A 2Rule-ból sosem lesz Samsung: Korea-szakértő a „magyar kistigris”-mítoszról

·2020.08.04

A Fidesz holdudvarában régóta mintaállamként tekintenek az úgynevezett kistigrisekre, köztük Dél-Koreára. Sokak meggyőződése, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének gazdasági egységei ugyanolyan zászlóshajók, mint az ázsiai csodaország „cseboljai”. Nem akármilyen Korea-szakértőt fogtunk, hogy igazságot tegyen e kérdésben. A megfejtést ugyan nagyrészt lelőttük a címben, de érdemes elolvasni, miért is van így.

Június közepén cikket írtunk „Itt a Mészáros-korszak öt évének mérlege: ma négy Simicskát tart el az ország” címmel. Dokumentáltuk, hogy az úgynevezett G-nap utáni öt évben mire jutottak a Simicska Lajost pótolni hivatott „nemzeti nagytőkések”, azaz Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István, illetve azok a mogulok, akiket Tiborcz Istvánhoz szokás kapcsolni. Az összeállítás megjelenése után élénk vita indult a Válasz Online Facebook-oldalán. A legkarakteresebb hozzászóló ezt írta: „Miközben itthon arról szövegelnek, hogy dél-koreai mintára nemzeti nagyvállalatokat építenek, ez itt sima járadékvadászat (állami pénzek felzabálása), a koreaiaknál pedig szinte az első pillanattól exportorientált termelésben vettek részt ezek a cégek. Azaz nem a hazai költségvetést csapolták meg kétes minőségű teljesítés mellett, hanem a világpiacon versenyeztek, és rá voltak kényszerítve a fejlődésre (árban és minőségben).” Megkerestük a komment szerzőjét, Pallos Leventét, aki 2015-ig a szöuli magyar nagykövetségen dolgozott külgazdasági szakdiplomataként, és azóta is a két ország közötti kereskedelmet segíti üzleti tanácsadóként.

×××

– Mielőtt egekig magasztaljuk Dél-Korea gazdasági berendezkedését, szögezzük le: minden, amit ma csodaként emlegetünk, egy katonai diktatúrával kezdődött.

– Ez így van, a Facebook-kommentárom nem is arról szólt, hogy a dél-koreai rendszer ab ovo jobb, mint a magyar. Ott minden másképp kezdődött, most is szinte minden másképp működik, ergo nagyon sántít, ha valaki megpróbál hasonlóságokat keresni például a Mészáros Lőrinc-cégcsoport és a Samsung eredettörténete és jelentősége között. Ég és föld, illetve föld és ég a különbség, kinek hogy tetszik. Közgazdasági végzettségem van, üzleti tanácsadóként napi szinten követem a két ország fejlődését; tapasztalatból beszélek tehát, nem makroközgazdászként vagy gazdaságtörténészként. Egy biztos: valóban érdemes visszamennünk 1962-ig, a Pak Csong Hi-féle katonai diktatúráig, korábban ugyanis Dél-Korea egy Mali-szintű GDP-vel megáldott ország volt, semmi több.

Amikor tehát Pak Csong Hi átvette a hatalmat, a gazdaságot nem rendbe, hanem létre kellett hozni.

Az alapvető közlekedési infrastruktúra is hiányzott, tényleg szinte minden a nulláról indult; autópályákat, közműveket építettek rohamtempóban, acélipari csoportokat, olajfinomítókat alapítottak, beléptek a nemzetközi élelmiszerkereskedelembe. A felvirágzás motorjai, kulcsszereplői a helyi családi vállalatcsoportok, az úgynevezett csebolok voltak, illetve lettek.

– Akiket a diktátor kért fel a szíves közreműködésre.

– Igen, de nem a vezér teremtette őket a semmiből, mint egyes országokban. Ezek a cégek már mind produkáltak előtte valamit, aztán a hatalom noszogatására olyan iparágakat is a nyakukba vettek, amelyekben addig sehogy sem mozogtak, viszont volt menedzsmenttudásuk és tőkéjük. A Samsung például az ősidőkben cukorfinomítással foglalkozott, a Hyundai pedig autószervizeléssel – az amerikai hadsereg számára. A Lotte-csoport rágógumigyártással indított, ma meg már mindenhez is értenek, Magyarországon épp autóalkatrész-gyártóként vetik meg a lábukat.

– A csebol Korea-specifikus fogalom?

– Teljes mértékben. Családi irányítás alatt álló gigavállalatokat érdemes magunk elé képzelni, amelyekben az egyes lánycégek közötti kereszttulajdonosi, -tulajdonlási kapcsolatok majdnem kibogozhatatlanok.

– A csebolok tehát olyan társaságok, amelyeket Dél-Korea NER-lovagjai működtetnek?

– Tényleg nem érdemes erőltetni ezeket a magyar párhuzamokat, teljesen másról van szó. A csebol szó tartalma nem valamilyen szleng vagy újságírói, politikusi kreálmány, hanem törvény által definiált fogalom. Dél-Koreában üzemméret szerint vannak kkv-k, úgynevezett gerinctársaságok – ezek a középvállalatok –, valamint csebolok. Utóbbiak nem a hatalomközeliségük, hanem a nagyságuk miatt kapták e kitüntető címet. A különböző cégméretekhez aztán eltérő normatív támogatási formák és kötelezettségek tartoznak. De nehogy félreértse, nem akarom túlidealizálni a koreai berendezkedést. A csebolok tulajdonosi szerkezete sokszor tényleg átláthatatlan; Li Kun Hi, a Samsung Group elnöke például 2014-ben szívrohamot kapott, azóta tetszhalottként fekszik a vállalat egyik kórházában, és nagy kérdés, sikerül-e rendezni az üzletrészek sorsát a családtagjai között, ha formálisan is távozik az élők sorából.

Samsung-hirdetés Szöulban. Fotó: AFP/Ed Jones

A dél-koreai csebolok az államhoz vagy a szabadpiachoz állnak közelebb? A Válasz Online podcastadásában nemrég Schöpflin György, a Fidesz–KDNP volt európai parlamenti képviselője tette egyértelművé, hogy Magyarországon államközpontú gazdaság alakult ki, amely frontálisan szembemegy a szabadpiaccal. „Látunk ilyen közbülső szereplőket, mint az említett Mészáros Lőrinc, aki úgy szerepel Brüsszel felé, mint egy magánvállalkozó, de aki valójában az állam gazdaságpolitikáját bonyolítja le, még ha nem is közvetlen »alkalmazottja« az államnak.”

– Igen, Magyarországon a kormányzat legbefolyásosabb emberei és a közbeszerzések bajnokai lényegében egy tulajdonosi körként működnek; cégeiket eleve az állami és uniós források lehívására optimalizálják, s próbálják ellenőrzésük alá vonni azokat a szektorokat, amelyeken közpénzek folynak keresztül. A dél-koreai hatalom patriotizmusának viszont az a fundamentuma, hogy miután az élelmiszertől az energiáig óriási a gazdaság importhányada, exportorientált hazai ipart fejleszt ki, és ennek érdekében esetenként nemzetközi versenyelőnyhöz akarja juttatni az általa preferált cégeket. Tehát

nem hazai, hanem globális koreai bajnokokban és márkákban gondolkodik, így a koreai cégek nem az állami költések langyos melegében növekednek, hanem nyitott, nemzetközi versenyben.

Döntse el mindenki, melyik a távlatosabb, ha úgy tetszik: nemzetibb gazdaságpolitika. A nemzetközi versenyt egyébként csak a külpiacokra gondolták komolyan, a belföldet illetően a koreai állam sokáig, még jelenleg is nagyon erősen protekcionista, számos területen megnehezíti a külföldiek piacra lépését.

Már a katonai diktatúra alatt is ez az irány dominált?

– Az első, teljesen demokratikus választás az 1992-es volt, s először 1997-ben lett olyan ellenzéki, „haladó” elnök, aki semmilyen módon nem kapcsolódott a régi rendszerhez. Amikor 1991-ben elkezdtem koreait tanulni a Külkereskedelmi Főiskolán, már jelen voltak Magyarországon a Samsung, a Hyundai, a Daewoo és a Goldstar – a mai LG – márkák, igaz, akkor mindenki japán, esetleg kínai termékeknek gondolta ezeket. Talán még én is. Egy üzletember, a családunk jóbarátja javasolta, hogy tanuljak keleti nyelvet a külkeren, mert onnan jön a fény. Japánt írtam be első helyre, az az ország volt akkoriban az új technológiák jelképe, aztán véletlenül a koreai csoportba kerültem. Ekkor aztán gyorsan képbe kerültem Dél-Korea jelentőségét illetően. A lényeg, hogy a csebolok már bőven az ottani demokratikus átalakulás előtt nemzetközi brandeket építettek, például a Samsung, a Hyundai vagy a Daewoo vezetőjének ez kimondott célja volt. Az úgynevezett kistigrisek közül Tajvan az alkatrész-beszállításra koncentrált, Hongkong a pénzügyekre, a kereskedelemre, Dél-Korea meg késztermékekkel bombázza a világot. Amikor aztán 1997–1998-ban jött az ázsiai válság, a Daewoo például becsődölt, de a többi csebol is megbillent. Ebből is látszik, hogy

ezek a cégek valóban kockáztattak, piaci hitelekből fejlesztettek, nem állami emlőről gyűjtöttek extraprofitot.   

– A politika sosem akart leszámolni a csebolok vezetőivel, például mert egyik vagy másik párthoz húznak, esetleg belső ellenséggé váltak? Ott nincsenek Simicska-, Spéder- vagy Töröcskei-sztorik?      

– Dél-Koreában a csebolok túlnőttek a politikán; inkább ők próbálják befolyásolni a hatalmat, nem pedig az egymást követő kormányok és a nekik alárendelt ügyészek keresnek mondvacsinált történeteket, hogy „lecsavarjanak” egy-egy oligarchát. Plurális demokráciáról beszélünk valós jogállami intézményekkel. Vannak igazi korrupciós ügyek, amelyek tényleges büntetőeljárásokba torkollnak, tehát működik az elszámoltatás: nemcsak addig karcolgatják a nagyhalakat, amíg odébb nem úsznak, hanem az igazság kiderítéséig. Bár igaz, ennek hevülete függ attól, hogy az adott kormány a nagyvállalatokkal szimpatizáló konzervatív vagy a hatalmukat inkább korlátozni kívánó „haladó” oldalról kerül ki. Nem következmények nélküli tehát az ország. Olyannyira nem, hogy például az előző elnököt, aki egyébként a már emlegetett Pak Csong Hi lánya, népi mozgalommal mondatták le és ítélték 24 év börtönre. Az ő 2013-as beiktatásakor már kínos botránysorozat sepert végig a politikai eliten. A beiktatás előtt álló miniszterek, más állami felsővezetők közül nyolc-kilencnek is vissza kellett mondani a kinevezését, mert a média talált valami szépséghibát a múltjukban. Az egyikük például a 2018-as phjongcshangi téli olimpiára készülő sípálya helyén vett földet, nyilvánvaló haszonszerzési szándékkal. Akadt olyan figura, akinek a fiát gerincsérülés miatt nem vitték el a ma is kötelező katonai szolgálatra, aztán előkerült néhány felvétel, amelyen a legény vígan bungee jumpingozik Ausztráliában a haverjaival. És lássunk csodát, a sajtó által lebuktatott közszereplők végül nem jutottak csak azért is pozícióba, ott nem működik a „meghosszabbítjuk Bicskéig”-mentalitás, egyszerűen nem fogadja el a társadalom. Az emberek igazságtudata és -érzete nagyon erős, de nemcsak a lejáratódott politikusokkal, hanem az erőfölényükkel gyakran visszaélő nagyvállalatokkal szemben is szigorúak. Talán mondanom sem kell, hogy a szakszervezetek ott mást jelentenek, mint idehaza, de gyakran látni személyes – vélt – igazságtalanság miatt egy cég székháza előtt tüntető, magányos embereket is.

„Nem működik a »meghosszabbítjuk Bicskéig«-mentalitás.” Fotó: Domaniczky Tivadar

– De a koreaiak azért büszkék a globális márkáikra? Jobban, mint az egyszeri magyar a 2Rule-mezekre

– Elképesztően büszkék arra, hogy például az Egyesült Államokban vagy Európában a népek koreai márkákat fogyasztanak. Az anyák egyértelműen orvos, ügyvéd vagy samsungos férjet akarnak a lányuknak. És azért taníttatják a szülők a gyerekeiket, hogy olyan egyetemre jussanak, ahonnan nyílegyenes út vezet a Samsungba. Évente 15 milliárd dollárt költenek a családok iskolán kívüli oktatásra; ez is mind azt a célt szolgálja, hogy az utódok révbe érjenek – például valamelyik csebolnál. Mindenki mániákusan, már-már az őrület szintjén harcol a diplomáért, mintha egyéb végzettséggel nem is élhetne értékes életet az ember. Állandóan felfelé törekszenek, s

ott tényleg fontos ökölszabály, hogy annyit érsz, amennyid van. Pontosabban: amennyinek látszol.

Ha üzletet akarsz kötni, célszerű bérelni egy BMW-t, és azzal megjelenni a partneri vacsorán, akkor majdnem biztos, hogy lesz biznisz. Ez a büszke menetelés egyéni és nemzeti szinten is működik. Állandóan Dél-Korea önálló erejét akarják demonstrálni, sokaknak még az a függőség sem fér bele, hogy amerikai csapatok állomásoznak az országban. Mind gyakrabban hallani, hogy „amcsik, haza!”. Közben nagyon erős expanziót folytatnak; Vietnam exportjának meghatározó része a koreai cégek leányvállalatainak termeléséből származik, ott vannak például a legnagyobb Samsung-mobiltelefongyárak. Szüntelenül a saját világmárkáikat építik, és elképesztő kampányokat folytatnak, hogy minél több globális szervezet központja költözzön hozzájuk. A Válasz Online-on önök is közöltek egy interjúfordítást a szintén szöuli, most nagy közfigyelemnek örvendő Nemzetközi Vakcina Intézet vezetőjével.

– Ha már a végén a járványügyre terelődtünk: hogyan lett Dél-Korea víruskezelési nagyhatalom?

– A legutóbbi üzleti utamra akkor érkeztem meg Dél-Koreába, amikor bejelentették, hogy egy szekta belobbantotta a járványt. Elképesztő profizmussal álltak a kihívás elé, mindenkinek közvetlenül üzennek a telefonjára, aki a cellainformációk alapján koronavírus-veszélyes helyen járt. Mivel ők már több hasonló pandémián átestek a közelmúltban, van rutinjuk és protokolljuk az ilyen esetekre. A koreaiak általában is minden olyan dologban nagyon jók, amelyre létezik protokoll. Aztán ha a szabványostól el kellene térni egy kicsit, akkor körülbelül összeomlik a világ. A víruskezelés viszont tényleg vérprofi; úgy, hogy egy pillanatra sem volt kijárási korlátozás és lezárás, legfeljebb csak foltszerűen, a lehetséges gócpontok környékén. Teljes az átláthatóság, senki nem vonja kétségbe a hivatalos számokat, közleményeket, a maszkhordás pedig „békeidőben” is normális része az életnek. Mindez együtt azt eredményezte, hogy bár az igazolt fertőzöttek száma Dél-Koreában jóval magasabb, mint Magyarországon, a halálozási ráta töredéke a miénknek.


Nyitókép: Domaniczky Tivadar

Ez az interjú olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Interjú