Túl a csirkefarháton – világszerte tartós inflációt hozhat az elszabadult fogyasztás és a zöld átállás

·2022.01.17

Noha a hazai infláció a választás előtti osztogatás miatt a magasabbak közé tartozik nemzetközi összevetésben, nagyobb részben nem belső okok, hanem globális folyamatok eredménye. Ezek a folyamatok pedig tovább velünk maradhatnak, mint reméljük. Míg tavaly úgy tűnt, a járvány miatti átmeneti jelenség lesz az infláció, egyre többen figyelmeztetnek, hogy tartósabb hiánygazdaságra rendezkedhet be a világ. Noha a világgazdaság már többet termel, mint a Covid előtt, az emberiség még többet akar fogyasztani, ráadásul kisebb karbonlábnyommal – ez pedig nem megy.

Az elszabadult infláció uralta a magyar politikát az elmúlt héten: a benzin és a gázolaj árának őszi maximalizálása után a kormány néhány alapvető élelmiszerre – köztük a csirkefarhátra – is hatósági árat vezetett be. Az ellenzék úgy értékelte a fejleményt, hogy azzal a kormány elismerte gazdaságpolitikájának csődjét, hiszen az az Európai Unió egyik legmagasabb inflációs rátájához vezetett. Eközben Orbán Viktor miniszterelnök rádióbeszédében arról beszélt, hogy ha tehetné, megállítaná az inflációt az országhatáron, vagyis arra tett kísérletet, hogy alapvetően külső okokkal magyarázza a fogyasztói árak elszabadulását.

Novemberben 7,5 százalékra rúgott Magyarországon az infláció, ami 14 éves csúcsot jelent, ráadásul az elemzői várakozásokkal ellentétben decemberben sem csökkent, hanem lényegileg változatlan maradt. Ugyanakkor alapvetően elmondható, hogy minden fejlett gazdaság komoly inflációval küzd: az Európai Unióban átlagosan 5,2 (és azon belül az eurózónában is 4,9), az OECD országokban pedig 5,8 százalékkal emelkedett novemberben a fogyasztói árindex.

A hazai infláció ennél valóban magasabb valamivel – az EU-ban a harmadik legnagyobb. Ennek legfőbb oka, hogy a magyar kormány 2021 végén és 2022 elején rég nem látott mértékű fiskális ösztönzést (másként: választási osztogatást) zúdít az országra. A fiatalok adókedvezménye, a szülők szja-visszatérítése, a 13. havi nyugdíj, az ágazati béremelések az egészségügytől a szociális szférán át a rendvédelemig, valamint a 200 ezer forintra emelkedő minimálbér a Pénzügyminisztérium szerint 1800 milliárd forinttal növelik meg a háztartások jövedelmét, következésképp a vásárlóerejét, felhajtva a fogyasztói árakat.

Ez sem magyar sajátosság azonban: az elmúlt két évben a legtöbb ország ugyancsak jelentős gazdaságélénkítő csomagokkal ellensúlyozta a koronavírus miatti visszaesést. Magyarországon viszont már a járvány előtt is magas volt az inflációs nyomás, mivel évek óta emelkednek a jövedelmek, és ez tavaly is folytatódott (8 százalékkal nőttek az átlagbérek). Mindemellett csúcson van a foglalkoztatottság, és fele akkora a munkanélküliség, mint az eurózónában. Többen keresnek tehát egyre többet, pörgetve a fogyasztást és az inflációt.

Ezzel együtt a számok azt mutatják, hogy az áremelkedés nagyrészben valóban a határokon kívülről érkezik.

Az elmúlt közel egy év a világgazdaságban két dologról szól: arról, hogy mi mindenből van hiány, és hogy mi mindennek megy fel az ára – a földgáztól a kamionsofőrökig, a mikrocsipektől a nyersanyagokig, a kávétól a teherszállítási kapacitásokig. És az elmúlt hónapokban egyre több olyan hangot hallani, hogy ez a tendencia legalább 2023-ig, de akár még tovább is folytatódhat. Globális hiánygazdaság vár a világra.

Betevő falatok

Az összes termékcsoport közül az élelmiszerárak emelkedése az egyik legaggasztóbb fejlemény, hiszen kiemelten sújtja a szegényebb országokat és társadalmi csoportokat, így nemcsak nálunk aktuális téma, hogy miként lehetne kezelni.

Az argentin kormány októberben több mint ezer élelmiszer árát fagyasztotta be. Oroszország decemberben korlátozta a búza exportját. Thaiföldön hatósági árat vezettek be a csirkehúsra, és korlátozták a sertésexportot. Srí Lankán egymilliárd dolláros mentőcsomaggal segítenek a legszegényebbeknek kifizetni a dráguló élelmet. Amerikai demokrata politikusok a nagy húsfeldolgozó cégeket és élelmiszerláncokat okolják az elszabadult árakért, és a feldarabolásukkal fenyegetnek. Lengyelországban fél évig nullára csökkentik az élelmiszer, a földgáz és a trágyakészítmények áfáját. A drágulás szerepet játszott a kazahsztáni tüntetésekben is.

Vannak persze kivételek is: az új német agrárminiszter, a zöldpárti Cem Özdemir szerint túl olcsók az élelmiszerek (amelyek ára Németországban is jelentősen emelkedett), és drágábbnak kellene lenniük, főleg a húsféléknek, hogy kifejezzék előállításuk „ökológiai árát”.

2021 egészében 28,1 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak a világban, ami a legnagyobb mértékű drágulás a szárazságokra visszavezethető, az arab tavaszt előidéző 2011–2012-es élemiszerár-válság óta. Most – a gyenge brazil kávétermést leszámítva – nem elsősorban természeti jelenségek állnak a drágulás mögött. De akkor mi? Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) jelentéséből egyértelmű a válasz: a felelős szinte teljes egészében az energiaár-emelkedés.

Az élelmiszeripar energiaintenzív ágazat, ezért nagyon megérzi az ősszel kicsúcsosodott energiaválságot. Drágult a mezőgazdasági gépekbe való üzemanyag, emelkedtek a szállítási költségek. A műtrágya, amelynek fő alapanyaga a földgáz, ha egyáltalán van, lassan megfizethetetlen. A dráguló áram megjelenik a takarmány-előállítás és feldolgozóüzemek költségeiben. Ráadásul ahogy emelkedik a fosszilis energiahordozók ára, úgy lesz egyre versenyképesebb a bioetanol és biodízel előállítása, elvonva a kukorica, a cukor és az olajnövények egy részét a takarmány- és élelmiszernövények előállításából.

Az energiaárak nemcsak az élelmiszárakon keresztül, de önmagukban is főszerepet játszanak az inflációs válságban. Az árupiacokon mintegy 60 százalékkal nőttek az energiárak 2021 folyamán, a fogyasztói árak pedig 20-30 százalékkal emelkedtek az év második felében. Magyarországon a lakosság a rezsicsökkentésnek köszönhetően ezt kevésbé érzi a bőrén, mint az élelmiszerek drágulását, de attól még létező a probléma, mert beépül az árakba.

Az ipari fogyasztóknak az elmúlt másfél évben a villamos energia ára csaknem a négyszeresére, a földgázé pedig közel a tízszeresére emelkedett, emiatt például a legnagyobb magyarországi acélgyár, a Dunaferr decemberben arra kényszerült, hogy két hétre szüneteltesse a termelést. Ugyanez folyt, csak épp nagyban, Kínában, ahol a szénhiány miatt az ősszel rendszeresen voltak az áramkimaradások és gyárleállások számos tartományban.

A hiányok éve

Noha nagy szerepet játszottak az áremelkedésekben, az inflációs válságot nem lehet kizárólag az élelmiszer- és energiaárak növekedésének számlájára írni. 2021-ben szinte minden drágult, és – s ezzel szoros összefüggésben – sok mindenből alakult ki hiány. A legismertebb hiánycikk a mikrocsip volt, emiatt világszerte – Magyarországon is – hetekre leálltak az autógyárak, és nem lehetett új játékkonzolokat vagy videókártyákat vásárolni. De lehetett olvasni az év különböző szakaszaiban acélhiányról, magnéziumhiányról vagy épp fahiányról is.

A nyersanyagok és alkatrészek mellett szűkösnek bizonyultak a szállítási kapacitások is, és jelentősen megnőtt a munkaerőhiány. Amerika, Ázsia és Európa kikötői bedugultak, nőtt a várakozási idő, amely után a konténerszállító hajók partra tehetik rakományukat. Már sehol sincs nyoma a 2020-ban átmenetileg megnőtt munkanélküliségnek. Az ellenkező a probléma: Amerikában tízmillió, az Egyesült Királyságban 1,2 millió, Németországban 300 ezer betöltetlen álláshely van, Magyarországon már a vírus előttinél is nagyobb a munkaerőhiány.

„A műtrágya, amelynek fő alapanyaga a földgáz, ha egyáltalán van, lassan megfizethetetlen.” A Nitrogénművek Zrt. gyára a Veszprém megyei Pétfürdő határában (fotó: MTI/Nagy Lajos)

A tavalyi év nagy részében az ortodox magyarázat a hiányokra és az áremelkedésekre az volt, hogy a járvány miatt megbénultak az globális ellátási láncok, vagyis a kínálati oldal került válságba. De mindez ideiglenes – a jegybanki vezetők, gazdaságpolitikusok, elemzők kedvenc szava a transitory, vagyis átmeneti volt. Az utóbbi néhány hónapban azonban megváltozott a közhangulat, és a legtöbben már arról beszélnek, hogy legalább 2023-ig maradhat a drágulás és a hiány. Az amerikai, a brit (és a magyar) jegybank elkezdett kamatemeléssel küzdeni az infláció ellen, és várhatóan az Európai Központi Bank is erre az útra lép majd.

„A kamionsofőröket bónuszokkal csábítják dolgozni, Kalifornia partjainál konténerhajók armadája várja lehorgonyozva a kikötői dugók enyhülését, az energiaárak emelkedésének nem látni a végét. Az emelkedő inflációtól kirázza a hideg a befektetőket – úgy tűnik, hogy a 2010-es évek bősége után beköszöntött a hiánygazdaság kora” – írta az Economist.

A jelenség mögött lehet találni egyedi okokat: a járvány miatti gyárbezárások – például Indiában és Bangladesben – valóban hozzájárultak az ellátási láncok átmeneti zavarához. A Szuezi-csatornában keresztbe állt teherhajó szerencsétlen pillanatban tetézte a bajokat. Számos országban geopolitikai feszültségek és protekcionista intézkedések sültek el balul – a kínai szénhiányhoz hozzájárult, hogy a két ország közötti fagyos viszony miatt leállították az ausztrál szénimportot, Nagy-Britannia pedig a brexittel tetézte a kamionsofőrök hiányát.

Ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, hogy az átmeneti és egyedi okok mellett tartós és rendszerszintű okokat kell keresnünk a háttérben. Az egyik fő magyarázat (amit például a világ legnagyobb hedge fundja, a Bridgewater Associates elemzői vallanak), hogy egyáltalán nem az ellátási láncok válságáról és kínálat oldali zavarról van szó – hanem a kereslet, a fogyasztás növekedése az infláció és a hiányok fő oka.

Túlfogyasztási válság?

Kína ipari termelése tavaly ősszel 20 százalékkal, exportja 40 százalékkal volt magasabb, mint 2020 elején. A világ motorja sokkal többet termelt, mint a koronavírus kitörése előtt, többet, mint amennyit akkor termelt volna, ha nem lett volna járvány, és a 2019 előtti trendek folytatódtak volna. (Ezért is van szénhiány az országban.) De nemcsak Kína, hanem az egész világ ipari termelése jócskán meghaladja már a 2019-es szintet. Tavaly már novemberre több mikrocsipet állított elő a félvezető-ipar, mint bármikor a történelemben. Több réz, alumínium és nikkel van a piacon, mint a megelőző években, mégis emelkedik az áruk.

Noha a Los Angeles-i kikötő bedugulása visszatérő téma volt, nem az történt, hogy lecsökkent a kapacitása. Sőt: 2021-ben minden korábbinál több konténer ment át rajta. Az ENSZ előzetes számításai szerint tavaly 10,1 százalékkal nőtt a világ kikötőinek áruforgalma – messze behozva a 2020-as, alig 1,2 százalékos csökkenést, jócskán felülmúlva a járvány előtti szintet. Egyszóval: az ellátási lánc fennakadásait nem a járvány okozta, hanem a fogyasztási kedvünk.

Hiába gyártunk több csipet, mint korábban, még nagyobb mértékben nőtt a kereslet a számítógépek és az autók iránt. Ez persze részben szintén a járvány mellékhatása – a home office és az egyéni mobilitás felértékelődése –, de nem kínálati, hanem keresleti oldalról.

A jegybankok a járvány kitörése után növelték a pénzkínálatot, a kormányok pedig direkt jövedelemtranszferek és gazdaságélénkítő csomagok formájában mintegy 10 billió dollárt szórtak ki. Az emberek zsebében sok pénz gyűlt össze, és amint lehetett, elkezdtek fogyasztani. A világgazdaság nem várt ütemben pattant vissza: a 2020-as 3,1 százalékos recessziót tavaly az IMF előzetes várakozásai szerint 5,9 százalékos növekedés követte.

Vannak, akik egyenesen túlfogyasztási válságról beszélnek. „Csökkenteni kell a fogyasztói keresletet, hogy esélyt adjunk az ellátási láncoknak arra, hogy behozzák magukat” – mondta ki nyíltan a világ legnagyobb hajózási cége, a Maersk kikötőüzemeltető üzletágának vezetője.

Egy unortodox nézeteiről ismert, baloldali amerikai közgazdász, Umair Haque szerint a mostani válság arra mutat rá, hogy a fogyasztói társadalom elérte növekedési határait: nem lehet több árut termelni és szállítani, méghozzá azért, mert a természet nem engedi. „A világ három legnagyobb csipgyárát – Texasban, Tajvanon és Japánban – hóvihar, aszály és tűz bénította meg tavaly. A termőterületeket érő fagy és aszály miatt drámaian visszaesett a kávétermelés. A fa ára az egekben. (…) Minden, amit fogyasztunk, végső soron természeti erőforrásokból áll. És már nincs belőlük elegendő, hogy olyan szinten elégítse ki igényeinket, mint ahogy hozzászoktunk, mivel kimerítettük őket” – írta novemberi esszéjében.

A „zöldfláció” árnya

Mások ugyanakkor arra mutatnak rá, hogy éppenséggel a klímaváltozás elleni küzdelem is benne van az inflációs válságban. Mint láttuk, annak egyik fő forrása az energiaárak robbanása. Kevesen tudják, de Kína is elkezdett tenni karbonkibocsátás csökkentéséért: Peking szigorú emissziós szabályokat írt elő a tartományoknak, ugyanakkor a szén helyett nem tudott elég gyorsan megújuló kapacitásokat kiépíteni. Mindez hozzájárult a tavalyi áramszünetekhez, illetve az emiatt kialakuló relatív áruhiányhoz.

A panamai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonban lévő Ever Given nevű konténerhajó Rotterdam kikötőjében 2021. július 29-én. A 400 méter hosszú teherhajó március 23-án az erős szél hatására állt keresztbe Szuezi-csatorna egy szűk szakaszán, és hat napig blokkolta a hajóforgalmat (fotó: MTI/EPA/ANP/Remko De Waal)

A „zöldfláció” elsősorban Európában égető probléma. A dekarbonizáció nevében a nagy európai energiavállalatok elfordultak a fosszilis kitermeléstől. Beruházások hiányában az európai gázkitermelés folyamatosan csökken, sőt meglévő mezőket is bezárnak. Mindemellett ideológiai okokból az egyébként karbonmentesen termelő atomerőműveket is idő előtt lekapcsolják – Németország az energiaválság kellős közepén is leállított néhány reaktort. Mindeközben azonban a szél- és napenergia még nem tudja pótolni a kieső kapacitásokat, ezért Európa kénytelen a korlátozottan elérhető orosz vagy a drága amerikai LNG gázra hagyatkozni.

„Jelen pillanatban a megújuló energiaforrások kapacitása nem növelhető olyan mértékben, hogy kielégítse a növekvő keresletet – ismerte el január elején Isabel Schnabel, az Európai Központi Bank igazgatóságának tagja. – A megújuló kapacitások elégtelen mennyisége, a fosszilis energiába áramló visszafogott befektetés, valamint az emelkedő karbonár azt eredményezi, hogy hosszú átmeneti periódus vár ránk, amelynek során az energiaárak növekedni fognak.”

Az Egyesült Államokban is hasonló felismerésre jutottak. A Biden-adminisztráció energiabiztonsági tanácsadója októberben arról beszélt, hogy a megújulókra való átállást úgy kell menedzselni, hogy az ne okozzon energiaválságokat, a kampányában még zöld forradalmat hirdető Biden maga pedig a fosszilis kitermelés fokozására biztatta a hazai termelőket.

Érdemes tehát távolabb tekinenteni a magyar kormány inflációkezelő intézkedéseiről szóló aktuálpolitikai vitákon a hazai választási kampánynak vége lesz egyszer, talán a világjárványnak is, a növekvő fogyasztás és a véges erőforrások problémája, valamint a zöld átállás kihívásai azonban tovább is velünk maradhatnak.


Nyitókép: üres polcok egy élelmiszer-áruházban, a virginiai Alexandriában 2022. január 14-én. (fotó: MTI/EPA/Shawn Thew)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Nagytotál