Több ezer megmentett fénykép mutatja meg, hogyan épült fel a modern Budapest – Válasz Online
 

Több ezer megmentett fénykép mutatja meg, hogyan épült fel a modern Budapest

Zsuppán András
| 2022.03.17. | Kult

Háromezer nagyszerű fénykép került fel a FŐMTERV vállalat archívumából a Fortepan oldalára. A főváros saját házi tervezőcégének fotósa, Domonkos Endre negyven évig járta az átépülő Budapestet, ott volt minden fontosabb építkezésen, de mellesleg megörökített rengeteg olyasmit is, ami ma már kordokumentum: árvízi védekezést, félmeztelenül, mezítláb dolgozó vidéki munkásokat, neonokat és strandokat. A 20. század második felének egyik legizgalmasabb városfotós hagyatéka vált legalább részben hozzáférhetővé.

A képhez tartozó alt jellemző üres; vo-szponz.png a fájlnév

„Egyelőre több mint 80 ezer fotónál tartunk, de ez még mindig messze nem a vége” – mondja Keszthelyi Tibor, a FŐMTERV vállalat elnök-vezérigazgatója. „Melyik része érdekel a városnak?” A kivetítőn Budapest térképe látszik, geotaggelt fotósorozatokkal. Találomra bedobom a budai Szépjuhásznét, és kijön egy tizennégy gyönyörű színes fényképből álló sorozat az Úttörővasút itteni megállójáról, amit akkoriban Ságvári ligetnek hívtak. Az 1966-ban készült képeken még nem a Gyermekvasút mai, Bukarestben gyártott dízelmozdonyai láthatók, mivel azok csak 1973-ban érkeztek meg a vonalra, hanem egy régebbi mozdonytípus, a vörös-fehér festésű, bumfordi, hazai gyártmányú Mk49-esek. Az állomás mintaszerűen tiszta és rendezett, a virágtartókban van virág, a rézsűk gondosan nyírottak, az egyik képen egy pedagógus egyenruhás kisgyerekeket terel fel a vonalra. Nézzünk át a város másik végére, Újpalota! A térkép kiad egy 1978-as fotósorozatot a néhány évvel korábban átadott nagylakótelepről, a tizennyolcemeletes Víztoronyház brutalista dacossággal magasodik laposabb társai fölé, a kék 73-as busz éppen kifordul a megállóból, a házak előtti parkolók teli vannak szocialista autókkal.

„Időnként engem is beszippant, bármennyi időt el lehet tölteni vele. Hat éve kezdtük el a digitalizálást, egy kolléga dolgozik rajta, amikor van egy kis szabadideje, szobrot kellene kapnia. 50 ezer fotó kapott már kategorizálást és geotaget, ezek kereshetők, most úgy sejtjük, valahol 120 ezer körül lesz a vége” – magyarázza a cégvezető. „Szeretnénk, ha ez az elképesztő gyűjtemény minél inkább közkinccsé válna, hasznosulna, ezért is kerestük meg a Fortepant, hogy csináljanak egy válogatást.”

Tamási Miklós, a Fortepan alapítója két hétig böngészte az óriási anyagot, míg végül kiválogatott háromezer jó minőségű, a gyűjtemény értékeit reprezentáló fényképet, valamint egy 66 képből álló „best of” összeállítást. Ezeket már most is bárki böngészheti a Fortepanon, bár a leírásokkal még sok munkájuk lesz az oldal szerkesztőinek. Tulajdonképpen a 20. század második felének egyik legjelentősebb városfotós életműve szabadult ki ezzel a vállalati archívum fémdobozaiból, mert bármilyen hihetetlen, ez a felfoghatatlan mennyiségű fénykép nagyrészt egyetlen alkotó, Domonkos Endre műve.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége 1968-ban kiállított tagsági igazolványa Domonkos Endre részére

Domonkos Endre életéről kevés a fellelhető információ. Az artportal szerint 1925-ben született és 1991. május 2-án hunyt el, 1952 és 1985 között volt a FŐMTERV műszaki fényképésze. Elsősorban műtárgyfotósként szerzett nevet magának, csendélet- és zsánerfotói szerepeltek kiállításokon, folyóiratokban, könyvekben, naptárakban, képeslapokon. Ez némiképp ellentétes a FŐMTERV-ben megőrzött információkkal, ahol úgy tudják, „Bandi bácsi” majdnem a haláláig, 1991-ig dolgozott a vállalatnál, igaz, az utolsó három évben már az utódját, Szikszay Ágnest tanította be, aki máig a cég fotósa (de természetesen már régóta digitális képeket készít). Kicsit többet tud róla Hidvégi Máté tanulmánya a híres művészettörténész, Dávid Katalin baráti köréről. E szerint Domonkos – Dávid Katalin sógora – „a dokumentarista fekete-fehér fotográfia, azon belül a műszaki- és tárgyfotográfia kiemelkedő képviselője volt. A háború után újjáépült Budapest műszaki fejlesztéseit (metróépítés, hídrekonstrukciók, felüljárók, aluljárók) művészi fokon ábrázolta. Fontosak festőművész ismerősei, barátai – Anna Margit, Böhm Lipót Poldi, Kondor Béla, Miháltz Pál, Zilahy György – műtermeiről készített dokumentumfotói is.” (Anna Margit műterméről készült fényképe itt látható.)

A FŐMTERV-nél negyven évig végzett munka lehet Domonkos életében a szorgalmas kötelességteljesítés, hiszen a feladatok jelentős része nem volt túl érdekes. Rengeteg „favágás” : útpadkákat, felfagyott kockaköveket, bedőlt támfalat fotózni a város különböző pontjain, vállalati programokat, felvonulásokat megörökíteni. Mindenesetre példamutató precizitással végezte: minden fotósorozatot napra pontosan dátumozott, és helyszínenként szortírozott, ennek köszönhető, hogy a rengeteg kép mind azonosítható és datálható.

Munkásságának másik vonulata nyomon követhető a korabeli szaksajtóban 1959-től kezdve, mindenekelőtt a Fotó és a Fotőművészet magazinokban, amelyek beszámoltak díjairól, kiállításairól és közölték kiemelkedő fotóit. Az 1965-ös Országos Fotóművészeti Kiállításon egy modern irodaházat megörökítő, már-már absztrakt képpel szerepelt (Architektúra), ami a korabeli kritika szerint „végső soron az emberi értelem és erő jelentőségét, nagyságát” fejezte ki. 1967-ben közös albuma jelent meg Nagy Lajos nevű kollégájával az üvegművességről, ami elnyerte a fotószövetség albumpályázatának első díját. A Fotóművészet számára rendszeresen tervezett borítókat, 1974-ben az üvegművességről készült fotóanyagát külön kiállításon is bemutatták.

Jegyzett, neves fotográfus volt tehát, de a FŐMTERV számára végzett munkája a nagyközönség számára egészen tavalyig ismeretlen maradt. Ekkor a cég 70 éves fennállására kiadtak egy limitált példányszámú évfordulós albumot (FŐMTERV 70), amit nagyrészt az ő fényképeivel illusztráltak, és tulajdonképpen ennek folytatása a Fortepanos együttműködés is.

A város, amit Domonkos Endre megörökített, a háború után még évtizedekig egyetlen hatalmas építési területre emlékeztetett. Az 1962 tavaszán készült felvételen az új Erzsébet híd budai hídfőjéhez kapcsolódó közműfektetés látható, de a kőanyag-depóniában felfedezhetjük a múlt emlékét, egy törött klasszikus oszlopot (Fortepan 251693 / FŐMTERV – Domonkos Endre)

Domonkos huszonéves fiatalemberként kezdett dolgozni a főváros mélyépítési tervezőirodájának, amit 1950. január 1-jén hoztak létre FŐMTI néven. A vállalat napra pontosan egyidős Nagy-Budapesttel, a város területe ekkor a hozzácsatolt kül- és kertvárosokkal a kétszeresére nőtt. A főváros még teli volt az ostrom sebeivel, de a bővülés és az eltervezett erőltetett tempójú modernizáció miatt látszott, hogy rengeteg építési feladat vár a Fővárosi Tanácsra, különösen a mélyépítés területén.

A gyorsan fejlődő Budapesten mindent modernizálni kellett: az utakat, a hidakat, a kereszteződéseket, a járdákat, a villamosvonalakat, a vasúti átjárókat, a csatornákat és a vízvezetékeket. A századfordulós infrastruktúra ekkorra jutott el az avulásnak arra a fokára, amikor már nem felelt meg a növekvő tömeg- és autóközlekedési igényeknek, ezért Budapest megint évtizedekre építési területté változott. A FŐMTERV a tanács házi cégeként verseny nélkül, megbízásként kapta meg a mélyépítési típusú feladatok nagy részét. Mindazt, amit a városban még szinte most is használunk, és a létét természetesnek vesszük, nagyrészt a FŐMTERV mérnökei tervezték, legalábbis az ezredfordulóig ez így volt, bár azóta egy újabb modernizációs hullám kezdi átrajzolni a 20. század második felében kialakult arculatot. Az autópályák bevezető szakaszai, a felül- és aluljárók, a nagy lakótelepek közművei, a pesti villamos körgyűrűk, a patakok árvízvédelme, a BAH-csomópont, a földalatti meghosszabbítása, az új strandok, a fontosabb terek felszínrendezése mind a FŐMTERV munkája volt – Domonkos Endre pedig az összeset dokumentálta, mind az építkezéseket, mind az elkészült állapotot. A képeket jórészt ő maga készítette, bár legalább egy segédje biztosan volt a vállalati emlékezet szerint, és valószínű, hogy egy idő után a támfalrepedéseket és kimozdult dilatációs réseket már ráhagyta a munkatársra.

Domonkos Endre képein gyakran megjelennek a fizikai munkát végző építőmunkások, akik ebben az időben általában vidékről a fővárosba járó, munkásszállókon lakó ingázók voltak. Gyalogátkelő festése a Népköztársaság útja és a Dalszínház utca kereszteződésében 1960 nyarán (Fortepan 251348 / FŐMTERV – Domonkos Endre)

Különleges szerencse, hogy Domonkos személyében ezt a nagy városátalakulást olyan fotográfus örökítette meg, aki fotóművész is volt, és a képek többségét gondosan, művészi igénnyel megkomponálta, még akkor is, ha tudta, hogy fotóinak 99 százaléka az archívum fiókjának készül. Arra nem számíthatott, hogy a halála után harminc évvel nagy felbontásban fogjuk nézegetni őket, de a képek kiállják ezt a próbát is. Jellemző munkájának igényességére, hogy a város kiemelt pontjain rendszeresen használt „magaslati lakásai” voltak, olyan emeleti lakások, ahonnan jó rálátás nyílt egy-egy térre vagy csomópontra, és az ismerős tulajdonosok megengedték, hogy rendszeresen fotózzon az ablakukból. Az Auguszt cukrászcsaládban állítólag mindig süteménnyel várták ilyenkor.

A fotós munka két rétege – a műszaki és a művészi fotózás – nem vált el egymástól élesen. Nyilvánvaló, hogy a az építkezéseken is készültek olyan fotók, amiket aztán ki tudott állítani, 1970-ben például az Aszfaltozó című riportképpel szerepelt az Országos Fotóművészeti Kiállításon, az 1980-as gyulai Székely Aladár Emlékkiállításon pedig a Felszabadulás tér című, nyilvánvalóan a FŐMTERV-es munkához kapcsolódó sorozattal.

A Lokomotív uszoda frissen elkészült ugrótornya 1954. május 10-én, mellette a régi egyesületi klubház. (fotó: FŐMTERV – Domonkos Endre; a fénykép nem került be a Fortepan-válogatásba)

Domonkos Endre legkorábbi fennmaradt fotója 1953-ból való, a Nyugati pályaudvarhoz vezető sínek és a Hungária körút találkozását örökítette meg, az első jelentősebb sorozat pedig 1954. május 10-én a Lokomotív uszoda építését mutatja. A Szőnyi úti régi vasutas sporttelepet az 1950-es évek első felében kezdték korszerű sportközponttá fejleszteni, ennek jegyében új medencék is épültek.

„A nagy versenymedencétől né­hány méterre épül és rövidesen befejeződik egy 25 X 15 méteres, hatpályás kis medence építkezé­se. Itt van a 10 méteres ugró­torony is. A torony beosztása le­hetővé teszi a háromméteres és az ötméteres magasságból való ugrást. A medence mélysége 4.80 méter” – tudósított a Szocialista Vasútért lap nagyjából ugyanakkor, amikor a fotós is ott járt. Addigra az új uszodát már birtokba vették az úszók és a vizipólózok Laky Károly edző vezetésével, és a tervek szerint ezer vasutasgyerek és -fiatal kezdhetett ismerkedni a telepen a vizisportokkal. A sportközpont ma is megvan BVSC Zugló néven, de a Domonkos képén látható, impozáns vasbeton ugrótorony már nem létezik, a kismedence helyén a BVSC Uszoda modern, kék épülete áll 2015 óta. Hogy mikor tűnt el, nem tudjuk, az biztos, hogy egy 1996-os légi felvételen még megvolt, a 2000-es évek elején viszont már csak a romos medencék álltak, ugrótorony nélkül. Az 1930-as évekből való régi klubház jóval előbb eltűnhetett, lehet, hogy ezen kívül nem is nagyon készült más felvétel róla. A strand- és fürdőfotózás mindenesetre visszatérő motívum lett Domonkos Endre életművében, Budapest szinte minden vizes pontjának alakulását megörökítette.

Általában igaz, hogy a város kevésbé kiemelt helyeinek változásait szinte csak az olyan képi források segítségével lehet rekonstruálni, mint a FŐMTERV-gyűjtemény. Domonkos Endre számára valószínűleg nem lehetett olyan nagy élmény az Ördög-árok végigfotózása a patak teljes hosszában 1956-ban, de csak ebből tudjuk, milyen hidak és átjárók voltak akkoriban, milyen házak álltak közvetlenül a vízfolyás mellett, és hogy nézett ki a mára már a szuburbanizáció miatt teljesen átalakul táj a felsőbb szakaszokon. Akkoriban a FŐMTERV feladata volt Budapest összes kishídjának, támfalának és lépcsőjének jókarbantartása, és az objektumok állapotát dokumentálni is kellett. Ennek köszönhetően a város olyan részeit is dokumentálta, amit rajta kívül más nem nagyon.

A Bíró utca 12., 14. és 16. számú villák 1970-ban (Fortepan 252710 / FŐMTERV – Domonkos Endre)

1970-ben például feladatul kapta, hogy fotózza végig a támfalakat, ezekből elsősorban a budai utcákban volt sok. A budai hegyvidék kisebb – de még akár nagyobb – utcáiról is általában nagyon nehéz régi képeket találni, mert ezeket a környékeket inkább csak véletlenszerűen fotózták az emberek, a klasszikus városfotózás látóköréből pedig teljesen kiestek. Domonkos Endre viszont mintegy mellesleg megörökítette őket, a fenti képen például a XII. kerületi Bíró utca egy szakaszát látjuk, gyakorlatilag olyannak, mint amilyen a 20. század elején lehetett, mert ez a polgári környék a szocializmus időszakában nem sokat változott. Az utca a Bírák és Ügyészek Lakótelepéhez tartozik, ami 1910 és 1913 között épült fel a Kis-Svábhegy déli lejtójén; ez volt egykor a főváros egyik legszebb villanegyede, ahol kiváló építészek építette villákat a jogászelit tagjainak, de mára csak halvány nyomok maradtak belőle. Mert ha a szocializmusban nem is sok minden változott itt, ahogy Domonkos Endre fotóján láthatjuk, a rendszerváltás után annál inkább: a rendkívül drágává vált környéken szinte minden épületet csúnyán átalakítottak vagy lebontottak. A kép közepén látható, érdekes kerítésű, tornyos villa is önmaga karikatúrája ma már.

Domonkos nem volt portréfotós, de a városképek fotózása közben sok embert is lefényképezett, a munkásportréi pedig kiemelkedőek. Már az 1954-es nagy budapesti árvíz elleni védekezésről készült, korai sorozatán nagyon erős képeken adta vissza a víz elleni megfeszített küzdelmet, ami láthatóan összekovácsolta a védekezésben résztvevőket. A későbbi építkezési fotósorozatokon pedig mindig megjelennek azok a névtelen emberek is, akik a modern Budapestet ténylegesen felépítették: a fizikai munkások, akik ebben az időszakban többnyire még paraszti származásúak voltak, és ingázóként jártak fel vidékről a fővárosba dolgozni, hetekre elszakadva a családjuktól. A munkakörülmények sok esetben egészen elképesztőek voltak mai szemmel, időnként látni mezítláb dolgozókat, a Gellért-hegy sziklájának stabilizálását végző munkások rozoga létrák tetején billegnek, és valószínűleg ezek a melósok is keltenének ma némi megrökönyödést az Astoria közepén:

Munkások az Astoria aluljáró építésénél 1963-ban (Fortepan 251791 / FŐMTERV – Domonkos Endre)

A kép egyébként olyan, mintha egy szocreál szoborcsoport lenne az országot építő munkásokról, csak ez éppen a valóság.

Mindebből végül egy olyan város született, ami a maga idejében tényleg modernnek tűnhetett. A korszak nagy infrastruktúraépítési beruházásai ma nem ébresztenek olyan csodálatot, mint a dualizmus korának gyönyörű hídjai, rakpartjai és sugárútjai. Ennek az egyik oka, hogy az építmények elég rosszul öregedtek, az esztétikai avulásuk sokkal nagyobb mértékű, mint a megelőző időszaké. A másik pedig az, hogy Domonkos Endre képein sok esetben azt a folyamatot látjuk, amikor a várost átszabják a megnövekedett autóforgalom igényei szerint. És ez nem csak sima aszfalutakat jelentett a korávbbi kockakő helyén, hanem sivár, soksávos útpályává szélesített főutakat szűk járdákkal, felüljárókkal elcsúfított belvárosi kereszteződéseket, és az aluljárók föld alatti világába kényszerített gyalogosokat.

Ma már nehéz átérezni, hogy amikor 1963-ban megnyílt Budapest első aluljárója az Astoriánál, a kőburkolatos, rejtett világítású, magas színvonalon megtervezett, modern térhez milyen reményeket fűztek. Hogy úgy tűnhetett: igazi városi terek jönnek majd létre a föld alatt, ahol jó lesz tartózkodni, amin nem csak átsietnek majd menekülve az emberek. Érdekes, hogy még az 1976-ban átadott észak-déli metróvonalhoz tartozó aluljárók fényképein is tiszta üvegvitrineket, civilizált büféket, újságosokat látni.

Maguk az építkezések egészen lenyűgözőek voltak, amit jól visszaadnak Domonkos fotói.

A metróaluljáró építése a Ferenc körútnál 1971-ben, az Üllői úton még jár a villamos, amit az új metró átadása után megszüntettek. Jellemző megoldás volt, hogy az épülő földalatti objektumokat a villamosok elhúzással kerülték ki, ideiglenes pályákon (Fortepan 253029 / FŐMTERV – Domonkos Endre)

Ami megépült, sokkal vonzóbb képet mutatott, mint ahogy ma látjuk, mert minden új volt, friss és áramvonalas, még azok a létesítmények is, amiket ma már mielőtt lebontanánk, mint a városképet tönkretevő monstrumokat, vagy akár már el is tűntek, mint a Ferenciek tere autós alagútja. Domonkos Endre a fokozatos, és persze a rendszerváltás után felgyorsuló, de már az 1980-as években is tapasztalható lepusztulást már nem dokumentálta.

„Reprezentatívan, látványosan mutatja be a főváros egyik legszebb, újjáépített terét; érezhető büszkeséggel villantja fel a nagyvárosias környezet különböző rétegeit, a csillogó mozgólépcsőt, mélyén a metróállomással, a régi Klösz-fényképekkel díszített aluljárót, s a hatsávos főútat az Erzsébet-híddal” – írta a korabeli kritika az átépített Felszabadulás teret bemutató fotósorozatától. „Mindez valóban ilyen steril volt az ünnepélyes átadás napjaiban. Csakhogy azóta belakta a városi ember szeméttel, füsttel, szatyrokkal, csoszogással és tüleke­déssel. Mindez hiányzik Domonkos Endre kollekciójá­ból; s tekintve, hogy a kidolgozás magas színvonalú, e hiánynak nyilván szemléleti okai vannak.”

Domonkos Endre Budapestjét csak kiállításokon láthatjuk: az életmű egészére egyáltalán nem, de ezekre a beruházások átadási állapotjait megörökítő sorozatokra teljesen igaz a megállapítás. De éppez ez fel is értékeli a képeket, hiszen szemét, füst, szatyrok és tülekedés nélkül sokkal jobban érvényesül az eredeti tervezői koncepció, már ahol volt. És sok esetben volt. A belváros új, forgalomcsillapított övezetének kialakítása az 1970-es évek végén a mintás, többszínű díszburkolattal ellátott utcákkal és terekkel például igazi reprezentatív beruházása volt a késő Kádár-kornak, az idők változását is jelezte, hogy a történelmi belváros nyugat-európai típusú rehabilitációja elindulhatott. Az ekkor kialakított közterületek azonban olyan hamar elkoszosodtak és tönkrementek, hogy a beavatkozás nagyvonalúsága igazából már csak a képek segítségével érzékelhető. Például a Deák teret bemutató fotón:

A frissen átépített Deák tér a mintás díszburkolattal 1977-ben, a fénykép egy emeleti lakásból készült, mint Domonkos sok más térfotója is (Fortepan 253738 / FŐMTERV – Domonkos Endre)

A FŐMTERV-archívum nem az első vállalati fotógyűjtemény, ami hihetetlen helytörténeti kincsesbányaként jelenik meg a digitalizáció után. A Fortepan már korábban közzétette egy másik nagyvállalat, az UVATERV archívumának jelentős részét, sőt az oldal talán legjelentősebb mentőakciója is ahhoz a tűzesethez köthető, ami ezt az anyagot majdnem elpusztította. A Főfotó-gyűjtemény tavalyi publikálásáról a Válasz Online-on is beszámoltunk, ezt a cég rendszerváltás utáni megszűnése miatt magántulajdonból kellett visszavásárolni. A FŐMTERV ennél sokkal szerencsésebb történet, hiszen maga a vállalat is sikeresen átvészelte az 1990-es évek válságát, amikor dolgozói privatizáció révén alakult át 1992-ben részvénytársasággá, és mai is nagyon hasonló profillal működik, mint korábban. Ennek köszönhető, hogy a digitalizáció óriási munkáját maga a cég elvégzi, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogyan válhatna a Fortepan-válogatásnál sokkal szélesebb gyűjtemény is közkinccsé.


Nyitókép: A Nagykörút aszfaltozása 1960-ban (Fortepan 251281 / FŐMTERV – Domonkos Endre)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

A képhez tartozó alt jellemző üres; VA_3-eves-nyitokep_1600x900px_a.jpg a fájlnév
#Budapest#Domonkos Endre#fénykép#fortepan