„Az Alföld nagy részén fel kell hagyni a szántóföldi növénytermesztéssel” – tabudöntő kutatás készült
Összesen csaknem egymillió hektárnyi szántóföldön kellene megváltoztatni a művelési ágat vagy a módot az Alföldön egy friss kutatás szerint. Ilyen kiterjedésű tájhasználatváltás már érdemben javíthatná a vízháztartását és mérsékelhetné az immár sorozatossá és katasztrofálissá váló aszálykárokat. Az elképzelés elsőre meredeknek hangzik, pedig a kíméletlen valóság az, hogy szinte a teljes területen már most is csak támogatások tartják így-úgy lélegeztetőgépen a jelenlegi formájában folytatott agrártevékenységet. Az egyre sürgetőbb tájhasználatváltáshoz egyvalami égetően hiányzik: az azt pontosan megalapozó analízis. Jelenleg néhány éhbéren működő tudományos műhely foglalkozik a témával, holott egyetlen tűzijáték árából csodákat lehetne tenni ebben a kutatói világban.
Furulyázik a kukorica – így mondják „népiül”, amikor a növény levelei felpöndörödnek a hőség és a vízhiány miatt. Ha reggelre újra kisimulnak, akkor általában csak átmeneti volt a nappali hőstressz. Ha egész nap, sőt már reggel is látszik a levélsodródás, akkor nem nagyon van remény. Akkor már az egész termés mennyisége és minősége veszélybe került.
A furulyázó kukorica már a kora nyarak visszatérő vendége az Alföldön. És még csak nem is a legrosszabb vendége. – A nagy 2022-es aszálynál a saját szememmel láttam, hogy sok helyen nem is lábon állt a kukorica. Virágzás helyett szabályosan eldőlt – mesélte Jakab Gusztáv biológus a tavalyi dél-alföldi riportsorozatunkban, ahol sok-sok furulyázó kukoricát, haldokló napraforgót, sorvadófélben levő erdőt, kopogósra száradt halastavat láttunk és fotóztunk.
E riportutakat azért idéztük fel, hogy élményszerűbbé tegyük, amire egy kutatócsoport nemrég tudományos igénnyel hívta fel a figyelmet: hogy az alföldi gazdálkodással nagyon nagy baj van. Pinke Zsolt, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének kutatója és társai a Geography and Sustainability című folyóiratban közölt tanulmányukban rögzítik, hogy a másfél évszázada szisztematikusan lecsapolt, víztelenített Alföldön jelentősen növelte az aszálykárokat a tájhasználat, mindenekelőtt a rossz helyen zajló intenzív szántóföldi művelés. Emiatt a termelés egyre kevésbé jövedelmező. Sőt: egyenesen károkat okoz egyéni gazdálkodói és nemzetgazdasági szinten is.
Az összesen tizenöt kutató közreműködésével készült tanulmány messze nem csak problémagyűjtemény; kijelöli az egyik legfontosabb alkalmazkodási módszert is: a tájhasználatváltást. Más szóval a klímaadaptív földhasználati rendszert.
A szerzők három vízgazdálkodási forgatókönyvet hasonlítottak össze egy, a Tisza mentén található mintaterületen. Megnézték, mi történik,
- ha minden marad a jelenlegi állapotban (a belvizek gyors elvezetése csatornákon keresztül),
- ha passzív vízvisszatartással élünk (vagyis megszüntetjük a belvízelvezetést)
- és ha aktív vízpótlást alkalmazunk (belvíz-visszatartás mellett a Tisza árvizeinek irányított kivezetése).
Ezután modellezték a talajvíz változását, a kukorica terméshozamát, valamint egy természetes tölgyerdő vízellátását.
Talán nem annyira meglepő tanulság, hogy a vízvisszatartás jelentősen növeli a talajvízkészletet, de az már igen, hogy Pinke Zsolték szerint ennek hatásterülete ártéri, tehát nagy részben agyagos talajon közel kétszer akkora, mint maga a vízzel borított felszín. Ez az úgynevezett „wetland edge effect”, vagyis a vizes élőhely peremhatása: annak szomszédságában fekvő átmeneti zónákban a mezőgazdasági terméshozam is jobb, akár 20–28 százalékkal növekedhet, és a természetes erdők túlélésére is nagyobb az esély, hiszen a rendkívüli aszályok a gyökérzóna alá nyomták a felszín alatti víz szintjét.
Vagyis nagyon megéri nemcsak a passzív vízvisszatartás, hanem az aktív -pótlás is.
Már csak az a kérdés, hogyan csináljuk. A kutatók sok szempontból tabudöntő, kendőzetlen válasza, hogy összesen csaknem egymillió hektárnyi földet kellene kivonni mezőgazdasági művelés alól, és helyreállítani rajtuk az egykori vizes élőhelyeket.
Ilyen kiterjedésű tájhasználatváltás már érdemben javíthatná az Alföld vízháztartását és mérsékelhetné az aszálykárokat.
Összevetésként: ma a KSH-adatai szerint valamivel több mint 4 millió hektár a hazai mezőgazdaságilag művelt terület össznagysága. Vagyis az ország teljes területének majdnem fele.
De hogy jön ki az egymillió hektár? Még mielőtt bárki a szívéhez kap, rögzíteni kell, hogy a kutatók eleve csak a gyenge és közepes termőhelyi adottságú területeket vonták be a vizsgálatba. „Nem a kiváló termőterületekről beszélünk. Az általunk körberajzolt térségekben a szántóföldi gazdálkodás a mai, hagyományosnak mondott iparszerű formájában egy krajcár hasznot sem termel a gazdálkodók túlnyomó többsége számára” – mondja a Válasz Online-nak Pinke Zsolt.
Az alábbi térképen a kutatók a vízvisszatartás alföldi célterületeit mutatják meg a Mezőföld és a Dráva-sík nélkül. Minden, ami a kék különböző árnyalataival látható, alkalmas lehet erre a célra. Pinke Zsolt nemrég ebben az előadásban ismertette a térkép tartalmát és a kutatás részleteit.
Körülbelül félmillió hektár jön a Natura 2000-es és jelentős természeti értékkel bíró mélyfekvésű területekből: egykori árterek, belvízjárta mélyedések, lefűződött folyómedrek, melyek egy kisebbik része szántóföld. A másik nagyjából félmillió hektár nem élvez természeti védettséget, túlnyomó többsége intenzív művelés alá esik, holott gyenge vagy közepes termőképességűek, könnyen belvizesednek. Ezek mind olyan tájrészek, amelyek természetes vízvisszatartó funkcióját részben helyre kellene állítani a kutatók szerint. Hiszen
kiemelten alkalmasak lennének arra, hogy a folyók árvizeit irányítottan kivezessék oda, illetve hogy a belvizeket ne vezessék el onnan automatikusan.
„Az ezeken a területeken működtetett szántókat jó esetben az uniós és az állami támogatások tartják életben, de sok esetről hallok, ahol már ezek a támogatások sem elegendőek a lukak befoltozására. Tehát a jelenlegi gazdálkodás okoz hatalmas nettó kárt a gazdálkodónak és a nemzetgazdaságnak egyaránt” – mondja Pinke Zsolt. Szerinte félreértés, hogy a vízjárta területeken ne lehetne gazdálkodni. A vízborítás az egykori árterek jelentős részén rövid időszakot – néhány hetet vagy egy hónapot – tett ki, és ezek alacsonyan fekvő, gyenge vagy közepes termőhelyi adottságú területek mindig is az alföldi legelőgazdálkodás színterei voltak. Nem véletlen, hogy a vízjárta területek magasabb biomassza- vagy másképpen fű- és takarmányhozamai komparatív előnyt jelentettek az állattenyésztés számára.
Itt érdemes történeti kitérőt tenni és megválaszolni, hogy miért lett ennyire uralkodó a hat legnagyobb területen termelt szántóföldi növény, vagyis a búza, a kukorica, az árpa, a rozs, a repce és a napraforgó Magyarországon. Ugyanis nem a piaci igények alakították így. „Az 1930-as évek elején a statisztikai hivatal agrárstatisztikusai írtak arról, hogy a magyar agrárium »elkényeztetett gyermek« volt az Osztrák–Magyar Monarchián belül. Mindig is iszonyatos mértékű állami támogatásra szorult” – fejtegeti a Talajtani Intézetének kutatója, aki történettudományból is doktorált. De akkor miért volt jó ez a rengeteg szántó az országnak? Egy szempontból biztosan: évről évre nagyon komoly támaszt nyújtott a magyar pénzügyi kormányzat számára, hogy itt forintért, a magyar munkaerő- és inputköltségek befektetéséért cserébe a világpiacon értékesíthető devizaalapra tettek szert. Más szavakkal: a magyar mezőgazdaság exporttermékei az első számú devizabevételi forrást jelentették. Így volt ez Trianon után is és a kommunista időkben is.
Mára viszont eljutottunk arra szinte, hogy az agrárium kibocsátása alig látható, 3 százalék körüli a GDP-n belül, az agrárnépesség pedig olyan mértékben megfogyatkozott és elöregedett, hogy az érdekérvényesítő képességét is jórészt elvesztette. „És akkor erre a helyzetre szakadt rá a klímaváltozás, amely minden bajt láthatóvá tesz és fel is nagyít, és amely lépéskényszerbe hozta az agráriumot” – zárja a kört Pinke Zsolt.
A kutatók ugyanakkor nem „agráriumellenesek”; nem a mezőgazdaság felszámolását javasolják, hanem a tájhasználat átalakítását,
amellyel akár még a jó helyszínre pozicionált szántóföldi növénytermesztés is jól járhat. A fentebb vázolt vízvisszatartás ugyanis különösen azokat a síkvidéki „teraszokat” segíthetné, amelyek egy-két méterrel emelkednek a mélyebben fekvő vizes élőhelyek szintje fölé. Ezeken a területeken a számítások szerint a kukoricatermés 20-28 százalékkal is nőhetne a megnövekedett talajvízszint miatt.
Ha már nagy léptékű változtatásokról beszélünk, van még két térség, ahol lenne tennivaló a vízvisszatartás egymillió hektárján túl is. További félmillió hektár tájhasználatváltásra javasolt terület van a két homokháti térségben, a Duna-Tisza-közén és a Nyírségben. Pinke Zsolt szerint e kettő mezőgazdasági művelés szempontjából „kuka”. Ezek az egykori árterekhez, lefűződött folyómedrekhez képest magasabban fekvő részek vízvisszatartásra nem alkalmazhatók, de a szántóföldi kultúrák erőltetése itt is szinte csak károkat okoz már a klímaváltozás következtében.
„Az biztos, hogy az Alföld nagy részén fel kell hagyni a szántóföldi növénytermesztéssel. Historikus adatok alapján ugyan tudjuk, hogy az aszályos periódusok nem tartottak örökké, de
a minimum nyolc-tíz éven át tartó úgynevezett megaaszályok képesek oly mértékben kiszárítani régiókat, hogy az ott élő növényzet és a talajok jelentős része degradálódik. Még a vakond is megsül benne.
Ez pedig borítja a párolgás-csapadék regionális dinamikus egyensúlyát, és nagyon szép sivatagos környezetet hoz létre. Olyan helyeken is, ahol addig »normális« vegetáció volt” – mondja Pinke Zsolt.
Másfélmillió hektárnyi tájhasználatváltás Magyarországon akkor is meredek célnak tűnik, ha ezen a hőkupolás vagy néha csak „hősátras” nyáron a bőrünkön érezzük a Kárpát-medencére nehezedő klímanyomást. Tisztában vannak a javaslatuk súlyával? – tesszük fel a kérdést Pinke Zsoltnak. „Pontosan tudjuk, hogy olyan strukturális átalakításba kell fognunk, amely emberi és anyagi oldalról is iszonyatos előforrásokat vesz majd igénybe. És hatalmas befektetést igényel. Egy nagy táj teljes sorsát akarjuk megváltoztatni. Amikor táji szintű vízvisszatartásról beszélünk, akkor az azt jelenti, hogy sok százezer hektáron kell megállnia víznek, sok százezer hektáron megváltozik a földhasználat. Ez az egész Alföld sorsát megváltoztatja. Ha nem mérjük fel előre, hogy ez ilyen nagyságrendű beavatkozás, akkor eleve kudarcra vagyunk ítélve” – mondja.
Szerinte a megvalósítás kulcsa a térben és időben releváns tudás, míg a mezőgazdasági támogatás vagy a jogi környezet alakítása technikai kérdések. „Nálunk szerencsésebb múltú országokban ennél sokkal kisebb nagyságrendű ügyeket évtizedes nyilvánosan zajló kutatási és tervezési folyamat előz meg. A társadalom megbeszéli magával, hogy mi legyen, és utána azt csinálják meg. Most itt nálunk nagy lendülettel vág bele a társadalom, a helyi közösségek a vízvisszatartásba, a kormányzat az ügy élére áll, és a vízügyi államtitkárság gesztusként a témával foglalkozó kutatócsoportokkal is felveszi a kapcsolatot. Ez így szépen is hangzik. Azonban ha csak az eddig felhalmozott tudásra építünk, akkor látnunk kell, hogy a Magyarországon vízvisszatartással foglalkozó négy darab műhely relatíve kis költségvetéssel minimális humán erőforrás mellett hozták össze a néha látványos eredményeiket. A kutatócsoportomban hozzávetőleg nyolc szakterület jeles szakemberei dolgoznak, és együtt gondolkozunk agrárközgazdászokkal is, és világosan látjuk, hogy például a vízvisszatartás agrár-közgazdasági kérdései teljesen feltáratlanok” – folytatja a szakember.
Kulcsfontosságú ezért, hogy a mainál lényegesen mélyebb, területileg differenciált, a környezeti és gazdasági-társadalmi feltételeket részleteiben feltáró kutatások sokaságára van szükség. Mindez annak érdekében, hogy a táji szintű vízvisszatartás ne ködszurkálás legyen, és ne is csússzon félre. „Ezek a kutatások tényleges társadalmi-gazdasági igényt szolgálnak, emellett jelentős innovációs irányt jelentenek. Ez az egész egy »udvari vacsora« árából vagy egy augusztus 20-i tűzijáték költségvetéséből finanszírozható” – teszi hozzá.
És hogy mi lehet a kiút a gazdálkodásban a „leváltott” szántók helyén? A már tárgyalt legelőgazdálkodáson túl is vannak lehetőségek. Mint ahogy a szintén Pinke Zsolték által jegyzett 2024-es tanulmány nyomán megírtuk, Magyarország adottságai táji szintű hidrológiai restauráció révén még az aszályos körülményekkel együtt is kiválóak az ökológiailag tiszta bioélelmiszerek – zöldségek és gyümölcsök – előállításához. Ebben hazánk egyelőre az Európai Unió sereghajtói között van.
„A gyümölcs- és zöldégtermesztés jövedelemtermelő képessége sokszorosa a nagyüzemi szántóknak, ebből fakadóan ugyanazt az értéket sokkal kisebb területen lehet előállítani” – teszi hozzá a kutató. Ezeket a kultúrnövényeket öntözni is jobban megéri. Persze csak korszerű és víztakarékos technológiával. 2024-es adatok szerint 131 ezer hektár mezőgazdasági területet öntöznek Magyarországon, és reálisan öntözhető lenne összesen – vízkészlettől függően – 4-500 ezer hektár. „A szűkös vízkapacitás ellenére településnyi vizeket öntöznek el esőztető berendezésekből pár óra alatt, ami hőségben nemcsak szétégeti a növényeket és kilúgozza a talajt, de óriási vízkészlet-pazarlást is jelent. A csepegtető öntözés több százszor hatékonyabb módon juttatja el a növényekhez a szükséges vízmennyiséget, de azt is a magasabb hozzáadott értékű növényeknél érdemes alkalmazni” – fogalmaz Pinke Zsolt.
×××
Ez az enyém. A nagy világ helyett
E tér lesz otthonom. Birok vele,
Megvédem azt a kártevő vadaktól,
És kényszerítem nékem termeni.
Madách Imre Az ember tragédiája harmadik színe kezdődik ezekkel a sorokkal. Az író Ádám szájába adja a termékeny föld igába hajtásáról szóló gondolatokat. A fent ismertetett kutatás azt üzeni, hogy ezt a kényszert nagy területen kell feladni és hagyni, hogy az Alföld egy része természetes élőhelyként regenerálódjon. Ez az ember érdeke is.
Nyitókép: illusztráció (forrás: Pascal Preti / Connect Images / Connect Images via AFP)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
