Pápábbak a pápánál: Trump kikezdte a kereszténység és az amerikai jobboldal fél évszázados frigyét
A „vallásos jobboldal” az 1970-es évek óta az amerikai Republikánus Párt egyik fő támasza, és kulcsszerepet játszott Donald Trump két választási győzelmében is – dacára az elnök nem éppen mintakeresztény magánéletének és kérdőjeles személyes hitének. Most azonban a XIV. Leó pápa elleni verbális ámokfutásával és a magát Jézusként ábrázoló AI-kép posztolásával erős megrökönyödést okozott az eddig mögötte összezáró táborban. Bár a fehér evangelikál közösség a jelek szerint ezt is elnézi neki, az eleve megosztottabb katolikus szavazótáborban érzékeny sebet ejthetett az elmúlt pár hét. Na meg a posztliberális, nagyrészt katolikus értelmiségi körben is, amely J. D. Vance körül csoportosul és a Fidesszel is a fő kapcsolatot jelentette.
Ritka amerikai elnökség az olyan, amelyik a katolikus hitletéteménynek és társadalmi tanításnak nem csak az éles kultúrharcos részét helyezi előtérbe, hanem az egyházon kívül kevéssé ismert, mondhatni obskúrus teológiai fogalmakat is. A második Trump-adminisztrációnak ez is sikerült.
A katolikus hitbe felnőttként betért J. D. Vance alelnök beiktatása óta két alkalommal is szó szerint pápább akart lenni a pápánál: Ferenccel az ordo amorisról, vagyis a keresztény szeretet rendjéről bocsátkozott vitába tavaly februárban, XIV. Leót pedig az elmúlt hetekben az igazságos háború doktrínája kapcsán szólította föl, hogy ha teológiai témában nyilvánul meg, akkor fogalmazzon óvatosan, és maradjon meg az „erkölcsi kérdéseknél”. (Kioktató hangnemben ajánlotta az igazságos háború tanításának létezését Róma püspökének figyelmébe Mike Johnson republikánus házelnök is, de ő legalább protestáns.)
Mindez különösen annak fényében merész vállalkozás, hogy az ordo amoris fogalmát és az igazságos háború tanát egyaránt Hippói Szent Ágoston 5. századi egyháztanító emelte be a keresztény gondolkodásba, és XIV. Leó történetesen az ő reguláját követő legrégebbi szerzetesrend, az Ágoston-rend generális perjele volt több mint tíz évig. Sőt doktori disszertációját is a rendről írta. Afrikai körútja során éppen Algériában, Ágoston szülővárosában volt, amikor a csörte kitört. Tavaly még Robert Francis Prevost bíborosként az X-en osztott meg egy cikket azzal a címmel, hogy J. D. Vance-nek nincs igaza a szeretet rendje kapcsán – most direktben nem kívánt vitába szállni az amerikai vezetéssel, de egyértelművé tette, hogy továbbra is határozottan fogja képviselni a Biblia üzenetét a háború kapcsán.
Blaszfémikus online ámokfutás
XIV. Leó az „Eposzi Düh” hadművelet fő nemzetközi kritikusává vált az elmúlt hetekben, többek között „teljességgel elfogadhatatlannak” minősítette Trump fenyegetését, hogy megsemmisíti az iráni civilizációt. A közösségi média tanúsága szerint baloldali, a templompadot évek óta nem koptató, de katolikusnak keresztelt amerikaiak érdeklődtek hirtelen, hol van a legközelebbi templom. De lehetőleg az, tették hozzá néhányan, ahol csak a háborúról, a menekültekről és a környezetvédelemről szóló tanítást hirdetik, az abortusszal és a genderrel kapcsolatosat nem. (Nincs olyan politikai párt, amely egészében képviselné az egyház tanítását – mondta tavaly a Válasz Online-nak Gregorz Ryś lengyel bíboros.)
Trump maga múlt hétfő éjjel hosszú posztban tudatta a Truth Social-ön, hogy nem rajongója az amerikai pápának, aki „GYENGE a bűnözés elleni küzdelemben és borzalmas a külpolitikában”, és eleve csak neki köszönheti, hogy megválasztották. A támadás világszerte nagy visszhangot váltott ki, például nemcsak az amerikai, hanem – egy ritka közéleti megnyilvánulás keretében – a magyar püspöki kar is elítélte. Az elnök ráadásul nem állt meg ennél a posztnál. Hajnali négyig tartó online ámokfutása során a továbbiakban többek között Bernie Sanders-mémeket tett ki, meg egy AI-képet, amely gyógyító Jézusként ábrázolta őt.
Ez már ökumenikus felháborodást okozott. Még a keresztény nacionalista, evangelikál kálvinista Douglas Wilson is blaszfémiát kiáltott, pedig ő Pete Hegseth hadügyminiszter lelkésze, és a Pentagonban is vezetett imaalkalmat, mellesleg jó ötletnek tartaná a teokráciát. Trump a képet a felháborodás hatására törölte, és később azt állította, hogy nem Jézus volt ő, hanem orvos. Ez a mondat arra volt jó, hogy vicces mémek sora szülessen tógába öltözött, fénylő csodakézzel gyógyító orvosokról. Később arra módosította a sztoriját az elnök, hogy semmi köze nem volt a poszthoz, nem ő tette ki.
A magyarázkodást kínosnak nevezte az elnök egyik korábbi fő támogatója, a pletykák szerint katolikus konverzióra készülő Tucker Carlson is, sőt szerinte Trump egyenesen gúnyolódott a kereszténységen. A leköszönő magyar kormány számára kedves, hazánkban kétszer is vendégeskedő műsorvezető most ott tart, hogy szánja-bánja, hogy támogatásával hozzásegítette a politikust a 2024-as győzelemhez.
Igazságos-e az Irán elleni háború?
Mivel a vallásos jobboldal (Religious Right) az amerikai Republikánus Párt egyik fő támasza, a pápavita és a képbotrány jelentős politikai következményekkel járhat az idén novemberben esedékes félidős amerikai választásokon, főleg, hogy Trump népszerűsége eleve a mélyponton van többek között az iráni háború, az infláció, a gazdaság állapota és a bevándorlás kezelése miatt. A folyományok kielemzése előtt azonban érdemes feltenni a kérdést, hogy kinek van igaza az igazságos háborúról szóló vitában.
Vannak ugyanis, még katolikus oldalról is, akik szerint nem olyan egyértelmű a kérdés. Sokan rámutatnak például, hogy XIV. Leó valójában explicite nem hivatkozott az ágostoni, majd Aquinói Szent Tamás által továbbfejlesztett igazságosháború-tanra, hanem általában ítélte el a háborúkat – és ezzel a katolikus hagyományba nem illeszkedő, naiv, egyetemes pacifizmus csapdájába esett.
„Isten nem hallgatja meg a háborút viselők imáit” – mondta virágvasárnapi szentbeszédében a pápa. Vagy máskor: „Aki Krisztus valódi követője, sosem azok oldalán áll, akik egykor kardot ragadtak, ma pedig bombákat dobnak le.”
Minderre J. D. Vance a náci megsemmisítő táborokat felszabadító amerikai katonákat hozta fel ellenvetésként. Mások amellett érvelnek, hogy az Irán elleni háború igenis megfelel az igazságos háború kritériumainak – például azért, mert valójában védekező jellegű az Izrael ellen évtizedek óta proxyháborút viselő teheráni rezsimmel szemben, vagy mert nem lett volna más mód megállítani Iránt az atomfegyver kifejlesztésében.
A téma egyik legavatottabb kortárs szakértője Edward Feser amerikai katolikus – neoskolasztikus – filozófus, aki az elmúlt hetekben is több írásban és nyilatkozatban szólt hozzá a témához. Feser politikailag és teológiailag is a konzervatív, tradicionalista táborba sorolható – de szerinte sem kétséges, hogy XIV. Leónak van igaza. Megfogalmazásaiból ugyanis egyértelmű, hogy azokról a háborúkról beszél, amelyek nem felelnek meg az igazságos háború követelményeinek – még ha ezt nem is mondja ki nyíltan.
Másrészt az iráni háborúra semmiképp sem lehet rásütni, hogy igazságos. Ezt több amerikai püspök is kimondta az elmúlt hetekben, többek között Timothy Broglio tábori érsek. (Ő egyébként már Trump grönlandi fenyegetése kapcsán is egyenesen fogalmazott, és odáig ment, hogy ha egy invázió annyira egyértelműen erkölcstelen volna, mint egy szövetséges megtámadása területszerzési céllal, akkor a fegyveres erők tagjai számára is jogos lenne a parancsmegtagadás.)
A Katolikus Egyház Katekizmusa egyértelműen fogalmaz: csak az önvédelem tekinthető igazságosnak, egy támadó művelet semmilyen körülmények között nem lehet az. Ugyan meg lehet próbálni ráhúzni az Irán elleni támadó hadjáratra – csakhogy Feser szerint itt a baj. Ha ugyanis szófacsaró okoskodásra van szükség, akkor hiányzik a morális bizonyosság, márpedig az feltétlenül szükséges a katolikus filozófiai hagyomány szerint az igazságosság kimondásához. A tanítás célja ugyanis nem az, hogy morális felmentést adjon, hanem annak egyetemleges kimondása, hogy a háborúk erkölcstelenek – csak néhány jól definiált kivétel esetén nem azok.
Pápista kémekből hatalomközeli kör
Felmerül a kérdés, hogy miért is olyan fontos az amerikai jobboldalnak, hogy megkapja a katolikus kóserpecsétet egy közel-keleti háborúhoz – a korábbi ilyeneknél ez még vitatéma sem volt. Elvégre egy protestáns gyökerű és kultúrájú országról van szó, ahol a katolikusoknak sokáig olyan előítéletekkel kellett megküzdeniük például a felsőoktatás területén, mint a zsidóknak, és az 1960-as évekig nem is álmodhattak arról, hogy elnököt adjanak, mivel féltek, hogy Rómából irányítanák.
A modern amerikai jobboldal egyik bástyája, az 1970-es években megszületett vallásos jobboldal is alapvetően a fehér, evangelikál protestánsok mozgalmaként indult, de viszonylag hamar szövetséget kötött a konzervatív katolikusokkal, mivel egy olyan ügyet tűzött zászlajára (az abortusz eltörlését), amiben vállvetve tudtak küzdeni. Hosszú évtizedek szisztematikus jogi és közéleti aktivizmusával 2022-re sikerült is elérniük. A Donald Trump által kinevezett új – katolikus – főbírókkal a jobboldal többségbe került a Legfelsőbb Bíróságban, amely eltörölte a magzatelhajtás mint jog szövetségi szintű alkotmányos védelmét.
Többségben vannak a katolikusok abban a posztliberális értelmiségi körben is, amely az elmúlt évtizedben alakult ki és csatlakozott rá a MAGA-mozgalomra. Olyan gondolkodókról beszélünk itt, mint Patrick Deneen, Adrian Vermeule és Sohrab Ahmari, akiknek neve a magyar olvasónak nem mond sokat. Annál többet mond viszont J .D. Vance-é, akiben ez az irányzat végül megtalálta frontvonalbeli arcát: ő 2020-ban katolizált, ezután választották ohiói szenátorrá, majd alelnökké.
De kapcsolódik ehhez a tradiconalista–posztliberális színtérhez az a hálózat is, amellyel a Fidesz Orbán Balázs-féle, „amerikanista” szárnya tartotta a kapcsolatot.
Katolikus például a Heritage Foundation vezetője, Kevin Roberts, aki 2024-ben Washingtonban fogadta Orbán Viktort, majd magyar tisztikeresztet kapott. Vagy épp a Magyar Külügyi Intézetet vezető Gladden Pappin, aki a magyar miniszterelnök tavalyi washingtoni látogatásán volt a delegáció része, és vett részt szűk körű informális eszmecserén Vance-szel és Orbánnal az alelnöki rezidencián. Bár ortodox vallású, a posztliberális gondolatot képviseli a szintén Budapesten élő Rod Dreher is.
A cél szentesíti az eszközt?
Ez a kör – akárcsak a vallásos jobboldal egésze – második elnöksége kezdetére teljes mellszélességgel felsorakozott Trump mögött, dacára annak, hogy maga az elnök nem tartozik ehhez a szellemi műhelyhez. Sőt: egyáltalán nem biztos, hogy hívő. A nyilvános feljegyezések szerint összesen három-négy alkalommal állította magáról, hogy keresztény, ami szokatlan egy olyan országban, ahol még a demokrata elnökök is előszeretettel hirdetik vallásosságukat. Amikor 2015-ben megkérdezték, melyik a kedvenc igeszakasza, azt mondta, ez túl személyes kérdés, így nem válaszolt rá, máskor pedig arról beszélt, hogy ő bizony soha nem kért bocsánatot bűneiért Istentől.
Magánélete sem éppen az életszentséget tükrözi: többszörösen elvált, jól dokumentált házasságon kívüli kapcsolatai voltak (többek között minden valószínűség szerint Stormy Daniels pornószínésznővel is). Még első kampánya idején nyilvánosságra került róla egy hangfelvétel, amin azzal kérkedett, hogyan próbált „rámászni” egy férjes asszonyra, majd arról beszélt, hogy ő bizony szívesen megfogdos nőket (azt is részletezte, hogy melyik testrészüknél fogva), mert ha valaki celeb, ez kijár neki.
Mindezzel természetesen az amerikai keresztények is tisztában voltak, de elnézték, mert úgy gondolták: bármilyen a magánélete, hasznos faltörő kos lehet számukra. „A cél szentesíti az eszköz” logikája nem éppen bibliai elv, de úgy okoskodtak, hogy ő a kisebbik rossz a genderidentitás-ideológiát stb. képviselő demokratákkal szemben.
Trump első elnöksége a 2022-es abortuszítélet fényében akár még sikeresnek is mondható ezzel a logikával – más kérdés, hogy az államok bő felében, ahol legális maradt a terhességmegszakítás, még nőtt is a számuk azóta. Sőt: a jogi csata megnyerése akár kontraproduktív is lehetett a „szívekért folytatott csatában”, mivel megkeményítette a „választáspárti” álláspontot, és az amerikai társadalom sokak szerint messzebb került attól, hogy elfogadja a keresztény tanítást a témában, nem pedig közelebb.
Repedések a hit pajzsán
Trump második elnöksége már a kezdetektől terhelt volt, legalábbis a katolikus egyházzal fennálló viszonyában. A genderidentitás-ideológia elleni fellépését még üdvözölték, ugyanakkor az amerikai püspöki konferencia (USCCB) már rögtön az első hetekben több rendelete kapcsán bírálatot fogalmazott meg: a környezetvédelem gyengítése, a halálbüntetés kiterjesztése, a külföldi humanitárius segélyezés leállítása és legfőképp a menekültekkel és bevándorlókkal kapcsolatos szigorítások miatt, melyek családokat és gyerekeket veszélyeztettek. Ekkor került sor az ordo amorisszal kapcsolatos csörtére is.
Ahogy 2025 folyamán élesedett a már Amerikában élő illegális bevándorlókkal szembeni fellépés és a „performatív kegyetlenkedés”, úgy nőtt az ellenállás – és nem csak azért, mert az ICE és a határőrség hajtóvadászatainak célkeresztjébe sok katolikus latinó is bekerült. Novemberben az USCCB rendkívüli körlevélben sürgette a bevándorlókkal kapcsolatos dehumanizáló retorika és a válogatás nélküli tömeges deportálások beszüntetését. Ez volt 12 év óta az első ilyen körlevelük, legutóbb az Obama-adminisztráció alatt az abortív fogamzásgátlók kötelező egészségbiztosítási finanszírozása ellen emeltek szót.
Sok jel mutat rá, hogy a fehér evangelikál bázis a jézusos AI-képen is túl fog lépni – az első felháborodás után sokan már elnéző hangnemet ütöttek meg. A vallásos jobboldal katolikus szárnyában azonban maradandóbb lehet a kár. Bár itt is vannak, akik mentegetik Trump pápaellenes kirohanását – például az Orbánnal barátkozó Heritage Foundation vezetője –, messze nem mindenki. Még a Vance mögött álló posztliberális értelmiségi kör is kezd kiábrándulni. A perzsa származású, felnőttként katolizáló Sohrab Ahmari, aki 2022-ben azzal a felkiáltással endorszálta Trumpot a republikánus elnökjelölti versenyben, hogy minden hibája ellenőre „ő a kiválasztott”, márciusban már azt írta: sosem volt ő a kiválasztott valójában. Áprilisban pedig már „őrült királynak” nevezte az elnököt, akihez képest a liberális technokrácia is vonzó alternatíva.
Rod Dreher pedig ezt nyilatkozta most a Wall Street Journalnek: „Nem állítom, hogy Trump az Antikrisztus. De kétségkívül az Antikrisztus szellemét sugározza.”
Ami a katolikus választói tömeget illeti, nem kell mindenkinek elpártolnia a republikánusoktól, hogy bajba kerüljenek novemberben az urnáknál. A szinte teljesen homogén fehér evangelikál táborral szemben ez eleve megosztottan szavazó tömb: Trump tavalyelőtt 55:43 arányban győzte le Kamala Harrist a körükben, 2020-ban viszont 47:52 arányban veszített a magát katolikusnak valló Joe Bidennel szemben. Vagyis már néhány százalékpontos átbillenés is komoly következményekkel járhat.
Ráadásul míg a protestáns bázis zömmel stabil jobboldali területeken él, a katolikusok sok ingaállamban és csatatérkerületben jelenthetik a mérleg nyelvét, például Pennsylvaniában, Michiganban és Wisconsinban is meghaladja a katolikusok aránya az országos átlagot. Vagyis: az alku, amelyet az amerikai keresztény jobboldal Trumppal kötött, mostanra nemcsak erkölcsileg, hanem politikailag is kérdésessé vált.
Nyitókép: Donald Trump a washingtoni Szent János-templom előtt 2020. június 1-jén (fotó: AFP/Brendan Smialowski)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
