„Velem vagy ellenem?” – A NER lényege másfél percben
Sokan úgy vélték, Orbán Viktor belökte a busz alá Hankó Balázst azon a videófelvételen, amelyen a korábbi miniszterelnök „megfejti” az NKA-ügyet. Eszerint a miniszter nem adott pénzt a „liberálisoknak”, és ha „a keresztény kormány keresztény kultuszminiszterét letartóztatják, az egy kulturális háborúnak az eredménye, nem pedig gazdasági visszaélésé”. Pedig bizonyos értelemben az üzenet még az NKA-ügynél is súlyosabb: benne van az elmúlt 16 év vezérfonala. Hatalmas erők dolgoztak azon, hogy az abnormalitást normalitásnak fogadjuk el, a jogállamot pedig diplomás kommunisták trükkjének. Rendszermagyarázat.
Néha alig másfél perc is elég egy egész rendszer megértéséhez. Hasznosak ugyan az elmúlt tizenhat évet elemző nagyívű esszék, könyvek, sokáig csordogáló viták, talán még a különben néha meddőnek tűnő rendszermeghatározási kísérletek sem teljesen feleslegesek. Mindez azonban legfeljebb értelmiségi ketrecharc, távol a politika misztériumától, a kérdés megválaszolásától, hogy az azt formálók miként tekintenek magukra, illetve a gondjaikra bízott országra. A kérdés annál is jogosabb, mert az egyre szórtabb választói figyelmet a politikusok gondosan kitalált szerepek és kommunikációs panelek elegyével próbálják felkelteni, illetve megtartani.
A defíníciós viták és a gondosan kimért politikai kommunikációs szereplések közötti senkiföldjén pedig ott vannak a ritka őszinte pillanatok. Amikor a döntéshozó elmondja, hogyan tekint magára és arra, ami körülötte van. Ez történt Orbán Viktorral, amikor a Győr-Moson-Sopron megyei Páli községben beszélt fideszes közönség előtt, s a gyűlésről Takács Péter korábbi egészségügyi államtitkár osztott meg egy másfél perces videórészletet közösségi oldalán. A volt miniszterelnök az NKA-botrány, illetve Hankó Balázs előzetes letartóztatásba helyezése apropóján arról beszélt, hogy bár eleinte nem tudták jól meghatározni az ellenfelet, most már tudják, kikkel állnak szemben. „Itt egy új kommunista bagázs van hatalmon, a szokásos kombinációban. Egyfelől vannak az igazi kommunisták, másfelől vannak a pesti liberálisok. (…) Megint SZDSZ–MSZP-kormányunk van.”
A gyalulatlan deszkához hasonlóan durva politikai elemzés után a miniszterelnök buldózerével a kultúra mezeje felé fordult. „Ha a keresztény kormány keresztény kultuszminiszterét letartóztatják, az egy kulturális háborúnak az eredménye, nem pedig gazdasági visszaélésé”, jelentette ki. Orbán Viktor szerint a pesti liberálisok Hankó Balázs letartóztatásával akarják demonstrálni, hogy „ha ők az urak, akkor az a kultuszminiszter, aki egyébként az egyetlen kultuszminiszterem volt tizenhat év alatt, aki nem adott nekik támogatást, annak börtönben kell végeznie”. A volt miniszterelnök szerint kormányának korábbi kultuszminiszterei a „békesség érdekében” adtak támogatást a liberálisoknak. Szerinte Hankó volt az első tárcavezető, aki azt mondta, „ami aberráció, ami szembemegy, hazafiatlan, vagy a jóisten, LMBTQ vagy az anyámkínja, már bocsánat, azoknak nem ad.” A volt kormányfő szerint ezért van most börtönben Hankó.
A rövid videó komoly visszhangot keltett, de inkább taktikai okok, mint az elmondottak mögött meghúzódó politikai koncepció miatt.
Sokan arra hívták föl a figyelmet, hogy Orbán a (kultúr)politikai megfejtéssel keresztbe tett a hankói védekezésnek, amely minden erővel igyekszik távoltartani magától az illegális kampányfinanszírozás vádját. Ugyanakkor a volt kormányfő nem utalt arra, hogy itt bizony az NKA-támogatásokkal a valóságban a patrióta erők ágyúit töltötték meg a kommunisták és a liberálisok elleni harc lőszerével. Általánosságban beszélt Hankó Balázs kulturális miniszter támogatáspolitikájáról. Így nem is cáfolta szavait az előzetesben ülő tárcavezető ügyvédje. Ez a blamázs ugyanis megtörtént nyáron, amikor az ukrán aranykonvoj kapcsán meggyanúsított Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) volt főigazgatójának védője Orbán tusnádi beszéde után arról beszélt, a pontatlan vagy hiányos információkat tartalmazó állítás „nehezíti az objektív igazság feltárását, és annak korrekt büntetőjogi megítélését”. (Az exminiszterelnök szerint a rendőrtábornok, jelenleg a Fidesz biztonsági igazgatója „megállította, illetve levezényelte, megcsinálta azt az operatív akciót, amely a Magyarországon keresztül elviselhetetlen mértékűvé duzzadó ukrán feketepénzek, aranyszállítási egyebeket megállította”. Hajdu és védője viszont azt állítja, a TEK pusztán az adóhatóság felkérésére vett részt az akcióban, annak utasításait hajtotta végre, s az egész akciót nem is a tábornok, hanem egyik beosztottja vezényelte le.)
A Hankót és Hajdut elvben védelmező mondatok közötti különbségekről szóló vita elfedte az orbáni megnyilatkozás valódi jelentőségét. Bár a volt miniszterelnök már számos alkalommal kifejtette a „mi és ők” kíméletlen szembeállítására épülő politikáját, talán még soha nem fogalmazta meg ennyire egyértelműen a világlátását. E másfél percben ott az orbánizmus: az elmúlt 16 év vezérfonala, illetve felismerhető az elkövetkező időszak politikai stratégiája is. Ennek lényege, hogy
nincs olyan politikai helyzet, érdek- vagy értékkonfliktus, társadalmi alrendszer, amelyet a volt miniszterelnök ne próbálna meg beszorítani saját egybites (barát vs. ellenség) logikájába.
Ezen logika alapján a büntető törvénykönyv mindig csak a másikra vonatkozik, az ügyészség értelemszerűen az ellenfél katonája, bármilyen korábbi kormányzati tisztviselő ellen eljárást indítani pedig maga az önkény. A minden riválisra kíméletlenül lecsapó digitális tanácsköztársaság narratívája azonban már az első akadályban elbotlik.
Ha tényleg diktatúra épül, s kizárólag politikai okok miatt indítanak eljárásokat fideszes országgyűlési képviselők, korábbi miniszterek ellen, Seszták Miklós ügyében a volt kormánypárt miért álcázza magát kis fekete felhőnek? Ezek szerint a Tisza a világ első szelektív diktatúráját építi, ahol egyes szereplőket jogosan gyanúsít meg a különben több mint két évtizedes Polt-korszakban szocializált ügyészség, másokat meg nem?
Az orbánizmusban persze már a kérdés felvetése is értelmetlen, hiszen a magyar életnek egyetlen igazi kérdése van: „velem vagy ellenem?” Nincs jog, nincs szakmai étosz, nincsenek ágazai érdekek, egyéni karrierutak vagy személyes meggyőződések. Nem létezhet autonóm kultúra, ahol az ideológiai hovatartozás helyett a teljesítmény a mérce, a sokszínűség pedig érték, s a legkülönfélébb hagyományok, nézetek, szellemi áramlatok férhetnek el egymás mellett. Független igazságszolgáltatás kizárt, a fő cél, hogy a jog mindig az ellenfelekre sújtson le. A gazdasági életben pedig a leigázás és a megtörés, ha kell, az állam eszközeivel. A személyes és klánérdekekkel egylényegűnek vélt nemzeti érdek legfontosabb garanciája a felfoghatatlan vagyonkoncentráció. Mindebből pedig logikusan következik, hogy a jog gyurma, a lelkiismeret a gyengeség jele, s mindenki gyalog a sakktáblán – a sakknagymester pedig tologatja a bábukat.
Amennyiben pedig erre már nincs lehetősége, legszívesebben felborítaná a táblát, mert csakis az ő szabályai alapján szeret játszani.
Ha megértjük a logikát, világossá válik a mostani, jogállamiságot segítségül hívó retorika álságossága. Ezt maga Orbán Viktor is érzékeltette, amikor kötcsei beszédében a magyar államról kizárólag saját hatalmi-politikai szempontjai alapján beszélt: „Tehát mi fölépítettünk egy nemzeti rendszert, amelynek a középpontjában a szuverén magyar állam állt. Ennek védvonalai voltak. A hatalmi rendszer az egy védvonalrendszer. Van egy szándékot megtestesítő központi akarat, amelyet védvonalak vesznek körül. Ennek a nemzeti rendszernek az első védvonala az maga az alkotmányos intézményrendszer volt. Ezt a védvonalat szétverték. Az elnök, aki ennek a védvonalnak fontos szereplője volt, elmenekült.”
Azaz az intézmények csak addig számítanak, amíg a nemzeti érdekkel egylényegűnek tekintett saját hatalma érdekeit („szándékot megtestesítő központi akarat”) szolgálják. Amennyiben nem ezt teszik, és mondjuk a köztársasági elnök lemond, akkor ő „elmenekül”, egyes alkotmánybírók pedig „becstelenül átálltak.” Az orbánizmus lényege tehát nem más, mint a hatalom megszerzése és megtartása, bármilyen eszközzel. A Hankó Balázs esetében is emlegetett „keresztény kormány” szókapcsolat – a polgári gondolattal együtt – pusztán egy bármikor lecserélhető politikai termék. Hiszen a kereszténydemokrácia egyik legfontosabb gondolata a szubszidiaritás, azaz, hogy a döntések a lehető legközelebb szülessenek meg azokhoz, akiket érintenek. Kevés elvet tiportak jobban páros lábbal ebben az országban, ahol még a gimnáziumi igazgatókat is a miniszter nevezte ki, a legtöbb hatáskörüktől és bevételüktől megfosztott önkormányzatok pedig kétségbeesett küzdelmet folytattak, folytatnak ma is a túlélésért. A kereszténydemokrata szólamok hamisságára leginkább a már említett hatalmi logika abszolutizálása mutat rá.
A Tízparancsolat maradéktalan betartása a politikában aligha lehetséges, de legalább törekedni kellene rá.
És amikor a keresztény hit legalapvetőbb tanítása ütközik a napi politikai érdekkel, legalább érdemes lenne elgondolkozni a kettő közötti feszültségen. A Hankó Balázzsal kapcsolatban legtöbbett emlegetett felmentés („Sesztákkal szemben ő legalább nem magának, hanem a pártnak lopott!”) valójában beismerő vallomás, illetve a mindenfajta keresztény politika szemérmetlen megtagadása. A „Ne lopj!” parancsolat mindenfajta lábjegyzet nélkül érvényes – a kőtáblákon nem szerepelt felmentés a választókerületi fideszes kampányok megsegítésére.
A Nemzeti Kulturális Alap ügyében a volt kormánypárt még csak azzal sem takarózhat, hogy a választókerületi alapon törvénytelenül pártcélokra fordított közpénzek esete egyszeri volt. Lapunk már 2021-ben jelezte, hogy miután az Orbán-kormány a Norvég Alapból Magyarországnak járó 77 milliárd forintról főúri grandezzával lemondott (mivel a négymilliárdos civil alkassza szétosztásában ellenségesnek minősített civilszervezetek is részt vettek volna), a Miniszterelnökség által biztosított forrásokból szuverenista pénzcsapot nyitott meg Városi Civil Alap (VCA) néven. Szalay-Borbrovniczky Vince helyettes államtitkár felügyelete alatt öt alkalommal összesen majd’ 24 milliárd forintot osztottak ki, „véletlenül” mindig választási évben. 2022-ben a parlamenti voksolás környékén kétszer, a 2024-es önkormányzati és uniós megmérettetésnél egyszer, a 2026-os országgyűlési választás előtti bő egy évben megint kétszer.
A kiírások időzítése, a kiutalt összegek választókerületeket kirajzoló leosztása, a minimális pályázati dokumentáció mind az NKA-hoz hasonló mintázatot mutat. Márpedig ez lényegében illegális pártfinanszírozás: még a NER idején hatályos törvények szerint is hivatali hatalommal való visszaélésnek számít. Persze nem számított, hiszen a közpénzből finanszírozott pártkampány csak egy volt a „hatalmi rendszert” védő számos „védvonal” közül. Az orbánizmus bináris rendszerében ez a hálózat, mivel a saját „katonákat” etette, ab ovo jónak számított – teljesen függetlenül attól, hogy mit mond róla a törvény.
Hatalmas erők dolgoztak azon, hogy az abnormalitást normalitásnak fogadjuk el, a jogállamot pedig diplomás kommunisták trükkjének.
Amikor pedig fordult a kocka, az inga visszalendülését diktatúrának nevezik – miközben éppen csak szabadulunk az országra kényszerített mentális kényszerzubbonytól.
Nyitókép: Orbán Viktor megérkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos kötcsei találkozójára 2026. szeptember 12-én (fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
