csatlakozása. Tényleg elönt majd minket az ukrán génmódosított gabona? Elbírja az EU pénzügyi szempontból a szétlőtt ország csatlakozását? Hogyan lehet hatékonyan küzdeni a kárpátaljai magyarságért? Nagyinterjú.
– Csaknem húsz évig az uniós csatlakozásról szólt az élete, majd európai parlamenti képviselőként és államtitkárként is EU-kérdésekkel foglalkozott. Ezen tapasztalatok alapján Ukrajnának hány évre van szüksége a csatlakozási feltételek teljesítéséhez?
– Reálisan nézve tizenöt évnél rövidebb idő alatt az ukránok nem lesznek EU-tagok. Mi 1994. március 31-én elsőként nyújtottuk be a csatlakozási kérelmünket, és pont tíz évig tartott az eljárás, pedig még viszonylag jól is mentek a tárgyalások. Azon is múlik, mekkora csoportban, hány országról van szó: más a helyzet, ha csak Ukrajnáról beszélünk, és megint más, ha vele együtt kerülne be mondjuk Moldova vagy valamelyik balkáni állam. A mi esetünkben is változtak a körülmények, eleinte a lengyel–cseh–magyar (és még három kisebb országból álló) élboly felvételéről volt szó, aztán teret nyert a nagy bővítés gondolata. Vladimír Mečiar miatt Szlovákia eleinte kimaradt, később felzárkózott. Bulgárián és Románián pedig látszott: a problémáik miatt ők utánunk csatlakoznak. Ukrajnára visszatérve: nem példátlan, hogy egy nagy és szegény állam – a GDP-jük a magyarnak felel meg – felvétele komoly dilemmákat okoz. Még Helmut Kohl német kancellár döntötte el 1997-ben, hogy lengyelek nélkül nincs első kör, pedig a 40 milliós ország akkoriban az uniós fejlettségnek csak 40-42 százalékán állt. A lengyelek voltak az akkori ukránok.
– Ha másfél évtized a realitás, miért beszél Manfred Weber és Ursula von der Leyen gyorsított csatlakozásról és ötéves távlatról? Komolyan gondolják, vagy ez inkább a hosszú folyamatot elfedő retorikai ködfüggöny?
– Jó kérdés. Most kicsit az a helyzet, hogy reményt akarnak adni az ukránoknak – akkor is, ha valójában mindenki tudja, hogy irreális az öt év. Ha az érdemi ukrán tárgyalások elkezdődnek és közben létrejön valamilyen tűzszünet, egyáltalán nem biztos, hogy lesz olyan nyomás, ami a jelenlegi gyors csatlakozásról szóló nyilatkozatokat indukálja. Most ezt inkább az ukránokat finanszírozó piacok megnyugtatására tartják fontosnak. Valójában a háború vége nem közelebb hozza, hanem távolítja a csatlakozást, mert akkor már technikai részletek kitárgyalása dominál majd. Az meg időigényes. Mi is követeltünk annak idején céldátumot, ami előbb 2002, majd 2003 lett – és egyik évben se vettek fel minket. Ráadásul az átmenetekkel 15-20 évet is el lehet húzni. A mi esetünkben tíz év volt az átmenet például az agrártámogatások ügyében. A teljes összeg 25 százalékáról indultunk, így kellett a magyar mezőgazdaságnak a belső piacon versenyeznie a holland virágkertészetekkel meg a német tejtermelőkkel. Csak 2013-ban értük el a teljes nekünk járó szintet, ráadásul a megengedett nemzeti költségvetési kiegészítésre sem volt forrásunk. Élveboncolás volt…
De említhetném a termőföld vásárlásának tilalmát, amit viszont mi, a belépők harcoltunk ki.
Csatlakozásunk után még hét évig korlátokat emeltek egyes tagállamok a munkaerő szabad áramlása elé. És ott van még az eurózóna vagy Schengen. Romániának és Bulgáriának például 18 évig tartott, mire beléptek a szabad mozgást biztosító zónába, a horvátok is tíz évig vártak. A schengeni tagoknak ráadásul egyhangúlag kell dönteni egy állam csatlakozásáról és akár egyetlen tag is vétózhat, amiképpen a románok esetében történt. Azaz még az EU-tagság sem jelentené azt, hogy az ukránok rögtön mindenhez hozzáférnek. Igenis van mozgástere az uniós államoknak.
– Vigyázzon, az állami propaganda szerint Ukrajna gyors csatlakozása esetén államcsőd fenyeget!
– A valóság ismeretében egyszerűen nem állja meg a helyét, hogy keleti szomszédunk csatlakozása elviselhetetlen pénzügyi terhet jelentene az EU-nak és Magyarországnak. Darvas Zsolt, a tekintélyes brüsszeli gazdasági kutatóintézet, a Bruegel Intézet kutatója vezetésével végeztek elemzést. Eszerint Ukrajna csatlakozása nyomán a közös büdzsé 136 milliárd eurós – vagyis évi 22-23 milliárd eurós – nagyságrenddel nőne, ez bőven kezelhető. Az EU gazdasági növekedésével automatikusan nő az éves költségvetés nagysága. Ettől el kell választani a jelenleg vagy később Ukrajnának az életben maradáshoz nyújtott pénzügyi segítséget, annak semmi köze jogilag az EU-belépéshez: azt az uniós és nem uniós európai államok, például az Egyesült Királyság, Norvégia vagy Törökország saját jól felfogott biztonsági és geopolitikai érdekei miatt folyósítják. Mechanikusan hozzáadni a jelenlegi életmentő segítséget a majdani uniós csatlakozás költségeihez inkorrekt eljárás.
– Jól hangzik a szakértői számítás, de felrémlik a brit példa. A közép-európaiak csatlakozása előtt a londoni kormány számításokat készíttetett a beáramló munkaerőről és arra jutottak, legfeljebb párszázezer ember érkezik majd. Aztán csodálkoztak, hogy rövid időn belül sokmillió ember vándorolt be hozzájuk. Mi a garancia arra, hogy Ukrajna csatlakozásának terheit az EU elbírja?
– Bizonyos folyamatok már rég elindultak, többmillió – kulturálisan jól beilleszkedő – ukrán munkavállalót az EU nagyobb gond nélkül felszívott. Több mint négymillióan kaptak ideiglenes oltalmat a háború kezdete óta is. Sőt, értük már a háború előtt versenyeztek az európai államok, mi is, csak ezt soha senki nem mondta ki. Csak a lengyeleknél egymillióan, a cseheknél 300 ezren, a szlovákoknál 100 ezren vannak, ez kifejezetten jót tett ezen országoknak, hiszen általában képzett emberekről, szakmunkásokról beszélünk. Garancia természetesen semmire nincs, de a munkaerő példájával arra akartam rámutatni, hogy számos folyamat lényegében már a csatlakozás vagy a háború előtt elindult, és nem jelentett elviselhetetlen terhet Európának.
– Említette Lengyelországot, amely az egyik legnagyobb Ukrajna-támogató. Akkor is az lesz, ha az ország belépésével a jelenleg Varsónak járó agrárforrásokat elviszi Kijev? Miként érintené az uniós, s így a magyar mezőgazdaságot az ukrán uniós tagság?
– Ezt én nem dramatizálnám túl, már csak azért sem, mert velünk szemben is előadták ezt a nyugati gazdaországok. Itt két rész fontos: az egyik az uniós költségvetési vonatkozás, a másik a termékstruktúra. Az étolaj nyolcvan százalékát az EU már ma is Ukrajnából importálja, hiánya gondot és inflációt okozna. A gabona és a kukorica valóban okozott feszültséget Európában, főleg térségünkben, de alapvetően azért, mert az oroszok egy időben elzárták a fekete-tengeri export lehetőségét, és az Afrikába meg a Közel-Keletre exportált ukrán gabona nem tudott eljutni a célországaiba. A pénznél nem szabad elfelejteni, hogy jelenleg is – mint minden bővítés előtt harminc éve – zajlik a Közös Agrárpolitika reformja. Ma már a korábbinál jóval kevesebbet költ reálértékben az EU mezőgazdaságra. Az a piacosítással egyre olcsóbb, például kivezették a tejkvótát, a cukorkvótát is. Ezzel párhuzamosan mi, európaiak lettünk a világ legnagyobb élelmiszer-exportőrei. El tudjuk majd adni az ukrán gabonát is a külpiacokon. Ráadásul az EU belső piacán egyre élesebbek a minőségi feltételek. Kizárt, hogy Ukrajna génmódosított gabonával önti el a piacokat. Mindenben meg kell felelnie már az előállítási feltételekkel kapcsolatos összes uniós szabálynak is.
– Nem tehetnek majd mást, rájuk parancsolnak az amerikai földtulajdonosok!
– Hatalmas amerikai vagy más unión kívüli birtokosok vannak például Romániában, a Bánságban, de a közös európai piac szabályait nekik is be kell tartaniuk. Az uniós ellenőrzés jól működik, például a húsok eredetét végig lehet követni. A nemzeti élelmiszerhatóságok pedig már ma is ellenőrizhetik az ukrán termékeket – csatlakozásuk után még szigorúbb lesz az ellenőrzés, mint most, társult tagként.
| Becsey Zsolt a Külügyminisztérium brüsszeli diplomatájaként, budapesti munkatársaként, a Fidesz 2004 és 2009 közötti európai parlamenti képviselőjeként, majd 2010 után a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkáraként is EU-s ügyekkel foglalkozott. Közgazdasági diplomát szerzett, doktorátusát alma materében, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen írta és védte meg. Angolul, franciául, spanyolul és németül beszél, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem, a Metropolitan Egyetem és a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem oktatója. |
– Az ukrán csatlakozásról szóló elemzésében írta, hogy rossz ötlet a témában az ügydöntő népszavazás. Annak idején Magyarország is tiltakozott a tagságáról szóló, a tárgyalásokat megelőző nyugati referendumok ellen. Miért?
– A tapasztalatok szerint egy új állam csatlakozását nagyon könnyű belpolitikai hisztériakeltésre használni. Emlékszem, 2005-ben európai parlamenti képviselőként Párizsban részt vettem egy vitán az európai alkotmányról szóló népszavazás kampányában. Megdöbbenve láttam, hogy tele volt a város már nem tudom melyik párt plakátjával, amely arról szólt, hogy az EU-alkotmány elfogadása esetén felveszik Törökországot. Mondanom sem kell, ilyesmiről szó sem volt, ennek ellenére a franciák többsége az EU-alkotmány ellen szavazott. De ugyanígy hiszterizálni lehetett a nyugati közvéleményt a szolgáltatási irányelv kapcsán 2006-ban a „lengyel vízvezeték-szerelővel.” Értsd: jönnek a keletiek és elveszik a munkánkat.
Ha Ukrajna belép, tudomásul kell vennie a bérekre vonatkozó uniós jogot.
Ez nem jelent összegszerű bérgaranciát, de azt igen, hogy nem mehetnek bizonyos módon szabályozott nemzeti fizetési szint alá. A magyar fuvarozóknak például jelenleg az a legnagyobb kifogásuk, hogy az ukrán és a török vállalkozókra nem vonatkozik a bérekre, vagy az üzemanyagok árképzésére vonatkozó uniós minimum – azaz ők jóval a mieink alá tudnak ígérni. Például ez a helyzet is megszűnne Ukrajna uniós csatlakozásával, jelentősen nőne a benzin és főleg dízel ára náluk, hiszen például kötelező minimum jövedéki adóval és ÁFA-tartalommal kellene eljárniuk. Ha népszavazásra kerül a kérdés, képtelenség megjeleníteni az árnyalt valóságot, ezért kell inkább a parlamenteknek döntenie.
– Itt a bizonyíték, hogy antidemokratikusan akarják lenyomni az ukrán tagságot az európaiak torkán!
– Lassan a testtel! A politikusokra is nyomást gyakorol a közvélemény. A belga, az osztrák, a francia, holland parlamentekben is felmerülhetnek kérdések az ukrán csatlakozás kapcsán. Ezért azt gondolom, hogy a nyugat-európaiaknak is az az érdekük, hogy otthon jól eladható alkut kössenek az ukránokkal, hosszú átmenetekkel – Schengen kapcsán biztos, de valószínűleg a munkaerő-vállalás kapcsán is. Ezt alighanem az ukránok is elfogadják, mert az uniós tagság reális ténye kell most nekik. A csatlakozás ugyanakkor a tagállamoknak nagy lehetőséget is jelent. Ott a nagy piac, újjá kell majd építeni az országot. Tavaly rekordot döntött a külkereskedelmünk Ukrajnával, 2,8 milliárd euró volt csak a magyar áruexport – igaz, ennek 70-80 százaléka az itteni multiktól megy, de például az OTP ott van az ukrán piacon. Nemzeti érdekeinket legkeményebben csak a tagsági tárgyalásokon lehet képviselni, azon kívül nem.
– Mi a mozgástere egy államnak a csatlakozási tárgyalásokon? Mit lehet tenni a kárpátaljai magyarságért, amelyet sújt az elvándorlás és az ukrán nacionalizmus is fenyeget?
– A tárgyalások során mindig előjönnek a bilaterális problémák. A görögök például folyamatosan vétóztak török ügyekben és támogatták Ciprus felvételét: az lett az első ország, amely területi konfliktussal – a kormány nem ellenőrzi az ország teljes területét – lépett be az EU-ba. Tehát erre is van precedens. Kisebbségi ügyekben is keményen fel lehet lépni. Mi nem éltünk ezzel a román EU-csatlakozás előtt 2005-ben. De ekkor tudjuk csak kikényszeríteni a nyugdíjakkal kapcsolatos kétoldalú szerződés felmondását is, vagy az energiatranzit megoldását, a tiszai szennyezések megszüntetését, amikre most nem nyitottak az ukránok. A macedón ügy a legeklatánsabb példa: harminc évig blokkolták a görögök, utána meg nemrég a bolgárok is, de Szkopjénak engednie kellett, kizárólag az integrációs célja miatt.
– Akkor viszont nem értjük, miért jelenti be a magyar kormány, hogy eleve nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását – így a saját manőverezési képességét csökkenti.
– Feltételek és határidők ismerete nélkül általában azt mondani, hogy nem vesszük fel Ukrajnát, komoly politika hiba. Egyébként a Tisza Nemzet Hangja kezdeményezése is ugyanilyen volt, hiszen határidő és feltételek nélkül kérdezte meg az embereket Ukrajna EU-tagságáról. Másrészt mind az állami nemzeti konzultáció, mind a tiszás ellenőrizhetetlen adatokkal dolgozik – hányan szavaztak és mire, voltak-e és hányan mindkét fórumon szavazók –, amit én problémásnak tartok. Ráadásul nemzetközi szerződésről nem lehet ügydöntő népszavazást tartani, bár ezt nehéz itt definiálni. Az EU- és NATO-bővítés tipikusan nem az állampolgárok, hanem a parlamentek dolga. Nálunk is megcsinálhatták volna a franciák, és akkor az én életemben nem lettünk volna EU-tagok.
– Magyar érdek egyáltalán Ukrajna uniós csatlakozása?
– Mindenképpen, főleg nemzetpolitikai szempontból. Csak akkor tudunk eredményt elérni a kárpátaljai magyarság számára, ha aktív részesei vagyunk a csatlakozási folyamatnak. Ezt a problémánkat mindenki megérti, mert elég régóta beszélünk róla. A kisebbségi kérdés különben része is lett a tárgyalási menetrendnek. Aki 2009 után jön, számon lehet kérni a lisszaboni szerződés kisebbségekről szóló híres kettes cikkelyét, amit a Konventen Szájer József és Balázs Péter későbbi szocialista külügyminiszter szinte együtt szuszakolt be a szövegbe. Más dolog, hogy ebből mit tudtunk kihozni. Azért is érdekünk az ukrán csatlakozás, mert az élelmiszerbiztonságtól a környezetvédelemig Ukrajnának minden uniós elvárást teljesítenie kell. Nem szennyezheti úgy a Tiszát, mint eddig, ahogy már említettem. Versenyhelyzetünk is javul majd, például az ukránok nem törhetik le dömpingjükkel az európai fuvarozók árait. Ha a magyar kormány Ukrajna Schengen-tagsága miatt megmakacsolja magát, joga van hozzá, vétózhat: láttuk hosszú ideig a román és bolgár csatlakozás ügyében az osztrák vagy holland kormánypozíciót. Hozzáteszem, ezzel a franciák és a németek is óvatosak lesznek, például az erős ukrajnai szervezett bűnözés miatt.
– Ugyanakkor ott a közös védelmi klauzula a lisszaboni szerződésben. Ha Ukrajna EU-tag lesz, egy esetleges újabb orosz–ukrán háborúban nekünk is részt kell vennünk?
– Az egymás megsegítéséről szóló passzus nem határozza meg a közvetlen és azonnali katonai involválódás mértékét, az jelenthet egy sajnálkozó levelet is. Az ugyanakkor látszik, hogy az egész európai kontinens úgy gondolja: segíteni kell az ukránokat az oroszok elleni védekezésben – nemcsak az uniós államok, hanem a törökök, a norvégek, a britek is támogatják őket, különben a medve haladni fog tovább.
– Ön volt fideszes EP-képviselő, az Orbán-kabinet államtitkára. Érti, mit csinál a kormány? Miért indít uszító kampányt egy szomszédos, megtámadott ország ellen, amelyben ráadásul magyar kisebbség is él?
– Azt, hogy a jelenlegi konfliktusban nem mondunk semmit az orosz politikáról, még értem az energiaügyek miatt – más kérdés, hogy az ember elfogadja-e ezt. De a harsány és nyíltan ellenséges egyedi ukrán politikánkat érteni sem értem. Szoktak hivatkozni a már felsorolt vitás kérdések mellett a nyugdíjak ügyére, eszerint a csatlakozás után egy áttelepülő ukrajnai nyugdíjasnak a magyar szabályok szerint kellene juttatást fizetni. De hát mi sem egyszerűbb annál, hogy bilaterális alapon azt mondjuk: akkor ratifikálja a magyar parlament a csatlakozási szerződésüket, ha az ukránok felmondják az eddigi kétoldalú szerződést és az EU-tag országok közötti nyugdíjbeszámítást vezetjük be. Azaz mindenki csak a Magyarországon ledolgozott évek alapján kap nyugdíjat, függetlenül az ukrajnai munkaviszonyától. Ez tehát nem lehet a mostani kampány alapja. Magyar érdek ebben a hangulatkeltésben nincs, viszont már most is veszítettünk. Miközben szükségünk van jó és európai munkáskezekre, nálunk csak 30 ezer ukrán állampolgár maradt, a cseheknél meg tízszer annyi.
Nem tudom, miért jó, hogy a háború után a kárpátaljai magyarokra egy ellenséges nemzet tagjaiként tekintenek majd az ukránok.
Az ottani lengyeleket, románokat nem fogják így kezelni. Sokan abban reménykednek, hogy Zelenszkij helyett jön majd egy „Janukovics 2.”, aki megegyezésre törekszik az oroszokkal. Ukrán diákjaim szerint azonban a nyugati orientáció tartós marad. Senki nem akar majd az oroszokkal boltolni egy ilyen háború után, mert minden családban vannak halottak. Elképzelhetetlennek tartom, hogy Kijevben, Lembergben keleti vagy akár „komp”-orientációjú kormányra szavaznának. És még az etnikai hovatartozás sem olyan egyértelmű: van olyan diákom Zaporizzsjából, aki azt mondja, orosz anyanyelvű vagyok, de ukrán identitású. Nem kér Oroszországból, semmit nem jelent neki az idősebb generációknál még sokszor domináns szovjet mentalitás. Meg fogják nézni az ukránok, ki volt szövetséges nemzet a nehéz időkben – főleg, ha ezt milliós nagyságrendben a lakosság is kimutatja –, s kinek vannak ott a kisebbségei.
– Közben a két ország kapcsolatai a mélypontra süllyedtek a nehezen követhető kémbotrány miatt. Innen hogyan lehet kimozdulni?
– A kémbotrány nyilvános elindításával az ukránok léptek egy új fázisba, hiszen ilyet nem szoktak egyoldalúan, teátrálisan a közvélemény felé kiadni. Szerintem ezzel a Voks 2025 és a Nemzet Hangja folyamatra akartak reagálni, hiszen a kormány konzultációja nyilván elítélő lesz, már csak a Tisza voksolása miatt is. Erre pedig már nemzetközi színtéren is felfigyelnek, mert nem csupán kormányálláspont, hanem kvázi a nép hangja. Mindenesetre ha összeszorított fogakkal is, de mindkét félnek le kell ülnie közvetlenül tárgyalni. Nem kell azzal foglalkozni, hogy ki kezdte vagy ütött vissza, mérsékelni kellene a jelenlegi adok-kapok hangnemet, ami egyikünknek sem jó. Sőt, pont ilyenkor kell ösztönözni a vállalati együttműködéseket és ha lehet, akkor a kulturális megértést, például korábbi alkotások és témák bemutatásával. A másik fél kémkedésével összefüggő belső árulózásokat pedig sürgősen abba kell hagyni a két országban, mert ez még a belpolitikai hangulatot is visszafordíthatatlanul megfertőzi.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
