Köszönjük Putyinnak!
„Mindnyájan elítéljük a Kremlben uralkodó szektának az orosz nemzeti érdekkel teljesen ellentétes, csupán Putyin elnök hatalmi ambícióit kiszolgáló politikáját, az Ukrajna ellen indított bűnös háborút” – írja a Válasz Online-nak küldött cikkében Borisz Sesztakov Magyarországon élő orosz újságíró, a szovjet/orosz állami hírügynökség, a TASZSZ egykori budapesti tudósítója. Szerinte a hazájukat február 24-e óta elhagyó milliók pont azok, akik képesek lennének jobb életet teremteni Oroszországban, ám civilizációjukat még azok is elutasítják, akik Tolsztoj, Csajkovszkij vagy Tarkovszkij szerelmesei. Vélemény.
A paradicsomban is ott a pokol – ez a címe Erich Maria Remarque, német antifasiszta író utolsó, már halála után megjelent regényének. Szereplői – németek és Németországból elmenekült zsidók – az óceánon túl, New Yorkban élik meg 1945 tavaszát. Pontosabban nem is megélik a második világháború utolsó hónapjait, inkább küzdenek a fennmaradásukért. Óvatosan a jövőt tervezgetik, abban reménykedve, hogy valamikor hazatérhetnek. Eközben a főszereplő Robert Ross újságíróhoz hasonlóan azon meditálnak, hogyan volt képes azonosulni egy kulturált európai nemzet az embertelen fasiszta eszmével, miként válhatott Kant, Goethe és Beethoven hazája a világkataszrófa bölcsőjévé.
Hasonló gondolatok gyötrik manapság világszerte – így Magyarországon is – oroszok millióit. Külföldre kényszerült honfitársaim száma az ukrán háború kirobbanása óta folyamatosan nő. A Meduza független hírportál szerint csak az első negyedévben 3,9 millió orosz állampolgár hagyta el az országot.
Más hírek szerint többszörösére növekedett idén, főleg február 24-e után az orosz diaszpóra a balti országokban, Kazahsztánban, a közép-ázsiai és a kaukázusi térség más államaiban. Máshova, például az EU területére csak érvényes vízummal léphetnek be orosz állampolgárok, emiatt ostromolják a különböző konzulátusokat. A háború kitörése óta az általában a változásra legjobban felkészült IT-szakemberek száma teszi ki az Oroszországot elhagyók durván felét. Leginkább fiatal, képzett, az önálló emberek választják a nulláról való újrakezdést. Pont azok, akik képesek lennének jobb életet teremteni hazájukban és akiknek elmenekülése esélyt sem hagy Oroszországnak a viszonylag gyors talpra állásra az ugyancsak fájdalmas nyugati gazdasági szankciók mellett. Közvélemény-kutatások szerint az új emigránsok 90 százalékát érdekli a politika, és 55 százalékuk Oroszország elhagyása előtt beleütközött a politikai nyomás valamilyen formájába.
Folyamatosan pásztázom a világhálón több ország különböző nyelvű hírforrásait, rendszeresen cserélek véleményt a világban élő orosz barátaimmal, társaimmal. Szinte senki sem okozott csalódást közülük: mindnyájan elítéljük a Kremlben uralkodó szektának az orosz nemzeti érdekkel teljesen ellentétes, csupán Putyin elnök hatalmi ambícióit kiszolgáló politikáját, az Ukrajna ellen indított bűnös háborút.
Valójában senki sem tudja, csak sejthető, mi járt a nemzetvezető fejében, amikor eldöntötte a szomszédos testvérnép véres megtámadását. Abban viszont mindenki egyetért, hogy Oroszország tekintélye és a világban elfoglalt helye jelentős csorbát szenved.
Politikailag elszigetelődött (az ENSZ 193 tagjából 141 elítélte az orosz agressziót), biztonsága gyengült (miközben a NATO új tagokkal bővül), a gazdaságát fojtogató szankciók elkerülhetetlen visszaesést eredményeznek számára, az életszínvonal romlik, a szociális programok ellehetetlenülnek. Az orosz világnak is nevezett nyelvi és kulturális civilizációt ma (remélem, csak átmenetileg) még azok is elutasítják, akik személy szerint Tolsztoj, Csajkovszkij vagy Tarkovszkij szerelmesei.
Természetesen a sok évtizedes népbutító propaganda megtette a magáét: a lakosság jelentős hányada (autoriter országban számszerűen ez hitelesen nem mutatható ki) elhiszi a hazug retorikát és támogatja az agressziót. Időnként azt is érzékelem, hogy a külföldön élő oroszok egy része ugyancsak osztja az orosz hivatalos média álláspontját. Tőlük a legszívesebben megkérdezném,
vajon miért nem telepednek vissza az annyira szeretett állami rendszerbe?
Ahol törvényben tiltják, hogy a háborút háborúnak nevezze az ember. Ha mégis megteszi, 5-15 év szabadságvesztés jár érte. Ahol az állami hazugsággyárak a nap 24 órájában öntik az álhíreket, miközben hallgatnak a kedvezőtlen tényekről. Ahol a rendőr akkor is elvisz, ha nem követtél el semmit, a büntetéshez pedig elég, ha nem tetszel a hatalomnak. Nem véletlen a politológusok tűnődése a politikailag megosztott Oroszországról: az ukrajnai vérengzés könnyen átcsaphat polgárháborúba.
Érdekes mondás járja mostanság a külföldi orosz diaszpórában: „Köszönjük Gorbacsovnak, hogy elhagyhattuk az országot! És köszönjük Putyinnak, hogy nem bántuk meg!”
Nyitókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök érkezik a második világháború győzelmi parádéra Moszkvában 2022. május 9-én (fotó: AFP/Kirill Kudryavtsev)
