A Trump-évtized vége – a Watergate óta nem bukott ekkorát az elnök pártja
Bár Donald Trump két évig még elnök marad, az amerikai választók tegnap egyértelmű ítéletet mondtak a nevével fémjelzett politika fölött. Az 1974-es félidős választás óta nem kapott ki ekkora különbséggel az elnök pártja az országos szavazatszámban, és olyan vörös államokban nyertek demokraták, mint Texas, Dél-Karolina és Kansas. Pedig Trump két éve korszakváltást, mély jobboldali fordulatot ígérő győzelmet aratott – hogy aztán a felhatalmazást rekordidő alatt lenullázza olyan irracionális lépésekkel, mint a vám- és az iráni háború. Ez olyan dühöt szült, hogy még a demokraták relatív népszerűtlensége és belharcai sem tudták megakadályozni földcsuszamlásszerű győzelmüket. A kampányra már látványosan leépült és toxikus Trump azt kérte a szavazóktól, hogy képzeljék el, az ő neve is ott van a szavazólapon. Elképzelték.
Az úgynevezett félidős választásokon – amikor az amerikaiak egyebek mellett újraválasztják a szövetségi törvényhozás teljes alsóházát és a felsőházának harmadát – gyakran előfordul, hogy az elnököt adó párt beleszalad a késbe. Noha ő maga nem szerepel a szavazólapokon, a voks óhatatlanul véleménynyilvánítás az ő politikájáról is. A második világháború óta mindössze kétszer fordult elő, hogy az elnök pártja helyeket nyert a képviselőházban: 1998-ban és 2002-ben.
Átlagosan két tucat mandátumot veszít, de olykor sokkal többet is: Bill Clinton megválasztása után két évvel a demokraták 54, Barack Obama első ciklusa felénél pedig 63-at buktak. Donald Trump republikánusai 2018-ban 41 körzetet veszítettek el, a mostani vereség tehát – a jelenlegi állás alapján valószínűleg 44 mandátumot fordítottak át a demokraták a 435-ből – nem példa nélküli. Mégis történelmi: 1945 óta csak ötödször fordult elő, hogy a Kongresszus mindkét háza gazdát cseréljen, és a demokraták országosan 13 ponttal több szavazatot kaptak a képviselőházi összesítésben.
Ekkora különbséggel 1974, a Watergate-botrány óta nem kapott ki az elnök pártja. Akkor a regnáló elnök, Gerald Ford épp kegyelmet adott korrupt elődjének, a botrány miatt lemondó Richard Nixonnak, és a jom kippuri háború miatt kitört olajválság következtében magas infláció tépázta meg az amerikaiak pénztárcáját. Utóbbi most is megvan, a különbség, hogy maga az elnök idézte elő az Irán elleni háborúval, és korrupciós ügyei ellenére esze ágába sincs lemondani.
A vereség mértékét a számoknál jobban illusztrálja a térkép: az átfordult szenátusi helyek között ott van Észak-Karolina, Ohio és Iowa, valamint Maine, ahol hiába volt a republikánus jelölt egy mérsékelt, olykor még Trumpot is bíráló politikusnő, Susan Collins, az egyik utolsó ebből az állatfajtából. Három olyan állam is átfordult, ahol a demokrata győzelem két éve még a politikai sci-fi kategóriájába tartozott. Texas 1988, Dél-Karolina 1998, Kansas 1932 (!) óta nem választott demokrata szenátort – most igen. Demokrata kézbe került Ohio, Iowa és Georgia kormányzói széke is, utóbbi az amerikai történelemben először egy fekete nő, Keisha Lance Bottoms alá.
Különösen sokkoló Texas esete, ahol hagyján, hogy a progresszív James Talarico 12 százalékponttal nyerte a szenátorválasztást az Elon Musk által a kampányban 158 millió dollárral kitömött Ken Paxton ellen, de még a kormányzói széket is elvesztették a republikánusok, 1990 óta először. A hivatalban lévő Greg Abbott 7 ponttal kapott ki Gina Hinojosától, aki az állam első latina kormányzója lesz. Texasról rég pedzegetik, hogy előbb-utóbb piros bástyából lila, vagyis billegő állammá válik, de két éve távolinak tűnt az álom, mivel Trump 14 ponttal húzta be a 30 milliós államot. Most egyenesen bekékülni látszik.
Kifulladt a kultúrharc
A győzelem mértéke Donald Trump 2025 januárja óta tartó kormányzásának fényében nem meglepő. De nem volt olyan messze 2024 novembere, amikor ha nem is földcsuszamlásszerű, de meggyőző fölénnyel nyerte meg az elnökválasztást Kamala Harrisszel szemben. Akkor azt írtuk, hogy a váratlanul sima eredmény, a nagyvárosokban, a latinók között vagy épp a Z-generációban látott jobboldali elmozdulás tektonikai változásokat jelez az amerikai társadalomban, és hogy a győzelem korszakhatárt jelezhet az amerikai és a nyugati politikát évek óta domináló kultúrharcban, mivel a woke végének kezdetét jelentheti.
Trump kampánya két éve egy olyan hirdetésre költött a legtöbbet, amely a genderideológia névmásos agybaján gúnyolódott („Kamala is for they/them, President Trump is for you”). A női fókuszcsoportok egyetlen más üzenetre sem reagáltak olyan erősen, mint a női tereket védő mondatokra. A republikánusok ezért idén is erre a lóra tettek: szinte minden csatatérállamban futott valamilyen „they/them”-es hirdetés. A legbizarrabb hadjárat a texasi Talarico ellen folyt, akit a jobboldal nem talált elég férfiasnak. Stephen Miller, Trump keményvonalas tanácsadója transzneműnek nevezte, JD Vance alelnök azt implikálta, hogy homoszexuális. Ez a taktika most besült.
Ahogy az iszlám-kártya is. A michigani, a demokraták balszárnyához tartozó jelöltet, Abdul El-Sayedet Trump következetesen Mohamednek hívta, hozzátéve, hogy ő lenne az egyetlen szenátor, akinek fémdetektoron kell átmenni. Egy republikánus hirdetés pedig arról szólt, hogy győzelme esetén dzsihádisták hordái érkeznek, és „még karácsonyt sem lehet tartani”. Három héttel a választás előtt az ICE razziát tartott Ilhan Omar szomáli származású minnesotai demokrata képviselő házánál. Ez is besült. Egy texasi republikánus állami képviselő a kampány végén maga panaszkodott, hogy ezek a témák „már nem működnek”.
Erre pedig több ok is van. Sok választó a woke-ot legyőzöttnek látta, nagyrészt épp Trump 2024-es győzelmének köszönhetően. A sokszínűségi és befogadási programok visszaszorultak, a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta a kiskorúak nemváltó kezelésének tilalmát, sőt a demokraták egy része is irányt váltott: Gavin Newsom kaliforniai kormányzó már tavaly „mélyen igazságtalannak” nevezte, hogy transznők női versenyeken induljanak. A genderidentitás-ideológia dekonjunkturális szakaszba lépett, egy legyőzöttnek látott ellenséggel pedig nehéz mozgósítani.
Amikor pedig egy michigani fodrásznőt az El-Sayeddel kapcsolatos aggodalmakról kérdezték, ennyit mondott: „Ezen a ponton mit kockáztatunk? Így is úton vagyunk a pokol felé.”
A másik ok, hogy volt több fontosabb és az átlag amerikaiak életét húsba vágóbban érintő téma: a megélhetés, a külpolitika és a deportálások ügye. Utóbbi persze részben kultúrharcos kérdés is, de csak papíron. Egy januári felmérés szerint a választók nagyjából fele támogatja a deportálásokat – a hírhedt Bevándorlási és Vámrendészet (ICE) működését viszont csak 36 százalékuk helyeselte. Ha ugyanis a szomszédot vagy kollégát viszik el, a kérdés már nem elvont értékválasztás, hanem a hétköznapi valóság része. A felsorolt három témában pedig Trump mintha szándékosan arra játszott volna, hogy szétverje az őt 2024-ban pajzsra emelő választói koalíciót – már ha feltételezhetnénk róla, hogy képes ilyen koherens tervek kiötlésére és megvalósítására.
hirdetés
Vámok a kukoricaföldön, elriasztott latinók
Kansasban és Iowában az elmúlt évtizedben a szénabálákra festett Trump-feliratok éppúgy a táj részét képezték, mint a gabonasilók és a kukoricaföldek. Trump 2024-ben Iowát 13, Kansast 16 ponttal nyerte, utóbbi állam a nagy gazdasági világválság óta nem küldött demokratát a washingtoni Szenátusba. Idén a Trump-bálák eltűntek, és mindkét állam demokrata szenátort választott: Kansas az ország legnagyobb metodista gyülekezetének lelkészét, Adam Hamiltont, Iowa a paralimpiai bajnok kerekesszékes kosarast, Josh Tureket. Iowában a kormányzói szék is a demokratákhoz került. A farmerek nem lettek progresszívek, csak kiszámolták, mennyibe került nekik Trump. Büntetővámjai és a válaszvámok elzárták exportpiacaik egy részét, a februárban indított iráni háború nyomán pedig megugrott a dízel és a műtrágya ára. Az irracionális vámháború nemcsak az agráriumban pusztított, hanem minden, a nemzetközi értékláncba bekötött amerikai vállalatot is sújtott.
2024-ben Trump győzelmének egyik legnagyobb meglepetése a latinók jobbra fordulása volt. A texasi Starr megyében, ahol a lakosság több mint 90 százaléka latinó, Trump 2016-ban még 60 ponttal kapott ki, 2024-ben 16 ponttal nyert, a latinó férfiak többsége pedig már Trumpra szavazott. Ebben sokan tartós demográfiai trend kezdetét látták – de tegnap semmivé foszlott. Kedden az NBC exit pollja alapján a latinók 62–35 arányban szavaztak a demokratákra, a latinó férfiak is 56–41 arányban. A határ menti Rio Grande völgyében két éve jobboldali fordulatot eredményezett a Biden-korszakra jellemző migrációs áradat – most ismét a demokratákra szavaztak.
A tejano énekes, Bobby Pulido elvitte a texasi 15-ös körzetet, amit pedig a republikánusok tavaly kifejezetten a maguk javára rajzoltak át, az állam maga pedig latina kormányzót választott.
Floridában, ahol Trump 2024-ben három évtized után először a nagyrészt latinó Miami-Dade megyét is megnyerte, szintén látványos volt a visszarendeződés.
A fordulat oka elsősorban az ICE. A latinók közül sokan – ahogy a teljes lakosságból is sokan – 2024-ben a határ lezárására szavaztak. A tömeges deportálásra, a maszkos ügynökökre, a Home Depot-parkolókban és templomok előtt tartott razziákra viszont nem. A latinók negyede személyesen ismert valakit, akit az elmúlt két évben őrizetbe vettek vagy kitoloncoltak. Maria Elvira Salazar floridai republikánus képviselő a kampányban már egy hirdetésben üzent Trumpnak, hogy a bevándorlási fellépés túl messzire ment, és a 2024-ben rá szavazó latinók elárulva érzik magukat.
A Fehér Ház közben egy sombrerós töklámpással ünnepelte a halloweent.
Az iráni háború ára
Két éve a fiatal férfiak voltak Trump koalíciójának talán legmeglepőbb új tagjai: a 18–29 éves férfiak körében a 2020-as 15 pontos demokrata előnyből 13 pontos Trump-győzelem lett. Trump tudatosan dolgozott ezért. Végigjárta a fiatal férfiak kedvenc podcastjait, közülük a legnépszerűbb Joe Rogan pedig a választás előestéjén ki is állt mellette. Most kedden aztán a fiatal férfiak 65 százaléka demokrata képviselőjelöltre szavazott, miközben két éve 56 százalékuk Trumpot támogatta.
A Rogan-generáció kiábrándulása két hullámban jött. Az első a Jeffrey Epstein-ügy volt. Trump a kampányban azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozza a hírhedt pedofil milliárdos ügyének iratait, aztán hónapokig átverésnek nevezte az egészet, majd a nyomás alatt mégis aláírta az iratok kiadásáról szóló törvényt, a kiadott anyagok pedig tele voltak kitakarásokkal. A gyakran kiábrándult, rendszerkritikus fiatal férfiak számára ez annak a próbája volt, hogy Trump tényleg a rendszer ellen van-e, vagy maga is része. Rogan – aki már a deportálások miatt is beszólt – arról beszélt, hogy a kormány félrevezeti a közvéleményt. A második hullám az iráni háború volt azután, hogy Trump 2024-ben a végtelen háborúk befejezését ígérte; Rogan már tavaly is azt sejtette, hogy egy korábbi iráni bombázás csak elterelés volt az Epstein-ügyről. A háborúellenes jobboldali influenszerek, Tucker Carlsontól lefelé, nyíltan szakítottak az elnökkel, és a fiatal férfiak velük mentek.
Természetesen az iráni fiaskó nem csak ebben a csoportban volt drága a republikánusoknak. Nem is csak vagy nem elsősorban külpolitikai szempontból, hanem a megélhetés miatt. Két éve sok ingaszavazó a Biden-éra inflációja miatt szavazott jobbra – most jó okuk volt rá, hogy a másik irányba lendüljenek ki: az üzemanyag ma harmadával drágább, mint egy éve. Ugyanaz a kérdés fordult Trump ellen, amivel nyert. A vámok megdrágították a fogyasztási cikkeket, az iráni háború pedig az olajárakon keresztül mindent. A választás estéjén Trump maga is elismerte, hogy a háború „egy darabja” volt a vereségnek.
A fentiekhez képest mellékszál, de ha már XIV. Leó pápa is voksolt, emlékezzünk meg róla: a republikánusok a katolikusok között is mintegy 10 pontot veszítettek.
A katolikusok, akik a választók ötödét adják, 2024-ben még 55–43 arányban szavaztak Trumpra, kedden már csak 50–48 arányban a republikánusokra. A fehér katolikusok nagyrészt kitartottak, a latinók viszont, akik a templomok előtt razziázó ICE-ügynököket is láthatták, tömegesen fordultak el. Mindez aligha meglepő azután, hogy XIV. Leó (aki egyébként tipikus ingaszavazó: 2000 óta öt előválasztáson vett részt, és kétszer demokrata, háromszor republikánus szavazólapot kért) több téma mentén is szembekerült a Trump-adminisztrációval: számonkérte a bevándorlók humánus kezelését, elfogadhatatlannak nevezte az iráni civilizáció elpusztításával való fenyegetést, de az amerikai püspöki konferencia is többször bírálta az elnököt olyan ügyekben is, mint a környezetvédelem és legutóbb egy kivégzés tervezett közvetítése.
Utált győztesek
A demokraták ünnepelhettek, de továbbra sem különösebben szeretik őket az amerikaiak: az NBC választás előtti mérésében a Demokrata Pártot a regisztrált választók 29 százaléka látta kedvezően, a Republikánus Pártot 38 százaléka. A kampányt ráadásul belharc kísérte a párt baloldali és mérsékelt szárnya között, amelynek fő törésvonala az Izrael-kérdés volt. Michiganben a baloldali El-Sayed augusztusban egyetlen százalékponttal győzte le a mérsékelt Haley Stevenst, akit egy Izrael-párti politikai akcióbizottság mintegy 30 millió dollárral támogatott. A sértettség nem múlt el: Stevens vasárnap egy detroiti templomban a republikánus Mike Rogers mellé állt. A belharc elvitte El-Sayed 11 pontra mért előnyének nagyját, de ebben a kék hullámban nem tudta megakadályozni a győzelmét, így az első muszlim szenátora lesz az Egyesült Államoknak.
A keddi este Trump veresége volt, nem a demokraták győzelme. Ezt tudta a pártja is. A republikánus oldal történelmi összegeket mozgósított a kampányban, Elon Musk egymaga legalább 483 millió dollárt adott a pártnak, de a párt hirdetési pénzeinek mindössze 1 százaléka ment olyan spotokra, amelyekben Trump neve szerepelt. A michigani Rogers, amikor egy interjúban megkérdezték, hogy a rá leadott szavazat az elnökre leadott szavazat-e, hirtelen fülhallgató-problémákra panaszkodott. Ami nem csoda, hiszen mindeközben Trump azzal volt elfoglalva, hogy homoerotikus tirádákban ecsetelje John Husted ohiói szenátorjelölt lába, ujjai és feneke férfiasságát.
Trump mintha nem látta volna, mennyire toxikus. Arra kérte a szavazókat, hogy képzeljék el, ott van a neve a szavazólapon. (Elképzelték.)
Máskor kijelentette, hogy az a republikánus szavazó, aki otthon marad és nem megy voksolni, a pokolra jut. Az elnök a választás éjszakáján is ragaszkodott hozzá, hogy ha ő indult volna, „földcsuszamlással” nyernek, a vereségért pedig a párttársait hibáztatta: Greg Abbott texasi kormányzó szerinte azért kapott ki, mert csak névleg republikánus. Dörgedelmeit bizonyára még halljuk egy ideig, de amitől sokan tartottak, hogy nem fogadja el a választás eredményét, nem valószínű. Nem mintha pártja nem készült volna erre szűk eredmény esetén, de ekkora különbségnél nem lett volna értelme – akárcsak áprilisban Magyarországon. A választás éjszakáján – amelynek első felében még dühös sms-eket írt a Fox News műsorvezetőinek – Trump már arról beszélt, hogy kész együtt dolgozni a demokratákkal.
Egy korszak lecsengése
Erre még két éve van, de ezalatt már a klasszikus „béna kacsa” pozícióban lesz, a Trump-évtized dicstelen lecsengéseként. Tizenegy éve, 2015 júniusában ereszkedett le a New York-i Trump Tower mozgólépcsőjén, hogy bejelentse elnökjelöltségét. Azóta az amerikai politikában minden miatta vagy rá adott reakcióként történt: a 2016-os győzelme, a 2018-as demokrata hullám, a 2020-as veresége és annak el nem ismerése, a Capitolium ostroma, a két impeachment, a 2024-es visszatérés és most a 2026-os bukás. Egy évtizede ő határozza meg, miről szól egy amerikai választás, és kedden is róla mondtak végső ítéletet az amerikaiak.
A demokrata Ház 2028-ig idézésekkel és vizsgálatokkal veheti célba a kormányzatot, az iráni háború döntéshozatalától a korrupciós ügyekig, a költségvetés minden tétele alku tárgya lesz, és a Kongresszus mindkét háza elfogadhat határozatokat a háborús felhatalmazás korlátozásáról. A demokrata Szenátus blokkolhatja Trump bírói és kormányzati kinevezéseit, és egy esetleges legfelsőbb bírósági üresedésnél is az övék lesz az utolsó szó. (A republikánus oldalon hónapok óta arra próbálták rávenni a két legidősebb konzervatív bírót, a 76 éves Samuel Alitót és a 78 éves Clarence Thomast, hogy még a választás előtt vonuljanak vissza, és Trump jelölhessen utódot. Nem tették.)
Trump persze ezeket megvétózhatja, a vétó felülírásához szükséges többség nincs meg a demokratáknak egyik házban sem. A választás éjjelén az elnök felhívta a demokrata vezetőket, és közölte, hogy megállapodásokat akar kötni velük, ahelyett, hogy két évig csak vétózna. Egy órával később posztolt egy fotót egy baseballsapkáról, amelyre ez volt írva: veto.
Ez nem túl békés utolsó két évet vetít előre, de sok múlik a demokratákon is. Ha a párt a megélhetés helyett a revánsra, egy harmadik, a Szenátusban úgyis elbukó impeachmentre vagy a vizsgálóbizottságok látványosságára rendezkedik be, 2028-ban, amikor már nem Trump lesz az ellenfél, gyorsan elfogyhat a kölcsönkapott bizalom. Hakeem Jeffries, a Ház valószínű új elnöke mintha értené ezt: kerüli az impeachment-témát, és 100 napos programját a megélhetésre építi.
Mit jelent az eredmény 2028-ra nézve?
A mostani eredmény a 2028-as elnökválasztási mezőnyt is befolyásolja. A demokratáknál az a dilemma, hogy a párt balszélső, „demokratikus szocialista” vagy centrista szárnya került ki jobban a keddből. Ez nem egyszerű kérdés, mert a Trump-ellenes hangulat mindkét tábor jelöltjeit bevitte: a progresszív El-Sayedet éppúgy, mint a magát „pont középen” állónak tartó kansasi metodista (a felekezet liberális táborához tartozó) lelkészt, Adam Hamiltont, vagy a fegyvertartást és a határvédelmet is támogató dél-karolinai gyermekorvost, Annie Andrewst.
A centristákat erősíti, hogy épp Michigan az az állam, ahol a demokraták a legkevesebbet javítottak 2024-hez képest, mintegy hét pontot hozott El-Sayed. Kansasban és Dél-Karolinában, ahol Trump 16, illetve 18 ponttal nyert, a középre pozicionált fenti jelöltek 20 pontnál is nagyobb fordulatot hoztak. A kép persze nem egyértelmű. A legnagyobb áttörést elérő James Talaricót például nehéz elhelyezni: nem demokratikus szocialista, de erősen progresszív (az abortuszjogot az angyali üdvözlet történetével védte, és egyszer azt mondta, Isten nembináris). Maine-ben a baloldali populista Troy Jackson, Ohióban a szakszervezeti populista Sherrod Brown nyert, ami azt jelzi, hogy a balszárny gazdasági jellegű üzeneteire van fogékonyság.
A republikánusok előtt még nagyobb kérdés áll. JD Vance alelnök, a jelöltség jelenleg első számú esélyese szorult helyzetben van: ha eltávolodik az elnöktől, a bázist veszíti el, ha nem, a közepet. A párt elindulhat a MAGA-keménymag felé, amit Trump megszólalása a csak névleg republikánus texasi kormányzóról előrevetít, visszatérhet a hagyományos, Reagan–Bush-féle republikanizmushoz, vagy megpróbálkozhat a trumpizmussal Trump nélkül: háborúellenességgel, kemény bevándorlási politikával és vámokkal, csak kevesebb őrülettel. Kérdés, ki lehet ennek az arca, és hogy ez jobb vagy épp veszélyesebb helyzet a mostaninál.
Nyitókép: Donald Trump amerikai elnök beszél az Iowa állambeli Dubuque-ben tartott kampányrendezvényen 2026. november 1-jén (fotó: AFP/Brendan Smialowski)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
