Se Trumppal, se nélküle – republikánus belháború robbant ki a félidős amerikai választások után
Hiába jósoltak a felmérések nagy republikánus áttörést, elmaradt a látványos siker a keddi képviselőházi, szenátusi és kormányzóválasztásokon az Egyesült Államokban. A pártelit Donald Trumpot és az általa támogatott jelöltek gyenge teljesítményét okolja, és vigyázó tekintetét az új republikánus sztárra, Ron DeSantis floridai kormányzóra veti. Noha egyelőre nem világos, hogy utóbbi indulna-e a párt elnökjelöltségéért, Trump érzi a veszélyt és máris tüzet nyitott: kompromittáló információk nyilvánosságra hozatalával fenyegette meg a kormányzót. Elindult a háború az exelnök és pártja között? Háttér.
Cunaminak ígérkezett, végül csordogáló kis patakocska lett belőle. Ez a mérlege a keddi amerikai félidős választásoknak, amelyen az előzetes felmérések alapján a legtöbben republikánus áttörésre számítottak. A törvényhozás alsóházának egészéről, a felsőház, a szenátus tagjainak harmadáról (35 mandátumról) szavaztak az amerikaiak, mégpedig az országot kormányzó demokraták számára hátrányos körülmények között. Az elnöki mandátum félidejében tartott megmérettetés hagyományosan nem kedvez az éppen hatalmon lévő pártnak; elmúlt az elnök megválasztását övező lelkesedés, de még nem érhettek be az eredmények. Ennek megfelelően négy évvel ezelőtt, Donald Trump idején a republikánusok 42, míg Obama elnök első ciklusának félidejében, 2010-ben a demokraták 64 képviselőházi helyet veszítettek.
Nemcsak a hagyomány okán tűnt azonban esélyesnek, hogy az ország jó részén a Republikánus Párt színe, a vörös dominál majd kedd éjszakától. A gazdasági válság miatt kifejezetten morózus a közhangulat, márpedig a politikai alapigazság az Egyesült Államokban is érvényes: ha a választói pénztárca apad, a lelkesedés lohad.
Politológusi szürke kardigán nélkül is megállapítható tehát, hogy rossz előjelekkel vágtak neki a demokraták a választásoknak: az amerikaiak 72 százaléka szerint rossz irányba tart az ország, csak 21 százalék volt optimista.
Nyolc százalék felett az infláció, majd’ négy dollár a benzin gallonja (körülbelül négy liter), ami az autózásra épülő országban legalább annyira befolyásolja a közhangulatot, mint az ókori Rómában a gabona ára. (Retteghetett az a császár, amelyik nem tudta megfékezni az áremelkedést, könnyen beleszaladhatott ugyanis egy testőr kardjába.) Ennek megfelelően Joe Biden elnök megítélése is kedvezőtlen: 53 százalék szerint rosszul végzi a munkáját, a választóknak csak 41 százaléka elégedett vele.
Nem segített, hogy egyre-másra röppennek fel találgatások a november végén már 80. születésnapját ünneplő Biden újraindulásáról. Az elnök ugyanis időnként belezavarodik mondandójába, és néha csak munkatársai terelgetésével találja meg a szónoki pulpitusokról levezető utat. A választások előtt szaporodtak a kritikák, amelyek szerint többet kellene foglalkozni a gazdaság állapotával, ahelyett, hogy a demokraták balszárnya által erőltetett ideológiai gumicsontokon nyammogna. Utóbbi egyik jelképe volt, amikor október végén Biden elnök a Fehér Házban fogadott egy transznemű influenszert, akivel az átoperálás tanulságairól társalgott.
Republikánus szőnyegbombázás helyett azonban végül csak egy szerény kis petárdázás sikeredett. A 393 alsóházi kétpárti választási meccsből jelen állás szerint 211 helyen győztek a republikánusok, mindössze hét plusz mandátumot szerezve a négy évvel ezelőttihez képest. A demokraták a vártnál sokkal jobban tartották magukat a megszerzett 192 mandátummal. (A 435 fős alsóház többi helyéért csak egy induló volt vagy azonos pártból versengtek a székért.) Pedig nem sokkal a szavazás megkezdése előtt Donald Trump az általa személyesen támogatott háromszáz republikánus induló nagy többségének győzelmére számított – igaz, a korábbi elnök soha nem a szerénységéről volt híres…
Ha a kongresszusi aliggyőzelem fájt a republikánusoknak, az igazi kínok a szenátusi eredmények megismerése utána következtek.
Az egész választás egyik jelképe lett, hogy Pennsylvania államban az orvosi tévéshow-kból ismert trumpista Mehmet Oz kikapott a demokrata John Fettermantól, aki pedig nemrég elszenvedett agyvérzése miatt finoman szólva sem volt képességei csúcsán.
Televíziós vitájukon néha nem tudta befejezni a mondatokat, máskor egyszerűen belezavarodott gondolatmenetébe. Végül Fetterman mégis magabiztosan nyert, 50 százalékot szerzett Oz 46 százalékával szemben. Ugyanígy kikapott New Hampshire államban a szintén Trump-kedvenc egykori tábornok szenátorjelölt, Don Bolduc, aki sokáig az ex-elnök legvadabb összeesküvés-elméleteit is visszhangozta az állítólag „elcsalt” 2020-as választásról.
Szombatig derül ki, hogy ki nyer Nevada államban. Ha ott is a demokrata jelölt fut be, akkor Bidenéknek megvan a többség. Ugyan ötven demokrata állna ötven republikánussal szemben, de az alkotmány szerint szavazategyenlőség esetén az alelnök voksa dönt, márpedig az most a demokrata Kamala Harris. Ha Nevadában piros lesz a befutó, akkor a szenátusi többség kérdése csak decemberben dől el Georgiában, ahol sem a republikánus, sem a demokrata jelölt nem szerezte meg a voksok több mint felét. (A demokrata jelölt egy százalékkal vezet a republikánus előtt.) Amennyiben a republikánusok a felsőházban is többségbe kerülnek, Biden elnök mandátumának hátralévő idejére kénytelen lenne gúzsba kötve táncolni.
A képviselőházi, szenátusi és a velük egy időben tartott kormányzói választásokat, illetve a népszavazásokat áttekintve ideológiailag nehezen besorolható kép rajzolódik ki. Az amerikaiak többsége nem kér az abortusz szigorításából (a Legfelsőbb Bíróság nemrég a terhességmegszakítást kivette az egyéni jogok közül és szabályozását tagállami jogkörébe utalta). Ugyanakkor gyanakvó a kritikai fajelmélettel, és nem akarja, hogy kisiskolás gyerekei a nemi identitás legkülönfélébb változatairól halljanak az általános iskolák alsó tagozataiban. Nem rajong a republikánus párt elvadult Trump-szárnyáért (a már említett szenátusi vereségek mellett például Michigan államban is kikapott a volt elnök egy támogatottja a kormányzói székért vívott csatában), de mivel elégedetlen a Biden-kormányzat gazdasági teljesítményével, általában díjazza a józanabb republikánusok hozzáértését. Elég összetett a kép ahhoz, hogy minden politikai oldal kimazsolázza a neki kedvező szempontokat. Egy dolog azonban biztos: a várt nagy diadal elmaradása a republikánus oldalon keverte meg jobban a kártyákat.
Egy apró jelkép többet mond ezer szónál:
az Ohio államban nyertes J.D. Vance szenátor győzelmi beszédében kis túlzással még az óvónőjének is köszönetet mondott, egy embert „felejtett el”: Donald Trumpot.
Pedig nemrég még az exelnök lelkes híve volt, a választások elcsalásáról szóló hazugságot is engedelmesen felmondta. (Igaz, azt megelőzően viszont minden rosszat elmondott Trumpról.) Vance nem pusztán egy a sok republikánus politikus közül, hanem jelképe annak a fehér munkásosztálynak, amelynek dühe a Trump-vonat legfontosabb üzemanyaga volt. Hillbilly Elegy című könyve a 2016-os év egyik szenzációja volt. Arról a hillbillynek („hegylakó bugrisnak”) csúfolt, az Appalache-hegységet lakó skót-ír származású rétegről, közte saját családjáról szólt, amelyet a nehézipar leépülése és a kábítószer-függőség egyaránt sújt. A nem sokkal a világot sokkoló 2016-os elnökválasztás előtt megjelent könyv az egyik legfontosabb magyarázója lett Donald Trump korábban elképzelhetetlen győzelmének. (A könyvből a Netfix még filmet is készített.)
Más republikánusok nem a Vance-i elhallgatási stratégiát választották, hanem egyenesen nekirontottak a volt elnöknek. „Van egy alternatív univerzum, ahol a republikánus előválasztók tiszteletreméltó, a helyi ügyeket ismerő állami képviselőket és ügyészeket választanak jelöltnek talkshow-házigazdák, futball-sztárok, technológiai befektetők helyett, akik a lehető leghangosabban hirdetik Trumphoz való lojalitásukat. Az én tanulságom az egészből az, hogy az amerikaiak belefáradtak a cirkuszba, a Trump befolyásolta akarnokokba. (…) A normalitás működik. A normalitás győz” – dühöngött a trumpista és Trump-ellenes szerzőket egyaránt megjelentető befolyásos konzervatív magazin, a National Review szerzője. Jim Geraghty szerint normális republikánus jelöltekkel a kétesélyes szenátusi és képviselőházi versenyeket is megnyerték volna.
Ugyan elsővonalbeli politikusok a trumpista bázistól való félelmükben nem nyilvánultak meg ilyen élesen az egykori elnökkel szemben, de a párt egyes stratégiái vagy nyugállományba vonult politikusai nem fukarkodtak a bírálatokkal. Chris Christie volt New Jersey-i kormányzó önzéssel vádolta meg egykori támogatóját. „Egyetlen szempont volt számára a jelöltek támogatásának feltétele: az illető elfogadja, hogy a 2020-as választást elcsalták vagy sem? Hozzáértés, vízió, kampányfinanszírozás egyáltalán nem számított.” Legélesebben az a Pat Toomey pennsylvaniai republikánus szenátor fogalmazott, akinek nyugdíjbavonulása után a trumpista Mehmet Oz képtelen volt megtartani a pártnak a mandátumot. „Ebben az egészben Donald Trump katasztrofális szerepet játszott” – nyilatkozta a politikus. Paul Ryan volt képviselőházi elnök szerint Trump „tehertétel”, Chris Sununu New Hampshire-i kormányzó pedig kiadta a jelszót: „Megoldani a szakpolitikát később, megoldani az őrülteket most.” Nemcsak a pártban fáradtak bele sokan az állandó Trump-show-ba, hanem a választók között is.
Például két ingadozó, az elnökké választáshoz nélkülözhetetlen államban, Wisconsinban és Pennsylvaniaban az exit-pollok szerint a választók 58 százaléka nem kedveli Trumpot, ami még Joe Biden népszerűtlenségi mutatójánál is magasabb szám.
A republikánus könnyeket a floridai napfény szárította fel kissé. Ron DeSantis 2018-ban éppenhogy megnyerte a kormányzóválasztást, most viszont az egész voksolás egyik legfényesebb győzelmét aratta, amikor 60-40 százalékos arányban legyőzte demokrata kihívóját. A politikus a gonoszkodó liberális sajtó (a New Yorker) szerint „egy Trump, akinek agya van”, és az elmúlt években országos hírnévre tett szert. Adót csökkentett, visszaszorította a bűnözést, felszólalt az illegális migráció ellen. Felvette a harcot a woke őrület, például a fehéreket kollektíven elnyomónak tartó kritikai fajelmélet vagy a kisiskolások genderkérdésekről és szexuális orientációról való oktatása ellen. Miután Florida egyik legnagyobb adófizetője, a Disney a progresszív lobbi hatására ki akart bújni a szabályozás alól, DeSantis megvonta a cég helyi adókedvezményét – annak ellenére, hogy a floridai Disneylandban tartotta esküvőjét 2010-ben, és a cég százezer dollárral támogatta kampányait.
Nemzetközi színtéren is visszhangott keltett, amikor a koronavírusjárvány idején DeSantis nekiment az általa zsarnokinak tartott járványügyi korlátozásoknak a kötelező maszkviseléstől az iskolák bezárásáig. A vele ellenséges mainstream sajtó pedig elnevezte DeathSantisnak, HalálSantisnak. (Végül azonban Florida halálozási mutatói nagyjából megegyeztek a más utat választó államok adataival.)
DeSantis olyan, mintha egy kampányfilmből lépett volna elő.
Szerény olasz bevándorlócsaládból származik, egyetemre azért járhatott, mert kiemelkedő baseballtudása miatt elnyert egy sportösztöndíjat. A Harvardon jogászként diplomázott, a Yale-en történelmet végzett, majd a haditengerészet különleges kommandójánál, a Navy Sealnél szolgált hadnagyként. Megjárta Irakot is, igaz, nem harcolt, jogtanácsosként dolgozott. Felesége egy floridai tévétársaság népszerű bemondónője volt, akinél nemrégen mellrákot diagnosztizáltak, de meggyógyult. Három közös gyermekük van.
A DeSantis autoriter stílusáráról, a munkatársak megfélemlítéséről szóló kritikák most alig hallatszódnak a republikánus kórus dicshimnuszai mellett. Íme egy hatékony helyi politikus, aki a latinók és a nők között is a párt átlaga fölött teljesít! DeSantis eddig ügyesen elkerülte, hogy túlságosan Trumphoz kössék, de nyíltan nem is szállt vele szembe, nehogy felbőszítse az exelnök már-már szektás rajongótáborát. Ugyanakkor folyamatosan lebegtette ambícióit, a kormányzói vitában például nem volt hajlandó megígérni, hogy kitölti négyéves mandátumát. (Két év múlva kerül sor a következő elnökválasztásra.)
Donald Trump jövő hétre tervezett egy „nagy-nagy bejelentést”, azaz, hogy ismét megpályázza a republikánus elnökjelöltséget és a Fehér Házat. Párton belül veszély egyedül DeSantis oldaláról fenyegeti, ennek jele, hogy máris gúnynévvel látta el lehetséges riválisát: „DeSanctimonious”, azaz a szenteskedő. Ha ez nem lenne elég, hétfőn alig burkoltan meg is fenyegette: „Nem tudom, hogy DeSantis elindul-e. De ha igen, akkor mondhatom, nem lesz nagyon kellemes a számára. Csak a felesége tud nálam többet róla.”
DeSantis egyelőre nem lőtt vissza, de sokatmondó jel, hogy a kormányzói kampányára gyűjtött 200 millió dollárból 90 milliót nem használt fel, hanem gondosan félrerakta.
Azonban hiába irányul rá a reflektorfény, DeSantis is pontosan tudja, hogy a Republikánus Párton belül szó szerint politikai életveszély szembeszállni Trumppal. A pártbázis jelentős része továbbra is elkötelezett Trump-hívő, miközben a mérsékeltek és a pártnélküliek hidegrázást kapnak tőle. Hiába tűnik most DeSantis republikánus reménységnek, Trumppal előállt minden párt rémálma: vele aligha lehet nyerni, nélküle viszont szintén nem.
Nyitókép: Donald Trump a választások éjszakáján egy kampányrendezvényen a floridai Mar-a-Lagóban (fotó: Joe Raedle / Getty Images via AFP)
