A Magyar Nemzeti Múzeum Jagelló-páncéljának külföldre történt elajándékozása kőkemény bűncselekmény volt, állítja Bátonyi Péter. A műemlékvédelmi szakember szerint nem elégedhetünk meg a fejcsóválással, hanem lépni kell, méghozzá jogi eszközökkel. Ezért tett még tavaly év végén feljelentést az ügyben hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával. Aligha meglepő módon a rendőrség ezt akkor azonnal elutasította, pedig jogi érvelése erős alapokon áll. Még nem késő tenni az ügyben, ezért is közöljük most írását.
Bővebben >>>Nem igaz, hogy senki nem emelte fel a szavát a Citadella megbontása ellen: Bátonyi Péter volt kormányfőtanácsos most elmeséli, mi történt a háttérben. Megdöbbentő, hogy az akkori helyettes államtitkár még a megvalósultnál is nagyobb bontásokat javasolt. Kordokumentunként azt a levelet is közöljük, amit Bátonyi a feletteseinek írt az erőd védelmében, hogy a történelmi és műemléki értékek bemutatásával lebeszélje őket a Citadella szétvagdalásáról. Érvelését azonban semmibe vették, és hamarosan megszületett a Citadella megcsonkításának utat nyitó kiemelő kormányrendelet.
Bővebben >>>Hetek óta tartja lázban az országot egy József nádor mintagazdaságának részeként épült, Alcsútdoboz külterületén álló, félreeső majorság. Egész pontosan az, hogy ez az együttes még mindig majorságnak tekinthető-e, vagy időközben kastéllyá változott, s ha igen, akkor kinek a javára történt mindez. Bátonyi Péter műemlékvédelmi szakember most abból a szempontból elemzi a miniszterelnök apjának építkezését, hogy valóban értékőrző felújításról van szó, ahogyan például Lázár János állítja, vagy éppen ellenkezőleg, a törvény által is egyértelműen tiltott műemlékrombolást látunk a nagy nyilvánosságot kapott képeken.
Bővebben >>>Teljes félreértés a köztudatban meggyökeresedett állítás, hogy Magyarország a Habsburgok uralkodása alatt osztrák gyarmat lett volna. Nemcsak azért, mert Európában a gyarmati státus nem értelmezhető. Magyarországnak a többi Habsburg tartományétól eltérő, kivételezett státusza főként az 1526 utáni kiinduló állapotokhoz képest nem kis teljesítmény. Ennek lekicsinylése önmagunk és elődeink degradálását jelenti. Bátonyi Péter hozzászólása a Válasz Online nagy Habsburg-vitájához, második rész.
Bővebben >>>Egy létező birodalmi realitás és egy vágyott birodalmi identitás feszült egymásnak az 1526 utáni közös történelmünkben, a kölcsönös meg nem értés miliőjét hozva létre. Mégis igaz, hogy a Mohácsnál derékba tört birodalmiságú magyar állam végül megtalálta helyét a Habsburgok impériumában.
Bővebben >>>