Új esély hadművelet – mégis rajthoz állhat Le Pen és ennek alvezére aligha örül
Az előzetes várakozással szemben Marine Le Pen mégis indulhat a jövő évi francia elnökválasztáson, miután a másodfokú bíróság ezt lehetővé tette. Bár Le Pen jogerősen bűnös egy pártfinanszírozási ügyben, indulhat közhivatalért, de lehet, hogy a választási kampány főszereplője a politikus bokája lesz: azon kellene ugyanis a nyomkövetőt viselnie. A kijelölt utód, Jordan Bardella csalódott lehet: az elmúlt egy évben már elkezdte magát építeni, Giorgia Meloni mintájára, a hagyományosan oroszbarát Le Pennel szembehelyezkedve bírálta Putyint, gesztusokat tett a nagytőkének, és még az EU-t sem rombolná le. A francia elnökválasztási kampány legnagyobb kérdése, hogy mire elég a néppártosodás.
Marine Le Pen irodájának fő helyén, a kandalló feletti párkányon kedvenc macskájának kinagyított képe látható. Köztudott, hogy a politikus rajong a nyávogó négylábúakért, még egy tenyésztői tanfolyamot is elvégzett. A legenda szerint a macskáknak kilenc életük van, s mintha Le Pen politikai értelemben kedvenceihez hasonlóan újjászületett volna. Úgy tűnt ugyanis, hogy egy pártfinanszírozási ügyben hozott tavalyi bírósági ítélet miatt nem indulhat el negyedjére is a jövő tavasszal esedékes elnökválasztáson, ám egy tegnapi bírósági döntés nyomán a Nemzeti Tömörülés (RN) politikusa mégis rajthoz állhat.
A francia fellebviteli bíróság tegnap jogerősen is kimondta, hogy Le Pen bűnös, amiért pártja európai parlamenti képviselőinek asszisztensei 2004 és 2016 között nem a brüsszeli intézményben, hanem a Nemzeti Tömörülésnek dolgoztak. Márpedig ez a szabályok szerint illegális pártfinanszírozásnak számít. Az elsőfokú ítélet bűnösnek mondta ki Le Pent, s öt évre eltiltotta attól, hogy közhivatalt viseljen. Azaz véget vetett volna az elnöki álmoknak, az RN színeiben a párt elnöke, a 31 éves Jordan Bardella indult volna.
A várakozásokkal ellentétben a fellebviteli bíróság végül nem ütötte el Le Pent az elnökség lehetőségétől: tizenöt hónapra mérsékelte ezt a büntetést (amelyet a tavalyi elsőfokú ítélettől számítva kitöltöttnek vettek). További 30 hónapra pedig felfüggesztettet kapott, ami újabb bűncselekmény elkövetése esetén „élesedik.” Marine Le Pen három év börtönbüntetést is kapott, ebből két évet felfüggesztve. Egy év háziőrizet várhat rá (csak bírói engedéllyel hagyhatná el otthonát), és elektronikus nyomkövetőt kell hordania. (Korábban Le Pen azt mondta, nyomkövetővel nem fog kampányolni.) A TF1 televíziónak adott tegnap esti interjújában azonban magabiztosan állította, hogy ez a helyzet nem áll majd elő: felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, így a büntetés ezen része egyelőre nem hajtható végre. A bíróság ígérete alapján gyorsan döntenek majd, ami persze a lassúsága miatt sokat kritizált francia igazságszolgáltatási rendszerben relatív fogalom. Azt jelenti, a büntetés-végrehajtásért felelős bíró hat hónapon belül meghallgatja Le Pen ügyvédeit és az ügyészt, majd meghozza döntését.
A politikus számára optimális esetben decemberben megszabadul az egész történettől és egy percig sem kell a megalázó nyomjelzőt viselnie.
Amennyiben mégsem, akkor az elnökválasztási kampány egyik főszereplője Le Pen bokája lesz: ott kell ugyanis viselnie a büntetés-végrehajtási eszközt. Ilyen ügy nem volt még Franciaországban. Jacques Chirac-ot és Nicolas Sarkozyt ugyan elítélték, de már elnöki mandátumaik után. Előbbi párizsi polgármesterségének idején fenntartott fiktív állások miatt (pártja embereit a városházán fizetette ki) kapott felfüggesztett börtönt, míg utóbbinak rövid időre be is kelett vonulnia a hűvösre, szintén pártfinanszírozási ügyben.
A politkai keretezés már tegnap este elindult és egyelőre lehetetlen megmondani, melyik értelmezést hiszik el inkább a franciák. Marine Le Pen interjújában a rendszer által célkeresztbe állított áldozatnak állította be magát, akit a megpróbáltatások csak még jobban megerősítenek elszántságában. Azt is jelezte, amennyiben győz az elnökválasztáson, a potenciális politikai örökösének tartott Jordan Bardellát nevezi ki miniszterelnöknek. Le Pen ellenfelei persze igyekeznek kihasználni a helyzetet. Baloldalon máris „bűnözőnek” titulálták, jobboldali riválisai jóval óvatosabbak voltak. Édouard Philippe Le Havre-i polgármester, Macron volt miniszterelnöke arról beszélt: Le Pen magyarázattal tartozik a franciákat, miért indul, ha korábban fáradhatatlanul ostorozta a politikusi visszaéléseket. Emmanuel Macron szíriai látogatásán jelezte, bírósági döntéseket nem kommentál – a posztért két elnöki ciklusa után az alkotmány értelmében már nem indulhat, ez is magyarázza a tőle szokatlan visszafogottságot.
Macron azonban így is a választási kampány főszereplője lesz. Elnöksége nagyban felelős azért, hogy Le Pen a népszerűségi listák élén áll, s
a francia közvélemény szemében egykor szélsőjobboldali politikus ma már elfogadható választásnak látszik.
Szívesen ostorozott ellenfelének közéleti távozása ugyanakkor paradox módon meg is nehezíti Le Pen dolgát, amennyiben már ő francia politikai élet veteránja, s várható vetélytársai (a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon kivételével) hozzá képest politikai újoncok. Mint említettük, az RN politikusa negyedik elnökválasztási kampányára készül, s 1974 óta az elmúlt fél évszázadban mindig volt Le Pen név a szavazólapon: 2007-ig az apa, Jean-Marie, azóta pedig lánya viszi a zászlót. (Az egyetlen kivétel az 1981-es választás, akkor az idősebb Le Pen nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges ajánlásokat.) A sokáig lenézett, kigúnyolt Marine figyelemreméltó politikai érzékkel és szívós munkával alakította át a korábbi szélsőjobboldali alakulatot „sem nem jobb, sem nem bal” néppárttá. Stratégiáját olyan követezetesen képviselte, hogy a holokausztot relativizáló apját 2015-ben megfosztotta tiszteletbeli elnöki tisztétől és kizáratta a pártból. Le Pen mára az egyik legtapasztaltabb francia politikus, megszámlálhatatlan helyi és országos kampánnyal a háta mögött, bárki számára veszélyes ellenfél.
A stratégiai irányváltás persze még nem kecsegtetne a végső siker reményével, ha a franciák az egymást váltó jobb- és baloldali kormányok politikáját nem érzékelték volna zsákutcának – vagy ha a politikai megosztottságon felülemelkedést hirdető Emmanuel Macron centrista forradalma sikert ér el. Kevesebb mint egy évvel az elnökválasztás előtt ebben a témában már eredményt lehet hirdeteni. Az egyik vezető francia agytröszt, az Alapítvány a Politikai Innovációért (Fondation pour l’Innovation en Politique – Fondapol) június elején megjelent társadalmi mélyfúrása szerint a megkérdezettek 78 százaléka elégedetlen Macronnal és szavazóinak 42 százaléka már azt is megbánta, hogy rá voksolt. A franciák 53 százaléka úgy érzékeli, életkörülményei romlottak az elmúlt években, 39 százalék pedig stagnálásról számolt be: azaz a megkérdezettek 92 százaléka nem tapasztalt javulást Macron évei alatt. Ráadásul a megkérdezettek elsöprő többsége, 78 százaléka fenyegetve érzi megszokott életvitelét – s ez az érzés a 18-24 éveseknél éppolyan erőteljesen megjelenik, mint a nyugdíjasoknál. A két legfontosabb kérdés a problématérképen a vásárlóerő (tágabb értelemben a megélhetés), illetve a bevándorlás-integráció problémahalmaza.
Két téma, amelyről Le Pen hosszú évek óta hangsúlyosan beszél, miközben a kormányzás kényszerű kompromisszumai soha nem nyomasztották.
Franciaországban általános a politikai elittel kapcsolatos kiábrándultság, ami megintcsak a kormányzati felelősséget nem viselő RN és Le Pen malmára hajtja a vizet. A franciák 64 százaléka nem bízik abban, hogy a politikai osztály képes megoldást találni az ország problémáira. Ilyen körülmények között nem csoda, ha az elnökválasztás első fordulójában Le Pen 33 százalékkal az első helyen végezne (Bardella még nála is jobban szerepelne, 37 százalékot kapna.) Amennyiben a centrista-jobboldali tábor szavazói több induló között forgácsolódnak szét, s a második fordulóban Le Pen Jean-Luc Mélenchonnal kerülne szembe, nagy arányban, 41-17 arányban győzedelmeskedne – igaz, történelmi magasságokba emelkedne az érvénytelen voksok száma. Jelenlegi állás szerint már említett Édouard Philippe-pel szemben a második fordulóban alulmaradna Le Pen, de a meccs alighanem jóval szorosabb lenne, mint bármikor korábban.
Franciaországban tehát a bizonytalanság választása következik és nem pusztán azért, mert egyelőre nem tudni, hogy Marine Le Pennek kell-e végül nyomkövetőt viselnie. Hanem azért is, mert a társadalmi elégedetlenség és szorongás instabillá teszi a politikai környezetet. Ez a gomolygás bizonyos értelemben még az RN-re is jellemző: miután az elmúlt egy évben kétségessé vált Le Pen indulása,
Bardella elkezdte építeni magát.
A folyamatos hűségeskük mellett egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy kulcsterületeken politikai mentorától eltérően gondolkodik. A Franciaország előtt álló választási kampány egyik legfontosabb kérdése tehát, hogy az immár végső győzelemre esélyes RN jelöltje képes lesz-e egymástól igencsak távol álló társadalmi csoportokat megszólítani és fenntartani az egységet.
Tulajdonképpen meglepő Bardella gazdasági, társadalmi, illetve külpolitikai kérdésekben mutatott különvéleménye, hiszen politikai értelemben mindent Marine Le Pennek köszönhet. A 18 évesen párttag fiatalember 2019-ben 23 évesen (!) az RN európai parlamenti listáját vezette, s 23,3 százalékkal megelőzte Emmanuel Macron pártját. Ötmillióan szavaztak akkor a Bardella nevével fémjelzett listára, miközben néhány hónappal korábban a kutatások szerint legfeljebb 15 százalékra volt esélyes. A 2024-es európai parlamenti választással egy időben tartott előrehozott választáson Bardella már az RN miniszterelnök-jelöltje volt, s a pártfinanszírozási ügyben hozott jogerős bírósági ítéletig úgy tűnt, nem lehetetlen számára az Elysée-palota elérése sem.
Egészen elképesztő társadalmi felemelkedés ez az egyik rosszhírű párizsi külvárosban, olasz származású elvált szülők gyerekeként nevelkedett Bardella számára, aki soha nem szerzett egyetemi diplomát. A politikusnak még a keresztneve is jelzi társadalmi hátországát, az amerikai eredetű Jordan pontosan úgy hangzik francia fülnek, mintha egy vezető magyar politikust, vagy éppen a miniszterelnököt Kevinnek vagy Bennetnek hívnák…
Bardella kommunikációs képességeit még ellenfelei is elismerik, ugyanakkor két stigmát sokáig képtelen volt levakarni magáról.
Egyrészt, hogy ő Le Pen kreatúrája, másrészt kizárólag azt gondolja, amit főnöke előír neki. Mintha az elmúlt egy évben Bardella ettől a stigmától megszabadult volna, s nagyon óvatosan ugyan, de a melonizáció útjára lépett. Azaz a szintén radikális jobboldalról indult Giorgia Meloni olasz miniszterelnökhöz hasonlóan bizonyos témákban finomította álláspontját – hogy szélesebb szavazói tömegeket érjen el.
Jelképes volt, hogy az európai képviselő Bardella idén februárban a Meloni-féle Olasz Fivéreket soraiban tudó Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) szólásszabadsággal foglalkozó brüsszeli konferenciáján vett részt. Lábra is kaptak olyan híresztelések, hogy amennyiben főnöke nem indulna, s de facto Bardella lenne az RN első embere, a párt hajóját átkormányozná a Fideszt is soraiban tudó Patrióták pártcsaládjából a szalonképesebb ECR soraiba. Le Pen hangsúlyozottan az alacsonyabb jövedelmű társadalmi csoportokat preferáló, etatista gazdaságpolitikájával szemben Bardella elkezdte építeni a középosztály és az üzleti világ számára elfogadhatóbb piacbarát politikus imázsát. Üdvözölte például Emmanuel Macron társaságiadó-csökkentését, és Le Pentől eltérően nem javasolta a nyugdíjkorhatár újbóli leszállítását 62 évre a macronista kormánytöbbség által felemelt 64 évről.
Még ennél is nagyobb figyelmet keltett, hogy az RN hagyományosan oroszpárti vonalától eltérően
elítélte Vlagyimir Putyint az ukrajnai agresszióért és távolságot tart Donald Trumptól.
(Igaz, ez főnökére is igaz: az amerikai elnök amúgy sem túl magas franciaországi népszerűségét alaposan megtépázta az EU folyamatos támadása, vámolása, ezért Le Pen is elfelejtette a korábbi dícsérő szózatokat.) Bardella lemondta szereplését a tavalyi CPAC-en, az amerikai republikánusok nagy seregszemléjén, miután Steve Bannon populista ideológus náci karlendítésként is értelmezhető mozdulattal sokkolt. Az óvatos külpolitikai irányváltást jelezte Bardella a befolyásos Politicónak adott interjúja is, amelyben az Európai Unió megreformálásáról és a NATO fontosságáról beszélt. Ellépett a „lázadók internacionáléjától” is, amennyiben jelezte: nem kér sem Donald Trump, sem Orbán Viktor támogatásából, ő Marine Le Pennel kizárólag a francia népre számít.
Az RN kisemberi imázsába pedig végképp nem illett, amikor barátnőjével, a Bourbon-Parmai hercegi házból származó Mária-Karolinával a monacói Forma 1-es nagydíjon vett részt. A bulvársajtó imádta a történetet, az RN törzsbázisa kevésbé: pont ugyanekkor ugyanis országszerte emlékező meneteket tartottak egy megerőszakolt és meggyilkolt kislány emlékére. Mivel a 11 éves Lyhannát a gyanú szerint egy olyan férfi ölte meg, aki ellen pedofília gyanújával több bejelentés is érkezett, az ügy gyorsan a lassú és túl engedékenynek tartott igazságszolgáltatás jelképe lett. Messze nem csak az RN szavazói meg politikusai számára: Emmanuel Macron is elfogadhatatlannak nevezte az esetet, az igazságügyminiszter pedig vizsgálatot indított.
Noha némely elemzők szerint Le Pen és Bardella nézeteinek különbsége valójában csak jól kitalált szerepjáték, a fiatal politikus helyezkedése az RN mélyebb problémájára mutat rá. Ha egy rendszerellenességből politikai márkát építő párt a hatalom sáncain belülre szeretne kerülni, óhatatlanul szélesebb tömegekhez kell szólnia. A nagy kérdés most már az, vajon az RN eddigi bázisa számára elfogadható-e ez a többszólamúság, s a megszólítani kívántak hitelesnek tartják-e a módosítást. Ez pedig legalább olyan fontos lehet, mint az, hogy Marine Le Pen lábán van-e nyomkövető vagy sem.
Nyitókép: Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés frakcióvezetője és Jordan Bardella pártelnök a párt nagygyűlésén az észak-franciaországi Liévinben 2026. július 4-én (fotó: MTI/EPA/Firas Abdullah)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
