Nekik a tó aquaworld, a múzeum vidámpark – célegyenesben a Fertő és a Természettudományi tönkretétele

Immár hagyomány a Válasz Online-on Podani János januári jelentkezése: a biológus először 2020 első napjaiban kelt ki a Természettudományi Múzeum költöztetésének akkor friss terve ellen, tavaly ilyenkor pedig összefoglalta az addig történteket. Idén is van miről írnia: a kormány és Debrecen között a napokban született megállapodás az elhibázott tervről, amelyben a politika vidámparkként tekint múzeumra. A Fertő-tóra pedig afféle aquaworldként. Utóbbi tervezett tönkretételének részleteit társszerzőként most Padisák Judit biológus vázolja. S hogy jövő januárban is lesz-e még miről írni e két témában? Erősen kétséges: a károkozás ma még nem visszafordíthatatlan, ha azonban a hivatalosságok nem állnak el a tervektől, jövőre már az lesz.

Alig vágtunk neki a 2022-es évnek, máris sikerült újra felborzolni a múzeumaink és nemzeti parkjaink iránt érdeklődők, azok jövőjéért aggódók kedélyeit. Igen, megint a Magyar Természettudományi Múzeum elköltöztetésének tervéről és a Fertő-tó mellé szánt gigaberuházásról van szó. A karácsonyra és az új év első napjaira időzített döntések alapján kevés reményünk maradt az illetékesek meggyőzésére. 

A múzeum ügyében az akkori kormánybiztos egy tavaly májusi nyilatkozata adott némi alapot a reménykedésre. Megjegyezte ugyanis, hogy bár „mindenképpen létre kell jönnie a Természettudományi Múzeum kormány által elhatározott Debrecenbe költöztetésének, de át kell azt gondolni, hogy egyes tárlatok maradjanak Budapesten”. „Az elsődleges cél a Ludovika épületének fölszabadítása, és egy új múzeumépület építése Debrecenben. De az, hogy valamennyi szakdolgozót és valamennyi gyűjteményelemet elvigyünk Debrecenbe, ez nem reális” – mondta és korábbi becsléseket említett, melyek szerint a teljes költözés többe kerülne, mint egy vadonatúj múzeum felépítése. Mindezt fél év viszonylagos nyugalom követte; szakmai körökben szinte senki sem jutott friss információhoz, a múzeum dolgozói, azaz a leginkább érintettek pedig pláne nem. Ezt a csendet törte meg az év végi megállapodás a kormány és Debrecen önkormányzata között arról, hogy megkezdődhet a múzeum odaköltöztetésének előkészítése, amire a város 2400 millió (!) forint támogatást kap. Természetesen ennek a szövegét nem ismerjük, de a város polgármestere és parlamenti képviselője egy elhagyott futballpálya zöld gyepén január elején bemutatta a megállapodás egyes részleteit. A sajtóban megjelent beszámolók és videórészletek alapján alakítottuk ki véleményünket, ami sommásan a következő: az elhangzottak arról árulkodnak, hogy a város vezetői még mindig nem tudják, mire vállalkoznak és mekkora kárt okozhatnak.

A parlamenti képviselő nyilván kellően tájékozott a világ múzeumainak ügyében és kapcsolódó tudományos kérdésekben, hiszen kijelentette: „a hagyományos múzeumok fölött eljárt az idő”, mert a múzeumnak „a digitalizáció világában egy élményparkhoz kell hasonlítania, új utakat kell keresni, az interaktivitás felé kell lépni”. Ezzel a képviselő tökéletesen igazolta, hogy fogalma sincs, milyen intézmény elmozdításáról és átszervezéséről lobbizik a kormánynál. A természettudományi múzeumoknak ugyanis közismerten hármas feladatuk van:

  1. a gyűjtemény gyarapítása, kezelése,
  2. az ezzel összefüggő tudományos kutatómunka, és
  3. az ismeretterjesztés, amelynek csak egyik eleme a kiállítások létesítése.

Tekintve, hogy manapság a biodiverzitás-kutatások szerte a világban múzeumok köré szerveződnek, nemhogy eljárt volna felettük az idő: a jelenlegi krízisben fontosabbak mint valaha. A parlamenti képviselő szeme előtt nyilván turistacsalogató, színes-szagos természettudományos vurstli képe lebeg – amihez viszont egyáltalán nincs szükség a budapesti múzeum elrablására. Ha van pénzük, építhetnek maguknak olyan látványos élményparkot, amilyet csak akarnak, versengjenek csak az aquaworld-ökkel, vidámparkokkal és állatkertekkel. A gyűjteményt és a kutatókat viszont hagyják békén ott, ahol vannak! Mellesleg, „interaktivitás” és modernség tekintetében nincs gond a budapesti kiállítással: nem véletlen, hogy az évente odalátogatók száma százezres nagyságrendű. Vagyis azt is hagyják ott, ahol jelenleg működik!

A helyszín megválasztásából egyértelműen kiviláglik, hogy a gyűjtemény és a kutatás másodlagos (vagy többedleges) fontosságú és fel nem mért jelentőségű – tulajdonképpen kolonc a városvezetés számára.

Az élménypark és néhány kisebb „raktár” „egy nagy kiterjedésű, használaton kívüli” létesítmény helyén, az egykori DVSC futballpálya területén épülne fel, és – tette hozzá a polgármester – „a raktározási funkciókat ellátó épület a 4-es főút mentén, az apafai lőtér önkormányzati területen és annak környezetében lenne.” Ez utóbbi helyszínen biztosítanának helyet a kutatóknak is.

Csak emlékeztetőül: az egyik gyakori érv a budapesti múzeum elmozdítása mellett az volt, hogy végre megoldódik az áldatlan helyzet, miszerint a múzeumnak jelenleg három telephelye van (Baross utca, Ludovika tér, Könyves Kálmán körút). Nos, a javaslat szerint még egy futballpályányi terület sem elegendő a probléma megoldásához, a „raktárakat” (értsd: a tudományos anyagot) a kutatókkal együtt „néhány perces autóútra”, a város szélére száműzik. A tájékoztatón viszont ennél „fontosabb” érvek is elhangzottak: a leendő múzeumot erdei környezet veszi körül, ami illik a profiljához (miben is?), közvetlen kapcsolata van az állatkerttel és így a két intézmény jól kommunikálhat egymással (miről?), és közel van az egyetem is (mármint a kiállításhoz, nem a kutatóhelyhez!). Mint a polgármester megnyugtatólag hozzátette: a futballpályán és a lőtéren a beruházás nem jár majd fakivágásokkal és nem érint Natura 2000 területeket sem. Hála Istennek! – lélegezhet fel minden természetkedvelő múzeumbarát ennek hallatán. Persze, ahol nincs fa (stadionban, futballpályán általában nincs), ott tényleg nem kell egyet sem kivágni, és ahonnan a Natura 2000 élőhelyek is csak távolabb esnek, ott nem nagy érdem azokat magunktól megvédeni.

Nem így van ez azonban a Fertő-Hanság Nemzeti Park esetében! Az ugyanis Natura 2000 terület is, ami közismerten EU-s védőernyő alatt áll, egyben része egy jóval nagyobb régiónak, az UNESCO világörökségként számon tartott Fertő/Neusiedlersee kultúrtájnak. A Natura 2000-es védettség azonban itt mintha teljesen elfelejtődött volna. A múzeum ügyénél is nagyobb vihart kavart az a november végi bejelentés, amely szerint – miután a területet minden tiltakozás ellenére korábban már teljesen letarolták és „előkészítették” – a védett zóna belsejében létesítendő óriásberuházás megépítésére gyorsított közbeszerzési eljárást írtak ki. A feladat nem egyszerű, a tó partján, két kilométerre befelé a nemzeti park határától, mintegy hatvan hektáros (!) területen motelt, hotelt, apartmanházakat, úszómedencéket, fürdőházat, teniszpályákat, parkolókat, kikötőket kell felépíteni. Közpénzből, csakúgy mint a múzeumot! A gyorsítás indokának főhelye van az utóbbi tíz év abszurditásainak képzeletbeli gyűjteményében: ha csak egy-két hétre is leállna a munka, akkor „az állatvilág valamely eleme azonnal elfoglalja, birtokba veszi” a beépítendő területet! Más érveléssel ugyan, de ezt az eljárást hamar leállították, bár ennek nem örülhettünk sokáig, ha egyáltalán van valami aminek örülhetünk ebben a témában. Nem sokkal később, éppen karácsonyra időzítve ugyanis mégis megjelent a közbeszerzési pályázat, ráadásul olyan bővítésekkel és újabb épületekkel, amelyekre még az eredeti engedély sem vonatkozott.

Míg a múzeum költöztetésének ügyében a szakmai közvélemény egyhangúlag elutasító (nem is kérdeztek meg senkit), felvetődik a kérdés, hogy az a bizonyos eredeti engedély milyen szakmai szűrőn ment át. Nem vitás: találtak olyan támogatókat, akik nem emeltek kifogást a beruházás ellen. 2019 júniusában, amikor a tópart még korábbi állapotát őrizte, összeült a park vezetése, a beruházó cég vezérigazgatója és egy nemzetközi szervezet hazai képviselete, hogy véleményt nyilvánítson. Ismerve a hazai állapotokat, nem meglepő, hogy a park igazgatósága a terv mellett állt ki. Nem tudjuk viszont, legfeljebb sejtéseink lehetnek, hogy mivel sikerült elérni ugyanezt a Ramsari Egyezmény Magyar Nemzeti Bizottságánál. (Ez az egyezmény az iráni Ramsar városának a nevét viseli, 1971-ben ott született a nemzetközi jelentőségű megállapodás a vizes területek védelméről, különös tekintettel a vízimadarak élőhelyeire. Jelenleg mintegy 2 millió km2  terület szerepel a listán, ebből Magyarországra 2600 km2  jut). A bizottság vezetője hangsúlyozta, hogy „visszautasítanak minden olyan szakmailag megalapozatlan állítást, ami nem egyeztethető össze a Ramsari Egyezmény szellemiségével, beleértve a bölcs hasznosítás megvalósítási lehetőségeit is.” Megáll a józan ész:

nem lenne szakmai az a megállapítás, hogy egy madárrezervátumban csak károkat okozhat, ha 1200 hajónak építünk benne kikötőt? Valóban bölcs lenne egy nemzeti park belsejében kialakított mesterséges szigetre teniszpályákat, fedett uszodát és nagy, kibetonozott, kikövezett felületeket létesíteni? Tényleg összhangban van a tervezett „hasznosítás” az élőhelyek védelmét hangsúlyozó ramsari egyezmény szellemiségével?

A természet- és tájvédelmi szempontból teljesen elhibázott beruházás mellett konkrétabb érvek is elhangzanak. Gyakran halljuk, hogy ha az osztrákoknak szabad a partra építeni még nagyobb létesítményeket, akkor nekünk miért ne lehetne? Igen ám, de a tó osztrák része egészen más történeti háttérrel bír: ott régóta vannak kisebb-nagyobb települések közvetlenül a víz mentén, a szántóföldek a legtöbb helyen a partig érnek, vagyis a tó környéke eleve olyan civilizált, mint nálunk a Balaton vidéke. A Fertő-tó ránk eső része viszont teljes egészében védettség alatt áll; viszonylagos érintetlenségét annak is köszönheti, hogy hosszú ideig megközelíthetelen volt egy átlagember számára. Egy másik, sokszor hallott vélemény szerint a Fertőrákostól nagyjából 2 kilométerre eső partszakasz eddig elhanyagolt volt, korszerűtlen stranddal, horgászstégekkel és cölöpházakkal. Erősen kérdéses azonban, hogy ezen valóban a tervezett formában kellene segíteni. Egy nemzeti park belsejében nem inkább az lenne a követendő út, hogy a területeket visszaadjuk a természetnek, amihez a restaurációs ökológia módszerei nyújthatnának segítséget? Ami viszont elfogadható és teljesen normális a nemzeti parkok esetében: ezt meg lehetne oldani úgy, hogy tanösvények, pihenőhelyek és madármegfigyelő tornyok építésével a látogatókat is beengedjük a területre.

Mellesleg felvetődik a kérdés: egyáltalán alkalmas-e strandolásra, vízi sportra a Fertő-tó? Nemzeti parkunk jelentős részét nádas fedi, a szabad vízfelület összterülete ehhez képest szinte jelentéktelen. A magyar részen a tó átlagos mélysége 70-110 cm között ingadozik, így nagyobb merülésű vitorlások egyáltalán nem is közlekedhetnének rajta. A víz átlátszóságával kapcsolatban pedig jobb, ha a Balatont most elfelejtjük: saját vizsgálataink szerint a látótávolság a 10 centit sem éri el. A tó fenekét süppedékeny, vastag iszap borítja – ami nem nevezhető ideálisnak fürdőzés céljára. Állandó kotrásra lenne tehát szükség, ami viszont azt jelentené, hogy az emberi tevékenység korántsem a mesterséges szigetre korlátozódna – s még komolyabb beavatkozást jelentene a tó életébe.

Teljesen visszafordíthatatlan lépések még nem történtek: a múzeum megtörve bár, de még a helyén van, a tó partját letarolták ugyan, de még nem kezdődtek meg az építkezések.

Vajon kin múlik, hogy a tervek meghiúsuljanak?


Nyitókép: a Fertő-tó Sarród felől fényképezve (fotó: MTVA/Molnár-Bernáth László)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: vélemény