Mit jelent, hogy valami nincs rendben Putyinnal?

·2022.03.03

Puffadt, hamuszürke arc, indulatosság, áldozattudat és persze atomháborúval fenyegetőzés: a világ azt találgatja, mennyire stabil mentálisan Vlagyimir Putyin orosz elnök, akit néhány évvel ezelőtt még jéghideg, számító, de mindenképpen teljesen racionális szereplőnek tartottak. Biztosat senki nem tud, de a járvány két éve mintha nyomot hagyott volna a politikuson. Pedig nem mindegy, hogy egy szomszédját megszálló és szétromboló atomhatalom vezetője „csak” elvetemült, vagy őrült is.

„Már nem ugyanaz a hidegvérű, tisztánlátó diktátor, mint aki 2008-ban volt” – mondta John Brennan, a CIA korábbi igazgatója Vlagyimir Putyin elnökről. Az amerikai NBC News hírszerzési forrásokra és tapasztalt külpolitikai szakértőkre támaszkodva próbálta meg két nappal ezelőtt felmérni az orosz elnök elmeállapotát. Ez a kérdés az Ukrajna elleni háború megindítása óta egyre intenzívebben foglalkoztatja a nyugati közvéleményt. Lehetséges, hogy Putyin nem racionális szereplő többé?

Nem nagyon létezik ennél rémisztőbb feltételezés. A kérdés nem a morál felől közelít az orosz elnök viselkedéséhez, nem arról van szó, hogy Putyin helyesen, etikusan cselekszik-e – a legelszántabb oroszbarát propagandistákon kívül ezt ugyanis senki nem állítja. Egy politikusi cselekedet, például egy háború megindítása lehet teljesen amorális és helytelen, de ettől még tökéletesen racionális, vagyis alapulhat az előnyök és a hátrányok higgadt mérlegelésén, a lehetséges kockázatok józan felmérésén. Putyin az elmúlt évtizedekben pont olyan diktátor volt – ahogyan Brennan is utal rá –, akinek a racionalitását nem volt különösebb ok kétségbe vonni.

A 2008-as dátum Putyin Grúzia ellen vívott tizenkét napos háborújára utal, amellyel az oroszok biztosították, hogy a kaukázusi országból kivált, két kisebb szakadár állam, Abházia és Dél-Oszétia ne kerüljön a nyugatbarát grúz kormány ellenőrzése alá. A racionalitás kritériumainak ez az akció teljes mértékben megfelelt: az oroszok minimális kockázatot vállaltak, mivel hadseregük összehasonlíthatatlanul erősebb volt a grúzokénál, biztosak lehettek benne, hogy a NATO nem avatkozik be a Kaukázusban, és azzal, hogy megőrizték ezt a két hídfőállást a térségben, belátható időre lehetetlenné tették Grúzia csatlakozását a nyugati szövetséghez. Ugyanez igaz a 2014-es ukrán válságra adott válaszra, vagyis a Krím annektálására és egy befagyasztott konfliktus kreálására a Donbasz régióban. Oroszország ezekkel a lépésekkel sokat nyert, miközben viszonylag keveset kockáztatott.

Brennan korábban is hasonlóképpen nyilatkozott Putyin döntéseinek logikájáról: „Putyin rendkívül agyafúrt ember, aki mindig alaposan felméri az ellenfeleit és a vetélytársait. Amikor bement Ukrajnába, amit nagy nyomatékkal és erővel hajtott végre, biztosra vette, hogy a Nyugat részéről nem kell katonai választól tartania” – mondta egy 2017-es interjúban a 2014-es ukrajnai háborúról, ami a mostanihoz képest sokkal korlátozottabb volt. Az amerikai hírszerzés gyakorlatilag összes forrására rálátó Brennan ebben az interjúban Putyin karakterét alapvetően egykori hírszerzői hivatásából határozza meg: „Kiváló diák volt, és jó hírszerző tiszt, ami az információk összegyűjtését, az emberek feltérképezését illeti, van gyakorlata benne, hogy megtalálja, hol vannak a repedések, és hol rejtőznek a lehetőségek.” Ugyanakkor az orosz elnök pszichéjének kevésbé számító elemeire is rámutatott: „Putyinnak van egyfajta hajlama – akár csak a világ sok más vezetőjének – a belső bizonytalanságra, sőt paranoiára. […] Mintha ösztönösen üldözöttnek érezné magát. És úgy gondolom, nemcsak magát érzi üldözöttnek, hanem az egész orosz népet, és úgy érezte, ki kell állnia értük.” Mindezt két lényeges elemmel egészítette ki: Putyin magával hozta a hidegháború időszakából azt az érzést, hogy oroszként eleve hátrányban van a hatalmas Amerikával szemben, és bizonyítania kell az egyenrangúságát; valamint egy tipikusan konspiratív világképet, amiben minden jelenség, ellenzéki megmozdulás mögött ellenséges (értsd: nyugati) hírszerzési tevékenység rejtőzik. Az orosz elnök olyan karakter, aki mindenben a CIA kezét látja.

A felvázolt portré nem túl vonzó, de mégiscsak kiszámítható szereplőt mutat, olyat, aki elmegy a lehetőségei végső határáig, nem habozik visszataszító, erőszakos dolgokat elkövetni, de soha nem lépi át a vörös vonalat.

Videokonferencián Joe Biden elnökkel tavaly nyáron: folyamatos eltávolodás (Fotó: Sergey Guneev / Sputnik / Sputnik via AFP)

Ehhez képest most ott tartunk, hogy Szergej Lavrov külügyminiszter, aki hosszú diplomáciai karrierje folyamán az őrület legcsekélyebb jelét sem mutatta, arról beszél: a harmadik világháborút, ha kirobban, nukleáris fegyverekkel fogják vívni és pusztító lesz. Putyin elnök néhány nappal korábban elrendelte, hogy az orosz nukleáris erőket helyezzék harckészültségbe, arra hivatkozva, hogy a NATO-országok vezetői agresszív kijelentéseket tettek Oroszországgal kapcsolatban. Korábban azt is kijelentette, hogy aki Ukrajnában beavatkozik a háborújába, annak „soha nem látott következményekkel kell szembenéznie”.

Nem véletlen, hogy nyugaton mindenki azt találgatja, vajon Putyin mostani ukrajnai agressziója belefér-e az elmúlt évtizedekben tapasztalt „kiszámítottan agresszív” kategóriába, vagy gyökeresen más minőséget képvisel. Racionális szereplő még Putyin?

A kérdés nyilvánvalóan a nukleáris konfliktus veszélye miatt különösen aggasztó. A „kölcsönösen biztosított megsemmisítés” katonai doktrínája az 1950-es évek elejétől napjainkig arra törekedett, hogy az atomhatalmak garantáltan képesek legyenek fő vetélytársuk elpusztítására. A doktrina nem véletlenül kapta megfogalmazójától, Donald Brennan katonai elemzőtől 1962-ben a MAD nevet – a mozaikszó egyszerre utal a „mutual assured destruction” rövidítésére, és arra, hogy őrült (mad), aki a nukleáris fegyvereket ténylegesen bevetné. Egy 1971-ben megjelent New York Times-cikkben ezt így foglalta össze: „A kölcsönösen biztosított megsemmisítés elve azon esetek közé tartozik, amikor valaminek a kézenfekvő rövidítése egyben a lényegét is találóan leírja. Vagyis a kölcsönösen biztosított megsemmisítés póza mint cél – szinte szó szerint – őrültség.”

Brennan legkevésbé sem volt pacifista, éppen amellett érvelt, hogy Amerikának képesnek kell lennie kitörnie a MAD patthelyzetéből, és erőfölényre szert tennie a szovjetekkel szemben, ez azonban most lényegtelen. A MAD doktrína közkeletű értelmezése szerint ugyanis az ellenfelek fegyvereiket soha nem fogják egymás ellen bevetni. Az elméletet mindeddig igazolta a történelem, hiszen a hidegháború legfeszültebb pontjain is visszarettentek az amerikaiak és a szovjetek egy olyan konfliktustól, amiben a megtámadott és a támadó egyaránt elpusztul. Ilyen értelemben a MAD a legkevésbé sem mad – kivéve, ha valamelyik oldal vezetője ténylegesen mad.

A MAD őrültekkel nem működik.

Éppen ezért visszatérő félelme a világnak, hogy egy irracionális szereplő atomfegyverekhez jut. Ezért (is) igyekezett az Egyesült Államok minden eszközzel meggátolni Észak-Korea nukleáris fegyverkezését, mert nem voltak benne biztosak, hogy a kiszámíthatatlanul viselkedő diktatúra képes a józan mérlegelésre. Ezért (is) aggasztja Izraelt, Amerikát és még sokakat az iráni atomprogram: egy vallásos rajongásra épülő teokrácia racionalitása kétséges. Ezért (is) félnek sokan attól, hogy atomfegyverekhez jutnak iszlamista szélsőségesek mondjuk Pakisztán összeomlása esetén. Ezért (is) volt nyugtalanító Donald Trump excentrikus, bizarr viselkedése elnökként (bár Trump végül nem mutatott háborús hajlandóságot, elnöksége négy éve alatt nem indított háborúkat).

Vlagyimir Putyint az elmúlt évtizedekben alapvetően a hidegháborús elrettentési logikát értő és elfogadó diktátornak tekintették. „Egy nukleáris háborút nem lehet megnyerni, és soha nem szabad megvívni” – mondta ki a genfi Biden-Putyin találkozót lezáró közös nyilatkozat tavaly júniusban, első találkozójuk után. Nem sok mindenben értettek egyet, de ebben igen. Alig két hónappal ezelőtt, január 3-án a világ öt atomhatalma közösen deklarálta ugyanezt, hozzátéve, hogy az atomfegyverek célja kizárólag az elrettentés és a béke fenntartása. Most mégis úgy tűnik, mintha az ukrajnai katonai kudarcoktól és a vártnál is erősebb nyugati szankcióktól megvadult Oroszország ezt elvet, az utolsó közös pontot is feladná.

Putyin elnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter a Zapad-2021 orosz-belarusz közös katonai hadgyakorlaton 2021. szeptember 13-án (Fotó: Alexey DRUZHININ / SPUTNIK / AFP)

A legvalószínűbb feltételezés, hogy nem erről van szó: Putyin a nukleáris erő felmutatásával csak azt akarja biztosítani, hogy a NATO távol maradjon az ukrajnai konfliktustól. Ha az orosz elnök nem őrült, akkor bizonyára ez a helyzet. Az NBC idézett összeállítása szerint Putyin rendkívül frusztrált a vártnál sokkal erősebb ukrán ellenállás miatt, dühkitörései vannak, és sarokba szorult, de nincs arra határozott bizonyíték, hogy mentálisan instabil lenne – viszont a korábbiaktól eltérő viselkedési mintázatokat mutat.

A szakértők tehát nem megőrüléstől tartanak, hanem attól, hogy a gyors győzelmekhez szokott Putyin most számára szokatlan és nehéz helyzetben van – elszámította magát, amikor könnyű villámháborút remélt –, ami a reakcióit is valamelyest kiszámíthatatlanná teszi. Annyiban persze nem, hogy a leglogikusabb reakció a brutális erőszak fokozása az ukrán ellenállás megtörése érdekében.

Putyin egyik kedvenc története arról szól, hogyan tanulta meg gyerekkorában, Leningrádban, hogy a sarokba szorított patkány nagyon veszélyes. Bottal üldözte barátaival együtt a rágcsálókat a lépcsőházban, és sikerült is egy különösen méretes példányt behajtania az egyik sarokba.

„Nem volt hova menekülnie. Hirtelen megfordult, és rám vetette magát. Megdöbbentem és megijedtem. Most a patkány üldözött engem. Átugrott a lépcsőpihenőn, és lerohant a lépcsőn. Szerencsére gyorsabb voltam nála, és az orrára csaptam az ajtót” – idézi fel az esetet 2000-ben megjelent önéletrajzában.

Talán az atomháborúval fenyegető elnök ugyanazt az eljárást próbálja követni, mint a sarokba szorított patkány: sokkolóan veszélyesnek tűnő viselkedéssel próbál kitörni egy beszorított helyzetből. Ez a taktika racionális lenne, bár nagyon kockázatos is.

Az ilyesféle magyarázatok azért nem egészen megnyugtatóak – már amennyire megnyugtató lehet bármi abban a keretrendszerben, amelyben azt találgatjuk: egy szomszédját megszálló és szétromboló atomhatalom vezetője „csak” elvetemült, vagy őrült is –, mert Putyin viselkedése meglehetősen zavarbaejtő. Marco Rubio szenátor, a testület hírszerzési bizottságának alelnöke így fogalmazott egy tweetben: „Bárcsak többet is elárulhatnék, de annyit mondhatok, hogy sokak számára elég nyilvánvaló: Putyinnal valami nincs rendben.”

Főszerepben az asztal: találkozó Emmanuel Macron francia elnökkel 2022. február 7-én (Fotó: SPUTNIK / AFP)

A konkrétumoktól mentes megfogalmazás találóan írta le azt a homályos érzést, ami valóban elfoghatta az embert az orosz elnök közszerepléseit figyelve az elmúlt hónapokban. Putyin külföldi vezetőkkel és orosz tisztviselőkkel folytatott tárgyalásainak mostanában főszereplői lettek az asztalok. Rettenetesen hosszú, csatahajó méretű asztalok. Macron francia elnökkel folytatott februári tárgyalásán, nem sokkal a háború elindítása előtt egy hat méter hosszú, üveglappal fedett, aranydíszes fehér asztalán két oldalán foglaltak el. Az óriási asztalon akár egy balettegyüttes is bemutatót tarthatott volna, de mindössze egy kis virágdíszt helyeztek el a közepén. A bútordarab azonnal mémesült, és minden részlet kiderült róla, többek közt az is, hogy egy olasz bútorkészítő manufaktúra szállította a Kremlnek még 1995-ben. Ugyanennél az asztalnál fogadta Olaf Scholz német kancellárt és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is, viszont testvéries közelségben fotózkodott Bolsonaro brazil és Lukasenka belarusz elnökkel.

A hivatalos magyarázat az volt, hogy Macron nem engedte meg, hogy az oroszok koronavírus-tesztet készítsenek, mert nem akarta, hogy megszerezzék a DNS-ét, ezért az „oroszok azt mondták, Putyint szigorú egészségügyi buborékban kell tartani” – ezt a célt szolgálta a furcsa asztal.

Putyin egy másik, de hasonlóan hosszú asztal végében üldögélve fogadta Lavrov külügyminisztert is február közepén és saját gazdasági tanácsadóit két nappal ezelőtt, hogy megvitassa velük a szankciók és a rubel összeomlása nyomán előállt helyzetet. Fesztelen, hatékony munkaértekezletek lehettek.

Az orosz Nemzetbiztonsági Tanács elhíresült értekezletét, ahol a Donyecki és a Luhanszki „Népköztársaság” elismeréséről tárgyaltak, a Kreml Katalin-csarnokában tartották, a cári Oroszország lenyűgöző díszletei közt. A márványpadlós, óriási teremben Putyin egy zárt íróasztal mögött ült, a lehető legnagyobb távolságra saját bizalmas munkatársaitól. Ugyanígy fogadta később az orosz oligarchák küldöttségét is.

Hasonlíthatatlan légkör: megbeszélés az orosz gazdaság helyzetéről 2022. február 28-án (Fotó: Alexey NIKOLSKY / SPUTNIK / AFP)

Tényleg a Covidtól való félelem lenne az oka ennek a sajátos koreográfiának? Egyetlen államfő sem viselkedik így, és ha Putyin jó egészségi állapotban van, ahogy a Kreml állítja, akkor ez a szélsőséges óvatosság nem is indokolt. II. Erzsébet királynő épp most esett át a koronavírus-fertőzésen, 95 éves kora ellenére a legenyhébb tünetekkel. Ő három oltást kapott, Putyin pedig elvileg szintén oltott, mégpedig orosz fejlesztésű Szputnyik vakcinával, és „magas antitestszámmal rendelkezik”, nyilatkozta tavaly szeptemberben, amikor többen megfertőződtek a közvetlen környezetében, és ő maga izolációba vonult. Értelemszerűen a tényleges oltottsági státusáról semmilyen biztos információval nem rendelkezhetünk.

A nyugati lapok évek óta cikkeznek arról, hogy Putyin már-már beteges rettegést mutat a fertőzéstől. 2020 márciusában egész testet fedő, sárga vegyvédelmi ruhában látogatta meg Moszkva egyik járványkórházát, és találkozott a betegekkel. Akkor még nem létezett oltás, de tavaly ősszel már bőven volt Szputnyik vakcina, amikor a Kreml előírta, hogy a tokiói olimpia aranyérmes orosz sportolói csak hétnapos szigorú izoláció után találkozhatnak az elnökkel. A járvány két éve alatt Putyin közszereplései megritkultak, az elnök hosszú időre szinte láthatatlanná vált. Ez a rettegés legalábbis különös egy olyan politikustól, aki kifejezetten macsó közéleti imázsra törekedett, legyen szó akár a dzsúdóról (a sportban Putyin feketeövesnek számít), a félmeztelenül lovaglásról, a jeges vízben úszásról vagy éppen a vadászatról. Logikus feltételezés, hogy egészségi állapotának nyilvánosságtól eltitkolt megromlása miatt vált ennyire óvatossá, mondhatnánk gyávává (de ettől még nem több feltételezésnél). A fizikai veszélytől való félelem különösen nevetségesnek tűnik azután, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök valódi hősként, életét kockáztatva a frontvonalról irányítja a védekezést, miközben Putyin több száz kilométeres távolságból küldi ellene a halálosztagokat. A kontraszt a két vezető karaktere között nehezen lehetne nagyobb.

hirdetés

Putyin elvileg nem kapta el a koronavírus-fertőzést. Tavaly októberben többször köhögött egy állami tisztviselőkkel folytatott egyeztetésen, de azt mondta, csak megfázott. „Gyakorlatilag naponta tesztelnek, nemcsak Covidra, hanem más fertőzésekre is, és minden rendben van”, jelentette ki. A nyugati lapokban sok találgatás jelent meg az elmúlt hetekben arról, hogy Putyin valójában a „long Covid” betegségtől szenved, aminek szimptómái közé tartozik a ködös gondolkodás, a kockázatelemzési képességek romlása és hirtelen viselkedésbeli változások, zavartság és izgatottság. Kétségtelen, hogy Putyin a friss felvételeken rossz bőrben van, arcszíne meglehetősen szürke, arca felpuffadt. A pletykák elég komolyak ahhoz, hogy például Nancy Pelosi amerikai házelnök is nyíltan utalt rájuk egy nemrég megjelent interjúban. A komolyabb egészségügyi problémákat azonban semmilyen konkrét információ nem támasztja alá, ahogyan azokat a korábbi elképzeléseket sem, hogy Putyin rákos, vagy éppen eltitkolt Parkinson-kórja van. A hasnyálmirigyrákról szóló pletyka már 2014-ben felröppent – ha akkor igaz lett volna, Putyin már valószínűleg nem lenne életben.

A covidnak a jelenlegi krízishez egy szempontból van biztosan köze: a hírszerzési információk szerint az elmúlt két évben az orosz elnök a járvány miatt súlyosan elszigetelődött,

nagyon kevés időt töltött bent a Kremlben, kevés emberrel találkozott, bizalmas munkatársaitól is eltávolodott. „Főként azért aggódunk, hogy milyen információkhoz jut hozzá, és mennyire izolálódott. Az izoláció nagyon komoly probléma. Nem gondoljuk, hogy realisztikusan látja, mi történik”, mondta egy nyugati diplomata.

Az orosz Nemzetbiztonsági Tanács ülése a Kreml Katalin-termében 2022. február 21-én (Fotó: EyePress News / EyePress via AFP)

A valóságtól való elszakadást mutatja a Nemzetbiztonsági Tanács említett üléséről kiadott felvétel is. Még ha nem is hisszük, hogy a szakadár államok elismeréséről szóló döntés ténylegesen ezen a megkoreografált, propagandacélokat szolgáló ülésen született meg, árulkodó, hogy olyan döntéshozatali mechanizmust mutat, amiben a vezetővel képtelenség őszinte és problémaorientált beszélgetést folytatni. Nemcsak a Katalin-csarnok háttere utal a cári korszakra, hanem az uralkodó és alárendelt bojárjainak viszonya is. A fizikai távolsághoz mereven hierarchikus kapcsolatrendszer társul: a cár formálisan kikéri az állam vezetőinek véleményét, de kérdésére csak egyféle válasz adható, és a beosztottak feladata hűségük demonstrálása. Ezt mindannyian meg is tették, egymásra licitálva abban, hogy ki tud héjábbnak látszani.

Szergej Nariskin, a Külföldi Hírszerző Szolgálat vezetője elkövette azt a hibát, hogy nem látszott elég lelkesnek, mire Putyin nekitámadt. „Támogatja vagy nem támogatja? Mondja meg őszintén, Szergej Jevgenyijevics!” – szorította sarokba. Szergej Jevgenyijevics ettől annyira összezavarodott, hogy mindjárt a „népköztársaságok” beolvasztásáról kezdett beszélni. „Most nem erről beszélünk. Támogatja az önállóságuk elismerését?”, szólt rá Putyin. Az egész ország nyilvánossága előtti megalázás Nariskin számára bizonyára karrierje egyik mélypontját jelentette.

Az egész jelenet teljesen olyan volt, mint ahogy egy hasonló értekezletet a cárok vagy a szovjet pártfőtitkárok udvarában elképzelhetünk. Lehet, hogy mindezt valódi, elvtársias vita előzte meg zárt ajtók mögött, ahol sorra vették a bábállamok elismerésének kockázatait, bátran ellentmondtak a vezetőnek, felhívták a figyelmét mellőzött szempontokra – de azért kevéssé valószínű. Mindez nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy Putyin majd’ negyedszázada korlátlan hatalom birtokosa, és egyre zártabb buborék veszi körül. Amelynek belsejéből egyre nehezebb a külvilágot tisztán érzékelni.


Nyitókép: EyePress News / EyePress via AFP

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

A képhez tartozó alt jellemző üres; VA_3-eves-nyitokep_1600x900px_a.jpg a fájlnév

Kategória: Nagytotál