Orbán és a nyugati konzervatívok: „Akadnak itthon alulinformáltak” – újabb válasz Tóth Szilárd Jánosnak

·2021.08.17

A hazánkba látogató Orbán-rajongó nyugati megmondóemberek viselkedésében meglévő disszonancia magyarázatára öt érvet sorakoztatott fel a Válasz Online hasábjain Tóth Szilárd János, amire az MCC-s Heltai Péter után most Pipicz Illés reagál. Bölcsész vendégszerzőnk szerint Tóth érvei egy kivételével sokszor pontatlanok, megalapozatlanok. A Válasz Online, mint mindig, most is örül az értelmes vitának, amelyet ebben a témában hamarosan saját cikkel zárunk majd.

A Válasz Online-on megjelent írás szerzője cikke címével ellentétben nem arra keresi a választ, hogy a nyugati konzervatívok miért nem értik, mi történik Magyarországon, hanem arra az „ordítónak látszó” ellentmondásra, hogy nevezett egyéneket – Roger Scrutont, Douglas Murray-t, Jordan Petersont, újabban pedig Tucker Carlsont – zavarja „a nyugati polkorrekt nyelvrendőrség, de arról már egy rossz szavuk nincs, hogy a magyar kormány médiafelületek sokaságát pusztította el az utóbbi évtizedben, és egy egyetemet lényegében elüldözött az országból”. A disszonancia magyarázatára öt érvet sorakoztat fel szerzőnk, ám ezek egy kivételével sokszor pontatlanok, megalapozatlanok, sőt, néhol a szellemi restség jeleit mutatják. Nem célom egyik úriember apologétájaként sem feltűnni, így a teljesség igénye nélkül csak bizonyos részekre kívánom felhívni a figyelmet, míg másokra nem térek ki, mint például arra a tényre, hogy Peterson soha nem vallotta magát konzervatívnak, hanem klasszikus brit liberálisnak.

*

Politológus szerzőnk első érve (a nyugatiak elsősorban a saját meccsükhöz keresnek szövetségeseket) teljesen helytálló: rendkívül éleslátóan rántja le a leplet a politikát működtető önös érdekről, melynek valóságát könnyen beláthatja az egyszerű olvasó is. A következő érv azonban, amely úgy szól, hogy a „a nyugati vendégek alulinformáltak”, már jóval elnagyoltabb. Bővebb magyarázatot nem kapunk, csak egy logikailag kissé döcögős gondolatmenetet, amely szerint az alulinformáltság a Magyarországtól számított földrajzi távolsággal egyenes arányban növekszik. Hogy mégis mit jelent ebben az esetben az a bizonyos alulinformáltság vagy a „jogos kritika”, arra nem derül fény.

A következő érv szerint viszont nem csak a nyugatiak, hanem mi magunk is alulinformáltak vagyunk. Bár talán helyesebb lenne félreinformáltságról beszélni. Szerzőnk úgy véli ugyanis, hogy tévúton jár az, aki azt hiszi, említett vendégeink „az ottani jobboldal tekintélyes, »elfogadott« fősodrába” tartoznak. Nem említi ugyan Carlsont, akit az írása elején a „legnézettebb amerikai talk show házigazdájaként” aposztrofál, illetve Jordan Petersont sem, akit valószínűleg nehéz is lenne marginalizálni. Roger Scrutonról ellenben minden kétséget kizáróan állítja, hogy nem volt sem tekintélyes, sem elfogadott, sem fősodorbeli. Rejtély azonban, hogy mindezt mire alapozza.

Gondolhatott a Honeyford-ügyre vagy a New Statesman vádjaira, ám ezekről semmit nem tudunk meg, pláne nem a kimenetelükről. Mindenesetre érdekes húzás perifériára sorolni egy olyan embert, akit az Egyesült Királyság miniszterelnöke a „legnagyobb modern konzervatív gondolkodónak” titulált, illetve akiről olyan, konzervatívnak nem mondható lapok közöltek elismerő, olykor méltató nekrológot, mint a Guardian, a New York Times, a Washington Post, vagy éppen a The Economist. (Utóbbi megemlékezés az antifeminizmus vádja alól is felmenti Scrutont, melyet szerzőnk a nyugati és hazai konzervatívok egyik közös nevezőjeként határozott meg.)

Némileg hasonló a helyzet Douglas Murray esetében is, aki az írás szerint „jelentős részt” nem tekintélyes, nem elfogadott, nem fősodorbeli, illetve akit „nemcsak a balosok, hanem a brit és amerikai jobboldal nem kis része is szélsőségesnek tekint”. Hogy kikről is van szó pontosan, nem derül ki, ahogyan a kritikák jogosságának kérdésén is elegánsan átlép. Tény azonban, hogy Douglas Murray jelenleg a The Spectator társszerkesztője. Olyan lapé, amelyet – szerzőnk fordulatával élve – „a brit és amerikai politikát kicsit is követő magyar konzervatívok” és lényegében bárki nehezen tekinthet szélsőséges, jelentéktelen orgánumnak. (Külön érdekesség, hogy a baloldali Guardian közölte Murray azon cikkét, amelyben az extremizmussal szembeni kiállásról ír.)

Az újabb érv, hogy ugyanis nyugati vendégeink lenéznek minket, szintúgy megalapozatlan marad. Tucker Carlson egyetlen interjúját említi példaként, de szerzőnk értelmezése nem mutat túl egy középiskolai műelemzés szintjén. Carlson mondatai ugyanilyen könnyedséggel olvashatók egy olyan ember gondolataiként, aki nem lenézi, hanem éppenséggel kellő reflektáltsággal tekinti a különböző nemzetállamok történelmi fejlődését, saját helyi értékükön kezelve azokat; mint ahogy a szerkesztői megjegyzés szerint Scruton is tette („ő tényleg[!] ismerte a régiót és Magyarországot”). Tévedés ne essék, én nem vállalkoznék rá, hogy nevezett vendégeink gondolatait és érzelmeit közvetítsem, ellentétben szerzőnkkel, aki meglehetős biztossággal állítja, hogy sok nyugati igazából „balkáni pocsolyának” tartja Magyarországot. A kérdés azonban fennáll: hogyan jutott erre a következtetésre?

A végső érv pedig a pénz. A – most már szigorúan idézőjelbe tett – „befolyásos nyugati konzervatívokat” ugyanis „a kormány, időnként a Danube Institute, a Brain Bar vagy az MCC közvetítésével pénzzel és díjakkal halmozza el”. Szerzőnk ugyan némileg diszkreditálja is saját érvét, megengedően elfogadja, hogy mindenki pénzből él; „ez csak természetes”. Következik azonban a „de”. A jó olvasó pedig rögtön megérti, hogy itt kérem cédákról van szó, a talmi szerelem árusairól. Komolyan venni tehát nem lehet senkit ebben az ügyben: komolytalan az árus és komolytalan a kuncsaft is.

Néhány dolgot azonban érdemes itt említeni: díjat, nevezetesen a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést legjobb tudomásom szerint egyedül Roger Scruton kapott. Némiképp túlzás tehát díjakkal való elhalmozásról beszélni. (Adalék, hogy Scrutont a londoni magyar követségen tüntették ki; utoljára 2017-ben járt Magyarországon, és a CEU-n tartott előadást. De facto tehát nem „parolázott a magyar kormány tagjaival” itthon.)

Végeredményben az olvasó nem panaszkodhat, az írás besorolása valóban helytálló: vélemény. Csakhogy ez nem több fölhabosított kommentnél, amit egy mondatban is meg lehetett volna fogalmazni: nevezett egyéneknek vannak önös érdekei, tudásukban korlátozottak, amúgy is túlértékeltek, marginálisak, mindemellett pedig magasról tesznek ránk, mucsaiakra, és hát lehet, hogy éppen nem örömlányok, de a kegyeik szolgáltatásáért bizony pénzt kérnek. Konkrétumok és magyarázat nélküli érvek ezek, amelyek közül egy tűnik bizonyíthatónak: valóban akadnak itthon alulinformáltak.


Nyitókép: Tucker Carlson interjúja Orbán Viktorral (forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Ezt a vitát nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: vélemény