„Gyurcsánytól nem új őszödi beszédet várunk, hanem azt, hogy távozzon” – az egyetemista válaszol

Nem Orbán Viktor lopta el a rendszerváltást, azt a magyar értelmiség dobta oda neki, amikor nem végezte, nem végzi el a dolgát – így foglalható össze Verseghi-Nagy Bálint cikke. Az egyetemi hallgató Papp József közgazdász lapunkban megjelent írásának hatására ragadott tollat. Vélemény.

Papp József Válasz Online-on megjelent cikkében többször is hangot ad annak a véleményének, hogy ha Orbán Viktor – akit Papp is kiemelkedően tehetséges politikusnak tart – konzervatív-liberális eszmék mentén kormányozna, az ország sorsa is kevésbé lenne kilátástalan. Ennél a pontnál a cikk szerzője beleesik abba a hibába, amelybe oly sokan a politikát vizsgáló értelmiség közül: a politikát az ideológiák és az értékrendek versenyeként értelmezi. Bár a politikai közösségek valóban eszmeiségek körül szerveződnek és bizonyos ügyek képviseletét tűzik zászlajukra, a hatalomgyakorlás logikája ettől teljesen különbözik, és bármennyire is szeretnénk, a politikai döntéshozók szeme előtt sosem valamely morálisan felsőbb rendű, értékalapú filozófia gyakorlatba ültetése lebeg. Nem feltétlen azért, mert erkölcsileg végletesen romlott emberként léptek a politikai pályára. Hanem mert a mai hatalom logikája egyszerűen nem a cikkben említett „jó kormányzás” felé vezet.

Papp szerint a miniszterelnök „képtelen jól kormányozni és alapvetően elhibázott stratégiát valósít meg”. Orbán Viktor pedig bizonyos szempontból kiválóan kormányoz és stratégiája tökéletes: a harmadik kétharmados ciklusát tölti, a legfontosabb ágazatok az ő üzleti köreinek birtokában vannak, tulajdonképpen nincs intézményi korlátja hatalmának, és ha így folytatja, negyedik ciklusát is megkezdheti bő egy év múlva.

A Fidesz nem azért kormányoz így, mert elfelejtették vagy tudatosan tagadják a konzervatív vagy épp liberális elveket, hanem mert céljuk a hatalmon maradás és köszönik szépen, a recept működik.

Nekem az a tapasztalatom, ha az ember magas beosztású kormányzati politikussal beszélget és szemére veti, hogy bár polgári pártnak nevezik magukat, ez köszönőviszonyban sincs a valósággal, a válasz az, hogy igaz, de 2002-ben a polgári narratíva jelentette a vereséget, a sorosozás, brüsszelezés pedig működik. Őszintén szólva: teljesen igazuk van.

A kérdés tehát inkább az: hogyan alakulhatott ki a helyzet, hogy a végtelenül cinikus politikai hatalom néhány éven belül visszanyeshette a magyarországi demokráciát? Ahogy a cikk írója szerint is korábbról kell kiindulni ennek megértéséhez, magam is ezt gondolom, ám a múlt eseményeit teljesen más perspektívából látom.

Olvashattuk, hogy a konzervatív-liberális ideológia a reformkor alatt jelent meg leginkább a hazai politikában, és ez oly nagyszerűvé tette az országot. Ebben nincs köztünk vita, de nem szabad elfelejtenünk: nem voltunk független ország, a bécsi udvar diktálta a tempót! A meglehetősen békés közéleti éra egy felsőbb hatalom nyomása miatt nem vett politikai kanyarokat, pártoktól és politikusoktól teljesen függetlenül.

Arról konszenzus van, hogy a rendszerváltásnál, a magyar demokrácia nagy lehetőségénél valami nagyon félrement, mégis: mélységesen megdöbbentő azt olvasni, amit Papp ír: hogy ugyanis Orbán ellopta a rendszerváltást. Tessék? Azt a rendszerváltást, ahol megengedték a kommunistáknak, hogy nemcsak megúszhatják bűneiket, de akár aktív résztvevői lehetnek az új politikai rendszernek? A rendszerváltást, ahol olyan alkotmányos struktúrát tetszettek létrehozni, amelyet egyetlen parlamenti kétharmaddal pillanatok alatt lehet megváltoztatni? Azt a rendszerváltást, amely harminc évvel később is adós az ügynökaktákkal? Azt a rendszerváltást bizony nem Orbán lopta el. Azt a magyar értelmiség kínálta neki tálcán, amikor megbukott országépítő felelősségének és kötelességének gyakorlásában.

Amikor nem tetszettek forradalmat csinálni.

Orbán Viktor valóban posztkádári struktúrákat épít, de ehhez a teljes értelmiség vaksága is kellett, akik önszervezés helyett fásultan kommentálják a napi politikát. Számtalanszor elolvashatjuk, hogyan kellene az országot vezetni, de ki fogja mindezt megvalósítani, ha az erre kompetens réteg otthonról publikálja sértődött hangú cikkeit?

Értetlenséggel tölt el az ellenzéki összefogást övező reményteljes várakozás is. Hiszen a mai Fidesz-kormányzat ezen pártok munkájának egyenes következménye. Újra hatalomra juttatni Gyurcsány Ferencet a történelem megismétlése. Láttuk már egyszer, hogyan zajlott az a folyamat. Egy tönkretett ország és fideszes kétharmad annak az érának a mérlege. Ha a NER ellen Ferivel, MSZP-vel és Jobbikkal akarunk győzni, akaratlanul is Dr. Bubó jut eszemebe: „Sose szabad a lázat annyira enyhíteni, hogy a beteg kihűljön.”

Gyurcsánytól nem új őszödi beszédet várunk, hanem azt, hogy távozzon a közéletből, de amíg vannak, akik támogatásra érdemesnek tartják, magától ezt sosem fogja megtenni.

A hazának nem rájuk van szüksége, hanem őszinte, polgári értékeket képviselő szereplőkre, amíg viszont mi nem vesszük kezünkbe saját közösségeink irányítását, ne is várjunk többet egy Orbán–Gyurcsány szembenállásnál. Az értelmiség felelőssége ügyeket képviselni és a narratívákat kikényszeríteni. A kérdés: képesek vagyunk-e előbb vagy utóbb elfogadni, hogy fel kell nőnünk a feladathoz? Akár igen a válasz, akár nem: ezt a munkát senki nem fogja elvégezni helyettünk.


Nyitókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke beszél a párt eredményváró rendezvényén a budapesti Anker’tben 2018. április 8-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: vélemény