Ide nem Meki kellett volna: jól elbántak az egykori Design Terminál épületével
Méltatlan a 20. századi magyar építészet egyik főművéhez, hogy a NER-es bérlő McDonald’s-ként hasznosítja. A volt Design Terminál kulturális funkcióját már rég elvesztette, az újabb átalakulással műemléki értékei és építészeti integritása is súlyosan sérült. Nehéz eldönteni, hogy az épületegyüttes melyik része van méltatlanabb állapotban: a Fröccsterasz bazári rendetlensége vagy az új Meki banális igénytelensége árt-e többet a műemléknek. Érthetetlen, hogy lehetett az átalakításra engedélyt kapni, bár a bérlő április előtti bekötöttségét ismerve nem is annyira.
Ha Meki kell, hát Meki kell. Várunk a Terminál épületében a Deák téren! – hirdeti a tábla az egykori Design Terminál bejárata előtt. Szemben a zöldterületet megint felújítják, sokadszor az átadása óta. Valószínűleg ez Budapest leggyakrabban felújított köztere, de nyilván óriási rajta a terhelés. És persze lehet fogadni, hogy mennyi idő után borítják el megint a bódék, mint ahogy az elmúlt két évtizedben minden egyes felújítás után.
A Meki reklámszövege meglepően lemondó hangulatú. Ha Meki kell, hát Meki kell – nem jó, de ez van, bele kell törődni. Jobb úgyse lesz. És mintha tényleg ez lenne a helyzet az elátkozott Terminállal, amely közel két évtizede előremutató kulturális kezdeményezésként, a magyar dizájn fellegváraként indult, mostanra pedig a mekiségig züllött. Ez már talán az út vége, üzleti szempontból a Meki nyilván jól fog menni, más szempontok pedig itt már rég nincsenek.
Nincs önmagában baj azzal, hogy egy nagyvárosban van egy különleges McDonald’s. Budapesten is van olyan történelmi környezetben működő gyorsétterem, amihez mára hozzánőtt a funkció: a Nyugati pályaudvar egykori éttermében található Meki a város identitásához tartozik, és nem lehet azt mondani, hogy tönkretette volna a műemlék épületrészt, bár az eredeti térszerkezet ott is sérült valamelyest. Vannak a világban építészetileg nagyon értékes épületekben működő Mekik, a leghíresebb talán az art déco luxus-McDonald’s a portói Imperial Café helyén, de Róma külvárosában is van egy Meki, ahol a Via Appia feltárt szakasza látszik az üvegpadló alatt.
Szóval akár örülhetnénk is, hogy Budapest kapott egy második műemlék McDonald’s-ot a Nyugati után, egy kivételes építészeti értékű, bár egészen más stílusú épületben?
Egyáltalán nem.
Az Erzsébet téri egykori autóbuszpályaudvar a modern magyar építészet nagyra tartott főműve. Olyan karakterű és adottságú épület, ami a Mekivé alakítást egyáltalán nem bírta ki.
Nem illik hozzá, egyszerűen ez a helyzet. Még annyira sem illik, mint egy stukkós-díszes régi pályaudvari étteremhez.
Ezt a nem-illeszkedést két dimenzióban is meg lehet fogni. Az egyik egészen konkrét: a Terminál ezen része az egykori buszpályaudvar indulási várócsarnoka, amit eredetileg rendkívül nagyvonalú terekkel alakítottak ki. Az eredeti kialakítás megcsodálható az átadás évében, 1949-ben készült fotósorozaton, amely az UVATERV vállalat archívumából került fel a Fortepanra.
A Sztálin téri MÁVAUT pályaudvar – ez volt az eredeti név – még úgy épült, mint a klasszikus vasúti pályaudvarok: külön érkezési és indulási várócsarnokkal, amelyek két külön épületrészben kaptak helyet. Ezeket az elegáns modern pavilonokat kétszintes, fedett, nyitott terű peronfolyosók kötötték össze, amelyek felső szintjéről lehetett a korabeli autóbuszok tetőcsomagtartójára felpakolni a poggyászokat. A peronfolyosók által közrefogott, védett, zöld udvar révén a tér parkja szinte befolyt az épületbe, ami kivételesen szép megoldása volt annak, hogyan lehet beilleszteni egy közlekedési épületet a környezetébe.
Az érkezési csarnok pavilonját, a peronfolyosókat és udvart továbbra is a Fröccsterasz használja. Ezek az épületrészek borzalmas állapotban vannak, igénytelen és kaotikus módon telezsúfolva bódékkal, épített teraszokkal, a vendéglátás hordalékával, a parktól farostlemezből készült palánkkal leválasztva. A Terminált működtető STU-SZA Kft. a Fröccsterasszal kétségtelenül erős érveket szolgáltat a Meki mellett, mert amit ezzel a résszel műveltek, annál még a gyorsétterem is sokkal jobb. Egy McDonald’s a szomszédos indiai bazárhoz képest valami alapvető rendezettséget azért fenntart.
Most az indulási oldalról lesz szó, mert ebbe került a Meki, és a két pavilon közül ez a jelentősebb. Ahogy az archív fényképen is látszik, a tervező, Nyiri István kétszintes magasságú belső térrel alakította ki, amely hatalmas üvegfalakkal fordult a park felé. A csarnokba két oldalról lehetett belépni: a Deák tér irányából, ahol a beton előtetőt a MÁVAUT felirat díszítette és a hátsó peronfolyosó alól. A pavilonnak szinte az egész földszintje egybefüggő teret alkotott, amit kőburkolatos oszlopsor osztott két hajóra. Oldalt egy ívelt alaprajzú, elegáns vonalvezetésű lépcső vezetett fel a galériára, ahol ugyanezek az oszlopok folytatódtak, mögöttük pedig eredetileg a Deák térre néző, zárt irodák helyezkedtek el. Az egyik iroda eredeti funkciója leolvasható az ajtó fölötti feliratról: menetdíj visszatérítés.
A földszinten kapott helyet a főbejárattól balra az állomásfőnöki iroda, a várócsarnok terében a galéria alatt büfé, a lépcsőház indítása előtt egy térbe állított kávéspult kapott helyet. A peronfolyósóról nyíló oldalbejárat fölötti falat absztrakt-geometrikus kialakítású óra és az épület stílusához egyáltalán nem illő, szocreál domborművek díszítették: Lenin, Rákosi és Sztálin arcképei. Ezeket a tondókat valószínűleg már 1956-ban leverték, helyükre később a buszok célállomásait, menetrendjét mutató táblás kijelző került. A kijelző rácsa és az óra ma is a helyén van az eredeti berendezésből.
A fotókon tökéletesen érvényesül a tágas, levegős, napfényes épület egykori, nagyvonalú eleganciája. Nyiri nemcsak a térformálásban ért fel a nemzetközi modern építészet akkori legjobb alkotásaihoz, hanem az anyaghasználatban is magas minőségre, változatosságra törekedett: a két várócsarnok fehér kőburkolata és barna márványlapokkal burkolt oszlopai, a tardosi vörös padló, a lépcsőház fényáteresztó üvegtéglából készült oldalfala, a külső homlokzatokat humanizáló terméskő betétek mind olyan igényességről tanúskodnak, ami a háború után négy évvel még romokban heverő Budapesten egészen szokatlan lehetett, és a pusztítás előtt világvárosi nívóhoz való visszatérés szándékát fejezte ki.
A Sztálin téri autóbuszpályaudvar a magyar építészettörténet fordulópontján született: közvetlenül azelőtt, hogy a diktatúra bevezetését követően az építészetben is egyeduralkodóvá vált a sztálinizmus. Egyik napról a másikra tilos lett modern stílusban tervezni, megtörtént a szakítás a polgári építészeti hagyományokkal és a nyugati ízléssel, Magyarország kelet, a Szovjetunió felé fordult. A buszpályaudvar a nemzetközi modern építészet utolsó, kivételes alkotása volt e szocreál fordulat előtt, mindent magába sűrített, amivel a berendezkedő Rákosi-rendszer végleg szakítani akart.
Nem véletlen, hogy ennek a különleges történelmi pillanatban született,
egy egész nemzedék erőszakkal elfojtott nyugatos vágyait kifejező épületnek mindig is kultusza volt.
Tervezője, Nyiri István nem érte meg a szocreál bukását, 1955-ben meglehetősen korán elhunyt, de az alig negyedszázados épületet már 1977-ben műemlékké nyilvánították. Ez volt az egyik első modern épület, ami védettséget kapott. Az is a korán felismert értékből fakadt, hogy utólagos átalakításokkal nem tették tönkre, és amikor 2001-ben elveszítette az eredeti funkcióját, magától értetődő módon a kulturális hasznosításban gondolkodtak. 2006-tól kezdve egy értékőrző, műemlékhez méltó felújítással történt meg a szükséges átalakítás; az akkori tervezők, Golda János és Madzin Attila nagyon óvatosan nyúltak hozzá a házhoz, csak a galérián lévő irodákat nyitották össze, hogy egy nagyobb előadótermet létrehozzanak, az eredeti térszerkezetet, anyagokat igyekeztek maradéktalanul megőrizni.
Akkor úgy tünhetett, a Design Terminál jó történet lesz. Hogy megtalálta egymást az épület és a funkció, hiszen mi lehetne annál menőbb, mint hogy a hazai dizájn és kortárs iparművészet olyan épületben kap bemutatóhelyet, amely maga is egy dizájnikon. És mi lehetne jobb funkció az épületnek annál, mint ami megőrzi a nyitottságát, nem igényel durva átalakításokat, és a műemlékhez méltó hasznosítást jelent. Amikor a Design Terminál 2011-ben, egy érthetetlenül elhúzódó felújítás után végre megnyílt, valószínűleg senki nem gondolta volna, hogy csak átmeneti kegyelmi állapotról van szó, és az út végén a Meki meg az épület szétverése áll.
Tulajdonképpen máig nem lett feltárva, hogy a nagy reményekkel induló Design Terminál miért szűnt meg alig pár évvel később, és milyen körülmények között lett az épületből kiszorítva. De a jelek azért elég egyértelműek: a NER rátette a kezét a túl jó helyen lévő ingatlanra.
2014. május 30-án a Bors riportban számolt be a Terminál étterem megnyitásáról. Az eseményen Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya és férje, Tiborcz István is megjelent az akkori NER-celebek között. A Bors újságírója odament a kormányfő lányához, és megkérdezte, igaz-e a pletyka, hogy köze van a frissen megnyílt étteremhez. Orbán Ráhel azt mondta, csak érdeklődő magánemberként jelent meg az eseményen, mivel egy másik étteremcsoportnak, Zsidaiéknak dolgozik, de kíváncsi arra, mit tud a konkurencia – akiknek sok szerencsét kíván.
Az oknyomozó sajtó kétkedve fogadta a magyarázatot, és a HVG hamarosan részletesen feltárta, hogy az éttermet megnyitó Pakor-Gasztronómia Kft. valójában sok szálon kötődik Tiborcz Istvánhoz. Két évvel később aztán még egyértelműbbé vált a helyzet: 2016-ban a NER kedvenc biztonsági cége, a Valton tulajdonosa, Varga Lajos saját vendéglátós cége, a STU-SZA Kft. vette át az étterem üzemeltetését.
A vendéglátás kezdetben társbérletként indult, a Design Terminál megtarthatta az emeleti irodákat, csak éppen a legfontosabb részét, a földszinti bemutatótermet foglalta el az étterem. Nyilvánvaló volt, hogy ez az állapot csak átmeneti lehet, hiszen pont a csarnok volt az intézmény lényege, enélkül többé nem lehetett kiállításokat, iparművészeti vásárokat szervezni. A Design Terminál maradéka útban volt, ahogy a Magyar Nemzet fogalmazott, és 2016 elején az intézmény meg is szűnt egy állami „bürokrciacsökkentő” intézkedéscsomag részeként (miközben a valóságban Csák János tulajdonában, magántulajdonú nonprofit szervezetként továbbra is fennmaradt). Akkoriban egyébként a Böszörményi Nagy Gergely vezette intézmény azt nyilatkozta a lapnak, hogy a kiköltözés előkészítését már 2015-ben megkezdték, annak nincs köze a szervezeti átalakuláshoz, hanem az intézmény saját döntése volt. Ez annyiban bizonyára igaz, hogy valóban ellehetetlenült a működésük az Erzsébet téren.
2016-ra tehát a kulturális máz teljesen lefoszlott, és
maradt egy állami tulajdonú épületben működő, valtonos üzemeltetésű étterem meg az érkezési oldal egykori pavilonjában kialakított szórakozóhely, a Fröccsterasz.
A Terminál étterem azonban még mindig magas színvonalat célzott meg, neves séfekkel működött, a buszpályaudvar belső teréhez alkalmazkodó berendezést kapott. A tágas földszinti térbe bekerült ugyan két nagy pult, de az egysége megmaradt, műemléki értékei nem sérültek. (Ezt az állapotot örökítették meg a welovebudapest lelkendező cikkét illusztráló fotók.)
A lefelé tartó útnak azonban ez is csak egy állomása volt.
A luxusétterem nem mehetett olyan jól, mint a szomszédos szórakozóhely, ezért 2017 őszén bezárták, és a helyét bekebelezte a kibővített Fröccsterasz. Ha nem tévedünk nagyot, addigra Orbán Ráhel is elveszthette az érdeklődését a „konkurencia” iránt, talán jobban lekötötték a figyelmét saját tulajdonú luxus vendéglátóhelyei, mindenesetre nagyjából ettől a ponttól kezdve a STU-SZA Erzsébet téri működésében semmilyen minőségi igény vagy szempont nem jelenik meg többé, kizárólag a bevételtermelés maximálásának szándéka látszik. A műemlék buszpályaudvar zsibvásári itatóvá alakult.
2023-ban a Válasz Online vette észre, hogy egy Mészáros Lőrinc ügyvédi csapata által kezelt magántőkealaphoz került a Fidesz és az állam gigarendezvényeit biztosító Valton-Sec Zrt. meghatározó többsége, az eddigi főtulajdonos Varga Lajosnak alig maradt néhány részvénye a cégcsoportban, sőt az eddig a portfóliójába tartozó luxusjármű-bérbeadó, ingatlan- és vendéglátóipari érdekeltségeket ugyancsak átadta. Az érintett cégek között volt az Erzsébet téri komplexumot üzemeltető STU-SZA is.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) tavaly pályázatot írt ki a Terminál 2184 négyzetméteres részének hasznosítására. Az épület ugyanis mindvégig állami tulajdonban maradt a közfunkció elvesztése és az elszabadult magánhasznosítás ellenére. A havi 15 milliós, nem túl drága bérleti díj ellenére mindössze egyetlen cég tett ajánlato: több mint egy évtizede birtokon belül lévő STU-SZA Kft. Az MNV kérdésünkre azt a tájékoztatást adta, hogy 2025. június 23-án kötötték meg a határozatlan időre szóló bérleti szerződést a vállalkozással. Az MNV a jelek szerint tisztában volt azzal, hogy a cég a Terminál épületét gyorsétteremmé fogja alakítani, mert így fogalmaztak arra a kérdésünkre, összhangban van-e ez a hasznosítás a vagyonkezelő szándékaival:
„Figyelemmel arra, hogy a Bérleti szerződés vagyonhasznosítási pályázat eredményeként került megkötésre, Bérlő a Pályázati ajánlatban vállalt beruházások körében járt el a megvalósítás során. A STU-SZA Kft. az épületrészt egyebekben – a konyha kivételével – albérletbe adta a Progress Étteremhálózat Kft. részére.”
Ez utóbbi a magyarországi McDonald’s hálózat üzemeltetője, amely Scheer Sándor, a Garancsi István-féle Market-csoport társbefektetőjének tulajdona.
Bő tíz év alatt az egykori kulturális színtér átlényegült NER-Mekivé.
Az újabb funkcióváltást azonban már az épület sem úszta meg.
Amikor azt mondtuk, a nem-illeszkedést két dimenzióban is meg lehet fogni, akkor az egyik nyilván a gyorséttermi funkció banális igénytelensége, ami bántó ellentétben áll az épület eredeti kialakításának kivételesen magas minőségével. A luxusétterem sem volt ideális a maga privatizált tereivel, de mégis megpróbált azon a nívón maradni, amit a környezet megkövetelt – a Meki esetében erről szó sincs. Nem érdemes különösebben elemezgetni a belsőépítészeti megoldásokat, de ez nem a portói Imperial McDonald’s étterme. Lehetne akár egy autópályapihenő Mekije is a maga hétköznapi jellegtelenségével.
De ez még a kisebb baj. Nyiri István nagyszerű modern remekműve ugyanis
olyan súlyosan károsodott az átalakítás során, hogy valószínűleg nem lehet többé helyreállítani.
Néhány dolog megmaradt: a lépcsőház, a tardosi padló, az óra a csarnok hátfalának egy darabjával, az oszlopok. Igaz, az utóbbiak már elsüllyednek az új álmennyezetekben. Viszont nagyrészt tönkrement a várócsarnok térszerkezete, vagyis az, ami az épületet olyan különlegessé és nagyvonalúvá tette. Az egybefüggő földszinti tér galéria alatti részét teljesen elfalazták, mivel ide suvasztották be a konyhát – a várócsarnok ezáltal lefeleződött. A galérián viszont a közfalakat kibontva egy nagyobb emeleti vendégteret hoztak létre, ami itt sosem létezett, ezáltal az eredeti egyensúly teljesen felborult.
Ezt az átalakítást sokkal jobban megtervezni egyébként nem nagyon lehetett volna: az épület eleve alkalmatlan a beleerőszakolt funkcióra. Különösen szomorú, hogy egy olyan ikonikus modern műemléket tettek tönkre, amely egészen a közelmúltig hitelesen őrizte az eredeti állapotát, és korábban csak jó ízléssel, minimális mértékben alakították át.
Az Erzsébet téri buszpályaudvar 1977 óta műemlék volt, ebből következik, hogy az értékromboló átalakításhoz nyilván megkapta a bérlő a szükséges hatósági engedélyeket. Az április előtti viszonyokat ismerve ezen persze nem nagyon csodálkozhatunk.
Nyitókép: Zsuppán András / Válasz Online
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
