A fáraó sírja: most Magyarországon látható minden idők egyik leghíresebb régészeti felfedezése

·2021.09.24

Tutanhamon sírjának megtalálása előtt II. Amenhotepé volt a leghíresebb fáraósír. A Szépművészeti Múzeum új kiállításának legnagyobb látványossága ennek a thébai sírkamrának a méretazonos másolata, igazi szenzációja viszont néhány homályos fénykép és kézírásos dokumentum: a kivételes lelet felfedezőjének, Victor Loret francia régésznek a hagyatéka, amely több évtizedes lappangás után került elő. Olyan dokumentumok ezek, amelyekből még százhúsz évvel később is sugárzik az egyiptológia hőskorának izgalma.

1900. március 22-én egy rövidhír jelent meg a Budapesti Naplóban „A bibliai Pharao mumiája” címmel. A néhány mondatos szöveg szerzője pontosan tudta az újságírásnak azt a szabályát, hogy olyan címet kell adni, amire az olvasó „odakattint”, a korabeli olvasó számára pedig a bibliai fáraó volt a megfelelő hívószó. A rövidhír több tévedést is tartalmaz, ám mégis csak ez magyar nyelven a legkorábbi híradás az egyiptológia hőskorának egyik legnagyobb régészeti felfedezéséről: ”1898-ban Loret, az egyiptomi régiség-muzeum igazgatója II. Amenophis sírjában tiz királyi múmiát fedezett fel”. A magyar hírlapolvasó közönség így szinte a nyugat-európaival egyidőben értesülhetett a korszak egyik legnagyobb régészeti szenzációjáról, II. Amenhotep thébai sírjának a megtalálásáról.

Tutanhamon sírjának 1922-es felfedezése előtt II. Amenhotepé volt a leghíresebb egyiptomi fáraósír, nemcsak mérete és díszítettsége miatt, hanem elsősorban azért, mert ez volt az egyetlen, amelyben eredeti helyén találták meg a fáraó múmiáját, és ahogy a korabeli rövidhírben is szerepel, még egy sor másikat. A Tutanhamon-sír rendkívüli gazdagsága később minden más egyiptomi királysírt elhomályosított, de II. Amenhotep KV35 jelű sírja máig a thébai Királyok Völgyének egyik fontos látnivalója. Théba azonban messze van, és kevesen engedhetik meg maguknak az utazást, ezért már önmagában az nagy élmény, hogy a Szépművészeti Múzeum A fáraó sírjának felfedezése című kiállításán beléphetünk a sírkamra méretazonos másolatának belsejébe, és átélhetjük azt a térélményt, amit a kétszer három pilléres, körben festett falú földalatti terem nyújt. Az igazi szenzáció azonban mégsem ez, hanem néhány sokkal kisebb és látszólag kevésbé érdekes, de igazából sokkal izgalmasabb tárgy: megsárgult kézírásos dokumentumok és régi fényképek – a sír felfedezőjének, Victor Loret-nak a hagyatéka.

Victor Loret III. Amenhotep múmiapólyájának feliratát másolja 1898-ban (fotó: Università degli Studi di Milano, Biblioteca e Archivi di Egittologia)

Victor Loret az egyiptológia klasszikus korszakának egyik nagy alakja. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, akik egzakt tudománnyá tették az ókori Egyiptom kutatását, de még filmbe illően kalandos és egzotikus körülmények között dolgoztak. „Döbbenetes dolog tárul szemem elé: három test fekszik egymás mellett, lábukkal az ajtó felé. Odalépek hozzájuk: az első nőnek tűnik, bal szemét fátyol fedi, karja a testtől, kifordulva, ökölbe szorított kezével felfelé. Vászonpólyái szakadtak, alig takarják a testét. Sűrű, göndör fekete haja a fej mindkét oldalán elterül a mészkő padlón. A nő szépen megőrződött arca nemességet és fenséges komolyságot tükröz” – írta annak a három múmiának a megtalálásáról, amelyek II. Amenhotep sírjának első oldalkamrájában voltak. Pontosan olyan ez a felfedezés a sötét, földbe vájt sír mélyén, bizonyára az olajlámpa pislákoló fényénél, ahogyan azt minden régészeti kalandról álmodozó tinédzser azóta is elképzeli. Amit viszont nem képzel mellé, hogy Loret a felfedezés izgalma ellenére rigorózus pontossággal dokumentált, rajzolt és fényképezett, rengeteg munkával precízen megörökítve minden apró részletet, töredéket, hieroglif feliratot, a tárgyak és a múmiák elhelyezkedését. Nem Indiana Jones volt, hanem modern tudós, aki ebben úttörőnek számított: nem kincseket keresett, hanem a tudomány számára értékes információkat rögzített, ami ebben az időben – 1898 márciusában járunk – egyáltalán nem volt magától értetődő, és a legkevésbé sem számított bevett gyakorlatnak.

hirdetés

Majd két évtizeddel korábban, 1881 júliusában Émile Brugsch egyiptológus Deir el-Bahariban felfedezett egy sírt, amelyben több mint 50 múmia volt, köztük olyan híres uralkodóké, mint II. Ramszesz vagy Hatsepszut. Ez volt az úgynevezett „királyi rejtekhely”. Olyan sírkamra, ahova a 21. dinasztia idején, amikor Egyiptom súlyos válságba került, és a közrend felbomlott, a thébai nekropoliszt gondozó hivatalnokok elrejtették a királyok és családtagjaik múmiáit a sírokat rendszeresen feltörő, kifosztó rablók elől. A híresebb királyokról a felfedezés után albuminfotók készültek, ezek a különleges portrék is láthatók most a Szépművészetiben. Brugsch azonban közel nem készített olyan alapos ásatási feljegyzéseket a felfedezéséről, mint később Loret.

A „királyi rejtekhely” megtalálása idején Loret huszonegy éves volt, és pont Egyiptomban tartózkodott mestere, Gaston Maspero meghívására, aki az egyiptomi régészeti főhatóság vezetője volt. Ennek az évnek a tavaszán látta először a Királyok Völgyét, amit már jól ismert az antik szerzők írásaiból, és Maspero más tanítványaival együtt részt vehetett a királyi múmiák tanulmányozásában is. 1897-ben a lyoni egyetemről hívták vissza Kairóba, hogy átvegye a hivatal és ezzel együtt az Egyiptomi Múzeum vezetését, ami azt jelentette, hogy az országban zajló összes ásatás a felügyelete alá került. A következő év elején kutatóútra ment Luxorba, ahol akkoriban 32 sírt ismertek. Loret két év alatt újabb kilencet tett hozzá a listához, köztük a 35-ös jelű, pompás királyi sírt, amely II. Amenhotep fáraónak készült. És ennek a sírnak az oldalkamráiban megtalálta a második királyi rejtekhelyet is, amit ugyanakkor alakítottak ki, mint az elsőt, de jóval kevesebb múmiát tartalmazott (újabbak azóta sem kerültek elő). Ez volt az egyik ok, amiért a felfedezés szenzációsnak számított, a másik pedig, hogy a sírkamra közepén álló kőszarkofágban ott volt a fáraó holtteste is.

A kiállítás enteriőrje (fotó: © Szépművészeti Múzeum)

II. Amenhotep nem tartozik a leghíresebb egyiptomi uralkodók közé, bár huszonhat évig uralkodott az Újbirodalom fénykorában (körülbelül i. e. 1425 és 1400 között). Apjától, a nagy hódító III. Thotmesztől hatalmas birodalmat örökölt, amely a déli Núbiától északon Szíriáig tartott. Amenhotepnek nem nagyon kellett küzdenie azért, hogy megőrizze. A krónikák mindössze három hadjáratát jegyezték fel, és azok sem tűnnek igazán jelentősnek. Hosszú, békés és gazdag periódus volt ez a 18. dinasztia történetében, a nagy építkezések, a kényelmes és fényűző udvari élet, a művészetek virágzásának időszaka, ami még két-három nemzedéken át tartott II. Amenhotep után is.

A kiállítás jelentős része a fáraó személyével foglalkozik, rengeteg olyan tárgyat felvonultatva, amelyek az uralkodása idejéből származnak, és annak különböző aspektusait illusztrálják. Az olasz kurátorok, Patrizia Piacentini és Christian Orsenigo, valamint a magyar társkurátor, Liptay Éva kivételes erőfeszítést tettek, hogy körülrajzolják ennek a kevéssé ismert, de jelentős fáraónak az alakját. A műtárgyak Európa legnagyobb egyiptomi gyűjteményeiből érkeztek Firenzétől Brüsszelen át Londonig, és ilyen teljességben és gazdagságban bizonyára soha többé nem lesznek együtt láthatók. A tárlat ettől és a kapcsolódó katalógustól számít nemzetközi szinten is jelentős tudományos eredménynek, tartalma pedig teljesen eltér attól a kiállítástól, amit ugyanebben a témában 2017-18-ban az olasz kurátorok a milánói MUDEC-ben rendeztek. A sírkamra másolata ott is látható volt, de annak a kiállításnak a fókusza szűkebb volt a budapestinél (a Szépművészeti tárlatát eredetileg a tavalyi évre tervezték, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani). Budapestre egy ikonikus műalkotást is sikerült elhozni, II. Amenhotep fekete dioritból faragott fejszobrát, amelyet a koppenhágai Ny Carlsberg Glyptotek őriz. Ez látható a kiállítás plakátján is.

A kiállításon látható leghíresebb műalkotás II. Amenhotep koppenhágai dioritszobra, jobbra az egyik olasz kurátor, Patrizia Piacentini (fotó: © Szépművészeti Múzeum)

Magyar részről ehhez a nemzetközi seregszemléhez két igazán értékes tárgyat sikerült hozzátenni. Az egyik egy fekete alapszínű, rendkívül szépen kidolgozott múmiakoporsó, amelyet Déri Frigyes magyar műgyűjtő vásárolt 1918-ban a bécsi Dorotheum aukciósházban, és a debreceni Déri Múzeum gyűjteményébe került, a másik egy Halottak Könyve-papirusz Varga Miklós magángyűjteményéből. A kiállítás előtt a nemzetközi tudományos közvélemény számára mindkettő ismeretlen volt.

A tárlat nagy hangsúlyt fektet arra, hogy bemutassa II. Amenhotep emberi arcát – már amennyire van emberi arca egy egyiptomi fáraónak. Mert modern értelemben ilyesmi aligha létezik: alig-alig vannak olyan források, amelyek valami személyeset is elárulnak ezekről a több ezer éve halott királyokról az olyan, évszázadokon át alig változó toposzokon túl, hogy mindig óriási győzelmeket arattak, ellenségeik rettegtek tőlük, tisztelték az isteneket és igazságosak voltak alattvalóikkal… II. Amenhotepet valóban különlegessé teszi tehát az is, hogy legalább néhány emberi vonását ismerni véljük.

Az alig 18 évesen Egyiptom trónját megöröklő király nagy sportember volt. Természetesen a fizikai állóképesség hangsúlyozása szintén a kötelező toposzok egyike a korszakban, de II. Amenhotep esetében a források annyira kiemelik ezt a vonást, és néhány konkrét részlettel is szolgálnak, hogy mindez arra utal, nála valóság lehetett. Futott, evezős bárkát kormányzott, harci szekeret hajtott, és mindenekelőtt rajongott az íjászatért. Fennmaradt egy dombormű, amelyen nevelője íjászatra tanítja a még gyerek herceget, és egy felirat elmeséli, hogy felnőtt férfi korában négy, egyenként tenyérnyi vastagságú, ázsiai rézből készült céltáblát állítottak fel számára a kertben, és ő harci kocsiról mindegyiket átlőtte. A szobrokon széles vállal, duzzadó bicepsszel ábrázolják, de nyugodt, derűs, szelíd arckifejezéssel.

Min királyi nevelő íjászatra tanítja Amenhotep herceget, dombormű Min sírjából (metszet a Description de l’Égypte című kötetből, 1821)

Emberi vonás az is, hogy csupa olyan bizalmassal vette körül magát, akiket gyerekkorából ismert, a legfontosabb állami pozíciók mind egy szoros, vélhetően fiatalokból álló baráti csoport tagjainak jutottak, akik sok esetben tejtestvérei voltak (vagyis dajkái gyermekei), együtt nőttek fel vele, és együtt vettek részt a hadjáratokon. A társaság egyik tagja, Uszerszatet Núbia alkirálya lett, és egyik feliratába bemásolt egy privát levelet, amit személyesen a királytól kapott. Ez az egyik legfurcsább egyiptomi felirat, ami ránk maradt, mert a pár sor résnyi bepillantást enged egy olyan világba, ahova szinte teljesen lehetetlen már számunkra belátni: az uralkodó és köre privát kommunikációjába. Kicsit olyan, mint minden baráti levél, felidézi, hogy egykor ő és Uszerszatet vállvetve harcoltak, óva inti a núbiaiaktól és a veszélyes varázslóiktól, és valamiért „egy babiloni asszony, egy bübloszi szolgálólány, egy alalakhi fiatal leány és egy araphkai öregasszony” urának nevezi barátját, de hogy miért kellett a női rabszolgákat így külön kiemelve felsorolni egy rövid levélkében, az örök rejtély marad. Nyilvánvaló, hogy ez utalás valamire, de már nem fogjuk megtudni, mire.

Ez tehát az a király, akinek sírját Victor Loret 1898. március 8-án felfedezte, és ahol a következő hetekben március 31-ig módszeresen feltárt, dokumentált és megörökített minden jelenséget. A Királyok Völgye akkoriban egészen másként festett, mint manapság. Vad és kopár vidék volt, ahol a sírrablóknak köszönhetően az ismert sírok üresen tátongtak, de a kutatókat még jó pár felfedezés várta a bejáratokat takaró omladék és sziklagörgeteg alatt.

A thébai Királyok Völgye Henri Béchard korabeli fényképén (fotó: Università degli Studi di Milano, Biblioteca e Archivi di Egittologia)

II. Amenhotep sírja hatalmas földalatti létesítmény, 90 méter hosszú, mélyen a szikla gyomrába vájt folyosó és kamrarendszer. Lépcsőkön és folyosókon lehet lejutni egy aknához, ahonnan derékszögben megtörve újabb folyosó vezet egy kétoszlopos előtérhez, ahonnan néhány lépcső vezet magához a hatoszlopos, festett sírkamrához. A fáraó kőszarkofágja ennek végében áll, valamelyest kimélyített részen. A sírkamra falát végig a Nap alvilági utazását leíró Amduat könyvének illusztrált szövege borítja, a mennyezet a csillagos égboltot mutatja, a pilléreken a király Ozirisz, Anubisz és Hathor istenek előtt látható, akik átadják neki az élet jelét. A kamrából négy kisebb tárolókamra nyílt, ezek közül a jobb oldali kettőt alakították át később múmiarejtekké, és az egyiket be is falazták.

Bár a király a koporsójában feküdt, ez nem jelenti, hogy a sír megúszta a kifosztást. Sajnos Loret nem fedezhetett fel olyan szemkápráztató gazdagságú tárgyegyüttest, mint ami Tutanhamon sírját világhírűvé tette. A sírt tehát az ókorban többször kifoszthatták, nemesfémből készült tárgyak egyáltalán nem maradtak benne, és a maradék edények, figurák, szobrok közül is sokat összetörtek. Ennek ellenére viszonylag gazdag mellékletet tartalmazott, és néhány igazán szép tárgy is bekerült innen a kairói múzeumba, bár sok szobrot fekete gyanta borít (a fekete az egyiptomiak számára nem a gyász, hanem az újjászületés színe volt, az életadó fekete termőföldet idézte), ami kevésbé teszi őket vonzóvá. A mellékletként megtalált tárgyak közül a budapesti kiállításra csak négy kék fajansz Hesz-edény (vagyis rituális váza) jött el, mivel csak ebből a tárgytípusból kerültek darabok Európába. A sírban annyi Hesz-edényt találtak, hogy az Egyiptomi Múzeum fölöslegesnek tartotta őket megőrizni, és a 20. század első évtizedeiben műkereskedőknek adta el őket, tőlük vették meg az európai múzeumok.

Hesz-váza II. Amenhotep sírjából a British Museum gyűjteményében, 1906-os vásárlás Panayotis Kyticastól (fotó: British Museum)

Ha pompában nem is annyira lenyűgöző, múmiában II. Amenhotep sírja verhetetlen volt. Loret-t mindjárt az előcsarnokban megdöbbentő látvány fogadta: egy hajómodellbe fektetve egy erősen sérült, viharvert múmia hevert. A bárka a sír eredeti felszereléséhez tartozott, a múmia nem, máig nem világos, miért volt külön a többitől, és mi történhetett vele.

Hajómodellben heverő múmia a sír előterében, Victor Loret fotója 1898-ból (fotó: Università degli Studi di Milano, Biblioteca e Archivi di Egittologia)

Az igazi meglepetések azonban a két oldalkamrában vártak a régészre. Az elsőben egy idősebb, dús hajkoronájú nő, egy fiatalabb nő és egy gyermek múmiája hevert a földön, koporsó nélkül. Semmi nem volt rajtuk, ami alapján azonosítani lehetett volna őket, és egészen 2010-ig csak találgatták a kilétüket. Akkor az egyiptomi Régészeti Szolgálat a Tutanhamon családját vizsgáló projektben genetikai és röntgenvizsgálatokat végzett rajtuk, és sikerült is beigazolniuk azt a régóta megfogalmazott feltételezést, hogy az idősebb, dús hajú nő Teje királyné, Tutanhamon nagyanyja. A fiatalon elhunyt nő Tutanhamon anyjának (Teje lányának) bizonyult, de az ő neve nem derül ki az eddig ismert forrásokból, a fiú kiléte pedig továbbra is ismeretlen.

Három múmia az első kamrában, Victor Loret felvétele 1898-ból, jobbra Teje királyné, középen az ismeretlen fiú, balra Teje lánya (fotó: Università degli Studi di Milano, Biblioteca e Archivi di Egittologia)

A szomszédos, befalazott kamrában két sorba rendezve hat plusz három múmia feküdt, de ezek a holttestek méltóbb módon voltak elhelyezve, koporsóban feküdtek, bár egyik sem a sajátjában. És szerencsés módon a múmiákat egykor biztonságba helyező papok majdnem mindegyik múmiára ráírták a nevét is, így Loret azonosítani tudta őket. A 18. és a 19. dinasztia fáraói voltak, köztük a nagy építtető, III. Amenhotep és a sokszor a Biblia fáraójaként azonosított Merenptah. Amikor a rejtekhelyre áthozták a múmiákat, semmilyen értéket nem hoztak velük, de az egykori királyok iránti tiszteletet mutatja, hogy Loret két koszorút is talált rajtuk, valamint több virágmaradványt. Ugyanekkor helyezhették vissza a sírkamra közepén álló szarkofágba II. Amenhotep múmiáját is, amit korábban a sírrablók megrongáltak. A királyt ekkor újra bepólyálták, és egy új fakoporsóba helyezték (szerencsés módon a sírt az újkorban már nem fosztották ki újra a megtalálása előtt).

Loret a sírkamrát azonos méretű négyzetekre osztotta, és nem kapkodott, minden nap csak egy-egy szektort tárt fel, gondosan rögzítve az ásatási naplóban a látottakat. Nagy önuralomra mutat, hogy lerajzolta a negyedik kamra befalazott bejáratát is, pedig a lyukon benézve már látta a múmiákat, és tudta, hogy bent élete legnagyobb felfedezése várja, amivel örökre beírja magát az egyiptológia történetébe.

Victor Loret ásatási naplójának 1898. március 28-i lapja a negyedik kamrában talált kilenc múmia eredeti pozíciójának rajzával (fotó: Università degli Studi di Milano, Biblioteca e Archivi di Egittologia)

Óriási szerencse, hogy ez a napló és a kiállításon látható helyszíni fényképek fennmaradtak. Loret-nak a felfedezés tulajdonképpen az állásába került, ugyanis a múmiák sorsa miatt vitába keveredett egyiptomi és brit feletteseivel. A Királyok Völgyében uralkodó állapotokat pontosan ismerő régész tudta, hogy az összes leletet mielőbb Kairóba kell szállítani, mert csak akkor lesznek biztonságban, a minisztérium viszont ezt megtiltotta. Loret a felfedezést ismertető előadásában nyíltan kimondta, hogy a paranccsal nem ért egyet, de nem tudott mit tenni. Fokozatosan elfogyott körülötte a levegő, és a következő évben lemondott igazgatói állásáról, sőt az országot is elhagyta.

Az események utólag őt igazolták, mert a sírba 1901-ben rablók törtek be, több tárgyat elloptak, a bárkába helyezett múmiát darabokra törték. Szerencsére a negyedik kamra kilenc múmiáját Loret utóda (mestere, Gaston Maspero) addigra átszállította Kairóba, így ezekben nem tehettek kárt. II. Amenhotep sírja a Királyok Völgyének legnépszerűbb turistalátványossága lett a 20. század első éveiben, a látogatók főként azért ereszkedtek alá a sírkamrába, hogy lássák a kibontott koporsót a benne fekvő királlyal. Erről az állapotról több korabeli rajz és egy fénykép is fennmaradt:

II. Amenhotep közszemlére tett múmiája a felnyitott szarkofágban 1900 után (fotó: Università degli Studi di Milano, Biblioteca e Archivi di Egittologia)

Pierre Loti, a kor népszerű francia regényírója egyiptomi élményeiről színes, romantikus útirajzot jelentetett meg 1908-ban La Mort de Philae (Philae halála) címmel. Ennek egyik részlete, amely a sírban tett látogatásáról szól, 1911-ben magyar fordításban is megjelent 1911-ben Audiencia II. Amenofisnál címmel a Budapesti Hírlapban.

„Szerettük volna jobban látni a fáraót. Ó, az is megtörténhet; beduinunk, a cerimóniák nagymestere, megnyom egy villámgombot és erős fény gyulád ki Amenofis homloka fölött, s félelmet gerjesztő nyíltsággal világítja meg a zárt szemeket, a fonnyadt arcot és az egész szomorú múmiát. Ezt a színpadi hálást nem vártuk előre”

– számol be a már egészen modern idegenforgalmi látványossággá avanzsált sírról (a teljes szöveg angol fordításban itt olvasható el). A múmiát végül 1931-ben vitték át Kairóba, de a másik kamra három múmiája csak 2010-ben a tudományos projekt miatt került át a fővárosba. A sír azóta üres.

Loret visszatért Lyonba, ahol hetvenéves koráig, 1929-ig az egyiptológia tanszék vezetője maradt az egyetemen, és a következő tudósnemzedék több jeles tagja nála tanult. 1946-ban hunyt el Lyonban, 86 éves korában.

A negyedik kamrát elzáró fal rajza Victor Loret ásatási naplójában (fotó: Università degli Studi di Milano, Biblioteca e Archivi di Egittologia)

A tudós hagyatékának egy része a lyoni egyetemre került, de a legértékesebb feljegyzéseket, köztük az ásatási naplót és a fényképeket egyik tanítványa, Alexandre Varille vette magához. Varille öt évvel később, 1951-ben autóbaleset áldozata lett, és ezzel az egész Loret-hagyaték eltűnt a nyilvánosság szeme elől, létezéséről senki nem tudott Varille családján kívül, akik Lyonban és egy provance-i vidéki házban őrizték sok más feljegyzéssel együtt. A dokumentumok több évtizedes lappangás után bukkantak fel az ezredfordulón, és végül a bostoni Ars Libri könyvaukciós háznál kerültek kalapács alá. Szerencsére nem egy magángyűjtő, hanem a Milánói Egyetem Egyiptológiai Kutatóközpontja vette meg az anyagot 2002-ben – a budapesti kiállításhoz vezető útnak tulajdonképpen ez a kezdőpontja. A Királyok Völgyéhez kötődő dokumentumok feldolgozását Patrizia Piacentini végezte el, aki 2004-ben publikálta a feljegyzéseket, de a hagyaték egy része még mindig feldolgozás alatt áll, többek közt Loret 1881-es úti naplója is. Ami azonban megjelent, óriási tudományos szenzáció volt, hiszen egy modern ásatási dokumentációk pontosságával felérő, korát messze megelőzően alapos feljegyzés a két egyiptomi királyi múmiarejtekhely egyikéről és minden idők második leghíresebb királysírjáról – úgy, ahogyan csak a felfedezője láthatta.


Nyitókép: II. Amehotep fáraó sírkamrájának másolata a Szépművészeti Múzeum A fáraó sírjának felfedezése című kiállításán (fotó: © Szépművészeti Múzeum)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Részletek >>>

Kategória: Kult