A miniszternek kellett a kilátás: így lett földönfutó a százéves Hadtörténeti Múzeum
Hosszú hányattatás vár a Hadtörténeti Múzeumra, amit azért költöztettek ki Kapisztrán téri épületéből, mert Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter mindenképpen a Budai Várba akart költözni. A múzeumot csendben bezárták, azóta szétszórt telephelyeken, időszakos kiállításokkal működik, és a jelek szerint hosszabb időre Székesfehérvárra kerülhet. A vidékre költöztetés ellentétes az alapítói szándékkal, valamint a múzeum érdekeivel is. Ilyen banális okból még nem nagyon tettek tönkre fontos nemzeti kulturális intézményt.
A Hadtörténeti Múzeum is csatlakozott azoknak a nagy országos közgyűjteményeknek a sorához, amelyek sorsa tartósan bizonytalanná vált, vagy már hosszabb ideje állandó kiállítóhely nélkül kénytelenek létezni. Ilyen hányódó múzeum az Iparművészeti, amelynek Üllői út főépülete 2018 óta zárva tart, és a felújítása ténylegesen el sem kezdődött, és a Közlekedési Múzeum, amelynek városligeti régi épületét 2016-ban bontották le, a Kőbányai úti új múzeum megépítése viszont a költségvetési helyzet miatt teljesen bizonytalan. A Magyar Építészeti Múzeumnak legalább egy kiállítóhelye elkészült tavaly a Walter Rózsi-villában, de az új főépület tervezése még csak pályázati szakaszban van. A bezárás veszélye folyamatosan ott lebeg a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria fölött, mindkettő egyre szűkebb helyre kénytelen összehúzni magát – az egyik a Ludovikának, a másik a Királyi Palota rekonstrukciójának van útjában, de nincs belátható közelségben az új otthonuk felépítése. Eddig egyedül a Néprajzi Múzeum volt olyan szerencsés, hogy átvészelt egy évekig tartó nagy költözést, és meg is kapta az új épületet (meg a szükséges raktárakat, restaurátorműhelyeket).
Egy múzeummal nem sok rosszabb történhet annál, mint hogy beláthatatlan időre félvirtuális létre kárhoztatják. A műtárgyak ilyenkor raktárakba kerülnek, többnyire nem a legjobb körülmények közé, sokszor még a gyűjteménnyel foglalkozó muzeológusok számára is nehezen hozzáférhetőek lesznek. Az épület nélküli múzeum csak korlátozottan tud tudományos munkát végezni, műtárgyakat begyűjteni, kiállításokat rendezni, és küzdenie kell azért, hogy ne essen ki a köztudatból. Ha az emberek és a döntéshozók elfelejtik, hogy létezik, végzetes leépülési spirál indulhat el. Még egy rossz, alkalmatlan, szűkös, vagy akár időnként beázó épület is jobb a semminél.
A Hadtörténeti Múzeumot ez a veszély a közelmúltig egyáltalán nem fenyegette: Kapisztrán téri épülete stabil bázisnak látszott, nagy költöztetési tervek nem érintették, nagyszabású fejlesztésében sem gondolkodott a fenntartó honvédelmi tárca. Aztán egyszer csak beütött a krach: a múzeumnak parancsszóra mennie kellett a Várból. Mégpedig a lehető legbanálisabb ok miatt: a miniszter kinézte a szép fekvésű épületet saját irodájának.
A költözést katonás módon valósították meg: sem érdemi kommunikáció, sem szakmai párbeszéd nem volt, a tárca nem árulta el, hogy milyen jövőt szán az intézménynek, a szűkszavú közlemények már csak a befejezett helyzetet írták le.
A múzeum is hallgatott, nem kért, nem is kérhetett segítséget a nyilvánosságtól. Ez nem fért volna bele egy olyan közintézmény szervezeti kultúrájába, amely múzeum ugyan, de nem főigazgatója, hanem parancsnoka van, és egész vezetősége honvédségi kötelékben szolgál. Ebben a közegben nem szokás visszaszólni, a parancsot teljesíteni kell, akkor is, ha hülyeség.
Márpedig a parancs ezúttal teljes hülyeség volt. Sehol a világon nem tesznek utcára egy nagy, nemzeti közgyűjteményt azért, hogy a miniszter és közvetlen stábja szebb irodákat kapjon, a budai hegyekre nyíló kilátással. Ez olyan barbár, önkényes eljárás, amire eddig itthon sem volt példa.
A múzeum kiebrudalása Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszteri kinevezése után, tavaly tavasszal vetődött fel először. Kezdetben a munkatársak olyan híreket kaptak, hogy csak a miniszter és közvetlen stábja érkezik, a múzeum ettől még a helyén maradhat. Tavaly májusban aztán közölték a döntést, hogy nyár végére a Kapisztrán téri szárnyat ki kell üríteni a földszintet elfoglaló Hadtörténelmi Levéltár kivételével, a Tóth Árpád sétányra néző múzeumi épületszárny felső szintjét is át kellett adniuk. Egy július 1-jei állománygyűlésen bejelentették a múzeumot tizenegy évig vezető Kovács Vilmos parancsnok leváltását, bár hallottunk olyan véleményt, hogy ez inkább megédesítette a keserű pirulát. Az új vezető, Töll László ezredes mindenesetre jó szakember, érti a múzeumot, de ahhoz hiányzott a befolyása, hogy megmentse a kilakoltatástól. Végül idén május 21-én végképp bezárt a Kapisztrán téri épület, az összes kiállítást lebontották. A fenntartó – bár ebben az esetben ez a kifejezés talán eufémizmus – május 31-ig adott határidőt a múzeum távozására, bár a nagyon nehezen mozdítható levéltár még legalább két-három évig az épületben maradhat.
A minisztérium felköltöztetését a Budai Várba semmilyen racionális érv nem támasztja alá. Az egyetlen értelmezhető indok, hogy a honvédelmi tárca is szeretett volna helyet kapni abban az új kormányzati negyedben, amely a Várnegyedben éppen kialakul. A köztársasági elnök és a miniszterelnök irodája mellett már most itt van a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda (a Karmelitában), belátható időn belül visszaköltözik háború előtti, rekonstruált székházába a Pénzügyminisztérium, a visszaépülő József főherceg-palotát az Alkotmánybíróságnak szánják, és a háború előtti Külügyminisztérium éppen visszaépülő székháza is valamilyen kormányzati célt fog szolgálni. A Honvédelmi Minisztérium Várba költöztetése a korábbi tervekben nem szerepelt, és az egész tárca nem is hagyhatta el a lipótvárosi Balaton utcát, mert
a Kapisztrán téri Nándor-laktanya épülete alkalmatlan a teljes minisztérium befogadására. Szalay-Bobrovniczky és néhány szervezeti egység azonban felköltözhetett, és a Kapisztrán téri homlokzatra felkerült a felirat.
Az épületet belülről felújították, és június 26-án Szalay-Bobrovniczky már itt fogadta Alkassoum Indattou nigeri védelmi minisztert. A találkozókról kiadott MTI-fotókon látszik egy jellegzetes kettős ablak, ami egyértelművé teszi, hogy a miniszter a Tóth Árpád sétányra néző volt múzeumi szárnyat használhatja, ahonnan a budai hegyekre nyílik kilátás.
A miniszter átköltözéséről kiadtak egy hivatalos közleményt június 12-én, aminek már a címe is csúsztatás: „Történelmi helyére költözik a Honvédelmi Minisztérium”. Ez alatt azt kellene érteni, hogy a Budai Várba, ahol a kiegyezés utáni időszakban működött egészen a kormányzati negyed 1945-ben bekövetkezett pusztulásáig. A Honvédelmi Minisztérium valóban a Várban volt, de egyáltalán nem a Kapisztrán téri Nándor-kaszárnyában, hanem a Szent György téren. Impozáns, neoreneszánsz palotáját 1879 és 1881 között emelték, és valóban kiemelt szerepet játszott a dualizmus kori magyar állam hatalmi reprezentációjában, nem függetlenül attól, hogy az önálló magyar hadsereg hiánya magyar szempontból a kiegyezés rendszerének legnagyobb negatívuma volt. A háború után a romos épületegyüttest lebontották. A Nemzeti Hauszmann Programban ez is visszaépül, de nem hiteles formában, hanem kulisszaszerű tűzfaltakarásként, minden valószínűség szerint azért, hogy ne takarja ki a Karmelita épületét. Ha a tárca valóban a történelmi hagyományokat akarta volna ápolni, ennek a palotának a tényleges visszaépítése, visszakérése mellett akár érvelhetett is volna.
Ezzel szemben a Nándor-laktanya sosem szolgált minisztériumi célt. A múzeumot nem valamiféle szocialista ármány telepítette oda, hanem a Horthy-korszak.
A Hadtörténeti Múzeum meglehetősen későn, 1918 novemberében jött létre, noha a millennium óta folyamatosan napirenden volt a sajtóban, hogy szükség lenne egy olyan intézményre, amely a magyar hadsereg dicsőséges múltját bemutatja, emlékeit összegyűjti. Nem véletlen, hogy ez a múzeum a dualizmus idején nem jöhetett létre: a hadsereg akkor közös intézmény volt, múltjának emlékeit a bécsi Heeresmuseum őrizte, a magyar kormányok nem vállalták a konfliktust az uralkodóval, amit egy magyar hadimúzeum alapítása jelentett volna. Végül az első világháború végnapjaiban született döntés a létrehozásáról, de azzal a feltétellel, hogy nem a honvédség egész történelmét fogja bemutatni, hanem csak a nagy háborúét.
Ezek a problémák a Monarchia bukása után mind elhárultak, és néhány nappal az őszirózsás forradalom után a honvédelmi tárca keretei között megkezdődött a múzeum felállítása. Van azonban ennek a mára elfelejtett történetnek egy máig ható öröksége: a múzeum a megkésett alapítás miatt nem kapott olyan reprezentatív épületet, mint az Iparművészeti vagy a Szépművészeti. A Horthy-korszakban a korlátozott anyagi lehetőségek miatt csak egy meglévő laktanya átalakítása jöhetett szóba: ez lett a vári Nándor-kaszárnya, amit kezdettől fogva az új múzeum otthonának szántak, részben azért, mert a vári elhelyezkedés mégis csak presztízst adott, részben pedig azért, mert az Országos Levéltár szomszédságában állt, ahol a Hadtörténelmi Levéltár abban az időben helyet kapott. Az 1847-es klasszicista épület felújítását és átalakítását múzeum céljára 1926-ban kezdték meg, de a munka annyira elhúzódott, hogy csak több mint tíz évvel később készült el.
A Hadtörténeti Múzeum ünnepélyes megnyitására 1937. május 29-én került sor a kormányzó és Rőder Vilmos honvédelmi miniszter jelenlétében. A bástyasétányra néző épületet a múzeum végleges otthonának szánták, és eltekintve a második világháború okozta traumatikus megszakítástól – amikor a gyűjtemény jelentős része megsemmisült, és az épület megsérült – az is maradt egészen Szalay-Bobrovniczky Kristóf érkezéséig. A kilakoltatás tehát a hagyományokat is sérti. A Hadtörténeti Múzeum nyolc évtizedes vári létezésére ma már csak a Tóth Árpád sétányon hagyott muzeális ágyúk emlékeztetnek.
De hol van most a múzeum?
Szerteszét. A honvédelmi tárca a Bálna épületében hozott létre egy „felejthetetlen, izgalmas, interaktív katonai kiállítást” a Honvédség alapításának 175. évfordulójára. Ez valójában két részből áll, az egyik fele egy teljesen modern toborzókiállítás a Honvédség mai működéséről, a másik fele pedig egy olyan tárlat, ami nagyrészt az első és a második világháborút idézi meg néhány eredeti ágyúval, fegyverrel, egyenruhával, gulyáságyúval, és elég jól sikerült installációval. Mint tárlat főként attól felejthetetlen, hogy akik összeállították, megvalósították a teljes tartalomnélküliséget: a kiállítást, ami nem állít semmit, nyomokban sem fedezhető fel benne semmiféle narratíva, vagy mondanivaló. Ez egyfajta bravúr.
Hogy mi lesz az állam által a fővárostól átvett, de az építése óta semmilyen célra nem használható Bálnával, az továbbra is rejtély. Most nagyrészt üresen áll, eltekintve a honvédségi kiállítástól és az időnként ott megrendezett kormányközeli rendezvényektől. Az épület belülről leginkább egy rosszul kitalált bevásárlóközpont, múzeumi célokra teljes mértékben alkalmatlan, és semmilyen átépítéssel nem is tehető alkalmassá. Legfeljebb abban merülhet fel a gondolat, hogy ez legyen a Hadtörténeti új otthona, aki még soha nem látott belülről múzeumot.
A már említett minisztériumi közlemény szerint „a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteménye a modern kiállítótérré alakított Bálnában, illetve a magyar történelem egyik legjelentősebb központjában, Székesfehérváron kap méltó helyet.” Székesfehérvár úgy kerül a képbe, hogy a múzeumi könyvtár már a tavaly nyári kiköltöztetés során valahogy a megyeszékhelyre került, nemsokára, augusztus 15-én pedig nyílik egy öt teremből álló kiállítás a Szent István Király Múzeum (SZIM) Rendház épületében, amely a lebontott állandó kiállítás zanzája lesz, és a múzeum legértékesebb műtárgyait mutatja be. A Rendház volt tavaly a helyszíne a rosszemlékű Királyok és szentek Árpád-házi kiállításnak, amit botrányos körülmények között einstandolt a Nemzeti Múzeumtól a Magyarságkutató Intézet.
Ez az épület egy szépen felújított, elegáns kiállítótér, és önmagában az kedvező fejlemény, hogy a Hadtörténeti a mostani szorult helyzetében kap egy bemutatkozási lehetőséget. Sőt, úgy látszik, hogy az együttműködés tartósabb is lesz, mivel 2024-ben ugyanitt egy másik, jelentősebb kiállítással is jelentkezik az intézmény (Kardokkal és koszorúval ékesítve – A magyar katonai vitézség jelképei). A Rendház azonban nem a Hadtörténeti Múzeum számára készült, hanem a Szent István Király Múzeumnak, emellett a barokk kolostor téri adottságai miatt nem is lenne alkalmas a Hadtörténeti végleges otthonának. Belényesy Károly, a SZIM igazgatója kérdésünkre azt válaszolta, hogy „az épületet a Szent István Király Múzeum nem adja át használatra, hanem együttműködési megállapodás alapján helyet biztosít a Hadtörténeti Múzeum tematikus kiállítása számára”, és hangsúlyozta, hogy nem állandó kiállítás nyílik jövőre, hanem „egy hosszabb időtartamú időszaki kiállítás, amelynek egyes elmei időszakosan frissülni fognak.”
Vagyis Székesfehérváron a Hadtörténeti Múzeum szívesen látott vendég – de vendég.
A honvédelmi tárca nem tolhatja le magáról végleg azt a felelősséget, hogy a saját intézményét méltó módon elhelyezze, ha már utcára tette. És ennek az intézménynek a fővárosban, Budapesten lenne a helye, ahogy azt az alapításakor megfogalmazták. „Kívánatos, hogy Budapesten egy mindenki által könnyen hozzáférhető olyan hadimúzeum létesíttessék, melyben a Magyarországból kiegészített csapatoknak, a magyar katonáknak hősi küzdelmeiből származó hadi emlékek gyűjteménye hirdesse a késő utókor számára a múltak dicsőségét” – olvashatjuk a múzeum létesítéséről 1917-ben először megfogalmazott javaslatban.
Azóta valamivel összetettebb módon fogalmazzák meg a világban a hadimúzeumok küldetését: a múlt katonai dicsőségének bemutatása mellett a korszerű intézmények, például a világhírű manchesteri, drezdai és bécsi múzeumok a háború társadalomformáló szerepével és tragédiáival is azonos súllyal foglalkoznak. De legalább ennek a százéves alapcélnak – egy mindenki által könnyen hozzáférhető hadimúzeumnak Budapesten – muszáj lenne teljesülnie.
A múzeumnak több saját telephelye van jelenleg is. A Verseny utcában központi irattár és raktárak, a Kerepesi út 29/b alatti épületegyüttesben szintén raktárak található, valamint a Várból ide költöztek át az irodák is. A Kerepesi út 29/b egy meglehetősen jellegtelen, sivár külvárosi épületegyüttes. Faárugyárnak épült 1911-ben, majd a Horthy-korban nagy befogadóképességű hajléktalan-menhellyé alakították, és ki is bővítették. Évtizedek óta honvédségi tulajdon, itt található a Zrínyi Kiadó székhelye, honvédségi sportegyesületek, a hadisírgondozó, valamint most már a múzeum is.
Néhány hónapja a 24.hu vette észre, hogy az ÉTDR építési engedélyezési rendszerben megjelent a Magyar Nemzeti Táncegyüttes (a korábbi Honvéd Táncegyüttes) új színházának 2021-ben engedélyt kapott tervcsomagja. A színház mellett ezen egy új portaépület is látszik Magyar Hadtörténeti Múzeum felirattal a homlokzatán.
Ezt látva joggal hihetnénk, hogy a tárca a Kerepesi utat szánja a múzeum valódi, végleges otthonának, és gőzerővel dolgozik a megépítése előkészítésén. Ez sajnos nincs így. Nem tudni, milyen tervei vannak a minisztériumnak, hiszen az elküldött kérdésekre – természetesen – nem válaszolnak, de ha megnézzük a tervcsomagban lévő helyszínrajzot, láthatjuk, hogy a beruházás a telep többi épületét, amelyek a múzeum céljaira alkalmasak lennének, nem érinti. Mindössze az új portaépület szerepel tehát ebben a tervben, ami a mellékelt felirat szerint valóban a Hadtörténeti Múzeum személyi bejárata lenne.
Mindenesetre ha már úgy alakult, hogy a Hadtörténetinek méltatlan körülmények között mennie kellett a Várból, a Kerepesi út lehetséges helyszín egy új múzeum felépítésére, esetleg a telep egyes épületeinek megőrzésével. Szakmai érv ugyanis lehetett volna a Nándor-laktanya feladása mellett: egy modern hadtörténeti múzeumnak rengeteg szabad térre van szüksége, és egy régi laktanya szűkös terei csak korlátozottan alkalmasak korszerű intézmény elhelyezésére.
A közlekedési múzeumokhoz hasonlóan a modern hadimúzeumok is két komponensből állnak: kiállításból és szabadtéri eszközparkból.
A látogatók számára a tárolókba helyezett régi fegyverek, interaktív kiállítási elemek, vagy akár nagyon jól megcsinált lövészárok-installációk mellett legalább olyan, ha nem nagyobb vonzerőt jelentenek a régi harci járművek, tankok, tehergépkocsik, ágyúk, lövegek, rakéták – csupa olyan dolog, aminek sok tér kell, szabad és fedett egyaránt. Ez a két komponens szerencsés esetben egymást erősíti. A régi vári múzeum esetében a szabadtéri bemutatás lehetőségei nagyon korlátozottak voltak, ezért a múzeum ilyen jellegű műtárgyainak többsége egy privát helyszínen, a keceli Pintér Művek Haditechnikai Parkban található letétként. Egy közönségvonzó Hadtörténeti Múzeum végre bemutathatná a legértékesebb nagy méretű történelmi haditechnikai eszközöket is – olyan látogatószámokkal, amilyenekről a régi vári intézmény nem is álmodhatott.
Ehhez végiggondolt projekt, jó helyszín, felelősen viselkedő fenntartó és jelentős anyagi áldozatvállalás kellene. Ezzel akár szerencsés végkimenetelt kaphatna ez a szégyenletes történet. A tárca eddigi eljárása azonban semmi jót nem ígér.
Nyitókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a 175 éves a Magyar Honvédség című kiállítás megnyitóján a fővárosi Bálnában 2023. május 2-án (fotó: MTI / Balogh Zoltán)
Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
