Az elszámoltatás igénye elemi erővel merül fel az újabb rendszerváltó fordulat nyomán, de ennek a jogállam keretei között kell maradnia. Még akkor is, ha e keretek szűkebbek annál, mint amire most sokan vágynak, bízva a „kövér ítélet” lehetőségében. A jogállamot azonban nem lehet jogállam ellenében megvalósítani, és a jogállami normákat nem szabad az igazságosság nevében felfüggeszteni. Landi Balázs jogász, egyetemi docens, Sólyom László volt közvetlen munkatársa hozzászólása az elszámoltatás jogi eszközeiről szóló vitához.
Bővebben >>>Sólyom László egykori tanítványa, közvetlen munkatársa a Válasz Online-nak küldött írásában részletesen bemutatja az egykori köztársasági elnök viszonyát a forradalomhoz – abból az alkalomból, hogy a Pécs Története Alapítvány ma publikálta Sólyom László fiatalkori naplójának vonatkozó részeit.
Bővebben >>>Hetvenöt évesen egyedül, egyhuzamban gyalogolta végig az El Camino 600 kilométer hosszú zarándokútját. Talán legidősebb emberként Magyarországon, megtanult repülőgépet vezetni, majd levizsgázott és pilótaengedélyt szerzett. De csak pár alkalommal emelkedett a levegőbe, mert két év elteltével kiújult betegsége. Amelyet ő úgy nevezett: szolidaritásrák. Landi Balázs megemlékezése Sólyom László temetésén hangzott el Budapesten, 2023.október 18-án.
Bővebben >>>