Híd az Ipolyon: most forr össze, amit Trianon szétszakított – Válasz Online
 

Híd az Ipolyon: most forr össze, amit Trianon szétszakított

Zsuppán András
| 2024.02.01. | Kult

Újabb híd köti össze Szlovákiát és Magyarországot az Ipoly vidékén: ezúttal Őrhalom és Ipolyvarbó között készült el a régóta hiányzó átkelő. Különleges vidék ez, amely csapadékos teleken végeláthatatlan mocsárrá változik, és időnként a most újonnan épített út is víz alá fog kerülni. Az igazi meglepetés azonban a bozótosban érte a Válasz Online munkatársát: kollégánk régi hídromot talált, s a rom rendkívül izgalmas történetének is utánajárt. Talán sehol máshol nem maradt meg ilyen épen egy lápon átvezető töltésút maradványa, mint itt. A 19. századnak ez a jelentős közlekedési-műszaki emléke megérdemelné, hogy megmentsék, és láthatóvá tegyék.

hirdetes

Az ipolyvarbói templom szerény dombon áll, közvetlenül a folyó fölött, de a kilátás lenyűgöző. Legalábbis ilyenkor, a csapadékos tél közepén. Régi idők úti beszámolói elevenednek meg a szemünk előtt a végeláthatatlan magyar mocsárvilágról, ahol egykor csak sáros töltésutakon lehetett közlekedni a mindent elborító vizek között, és ahol a falvak mind a lapályból kiemelkedő dombokra épültek. Minden falut egy-egy templomtorony jelez a mocsár peremén, és ahonnan szétnézünk, mindjárt kettőt is látunk: egyet Őrhalomban, egyet a szomszédos Hugyagon, a harmadik, a varbói pedig a hátunk mögött áll. Harangja a delet kongatja.

Valaha ilyen vidék volt az Alföld, de még a Kisalföld és a Dunántúl jelentős része is, mielőtt a vízrendezés, a folyószabályozások és a lecsapolás száraz mezőgazdasági kultúrtájjá alakították volna. Az Ipoly mentén azonban ez az ősállapot a határ mindkét oldalán megmaradt, a szabályozatlan folyót széles ártér kíséri, amit patakok, erek, vízágak hálóznak be. A mocsárréteket a jobb években elönti a víz, és idén jobb év van, mert csapadékos a tél. Nemcsak a mélyebben fekvő medrek teltek meg újra, hanem a réteken is szélesen áll a víz. Most akkora, mintha hatalmas tó lenne, de persze sekély, alig egy-két ujjnyi. A jégből kiemelkedő fák, bokrok mutatják, hogy ugyanez a terület az év nagy részében vízmentes szokott lenni.

Mindenhol víz: az új hídhoz vezető közút az ártéren megy keresztül, és a tervezésénél számoltak azzal, hogy időnként elönti a víz. Sokkal olcsóbb volt így megépíteni, és a védett terület is kevésbé sérül, mintha megemelték volna (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Azért jöttünk ide, hogy megnézzünk egy újabb Ipoly-hidat. Tavaly nyáron számoltunk be a Helembát Ipolydamásddal összekötő Károly Róbert híd átadásáról, amivel sok évtizedes szünet után újra körbejárható lett a Dunakanyar, és nagy kerülő nélkül el lehet jutni Szobtól Párkányig. A helembai híd volt a legfontosabb azok közül, amelyek újjáépítéséről még 2016-ban született megállapodás Magyarország és Szlovákia között, de a folyó középső szakaszán is nagyon hiányoztak a második világháború után megszüntetett átkelők. Ezen a vidéken két híd készült el mostanában: az Őrhalomot és Ipolyvarbót összekötő Szent-Iványi hidat december 1-jén adták át, a Drégelypalánk és Ipolyhídvég közötti átkelő hivatalosan még nem használható, de ténylegesen ez is készen van. Ipolyhídvégen került elő vaskos szemétfeltöltés alól 2022 tavaszán a hortobágyi Kilenclyukú híd 1944-ben felrobbantott „kistestvére”, egy 19. századi klasszicista kőhíd hídfője és egyik megmaradt íve. Sajnos nem volt szándék arra, hogy a terveket módosítsák, és a kivételesen szép romot megőrizzék, így az már csak a feltárás után készült fotókon látható, helyén az új közúti híd áll.

hirdetés

Most azonban a Szent-Iványi hídról és környékéről lesz szó. A névadó, Szentiványi Ferenc országbíró Ipolyvarbó földesura volt. Magas tisztségeket betöltő, kivételesen magas kort megélő, Habsburg-hű nógrádi nemesúr, aki a templom sekrestyéje alatti kriptában nyugszik. A templomot magát is ő építtette, egykori kúriáját viszont már rég lebontották. A túlméretezett, megdöbbentően magas helembai híddal ellentétben szépen a tájba simuló, egyszerű, de elegáns kéttámaszú acél gerendahidat terveztek ide a FŐMTERV mérnökei. Bordás főtartóit aranyszínűre festették, és a bordák változó kiállása a fény-árnyék hatással távolról ívet rajzol ki, ami kicsit utal a régi, általában íves Ipoly-hidakra. A két szomszédvár, Őrhalom és Ipolyvarbó között a távolság autóval eddig 22 kilométer volt, mivel átkelni csak a pösténypusztai hídon lehetett (az 2012-ben készült el, addig átjárás csak még távolabb, Balassagyarmatnál volt). A két falu ténylegesen mindössze 1,1 km-re van egymástól: mint az Ipoly-völgyben mindenhol, a folyó itt sem alkotott soha természetes határt, csak a trianoni döntés vágta ketté az addig szorosan összetartozó régiót. A falvakat magyarok lakják a túloldalon is, a nyelvhatárt régen és most is a dombok, hegyek jelentették, nem az Ipoly. Az új híd könnyít a szomszédos, magyar oldali Hugyag és a szlovákiai Ipolykér életén is.

A Szent-Iványi híd az ipolyvarbói templom felől. A kéttámaszú acél gerendahíd eltérő kiállású bordái ívet rajzolnak ki, barátságosabbá téve a formát. Szemben a folyó vízzel borított ártere Őrhalom alatt (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Az ipolyvarbói a harminckilencedik közúti határátkelőhely Magyarország és Szlovákia között, csak tavaly még kettő készült, és a drégelypalánki lesz a negyvenedik: ezekben az utakban, hidakban valósul meg ténylegesen a schengeni Európa, és szerencsére a Robert Fico választási győzelme után bevezetett határellenőrzésből sem lett a gyakorlatban szinte semmi. Van persze ezzel ellentétes tendencia is, hiszen Lázár János közlekedési miniszter tavaly nyáron megszüntette a Balassagyarmat–Ipolytarnóc–(Losonc) vasútvonalat, amely némi fejlesztéssel a térség tömegközlekedésének gerincévé válhatott volna.

Mindenesetre az autós közlekedés szempontjából a kettévágott Nógrád magyar és szlovák fele egyre jobban összeforr.

A Szent-Iványi híd újjáépítésének különlegessége: a hozzá vezető új közutat úgy tervezték meg, hogy időnként elöntheti a víz. Őrhalom széle és a folyó között az árterület több mint 1 kilométer széles, és az itteni mocsárrétek természetvédelmi területnek számítanak. Az értékes élőhely része az Országos Ökológiai Hálózat magterületének és az Ipoly-völgy nevű madárvédelmi Natura 2000 területnek. Védett a túloldal is, az Ipolyvarbó szélén nemrég ácsolt kilátótorony táblája szerint böjti réce, sárszalonka, énekes hattyú, pettyes vízicsibe, pajzsos, piroslábú és réti cankó, bíbic, sárga billegető él a területen. Meg persze gólya, gém, kócsag.

Elöntött mocsárrét Ipolyvarbótól keletre a kilátóból; az ártér a szlovák oldalon is Natura 2000 madárvédelmi terület ugyanúgy, mint Magyarországon (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Mocsárrétből mára nagyon kevés maradt Magyarországon, ezért fontos, hogy az a néhány terület, amely még őrzi az eredeti állapotát, ne szabdalódjon fel újabb infrastruktúra-építések miatt. Ezek a területek jó példái annak, hogy lehet a vizet magában a tájban megőrizni, épített tározók nélkül, ami segíthet az aszály és a kiszáradás elleni küzdelemben. (Ezzel a témával foglalkozik mai podcastadásunk, amelyben Timár Gábor geofizikussal beszélgettünk.) Az utat nem helyezték magasított töltésre, hanem szintben vezették át az ártéren, így évente néhányszor víz alá kerülhet, de az áradás nem tesz benne kárt, levonul fölötte: a megoldás nemcsak sokkal olcsóbb, hanem alkalmazkodik is a táj természeti adottságaihoz ahelyett, hogy felülírná őket. (A helembai hídnál az ipolydamásdi rétek védett területe ennél sokkal inkább károsodott az új hídhoz kapcsolódó rengeteg mérnöki objektum miatt.)

Az új úttal párhuzamosan keskeny, cserjés erdősáv húzódik. Elsőre nem látszik benne semmi feltűnő. Ahol azonban keresztezi az aszfaltot, kibukkan a túloldalon a bokrok közül egy betonpillér vége. Ha közelebb megyünk, a tél miatt lombtalan cserjésben egészen réginek látszó építmény bukkan elő. Egy kisebb kő- és téglahíd romja. Tetején már vastag törzsű fák nőnek, és a boltozat is beszakadt: közepén hatalmas lyuk tátong, alatta csobog a víz – az áradás miatt az az ér is újjáéledt, amely fölött a híd valaha átvezetett. Mi lehet ez a hídrom, látszólag a semmi közepén? Ha ezek után gyanút fogunk, és megnézzük jobban az út menti cserjesávot, észrevesszük, hogy az valójában magasított töltés, oldalát kikövezték, mintha vasúti pálya lenne. De vasút soha nem vezetett át ezeken a réteken, a frissen megszüntetett ipolytarnóci vonal a falu szélén, a házak alatt fut, az új út építése során még az átjáróját is szépen megcsinálták, hátha egyszer újra vonat jár majd rajta.

Titokzatos hídrom a bozótban; ha nem lenne tél, valószínűleg észre sem vennénk a lomboktól (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

A rejtélyes töltés egyenesen a Szent-Iványi hídhoz vezet, attól keletre már nem folytatódik.

Amibe belebotlottunk, kivételes műszaki-közlekedési emlék: egy máig felismerhető épségben megmaradt 18-19. századi mocsári töltésút.

Valaha sok hasonló építmény létezett, hiszen ezek biztosítottak használható közlekedést a vizekkel rendszeresen elöntött területeken, de idővel modern országúttá alakultak, és nyom nélkül eltűntek. Őrhalom határában azonban megmaradt e rendkívül komplex régi mérnöki alkotás, ami csupán annak köszönhető, hogy a 20. század második felében a korszerű országút itt nem épült ki.

Hogy a töltésút pontosan mikor épült, nem lehet tudni. Már a II. József korában készült első katonai felmérésen feltűnik a mai nyomvonalon, noha akkor még a Szent-Iványi híd helyén nem volt átkelő; a folyóval párhuzamosan futott egy országút, amely Ipolyvarbótól nyugatra keresztezte a folyót (tehát nem a templomnál, hanem egy mára nyom nélkül eltűnt majornál). Ehhez az úthoz vezetett az ártéren át a töltésutunk elődje, amelyen a térkép három hidat ábrázol. Az első az Új-ároknak nevezett mellékágat keresztezte: ez a vízfolyás valaha széles szigetté tette a területet, de mára csak egyes szakaszokon létezik. A tavaly épült új országút is keresztezi egy betonhídon, és éppen annyi víz van benne, hogy komoly folyónak látszik, de nyáron majd pangó, mocsaras, sekély holtággá alakul. A másik két híd bizonyára időszakos, kisebb vízerek fölött vezetett át.

Az Új-árok valaha a folyó mellékága volt, most már holtág, de a téli víztől annyira megduzzadt, hogy valódi folyónak tűnik (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

A 19. század közepén készült második katonai felmérésen látszanak is ezek az erecskék. Pontosabban egy ér és egy lápos zóna, valamint az Új-árok, amelyen ekkoriban gáttal létrehozott halastó is volt. A bozótban rejtőző kőhíd a második híddal azonos, építési technológiája alapján minden bizonnyal a 19. század első feléből származik, és ahogy egykor, most is ott csobog alatta a névtelen vízfolyás. Ebben az időben az úgynevezett vicinális út már a Szent-Iványi híd elődjéhez vezetett. Egy 1869-ben készült kéziratos térkép Őrhalom – akkoriban még Trázs – falu határáról mutatja is, hogy a két kis híd közül az egyik szilárd anyagból épített volt, a másik csak fahíd.

Az Ipoly-hidak történetét 2001-ben feldolgozó Hajós Bence adatai szerint még ennél is összetettebb volt a rendszer: összesen hat hídról tud a töltésen, a leghosszabb egy négynyílású fahíd volt az úgynevezett Új-árok fölött, ezt követte egy rövidebb kétnyílású fahíd, majd a kőboltozatú híd. Ezután következett két egynyílású fahíd (kb. 4-5 méter hosszúak), majd még egy kőhíd. Maga a nagy Ipoly-híd kétnyílású fahíd volt. Érdekes, hogy pont egy kisebb vízfolyás fölé került kőhíd, nem a nagy mellékághoz, ennek talán anyagi okai lehettek. Az összetett rendszer kiépítését a természeti adottságok kényszerítették ki: a betonutak előtti korszakban csak a töltések és hidak segítségével lehetett egész évben járható utat biztosítani. Egy 1902-ben megjelent hirdetésben a megye három híd újjáépítéséhez keresett vállalkozót az V. számú trázs–varbói vicinális útvonal nevet viselő szakaszon, az egyik maga az Ipoly-híd volt, a másik kettő az I. és IV. számú ártéri híd.

Trázs, vagyis Őrhalom határának kéziratos térképe 1869-ből (részlet). A térkép a holtág és a varbói híd között mutatja a töltésen vezetett vicinális utat, a piros színnel jelzett híd a névtelen vízfolyás fölött a ma is álló kőhíd, mellette egy fahíd látszik (forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára / Hungaricana)

A két háború közötti időszakban az ipolyvarbói híd a régió többi hídjához hasonlóan használatban maradt, bár határhíddá vált. 1926 után a két állam közötti megállapodással ki is javították. A Prágai Magyar Hírlapban 1933-ban Ipolyvarbóról megjelent riport szerint „közvetlen a templom alatt nemrégen javított határhíd, a hídon a cseh finánc beszélget a magyar határőrrel. Egymás mellett dőlnek a karfának, szemük a folyót és az újra zöldülő réteket nézi.” Az áradások a töltést inkább a belső, vagyis az Őrhalom felőli oldalról kezdték ki, ezért ezt 1938-ban kikövezték, tulajdonképpen ezzel született meg a végleges formája.

A töltésút a második világháborút követően vált fölöslegessé. A németek 1944-ben itt is felrobbantották a nagyobb hidakat. A helyükre a szovjet csapatok még építettek ideiglenes átkelőket, de az 1950-es évek elején a magyar és a csehszlovák kormány úgy döntött, hogy nem lesz többé átjárkálás a határon: csak néhány kijelölt, nagyobb határátkelőhely maradhatott használatban, a többit megszüntették. Ipolyvarbót és Őrhalomot ekkor szakították el egymástól több mint fél évszázadra. 2012-ben, amikor a Heti Válasz riportot készített Ipolyvarbóról, Lőrincz Mária, az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás vezetője így mesélt nekünk a szocializmus időszakáról: „Régebben gyalogoshíd ezen a szakaszon nem volt, a közelben határőrök posztoltak. Ennek ellenére mindig akadt az ipolyvarbói fiúk közül, aki bemerészkedett a vízbe. Ha elkapta a határőr, kapott egy pofont, de ha átjutott a magyarországi Őrhalomra, hetekig dicsekedhetett vele.”

A 2007-es schengeni határnyitás után rozoga fahíd épült, amely legalább a gyalogosforgalmat lehetővé tette. Korábban (több mint ötven évig) egyáltalán nem lehetett a folyón átjutni. Az ideiglenes megoldás 2022-ig szolgálta a környező falvak lakóit (forrás: orhalom.hu)

Amikor több mint egy évtizede ott jártunk, már állt az ipolyvarbói templomnál egy rozoga, fából ácsolt gyalogoshíd. Ezt 2007-ben építette a környékbeli falvak lakossága, miután mindkét ország csatlakozott a schengeni térséghez, és a határ szabadon átjárhatóvá vált. Ez azonban csak kényszermegoldás volt, a vidék polgármesterei már 1995-ben kimondták Ipolyvarbón megrendezett tanácskozásukon, hogy állandó, új Ipoly-hidat szeretnének. Majdnem harminc évbe telt, mire ez az álom most megvalósult.

És hogy mi történt az eltelt évtizedekben az egykori vicinális úttal? Pusztulása 1963-ban kezdődött meg, amikor egy árvíz elvitte a holtág hídját. Hajós Bence adatai szerint az őrhalomi termelőszövetkezet ezután lejjebb (nyugatabbra) új vasbeton hidat épített, hogy az árterületről a lekaszált szénát be lehessen hordani a faluba. A hozzáférhető legkorábbi, 1964-es légi fotón még jól látszik a fátlan réten átvezető töltés, az ép kőhíd és a holtág hiányzó átkelőjének a helye, mellette az új híddal. Látszik az is, hogy a fahidak is hiányoztak a töltésről, így az tulajdonképpen már járhatatlan volt. Mivel közlekedési szerepe sem volt a határsávban, lassanként benőtte a bozót, szinte láthatatlanná vált.

Az 1964-es légi fotón jól látszik a vicinális út pusztulásának első fázisa: az egy évvel korábbi árvíz elvitte a holtágon átvezető hidat, ettől jobbra a tsz új átkelőt épített. A 19. századi töltésút még jól kivehető a fátlan ártéren, és a kis kőhíd is áll, a fahidak már hiányoznak (forrás: fentrol.hu)

Azzal, hogy az új közutat mellette, az ártér szintjén vezették el, a régi vicinális út maradványai átvészelték a Szent-Iványi híd építésével járó átalakulást. Arra viszont senki nem gondolt, hogy

lehetne belőle akár érdekes látnivaló is, ha az elvadult növényzetből kiszabadítanák, és a megmaradt kőhidat helyreállítanák.

Valójában a hídépítés során lett volna érdemes ezt a munkát megcsinálni, mivel ilyenkor könnyebb a költségvetésbe egy újabb elemet belecsempészni, de utólag sem késő. Alapos történelmi kutatás nélkül merész lenne kijelenteni, de könnyen lehet, hogy a Felvilágosodás és a reformkor páratlan – vagy legalábbis nagyon ritka – műszaki emléke ez: megmutatja, milyen nagy természeti akadályokat kellett leküzdeni ahhoz, hogy a korabeli Magyarország nedves-lápos részein létrejöhessen a szekerekkel egész évben járható úthálózat, ami a gazdasági-társadalmi fejlődés, a kezdődő modernizáció nélkülözhetetlen előfeltétele volt. Heroikus korszak volt heroikus építményekkel, egy olyan tájban, amely a maitól nagyon különbözött. Itt, Őrhalom és Ipolyvarbó között ez a történelmi teljesítmény még ma is átélhető, kézzelfogható, és elmagyarázható. Lenne.


Nyitókép: az ipolyvarbói templom az új híddal (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#határ#határontúli magyarok#híd#Ipoly#közlekedés#örökség#Szlovákia