Ezek nem ugyanazok – ezért tarthat Putyin a Navalnij-tüntetésektől
Tízezrek a nagyvárosok utcáin, példátlan hatalmi erőszak, csaknem tízezer letartóztatott. Miért pont most tüntetnek az emberek Oroszországban, ha az őket utcára szólító Alekszej Navalnijt évtizede vegzálja Vlagyimir Putyin rezsimje? Például azért, mert nem csak Navalnij miatt tüntetnek. A hatalom számára pedig épp emiatt veszélyesek: egyszerűen elegük van. Moszkvai elemzői segítséggel magyarázzuk el, pontosan kiknek és miből.
„Egyre több nyilvánvaló probléma van Putyin egészségével, észrevehető nehézkességgel hajtja végre államfői közfeladatait; az átmenet időszaka de facto megkezdődött. (…) A középtávú cél, hogy az orosz állam fenntartsa a putyinizmust – Putyinnal vagy nélküle.” Bár novemberben Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő nonszensznek nevezte a The Sun értesüléseit arról, hogy Vlagyimir Putyin rákkal és Parkinson-kórral küzd – s akár a távozása sem elképzelhetetlen 2021 elején –, az orosz elnök egészségi állapotáról folyamatosak a pletykák. Olyannyira, hogy fenti idézetünk sem a brit bulvárlap hatásvadász mondata. Hanem az Ukrán Külső Hírszerző Szolgálaté, amely ezt írásba is adta 2020-as évértékelő Fehér Könyvében (a 16. oldalon). Még ha Kijev értesülése pontatlan is, az éppen ezekben a hetekben válik világossá, mennyire érdekelt az orosz állam a putyinizmus fenntartásában.
*
„Bűz, kövek, fényűzés, szegénység. Erkölcstelenség. Összegyűltek a gazemberek, akik kirabolták a népet. Katonákat és bírákat toboroztak, hogy őrizzék az orgiáikat, és lakomázzanak.”
Lev Tolsztoj naplóbejegyzése 1881. október 5-én, nem sokkal az után, hogy Moszkvába költözött. Az írónak az orosz hatalmi elittel kapcsolatos megfigyelése kiállta az idők próbáját. Ez lett a konklúziója az ország eddigi messze legnézettebb politikai videójának is: Alekszej Navalnij ellenzéki aktivista Putyin fekete-tengeri üdülőbirodalmáról szóló oknyomozásának, amely cikkünk publikálásakor több mint 107 millió megtekintésnél jár (nyilván nem az összes néző orosz állampolgárságú, de csak a rend kedvéért: Oroszországban a legutóbbi, 2018-as elnökválasztáson 109 millió választópolgárt regisztráltak). Újabb jele annak, hogy a fennhatóságán kívüli médiumokkal szemben a hatalom fáziskésésben van.
Az időzítés tökéletes volt: két nappal az után tették közzé, hogy a nyári mérgezése után Németországból hazatérő Navalnijt őrizetbe vették a seremetyjevói reptéren, és azóta is fogva tartják. Cikkünk megjelenése napján hoznak ítéletet az ügyében annak ürügyén, hogy 2020-ban nem jelent meg rendszeresen a rendőrségen, pedig ez volt a feltétele annak, hogy – szerinte jogtalanul kiszabott – 3,5 éves börtönbüntetését felfüggesztve hagyják. Csakhogy nem jókedvéből nem járt a rendőrségen, hanem azért, mert épp a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) által végrehajtott mérgezésből lábadozott egy berlini klinikán – az FSzB-t maga Navalnij buktatta le karácsony előtt, miközben Putyin a szokásos cinizmusával reagált év végi sajtótájékoztatóján: „Ami ezt a, hát, berlini pácienst illeti…(…) Ha a szolgálatok akarták volna, elintézték volna a dolgot.”
A „páciens” viszont nem lopta a napot: miután szeptember 23-án kiengedték a kórházból, Putyin egykori NDK-s KGB-állomáshelye, Drezda Stasi-aktáiban is kutakodva egyből nyomozni kezdett. Az eredmény? Legfeljebb Viktor Janukovics 2014-ben elűzött ukrán elnöknek a Kijev melletti birtokán talált arany vécékeféről emlékezetessé vált lebukásához hasonítható. A 112 perces adatdömping részletesen feltárja a Gelendzsik melletti 100 milliárd rubeles, műholdról is jól látható 70 ezer hektáros beruházást lehetővé tevő pénzmozgásokat meg azt, hogy Oroszország legsikeresebb vállalkozói valamiért ugyancsak vagy egykori NDK-s kémek, vagy 1990 és 1996 közötti szentpétervári városházi karrierje alatt kerültek kapcsolatba az elnökkel. Az az állami narratíva is érvényét veszti, amely szerint: „a 90-es évek és Jelcin rossz; a 2000-es évek és Putyin jó”. Ugyanis
az első milliókat Putyin és köre épp a kaotikus Jelcin-elnökség alatti rablóprivatizációban szerezte, az elnök például a szinte félillegalitásban működő szentpétervári kikötő bevételeit pumpolta.
Hogy a gelendzsiki kastélyban a koktélszobából a színházba vagy a borkostoló terembe vezet az út, hogy tízmilliós bútorokon terpeszkedve lehet rúdtáncot nézni, vagy hogy a kertben föld alatti hokiscsarnok üzemel, csak hab a tortán. Az a minapi magyarázat, amely szerint a birtok az elnök egykori dzsúdópartneréé, Arkagyij Rotenbergé, a Kreml átlátszó utóvédharca: repüléstilalmi zóna még egy ilyen kaliberű oligarchának sem jár, és az FSzB sem vigyázna a kastélyra, ha Rotenberg nem stróman lenne. Hogy segítették-e Navalnijt nyugati titkosszolgálatok? Nehéz elképzelni, hogy ő és csapata mindezt önállóan göngyölítette fel, de a segítség érkezhetett belföldről is, például a hatalommal szemben nagyobb mozgástérre vágyó üzleti köröktől. Ám ha volt is „megrendelő”, annál biztosan lényegtelenebb a személye, mint ahogy azt például – orosz kollégáik spekulációit visszabiflázva – a magyar kormányzati propagandamédia sugallja.
A videó hatását ma még nehéz megbecsülni. Az biztos, hogy a legvégén közzétett tüntetési felhívásra tízezrek reagáltak: január 23-án és január 31-én Kalinyingrádtól Vlagyivosztokig több mint 100 orosz városban vonultak utcára az emberek, az erőszakszervezetek pedig példátlan szigorral/brutalitással léptek fel: összesen 10 ezer embert tartóztattak le. Ám
nagyot téved, ha valaki azt gondolja, hogy ők egytől egyig Navalnij-fanatikusok.
Az ismert orosz szociológiai intézet, a moszkvai Levada Központ a mérgezés után, szeptember végén készített – szokásához híven: otthonukban felkeresős módszerrel, 1600 fős országos reprezentatív mintán elvégzett – felmérést az orosz társadalom Navalnijhoz való viszonyulásáról. Az eredmény korántsem a nyugati wishful thinkinget tükrözi:
- a válaszadók mindössze egyötöde fogadja el a tevékenységét, a fele nem;
- minden tizedik megkérdezett gondol rá tisztelettel, 8 százalék szimpátiával, 45 százalék viszont semleges vagy semmi jót nem tud mondani;
- a mérgezésről 59 százalék „hallott valamit”, míg a válaszadók 30 százaléka háborodott fel miatta, s ugyanennyien gondolják csak azt, hogy a Kreml rendelte meg a novicsokos akciót, 55 százalék pedig nagyrészt vagy teljesen bizalmatlan az erről szóló híradásokkal kapcsolatban;
- még beszédesebb a témában december végén publikált adatfelvétel, amely szerint a megkérdezettek fele szerint nem történt mérgezés, vagy ha igen, az nyugati titkosszolgálati provokáció.
Az orosz lakosság tehát legalábbis bizalmatlan Navalnijjal kapcsolatban: személye „megerősíti a televízió- és az internet-generáció közti választóvonalat” – fogalmaz a moszkvai Carnegie Központ elemzése. A politikust egyszer hagyták választáson indulni, 2013 szeptemberében az előzetesen vártnál jóval többet, 27 százalékot kapott a moszkvai polgármester-választáson, de ebből országos következtetéseket levonni értelmetlen: Moszkvának és Szentpétervárnak legfeljebb annyi köze van az orosz vidékhez, mint a pesti bulinegyednek a Tiszántúlhoz.
De akkor miért ennyire brutális a karhatalom? Részben azért, mert Putyin rezsimje a legcsekélyebb kockázatot sem engedi meg magának, de azért is, mert ezúttal már nem csak a két metropoliszban, és nem csak a szokásos nyugatbarát demokratikus ellenzék demonstrált. Úgy ráadásul, hogy – egy decemberi újabb szigorításnak köszönhetően – ma már az is elég a letöltendő börtönbüntetéshez, ha valaki feltartóztatja az utcai forgalmat.
Aki a szibériai Jakutszkban -52 fokban utcára megy, annak nem az orosz demokrácia apróbb tökéletlenségeivel van baja, hanem magából a rendszerből van elege.
Abból a rendszerből, amely évtizedek óta képtelen kiszámítható gazdasági viszonyokat teremteni, amely a Krím törvénytelen annexiójakor bezsákolt hazafias pontok után kirótt nyugati szankciók miatt kevesebb mint felére inflálta el a rubelt, és amely a kreativitását ellenzékiek kiiktatásában éli ki, miközben választási csalásokkal biztosítja hatalmon maradását. Mindezt pedig még meg is fejelte a koronavírus elégtelen kezelésével. Navalnij videója tehát csak olaj volt a tűzre, és nem a tüntetések egyetlen oka.
| Vélemény // Szergej, Péter – két jó barát Navalnij és az oroszországi tüntetések ügyében Magyarország ismét maradandót alkotott. Azon kívül, hogy – sok európai várossal ellentétben – Budapesten a koronavírusra hivatkozva nem lehetett szimpátiatüntetést tartani az orosz nagykövetség előtt, az Orbán-kormánynak volt egy látványosabb gesztusa is: a Szabad Európa írta meg, hogy az EBESZ múlt csütörtöki ülésén Magyarország tiltakozása miatt nem vették napirendre az oroszországi hatósági erőszak elítélését, noha a Kreml nemigen rettent volna meg a bécsi állásfoglalástól. A vétó előtt hat nappal Moszkvában tárgyaló Szijjártó Péter látogatása nemcsak a „toll-gate” miatt maradt emlékezetes – habár jól jelzi Moszkva Budapesthez való viszonyulását, hogy a magyar fél számára kínos incidenst szemrebbenés nélkül benne hagyták a hivatalos minisztériumi videóban –, hanem azért is, mert a külügyminiszter Navalnij-ügyben az RBK orosz üzleti portálnak nyilatkozva még tovább ment: „Mindez [a nyugati nyilatkozatok Navalnijról] nem érinti Oroszország és egyetlen nyugat-európai ország közötti kétoldalú együttműködést sem. Az igazság az, hogy ezek a kérdések a legtöbb esetben képmutatók. Nézze meg jobban, és látni fogja: azok az országok, amelyek a leghangosabban kritizálják Oroszországot, sokszor a legjövedelmezőbb üzletekkel rendelkeznek ott. Ilyen esetekben ellenzem a kettős mércét” – figyelmeztetett Szijjártó, akinek ezt a mondatát az interjút amúgy észrevevő kormánymédia nagyvonalúan elhallgatta, az Index pedig nem szembesítette vele. A miniszter egyébként, állítása szerint, nem beszélt a Navalnij-ügyről hivatali partnerével. A magyar külpolitika újabb értelmetlen kuruckodására egyetlen magyarázatunk maradt hát: Szergej Lavrov és az általa csak „Péternek” nevezett Szijjártó kapcsolata már annyira baráti, hogy szavak nélkül is megértik egymást. (V.Sz.) |
Átfogó szociológiai elemzés még nem készült róluk, csak előzetes értékelés, de érdemes megnézni a különbséget a mostani tüntetők és például a 2011-es Duma-választásokon történt csalások miatt kezdődött moszkvai Bolotnaja téri megmozdulások részvevői között. „Egyelőre nehéz megrajzolni a tüntetők portréját. Alighanem fiatalok, de nem iskolások; úgy tűnik, különböző háttérrel és társadalmi státusszal rendelkeznek, és nem nevezhetjük mindegyiküket liberálisnak. Abban sem vagyok biztos, hogy ugyanazok a követeléseik, vagy hogy mindegyikük Navalnij támogatója” – mondta a Válasz Online-nak a Levada Központ szociológusa, Sztyepan Goncsarov. Szerinte az elmúlt hetek eseményei miatt romlik majd Putyin elnök általuk mért, jelenleg 65 százalékos elfogadottsága, és nemsokára hozzálátnak kutatni, pontosan mi rombolt rajta a legtöbbet. „A mostani tüntetéseknek van néhány megkülönböztető vonása: brutálisabbak voltak, mint a korábbiak, nagyobbak voltak Oroszország vidéki régióiban, Moszkvában pedig a január 23-i valószínűleg az elmúlt 3-4 év legnagyobb koordinálatlan akciója volt. Mindazonáltal a tüntetések maguk nem példa nélküliek” – mondja Goncsarov.
A már idézett Carnegie Központ egy fokkal szókimondóbb volt a tüntetőkkel kapcsolatban: „A legmilitánsabbak nem úgy tűntek, mint a moszkvai demokráciapárti megmozdulások tipikus támogatói. Inkább úgy lehetne leírni őket: fiatal, városi, posztindusztriális proletariátus.
A január 23-i tüntetések tagadhatatlanul rezsim-, elit- és korrupcióellenesek voltak, de nem feltétlenül liberálisak, Nyugat- és demokráciapártiak.
A szabadságra, rendre és igazságosságra való együttes felszólítás legalább annyira nyilvánvaló volt, mint a klasszikus liberális és demokratikus értékek” – írják elemzésükben. Hozzátéve: csakúgy, mint Belaruszban, Oroszországban is a hatalom állítja épp elő az egységes ellenzéki figurát, aki külföldön már az ország második hangja, és a – Moszkva 2016-os elnökválasztási beavatkozásait alighanem mellre szívó – Biden-adminisztráció eszköze lehet Putyin ellen.
*
Navalnij ügyében ma ítéletet hoznak, szeptemberben pedig Duma-választások lesznek Oroszországban. A kormányzó Egységes Oroszország párt elsőségét semmilyen veszély nem fenyegeti, de elég beszédes a Levadának az az elemzése, amely szerint legutóbb 2015-ben fordult elő, hogy a válaszadók többsége elégedett volt a parlamenti alsóház tevékenységével; 2020 októberében 43–55 volt az arány az elégedetlenek javára.
A hatalom most két rossz közül választhat:
vagy elengedi Navalnijt, amivel azt kockáztatja, hogy a választásokig számottevő mozgósítást végez, vagy bebörtönzi, de azzal meg mártírt csinál belőle, és egy, a Belaruszban látott tüntetéshullám indulhat el, ország-világ számára nyilvánvaló karhatalmi erőszakkal. Igaz, a PR-szempontokat a Kreml évek óta hanyagolja.
A Navalnij-dilemma miatt alighanem kevesen irigylik Putyint. Azt viszont, hogy ez a két opciója maradt, az orosz elnök csak magának köszönheti.
FRISSÍTÉS (2021.02.02., 18:54): Letöltendőre változtatta az illetékes moszkvai bíróság az Alekszej Navalnijra az úgynevezett Yves Rocher-ügyben 2014-ben kiszabott három és fél éves, felfüggesztett szabadságvesztést. A bíróság az ítéletet a felfüggesztett büntetés feltételeinek megszegésével indokolta, azzal, hogy Navalnij több alkalommal nem jelentkezett az előírt időpontban a felügyelő hatóságnál. A szabadságvesztésbe beszámít majd az a majdnem teljes év, amelyet a politikus házi őrizetben töltött. A bíróság épülete környékén a nap folyamán több mint 300 embert vettek őrizetbe. (MTI)
Nyitókép: rendőrök tepernek földre ellenzéki tüntetőket az oroszországi Szentpéterváron 2021. január 31-én. Fotó: AFP/Olga Malceva
