Hátba rúgott erdélyi magyarok – az Orbán–Simion-táncról
„George Simion támogatása beleillik a keserű nemzetpolitikai csalódások sorozatába. Sokáig a mára lényegében megszűnt baloldal egyes szereplőit lehetett azzal vádolni, hogy a busz alá lökik a határontúli magyarokat, amennyiben napi érdekeik úgy kívánják. A »tihanyi gondolattal« felzárkózott hozzájuk az önmagát nemzetinek nevező kormánypárt.” Ablonczy Bálint rendkívüli publicisztikája az erdélyi magyarok politikai képviselete ellenében formálódó Budapest–Bukarest-tengelyről.
Hétvégén sem enyhültek a nemzetpolitikai földindulás utórengései. Orbán Viktor ugyanis pénteken „mélyen egyetértett” a román elnökválasztás megnyerésére esélyes szélsőjobboldali George Simion „nemzetek Európájáról” és „keresztény Európáról” szóló szavaival. Aligha túlzás a földrengés emlegetése, hiszen a magyar kormányfő kedvezően nyilatkozott a romániai közéletbe magyarellenességgel berobbant politikai szereplőről. Már a csütörtöki kormányinfón furcsa volt Gulyás Gergely nyilatkozata („a kampányban a magyar kormánynak nem kell állást foglalni”), George Simion ugyanis lényegében az úzvölgyi első világháborús magyar katonasírokon hórázva indította politikai pályafutását.
De Gulyás szavai legalább még nem a kimosakodott román Bede Zsolttal való egyetértésről tanúskodtak. Ez változott meg a tihanyi beszéddel, amelyet a legfőbb érintett, George Simion is annak vett, ami: lelkes üzenetben köszönte meg Orbán Viktor támogatását, egyúttal meg is osztotta a magyar miniszterelnök angolul feliratozott videóját, egyfajta váratlan kampányajándékként. A támogatás miatt sokkolt romániai magyar közvélemény megnyugtatására a kormányfő szombaton telefonon beszélt a Simion ellen és a másik jelölt, Nicuşor Dan Európa-párti bukaresti főpolgármester mellett kampányoló Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Mintha nyílt törést ragtapasszal próbálnánk gyógyítani…
Simion köszönetével és a kármentő Kelemen-telefonnal világossá vált mindenki számára, hogy a miniszterelnök állításával ellentétben ez bizony beavatkozás volt a román választási kampányba. Ezért a következő védelmi vonal az „ötdimenziós sakkjátszmáról” szólt. A több helyütt visszaköszönő érvelés alapján tulajdonképpen fenevadszelídítési kísérletet látunk. Ahogy a magyar kormány szerb, illetve szlovák nacionalistákkal való kiegyezése jó volt a felvidéki és délvidéki magyaroknak – szól a narratíva –, úgy a George Simionnal való szuverenista padödő is végső soron erdélyi nemzettársaink érdekében zajlik.
Bár jól hangzik, a magyarázat a hargitai fenyőknél is keményebb akadályba ütközik: a valóságba.Egyrészt a Robert Ficóval és Aleksandar Vučić-tyal kötött szövetség megoldás helyett leginkább a szőnyeg alá söpörte a szlovákiai és szerbiai magyarok nyelvhasználati, kulturális, oktatási gondjait – ezekről kevesebb szó esik az aranyfogunkra fenekedő Brüsszellel vívott harc miatt. Másrészt a közeledés apró lépésekkel, hosszabb távon zajlott, s a helyi magyar képviseletek elfogadták az új politikai realitást. (Most hagyjuk, hogy ehhez Budapest milyen politikai és anyagi, khm, ösztönzőket használt, és e folyamat miképpen hatott a kisebbségi közösségek életére.) Olyan azonban sem Szlovákia, sem Szerbia esetében nem történt, hogy a magyar kormány egyik napról a másikra döntsön a nacionalisták támogatása mellett – ráadásul a helyi magyar közösség legitim képviselői ellenében, egy választási hajrában!
Miképpen fordulhat elő, hogy míg az RMDSZ teljes erejével mozgósít Simion ellen, eközben a magyar kormány teli rüszttel rúgja hátba stratégiai partnerét?
(Az pedig csak fokozza a szomorú abszurdot, hogy a magyar kormánnyal egészségtelenül összefonódott RMDSZ a tihanyi beszéd kapcsán nyílt kritika helyett maszatolni kénytelen.)
Ordahab a muroktortán, hogy a keresztény Európa megvédésére hivatkozó Budapest–Bukarest-tengely a magyar egyházak ellenében épül. A történelmi felekezetek vezetői ugyanis közös nyílt levelet írtak alá, amely egyértelműen George Simion ellen foglal állást. Régen rossz a keresztény Európának, ha megvédésére a volt párttársát nemi erőszakkal fenyegető, kisebbségek ellen uszító egykori focihuligánnal kell szövetkezni – olyan közismerten keresztényellenes erdélyi magyar közéleti szereplők ellenében, mint a gyulafehérvári katolikus érsek és a kolozsvári református püspök.
George Simion támogatása beleillik a keserű nemzetpolitikai csalódások sorozatába. Sokáig a mára lényegében megszűnt baloldal egyes szereplőit lehetett azzal vádolni, hogy a busz alá lökik a határontúli magyarokat, amennyiben napi érdekeik úgy kívánják. A tihanyi gondolattal felzárkózott hozzájuk az önmagát nemzetinek nevező kormánypárt. Része lett annak a sorozatnak, amely 1996-ban kezdődött. Az akkori szocialista-szabaddemokrata kormány ugyanis az RMDSZ tiltakozása ellenére kötött alapszerződést Romániával. A javaslat parlamenti vitáján, 1996. szeptember 3-án Orbán Viktor így fogalmazott: „a magyar kormánynak választania kellett: vagy így, vagy úgy. És választott: Bukarestet választotta, és nem az RMDSZ-t”.
Majd így folytatta: „Nagyon kérem önöket, kormánypárti képviselő hölgyek és urak, ne adjanak maguknak lélekben lelkiismeretük alól felmentést azzal, hogy jót tesznek. Higgyék el, akkor tesznek jót, ha az erdélyi magyarok azt mondják, hogy ez a lépés jó.”
Igaza volt. Igaza lett.
Nyitókép: George Simion román zászlók előtt (forrás: Facebook)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
