Döntött az Alkotmánybíróság (AB): jelenlegi klímatörvényünk hiányos, nem felel meg az Alaptörvény által előírt kötelezettségeknek. A Zöld Válasz vendége Szabó Marcel, az AB határozatának előadó bírója, valamint Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének elnöke. Mit ír elő az AB, hogy készült a határozat, milyen nemzetközi példák vannak, és mit vár el a magyar társadalom klímaügyben? Ezekről a kérdésekről beszélget vendégeivel Litkai Gergely a Zöld Válasz friss adásában.
Bővebben >>>A sísport hobbi, ráadásul csak a tehetősek engedhetik meg maguknak, nekik meg ott az Alpok – e felfogás ellen szólal fel Jeszenszky Géza lapunknak küldött vendégcikkében, amelyben sorra veszi, hol érdemes most hódolni ennek a sportágnak. Az egykori külügyminiszter és síoktató ugyanis reméli, hogy a váratlanul beköszöntő hó hatására megint tömegek veszik elő sílécüket, merthogy – tekint vissza – a múltban a sízés cseppet sem a gazdagok sportja volt.
Bővebben >>>Szerelemből indult, de mert „mindenkinek kell mindenből”, ma már kereskedés is a siófoki pálma- és banánkert, amelyet Magyar Bálint hozott létre egy kiliti ház udvarán. Ha nem a saját szemünkkel látjuk, el sem hinnénk, milyen egzotikus gyümölcsök teremnek meg ebben a zsebkendőnyi földi paradicsomban. Hogy hogyan hajtott ki a banánliget az elfagyott első tőből, és miért hívták Bálint gazdát egykor „cápás Bálintnak”? Most mindenre fény derül.
Bővebben >>>1901 óta az idei volt a legmelegebb nyár, az aszály szinte már természetesnek számít, de megdöbbentő árhullámok is ránk törnek – a Zöld Válasz podcast ezért minisorozatot indít a hazánkban tapasztalható szélsőséges időjárásról.
Bővebben >>>A mérések kezdete óta regisztrált legmelegebb nyár után az évtized árvize vonul végig Magyarországon – hogy lehet ez? Pótolják-e az óriási őszi esőzések az aszályban elvesztett talajnedvességet? Éghajlatkutató, vízgazdasági elemző és ökológus segítségével válaszolunk a legfontosabb kérdésekre.
Bővebben >>>