Az MNB-székház igazi botránya az utcáról is jól látható
Az aranyozott hatású vécékefetartó jó szimbólum, de azt eddig is lehetett tudni: a 105 milliárdos Matolcsy-féle felújítás jóvátehetetlenül tönkretette Budapest egyik legfontosabb történelmi középületének városképi megjelenését és a Szabadság tér látványát. Noha az épület számos műemléki értékét gondosan restaurálták, a fölösleges emeletráépítés a rekonstrukció minden pozitívumát felülírja. Ráadásul a VIP-szintnek nevezett üvegdoboz jóval több pénzbe is kerülhetett, mint a luxizós belsőépítészeti megoldások.
Az egyre baljósabb titkosszolgálati akciók és a külügyminiszter Szergej Lavrovval folytatott bizalmas csevegései mellett a választás előtti utolsó hetekben egy vécé tartja lázban a politizáló közvéleményt: a Magyar Nemzeti Bank elnöki dolgozószobájához kapcsolódó fürdőszoba. Hadházy Ákos független képviselő három napja tette közzé a fotósorozatot a helyiségről, amit újabbak követtek, magáról a dolgozószobáról, a szivarszobáról és az elnöki öltözőről, az elnöki könyvtárról, a tárgyalókról, a dolgozói bölcsődéről, az építkezésen dolgozó távol-keleti vendégmunkásokról, valamint büfékről és teakonyhákról.
A fotók felháborodást keltettek, bár végső soron középületben készültek, nem magánvillában, és Matolcsy György ezeket a tereket nem is vette használatba, a felújítás elhúzódása miatt ugyanis az épületbe csak az utódja, Varga Mihály jegybankelnök költözhetett be. Az arany vécé azonban erős szimbólum, maga a Fidesz tette azzá legutóbbi ukránellenes plakátkampányában. Pont a fotókról tudjuk, hogy az MNB elnöki toiletje legfeljebb átvitt értelemben arany, fehér színű, nem különösebben kirívó vécékagylóról van szó, azonban az MNB-székház számára valóban rendeltek 71 darab aranyszínű vécékefetartót 3,7 millió forintért, 71 darab aranyszínű vécépapírtartót 5,4 millió forintért, 45 darab aranyszínű intimhulladék-gyűjtőt 2,3 millió forintért és 6 darab aranyszínű szappanadagolót 3 millióért. Ezeket a tételeket annak köszönhetően ismerjük, hogy a 444 kiperelte a székház felújításának teljes dokumentációját, miután az MNB új vezetése sem volt hajlandó ezeket az adatokat nyilvánosságra hozni.
Az aranyszínű vécékefetartó szerényen bújik meg a fenti képsorozaton a kagyló mellett, luxusnak inkább a nagytáblás Bianco Lasa márványburkolat meg a fekete-fehér kő padlómozaik tűnik. De mindez inkább csak jelképe annak az általános pénzszórásnak, ami a székház felújítását jellemezte. Nem az a probléma, hogy a Magyar Nemzeti Bank székházába került egy magas minőségben kialakított elnöki fürdőszoba. A dizánjtárgyak meg a drága burkolatok milliós árait könnyebb felfogni, mint azt a 105 milliárdos végösszeget, amit a rekonstrukció felemésztett.
A Matolcsy-korszak zászlóshajó projektjével két valódi – az elnöki toileten túlmutató – probléma van. Az egyiket maga az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fogalmazta meg tavalyi jelentésében. Röviden összefoglalva: a székházrekonstrukciót kiszervezték a bank alá tartozó MNB-Ingatlan Kft-nek, így a beruházás fölött nem gyakorolhatott kontrollt az MNB felügyelőbizottsága és igazgatósága, és a projektbe a bank megfelelő előzetes szakértői számítások nélkül vágott bele. Mint közismert, a generálkivitelező a jegybankelnök fiának barátja, Somlai Bálint által tulajdonolt Raw Development Kft. lett, és a munkában Somlai több más cégével is részt vett. A költségek pedig elszabadultak. Az ÁSZ ezt ezen a csinos kis grafikonon mutatta be (a jobb értetőség kedvéért egy másik adatvonalat eltávolítottunk):
A fenti vonaldiagramon bruttó összegek szerepelnek, ezek szerint a beruházás alig négy év alatt a duplájára drágult. A 2019-es indításnál még 55 milliárdra becsült, igazgatósági határozatban szereplő keretösszeg 2020-ban a generáltervezési és generálkivitelezési szerződés megkötésekor 69,2 milliárdra nőtt. Ez még nem lenne kirívó eset, az viszont már meghökkentő, hogy egy 2024 januári szerződésmódosítással a beruházási előirányzat a másfélszeresére nőtt, bruttó 104,9 milliárd forintra. Ennek az elfogadásáról az igazgatóság még 2023. november 17-én döntött. Mivel indokolták ezt a rendkívüli mértékű költségnövekedést? A Matolcsy vezette MNB akkori közleménye szerint „az általánosan magas inflációs környezet, az elérhető munkaerőpiaci kapacitás beszűkülése, valamint a drasztikusan megnövekedett nyersanyagárak miatt” az ehhez hasonló műemléki beruházások költsége jelentősen megnőtt, akár a duplájára is (a közleményben ezt a covid hatásával meg az orosz-ukrán háborúval magyarázzák).
Annak önmagában is van némi pikantériája, hogy a Nemzeti Bank az elszabaduló inflációra hivatkozik, hiszen ennek megfékezése lett volna az intézmény elsődleges feladata, de az ÁSZ-t nem győzte meg ez az érvelés. Megállapították, hogy a bank meg sem próbálta csökkenteni a beruházás során elszabaduló költségeket, noha ez „egy költség- és erőforrás takarékossági szempontokat érvényesítő gazdálkodással szemben minimum követelményként elvárható lett volna”, ráadásul a székház felújításának fajlagos átlagára jóval több volt és többet is drágult, mint a vele összevethető budavári pénzügyminisztériumi palota rekonstrukciója. Annak ellenére történt ez így, hogy a Magyar Nemzeti Bank székháza a felújítás előtti is jó műszaki állapotban volt, míg a Pénzügyminisztérium jelentős részét vissza kellett építeni, és belső tereit is jórészt jórészt a semmiből rekonstruálták.
Összefoglalva: a Magyar Nemzeti Bank székházának felújítása érthetetlenül drágára sikerült, a felelős gazdálkodás szempontjai nem érvényesültek, a munkát a jegybankelnök fiához köthető baráti cégek végezték, és a költségek az éveken át elhúzódó építkezés egy pontján radikálisan megugrottak.
Ezen okok miatt tett a jegybank új vezetése feljelentést tavaly októberben hűtlen és hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt saját székháza felújításával kapcsolatban. Hogy ez hogy áll, arról nem tudni semmit, mindenesetre a friss hírek szerint Matolcsy Ádám jelenleg éppen az autógyűjteménye darabjait menti ki Dubajba, és apja is az emirátusban tölti inkább a hétköznapjait.
De miért lett ennyire drága a székház felújítása? A luxizás miatt?
A kiperelt iratokból látszik a beruházás egyes elemeinek belső megoszlása. A végösszeg nettó 81,5 milliárd (inkább ezt érdemes egyébként használni az elhíresült bruttó 105 milliárdos szám miatt, de a drágulási folyamatot a bruttó tételeken keresztül lehetett jobban megmutatni, mert a kiinduló szám is az volt), ebből a belsőépítészet 2,3 milliárdot tesz ki – lehet, hogy sok meg nem kellett volna ennyi márvány a vécéfalra, de azért látszik, hogy nem emiatt szállt el a költségvetés.
Talán a műemléki munkák miatt? A Magyar Nemzeti Bank székháza a 20. század elejének egyik legpompásabb hazai középülete, amely teli van iparművészeti értékekkel. Ebben a cikkben nem fogjuk részletesen bemutatni a rekonstrukciót, de annyit érdemes elmondani:
a megújult székház belső értékeit mintaszerűen, magas színvonalon állították helyre.
Erről a tavalyi év folyamán egy bejáráson is meggyőződhettünk, ahol a felújítást a projektből végül kiszálló eredeti tervezők (TIBA Építész Stúdió – Király Zoltán) helyett befejező műemlékes szakember, Mezős Tamás vezette körbe az újságírókat.
A reprezentatív termek és térsorok, mindenekelőtt a főlépcsőház, az előcsarnok, a tanácsterem és a folyosók eredeti stukkó- és kőszobrászati díszítése, faburkolatai, ajtói, parkettája, terazzo és cementlap padlóburkolata, csillárai, kandeláberei, Róth Miksa-féle ólomüveg-ablakai, kovácsoltvas korlátai példás gondossággal kapták vissza egykori szépségüket. Ehhez sok esetben szükség volt a sérült vagy hiányzó elemek újragyártására. A legjelentősebb ezek közül a főlépcsőház hatalmas méretű figurális ólomüveg-ablaka, amely a világháború után elpusztult, és régi fényképek alapján készítették el újra.
A másik példa erre a műemléki gondosságra a tanácsterem és a második emeleti reprezentatív teremsor többi helyisége. A kutatás során megtalálták a selyemtapétákról kiállított eredeti számlákat, és kiderült, hogy a milánói manufaktúra ma is létezik, és képes megfelelő technológiával újragyártani az anyagokat. Így kaphatta vissza zöld falszínét és hiteles megjelenését a tanácsterem (Lámfalussy-terem).
A selyemtapéta drága volt, mint ahogy sokba került a gazdagon díszített faajtók újragyártása is az irodákban, de műemléki restaurátori munkákra összesen 9,4 milliárd ment el. A kortárs belsőépítészeti elemeknél bőven lehetett volna spóroni, de az ország egyik legszebb dualizmus kori középülete a restaurátori munkát minden bizonnyal megérdemelte.
A székház rekonstrukciójának három igazán nagy tétele az építészet (13 mrd), a tartószerkezet (14 mrd) és a tető, illetve homlokzatzárás (9,3 mrd). Amitől a projekt ennyire elszállt, az ezekben rejtőzik, és nem a vécékefetartókban vagy a selyemtapétákban.
hirdetés
A székházfelújítás attól válik igazán szomorú történetté – és ez a második nagy probléma –, hogy a nagyarányú építészeti átalakítás valójában tönkretette az egyébként mívesen helyreállított épület legfőbb értékét: a karakteres városképi látványt. A székházprojekt nemcsak drága volt és pazarló, hanem kifejezetten ártott is az épületnek, és ez a károkozás gyakorlatilag jóvátehetetlen.
Ha Matolcsy György beéri egy gondos felújítással, akár büszke is lehetne az eredményre, ami nagyságrendekkel kevesebb pénzt emésztett volna fel. Ehelyett a székházat jó drágán tönkretették egy brutális emeletráépítéssel.
A palota 1902 és 1905 között épült Alpár Ignác tervei szerint az akkori jegybank, az Osztrák-Magyar Bank budapesti kirendeltsége számára. A Magyar Nemzeti Bank az intézmény 1924-es alapítása óta folyamatosan használja. A hazai történelmi középületek között már-már egyedülálló, hogy funkciója az építése óta változatlan, és a történelem nehéz szakaszait komolyabb sérülés nélkül vészelte át. Egy kicsit olyan, mint egy londoni vagy párizsi kormányzati palota: nem dőlt romba, nem építették nagyon át (eddig), folyamatosan karbantartották.
Ha megnézzük a közvetlenül az átadása után készült fényképet 1906-ból, ugyanazt a méltóságteljes, nagyvonalú épületet látjuk, mint ahogy 2020-ig kinézett.
Ez nem azt jelenti, hogy a székház felújítása teljesen indokolatlan volt, mert bő száz évvel az építése után megérdemelt volna egy nagyobb felfrissítést, sőt még építészeti beavatkozásra is lett volna tér. Nagyszabású átépítésre azonban nem lett volna szükség, és olyan helyhiány sem jelentkezett, ami ezt indokolttá tette volna, mégis ez történt.
Az épület egyetlen jelentősebb átalakítására 1948-ban került sor, ez azonban a külső megjelenést nem érintette. A belső udvart fedték le az első emelet magasságában egy tetővel, és ugyanekkor a harmadik emelet nyitott, oszlopos loggiáját is befalazták (ezen a szinten korábban főtisztviselői lakások voltak, de a jegybanknak szüksége volt új irodákra). Az udvar beépítése nem tett jót az épületnek, és egy átfogó felújítás során mindenképpen érdemes volt ezt megszüntetni – erre utaltunk azzal, hogy nagyobb kortárs építészeti beavatkozásra is kínálkozott lehetőség.
És hogy még mindig a pozitívumoknál maradjunk: ez nagyvonalúan és érdekesen megtörtént. Az utólagos beépítés kibontásával helyreállt az udvar eredeti térhatása, és kiszabadult a takarásból a trezorszárny kétemelet magas, kissé kiugró, kváderezett homlokzata. Ez a már-már amerikaiasan nyers, masszív építmény volt egykor a bank gyomra, ahol a fedezetként szolgáló rengeteg aranyat őrizték, markáns megformálása Alpár egyik legizgalmasabb építészeti gesztusa. Az udvart természetesen újra lefedték a főpárkány fölött egy könnyeden lebegő, szépen szerkesztett üvegtetővel, így nagyszabású átrium jött létre.
Ennek az átriumnak a közepén pavilonszerűen helyezkedik el az új előadóterem teljesen kortárs egysége, amelyet az udvari födém áttörésével részben a föld alá rejtettek, de az üvegezett oldalfalakon keresztül természetes fényt kap. A tetejére zöldített pihenőterasz került, amit üveghíd köt össze a történelmi főlépcsőházzal (pont a rekonstruált Róth Miksa-ablakon keresztül, amit ajtóvá alakítottak). A régi bankban természetesen nem volt nagyelőadó, mivel ezt korábban a funkció nem igényelte, ma azonban teljesen indokolt, hogy a nemzeti banknak legyen egy modern előadóterme.
Az egész sokszintes, összetett térsor a műemléki és a kortárs elemek izgalmas összjátékát nyújtja, kiváló példája a történelmi épületek bővítési lehetőségeinek. Emellett még a befalazott harmadik emeleti loggiát is újra megnyitották. Hogy milyen vonzó ez az udvari összkép, és mennyire más, mint a háború utáni szükségátalakítás volt, azt ezzel a képpárral érzékeltetjük:
Újra azt mondhatjuk, mint amit a restaurátori munkákról: ha sikerült volna itt megállni, ez egy példaértékű projekt lehetett volna, legalább építészeti szempontból (nepotizmus, korrupció és pazarlás tekintetében nyilván nem). Csakhogy Matolcsy Györgynek tetőtéri VIP-szint kellett, és ehhez az egész épületre rá kellett húzni egy plusz szintet.
Ez a plusz szint már az átriummá alakított udvar összképét is elég kedvezőtlenül befolyásolja – képzeljük el, mennyivel szebb lenne, ha a lefedés üveghártyája a loggiás harmadik emelet fölött feszülne az épületszárnyak közé. Ez azonban semmi ahhoz képest, ahogy a ráépítéssel megfejelt palota kívülről, az utcáról kinéz. És sajnos a Magyar Nemzeti Bank székházának mégiscsak a városképi megjelenése a legfontosabb értéke.
Hiába a szépen öntött terazzo a folyosón, vagy a kortárs udvari beépítések invenciózus térformálása. Ebből az ember nagy többsége semmit nem lát. Ami viszont az épület külsejével történt, az nagyon is látható.
Az eredmény minden szögből borzalmas: szemből, oldalról a szovjet hősi emlékmű felől, a Bankcenter irányából vagy a Hercegprímás utcából. A Nemzeti Bank palotájára a széles tér és a megnyíló utcai tengelyes látványok miatt szinte mindenhonnan jó rálátás kínálkozik. Ez eddig előny volt, de most hátránnyá lett – bárcsak ne látszana.
Ezt nagyon sokat nem kell magyarázni, akinek van minimális szépérzéke, nyilván látja. Az építészeti megformálás még a lehetőségekhez mérten is rendkívül esetlen, az üvegfalas, vaskos aranyszínű párkánnyal lezárt kortárs rátét nyomorúságos módon próbálja követni a történelmi épület tagolását, az oldalrizalitokat lezáró oromzatok fölött csücskösen megemelkedik, a középső timpanonnak megpróbálja leképezni a háromszögét; az oldalhomlokzatoknál enyhén hullámzik, a Bank utca felől, ahol az épületsarok levágását korábban az MNB jelképe, Róna József gyönyörű allegorikus szoborcsoportja emelte ki, egy kis gépházszerű toldalékkal ugrik fel. Nem érdemes azonban a formaképzéssel túl sokat foglalkozni, mivel
az épület adottságai miatt ezt a feladatot eleve nem lehetett jól megoldani.
Ennek az az oka, hogy a késői historizmusnak a változatos, nyugtalan, szaggatott épületkontúr az egyik meghatározó stílusjegye. Alpár bankpalotáján (inkább az 1906-os fotót érdemes nézni) ez jól megfigyelhető: az oldalrizalitokat vaskos kőglóbuszokkal és a főhomlokzaton kisebb timpanonokkal díszített oromzatok emelik ki, a Szabadság téri oldal középrészét két, kizárólag építészeti hangsúlyképzést szolgáló, áttört kőtorony, timpanon és szobrok teszik karakteressé; ahogy említettük, még a Bank utca felőli saroklevágás sem maradhatott „esemény” nélkül, oda került az allegorikus szoborcsoport. Ez az építészeti formanyelv nem bírja el, hogy egy ráhúzott szinttel kiegyenesítsék: a bővítésnek pont olyan hatása lesz, mintha leborotválták volna a tetejéről a hangsúlyképző elemeket, a változatos kontúr megszűnik, a ház lapos téglatestté alakul. Éppen úgy elveszti az eredeti jellegét, mintha megcsonkították volna.
Ez a legrondább emeletráépítés Budapesten, megkockáztatom, hogy a legrondább kortárs toldalék – mégpedig az eredeti palota kimagasló építészeti nívója miatt –, amit valaha láttam. Egyben a legfeleslegesebb is, hiszen az épület teli van alulhasznosított irodákkal, üres folyosókkal, a nap nagy részében kihasználatlan tárgyalókkal, a VIP-szint pedig közösségi tereket, fitnesztermet, éttermet, reprezentatív tárgyalót és tetőkertet jelent, vagyis semmi lényegeset, az alapműködéshez szükségeset. Az Állami Számvevőszék nem foglalkozik építészetkritikával, de még a jelentést író szakemberek is megállapítják, hogy a ráépítés kimondottan ellentétes volt azzal, hogy az MNB Ingatlanstratégiájában a székházra vonatkozó sikerkritériumként az eredeti állapot lehetőség szerinti helyreállítása szerepelt.
Kivételesen azt is pontosan tudjuk, hogy mindez miért történt. Bátonyi Péter, az Építési és Közlekedési Minisztériumtól 2024-ben kirúgott kormányfőtanácsos mondta el a Partizánnak, hogy amikor a tervező megkereste az örökségvédelmi hatóságot a ráépítés ötletével, természetesen nemet mondtak, hiszen ez szakmailag teljesen elfogadhatatlan volt. A tervezőtől tudták meg azt is, hogy a ráépítést Matolcsy György szorgalmazza, mivel úgy tervezi, hogy a Nemzeti Bank alapításának századik évfordulóján Budapesten fogja vendégül látni az európai jegybankok elnökeit, és a panorámaszintről szeretné megmutatni nekik a város látványát. Az egyeztetés után néhány héttel a tervező visszament a minisztériumba, és elmondta, hogy jártak a tervvel a miniszterelnöknél, akinek tetszik az elképzelés, és zöld utat adott neki. A hatóságtól már csak azt várták, hogy „varrják el a szükséges jogi szálakat”. Bátonyi ebben nem volt hajlandó részt venni, de természetesen lett, aki a papírmunkát elvégezte (akárcsak Hatvanpuszta műemlékeinek lebontásánál).
Magyarra fordítva: a Magyar Nemzeti Bank székházát
azért tették tönkre egy ráhúzott emelettel, mert Matolcsy György villogni akart a vendégek előtt a panorámával.
Egy kiemelt műemlék sorsáról személyesen a miniszterelnök döntött, a szakembereket pedig félretolták. Végül még Matolcsy öröme is elmaradt, mivel a felújítás megcsúszása miatt az évfordulós panoráma-mutatásra nem kerülhetett sor.
Ha mindez csak egy nagyszerű műemlék épületet rongált volna meg, az is éppen elég szomorú lenne, de sajnos többről van szó. A Magyar Nemzeti Bank átépítése a Szabadság tér egészének a harmóniáját megbontotta.
Az Újépület bontása után, 1899 és 1905 között, alig hat év alatt felépült Szabadság tér különleges városépítészeti alkotás. A téren a kései historizmus többféle építészeti stílusa megjelenik, de városképi kompozíció viszont rendkívül tudatosan megformált, és kivételesen harmonikus. Nem véletlenül tartották a korabeli Budapest legszebb terének. A lebontott laktanya helyén tágas, parkosított teret hoztak létre, amely íves záródásával egyfajta fekvő diadalív képzetét kelti. Hosszabb szárait két monumentális középület határolja: a Tőzsdepalota és a Magyar Nemzeti Bank székháza. Mindkettő Alpár Ignác alkotása, aki rendkívül hasonló formaképzéssel teremtette meg azt az érzetet, hogy a két nagyszabású palota egyenrangú. Pedig a látvány csalóka: a bank telke jóval kisebb, mint a Tőzsdepalotáé, de a két középtornyos-óriási jón oszlopos-rizalitos megformálás miatt ezt szinte észre sem vesszük. A bank oldalát egy három házból álló, szecessziós tömb tette teljessé, ezek ma az amerikai nagykövetséget alkotják. Tetődíszeik részben hiányoznak, de 2012-ben a 10-es számú épület rézkoronáját visszaállították. A korabeli fotó ebben az esetben is jól megmutatja, hogy a nyugtalan kontúr nemcsak az egyes épületek szintjén volt lényeges, hanem városképi léptékben is érvényesült:
A képen jobbra már a teret záró ívet megnyitó, neoromán Sváb-palota látszik. Ez az ív szintén komponáltan épült fel: a Sváb-palota saroktornyos, vele szemben az egyébként neobarokk Adria-palota szintén, míg középen a súlyos neoreneszánsz Deutsch- és a rokokó Dungyerszky-palota középrizalitos. A stílusos változatossága az alapvető formák szabályos ritmusával párosulva kivételesen érdekes és harmonikus városképet eredményezett. A teret a rövid Vécsey utcán keresztül megnyitották látványban az Országház felé, így a Szabadság tér tulajdonképpen egy térfüzért alkot a Kossuth Lajos térrel. Noha az elmúlt évtizedekben a városkép már elszenvedett károkat – főként az oda nem illő emlékművek alkotta, freak show-szerű szabadtéri szoborkiállítás meg az amerikai nagykövetség erőddé alakítása miatt –, legfőbb elemei szerencsésen átvészelték az elmúlt évszázadot.
2011-ben a Dungyszerky-palota tetőtérbeépítésénél kimondottan vigyáztak rá, hogy az összkép és a kontúr ne változzon, és az egyébként Tiborcz-tulajdonban lévő Adria-palota nemrég lezárult felújításánál is messzemenőkig figyelembe vették ezt a szempontot. Ebbe rondított bele Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank székházának otromba átrajzolásával. Ezzel Budapest európai rangú városképi együttese, a kései historizmus egyik világszinten is legtöbbre értékelt alkotása szenvedett súlyos kárt – rengeteg közpénz elégetése árán.
Nyitókép: Vörös Szabolcs / Válasz Online
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
