Ezen a kis földdarabon Görögország, Albánia és Itália között annyi történelem, kultúra és természeti szépség zsúfolódott össze, amit nagy országok is megirigyelhetnének. Érdemes a járt utakról letérni, ehhez adunk pár tippet.
Bővebben >>>Az oroszok elhagyták a Kígyó-szigetet, de a terültet jövője nem egyértelmű. Norvég, cseh és brit eszközök érkeznek Ukrajnába, de gyorsul a megszállt területek annektálási folyamata.
Bővebben >>>„Mindnyájan elítéljük a Kremlben uralkodó szektának az orosz nemzeti érdekkel teljesen ellentétes, csupán Putyin elnök hatalmi ambícióit kiszolgáló politikáját, az Ukrajna ellen indított bűnös háborút” – írja a Válasz Online-nak küldött cikkében Borisz Sesztakov Magyarországon élő orosz újságíró, a szovjet/orosz állami hírügynökség, a TASZSZ egykori budapesti tudósítója.
Bővebben >>>A Z generáció médiahasználata című, nemrég megjelent könyv szerzője szerint az 1995 és 2010 között született nemzedék számos problémával küzd a koncentrációhiánytól az elmagányosodásig, de nem osztja a mindig népszerű közhelyet, hogy a mai fiatalok rosszabbak lennének. Viszont a médiahasználati szokásaikat idővel az idősebbek is átveszik, ezért fontosnak tartotta, hogy egy könyvben foglalja össze, amit tudni kell róla a sharentingtől a pornóinfluencerekig, a testképtorzító közösségi médiától a nomofóbiáig. A kutatót a fiatalok közéleti aktivitásáról is kérdeztük.
Bővebben >>>Újabb orosz zászlóalj-hadcsoportok érkezhettek a Donbaszba. Egyre kakofónabb az ukrán hadsereg eszközállománya. Egyharmadával csökkenhet Ukrajna lakossága.
Bővebben >>>A kirúgott főszerkesztő a ferencvárosi botrány hátteréről és országos tanulságairól, a liberális értelmiség mulasztásairól és az európai baloldal Putyinnal kapcsolatos hibáiról. Önkritikát sem nélkülöző interjú.
Bővebben >>>Nem lassult az orosz támadás üteme a Donbaszban. Amerikai légvédelmi rendszerek érkezhetnek Ukrajnába. Kijev Hágával vizsgáltatná ki a kremencsuki pláza elleni támadást.
Bővebben >>>Miért szánta az ateista diktatúra egyik vezetőjét családja katolikus papnak? Tényleg feljelentette Moszkvában a korrupt MSZMP-elitet? Igaz-e, hogy a „munkásellenzék” vezetőjeként megpuccsolta volna Kádár Jánost? Nagyinterjú Krahulcsán Zsolt történésszel, a Biszku-könyv szerzőjével.
Bővebben >>>A hétvégén a Donbaszon kívül is egyre több helyen támadták az ukrán állásokat, és június eleje óta nem volt ilyen intenzív raktétámadás-sorozat. A küzdelem most Luhanszk megye utolsó nagyobb, ukrán kézen lévő településéért, Liszicsanszkért zajlik. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 123. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója.
Bővebben >>>A veszprémi Szent Mihály-székesegyház díszes falait fehérre festik, eltávolítják a neogótikus oltárt és az értékes üvegablakokat. Az ország egyik legrégebbi székesegyháza kiemelt nemzeti műemlék, belső tere mégis áldozatul esik a Pannonhalmáról indult, de félreértett divattrendnek. A hívek kétségbeesetten tiltakoznak, de az érsek akarata mindent felülír.
Bővebben >>>Parancsot kaptak az ukrán erők a hetek óta ostromolt Szjevjerodoneck feladására, súlyos a helyzet Donbaszban. Komoly jelzés érkezett: nem végtelen a nyugati katonai támogatás mennyisége. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 120. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója.
Bővebben >>>Hogyan lehetett most, teljesen más társadalmi környezetben hitelesen felújítani a házat? Könyves Klaudia elemzését a Gramofon közölte – a zenei folyóirat pedig a cikket a Válasz Online rendelkezésére bocsátotta. Az írást szerkesztett változatban közöljük.
Bővebben >>>Bezárult a katlan az ukránok ellenőrizte két luhanszki település körül, korlátozott ukrán ellentámadások délen. Újabb orosz dezinformációs művelet az ukrán–lengyel tengely ellen, miközben Brüsszelben Ukrajna EU-tagjelöltségéről dönthetnek.
Bővebben >>>Kiszámoltuk: átrendeződik a NER-elit, a kormányfő veje közelébe gurult a legtöbb Kisfaludy-milliárd.
Bővebben >>>Elesett három, Liszicsanszktól délre található település. Német lövegek és szlovén gyalogsági harcjárművek érkeztek Ukrajnába. A segélyek megcsapolására szervezett bűnözés új formái jelentek meg.
Bővebben >>>