„Tízezer oroszt biztosan megöltünk” – a háború két arca Kelet-Ukrajnában
Lövészárokharc 21. századi dróntechnikával. Így foglalható össze, mi folyik lassan 1500 napja Ukrajnában. A Válasz Online munkatársa megnézhette mindkettőt: egy gyalogsági kiképzést és egy front mögött működő drónműhelyt. Az egyiken gyilkos szovjet aknák ellen készítenek fel, a másikban napról napra fejlődő technikát tesztelnek. A kettő elegye ismert: alig mozgó arcvonal (ami már nem is vonal), nagyléptékű áttörés nélkül. Riport a harkivi és a pokrovszki front mögül, Orbán Viktornak szánt üzenettel.
„A legszemetebb eszköz? Az OZM-72-es!”
Szovjet gyártmányú ugróakna. Legtöbbször a földbe rejtik, gyújtószerkezetét a terepen kifeszített botlatódrót aktiválja: a leendő áldozat óvatlanul elakad benne, amivel berobban az akna aljába szerelt kivetőtöltet. Ez lövi fel 90-120 centire – derékmagasságig – az aknát, ami ekkor robban fel, a belé tömött több mint 2000 darab acélrepesz pedig 25-30 méteres sugárban garantáltan halálos sebet ejt. Ha nem akarnak így járni, a katonák jobban teszik, ha figyelnek az instruktorukra.
⁕
Háborúban szolgálni senkinek sem vidám, de ha Oroszország Ukrajna elleni, lassan 1500 napja tartó nagyléptékű inváziója alatt kialakult közmondásosan rettenetes szolgálati hely, az a gyalogság. A drónok tömeges alkalmazása miatt több mint egy éve még újságcikk sem született róluk éles feladat-végrehajtás közben, hiszen a pozícióik civilek számára megközelíthetetlenek. Annyi tudunk, hogy hónapokat kell a legelső harcérintkezési ponton, a nullán tölteniük, mert az ellenségtől párszáz méterre beásva még mindig biztonságosabb, mint néhány naponta megtenni az oda vezető utat. Az egyszeri ukrán gyalogosnak ezekben a fedezékekben kell lapulnia és tartania a frontot. Rohamozni már rég nincs értelme. Ha van orosz előrenyomulás, az sem nagy gépesített műveletekkel történik már, hanem az ukrán fedezékek közti hézagokat kihasználva, néhány fős rajok próbálnak átszivárogni, aztán beásni magukat. Emiatt a front már rég nem vonal, hanem oda-vissza vett, vitatott hovatartozású szektorok láncolata.
Az ukrán hadsereg 57. gépesített dandárjának gyalogosai erről néhány héttel az után szereznek első kézből tapasztalatot, hogy január végén meglátogattuk egyik kiképzőtáborukat Harkiv megyében. A lábunk alatt még ropog a hó, nappal sincs több, mint mínusz 10 fok. A tábor sátrait szerencsére fűtik a vaskályhák. Először nem értjük, miért vörös-fekete a díszlet, hiszen az 57-esek színei a kék-zöld-sárga. Kiderül: a területvédelmi alakulatból létrejött 42. gépesített gyalogsági zászlóaljat – az ő két színük ez a hazafiasabb párosítás – 2025 szeptemberében az 57. dandár alárendeltségébe szervezték.
A katonák az 50 napos alapkiképzésük után kerülnek ide, hogy már az alakulatuknál gyakorolják be a szó szerint életmentő skilleket. Idejük nincsen sok rá: kilenc nap. Látogatásunkkor éppen aknászkiképzés folyik.
Megszoktuk már, hogy a katonák hívójelei elég találóak, de az instruktor, Csub esetében ez még igazabb: a szó az általa is viselt kozák varkocsot jelöli. Sorra veszi a lehetséges aknatípusokat – például az OZM-72-est –, majd néhány tudnivalót köt a tanítványok lelkére. Akiknek az átlagéletkora 46 év…
Mivel a cikkünk elején emlegetett ugróaknát csak manuálisan lehet telepíteni, ezért nem olyan gyakori, mint lepesztkának (virágszirom) is becézett PFM-1. A szovjetek először Afganisztánban használták, ahol játékformája miatt gyakran került gyerekek kezébe – és robbant fel ott. Igazán azért veszélyes, mert drónok is tudják már telepíteni, de kazettás lőszerből is szét tudják szórni. A szárnyas kialakítás miatt lágyan, de bármiféle logika nélkül landol – fákra, bokrokra, háztetőre, útszélre. Ráadásul álcaszíneket is könnyen rá lehet hordani. Nem annyira halálos, mint a többi típus, de a 40 grammnyi folyékony robbanóanyag ereje könnyen járhat végtagvesztéssel.
„Bárhol lehetnek. Olykor a mi pozícióinkat próbálják elzárni vele, hogy a váltás katonák ne jöhessenek be, és ne tudjuk kivinni a sebesülteket. Nagyon gyorsan – akár fél óra alatt – le tudják rakni őket. Előfordulhat, hogy az odaút még veszélytelen, de a visszaút már nem. Ha hallják a drónt, számoljanak úgy, hogy akna is lehet a közelben! Létfontosságú, hogy minden részletre odafigyeljenek, így nagyobb eséllyel élhetik túl! Nagyon gyorsan kell mindent begyakorolni, időnyomás lesz és a félelem is befolyásolni fogja önöket. De a félelem nem szégyen, segít életben maradni; fontos, hogy ne akadályozza az információtovábbítást! Minden egyes aknáról külön jelentést kell adni! Minden gyanús tárgyat legalább 3 méterre próbáljanak elmozdítani! De ne a lapáttal – mert ha robbanás történik, abból fémrepeszek lehetnek –, és ne dobják az aknát, hanem óvatosan helyezzék arrébb!” Ilyen tanácsokat ad Csub.
Nem a levegőbe beszél. 2022-ben maga is megsérült, azóta hadirokkantként tanítja a gyalogosokat. Nem elsősorban a tankönyv alapján, inkább a terepről szerzett tapasztalatokat integrálva: „Amikor külföldi kiképzésre mennek a katonáink, a körülbelül a harmadik napon kell átstrukturálni a programot, mert a tapasztalataik alapján jelzik, hogy »ez nem működik«. Az oroszok már 100 kilométerrel beljebb lennének, ha mindent a tankönyvek szerint csinálnánk.” Csub azt mondja, a nyugati hadseregekben a féléves alapkiképzés alatt mindent be lehet gyakorolni – eljutni odáig, hogy minden izommemóriából menjen, vagy megnézni, hogyan hat az egyes katonára a stressz –, de nekik 180 helyett 50 napjuk van. Olyanokkal ráadásul, akik nem akarnak itt lenni: „Ide hurcoljuk őket, és kása van a fejükben.” Szerinte erre a léptékű háborúra a világ egyetlen hadserege sem tudja felkészíteni a katonáit, de bizonyos dolgokat azért meg lehet tanítani. Például azt, hogy az első harcérintkezést túléljék, mert akkor válnak ténylegesen katonává – ekkor tanulnak meg bízni a saját tudásukban. Az minősített információ, hogy hányaknak sikerül. Csub hozzáteszi: „Meg kell találni az arany középutat, ami ahhoz kell, hogy növeljük a túlélés esélyét.
Kiképzőként pontosan tudjuk, hogy ez kinél mekkora. Arra kell törekedni, hogy ezek az esélyek valamelyest megváltozzanak.”
Visszatérő tapasztalatunk, hogy ez efféle foglalkozásokon a katonák nemigen kérdeznek, márpedig az erősen életszerűtlen, hogy mindenki mindent elsőre megértsen. Felvetésünkre a táborparancsnok, Manhuszt (mongúz) főtörzsőrmester jelzi, érti a problémát: „Nehéz megmondani, miért van ez így: szociológiai, kulturális vagy antropológiai oka van-e. Egy biztos: a mi ukrán mentalitásunkból következik. A katonák nem akarnak a társaik előtt megszégyenülni, de utána egymástól meg a kiképzőktől is lehet kérdezni. Úgyhogy össze szokott állni. A leghülyébb kérdés az, amit nem tesznek fel.”
Azt is tudakoljuk, mennyit mondanak el a gyalogosoknak abból, ami rájuk vár – az 57. dandár katonái esetében a vovcsanszki fronton: „Általánosságban készítjük fel őket. Azt mondom el nekik, amivel nagy valószínűséggel találkozni fognak. A Maldív-szigetekről tehát ilyenkor nincs szó. Hogy milyen most a front? Korábban volt szürkezóna, most már nincs. A drónok dominálnak mindent. Erdőkben vagyunk, mélyen beásva a fedezékekbe, 4-500 méterrel arrébb meg ugyanígy az ellenség. A mi pozícióinkat ellenséges drónok támadják, a mi drónjaink meg az ő pozícióikat. Az a feladatunk, hogy feltartsuk az ellenséget. Hogy meddig? Azt nem tudom. Csak azt, hogy ez még nagyon-nagyon sokáig fog tartani.”
⁕
Mivel bőven a halálzónán belül tevékenykednek – az első vonaltól 1-5 kilométerre –, ezért újságírók harci feladatot teljesítő drónpilótát sem igen látnak már. Csak olyat, akit épp a front mögé rotáltak 10-14 napra. Hozzájuk viszont odaengedtek minket. A 68. dandár drónosai Pokrovszknál tevékenykednek, egy front mögötti városban működő műhelyükben találkozunk velük. Azt képzelhetnénk, hogy azok, akik lehetetlenné tesznek bármilyen mozgást a front mentén, legalábbis pankrátoralkatok. Nagyobbat nem is tévedhetnénk.
hirdetés
A műhely rangidőse a reszelős hangú Ekszpert, aki 2022-es berukkolása előtt 20 éven át dolgozott Kijevben, az Ukrán Tudományos Akadémia Elektrodinamikai Intézetében. Kicsit szerényebb ez a közeg, mint a fővárosi gigantikus szovjet épületben: a szűk helyiségen 4-5 drónos – és néhány macska – osztozik. Ilyenkor, amikor nem a fronton szolgálnak, a beérkező eszközöket kalibrálják, aztán tesztelik is őket. A drónok döntő többsége már az elektronikai zavarásra immunis optikai üvegszálas. Utánpótlástól függően
csak ez a műhely napi 40-120 drónt képes a frontszolgálatra bocsátani. Ez arra elég, hogy az ellenséget feltartsa. Ez tehát a egyetlen ukrán dandár egyetlen zászlóaljának drónos kapacitása…
Moderator, a műhely 30 éves parancsnoka a sufniban felhalmozott alkatrészeket mutatva azt mondja, teljesen változó, mikor mennyi eszköz fogy: van, hogy egy teljes nap öt darab kell, de az is előfordul, hogy egyetlen pozíciónak egy reggel kell harminc.
Három beosztottjával, Manfreddel, Pandával és Atappal a terepre megyünk tesztelni. A kvadrokopteren az akkumulátoron kívül rajta az optikai kábel dobja, a robbanótöltetet ez alá szerelik. A dobban 15 kilométernyi üvegszál van felcsévélve – 10 kilométerenként 1 kilót nyom –, a kábel másik végpontja a pilóta távirányítója. Tesztelni gyorsan kell, mert a kábel egyszer használatos: annyival rövidebb a hatótávolság, amennyi itt, a próbarepülés alatt elfogy.
A drónnak már a zümmögése is fenyegető. Mivel kis mérete miatt legfeljebb csak a legmodernebb radarokon látszik, ezért gyakorlatilag csak akkor lehet észrevenni, amikor már látó- és hallótávon belül van. Lelőni lehet csak, sörétes vadászpuskával vagy speciális, drónok ellen fejlesztett lőszerrel. Kitérni sem lehetetlen előlük, mert a kamerájuk kezdetleges: csak a mozgást érzékeli, a látószöge pedig szűk. Viszont annyi van belőlük, hogy az eszköz- és élőerő-veszteség nagyjából 80 százalékát ma már a drónok okozzák. De hosszú távú hatásuk is van: a dobjaikból kioldódó kábelek egész járásokat terítenek be, ökológiai katasztrófát okozva. Atap, a drónpilóta a repülés után vagy 5 percig tekeri fel a teszt alatt elhasznált kábelt. Teljesen esélytelen, hogy ennek a milliószorosát bárki összeszedje – egy tűzszünet után. Az elektronikai felderítést kikerülő optikai szálas megoldás orosz innováció; a 68-asok szerint az ukránok technikailag már utolérték őket, de a gyártási volumenben még lemaradásban vannak.
A drónosokat arról a pontrendszerről is kérdezzük, amit a haderőnem parancsnoka, a kárpátaljai Robert Brovgyi („Magyar”) talált ki, és amely abban teszi érdekeltté a pilótákat, hogy eszközök helyett az élőerőt pusztítsák. A válasz lakonikus:
„Katona nélkül nem működik a tank.”
Pontos számot a saját teljesítményükről nem mondanak – „nem számoljuk” –, de annyi kiderül, hogy a pontokat a vezérkar osztja, hiteles videofelvételek elemzése után, havi felülvizsgálattal. Ha egy alakulat jól teljesít, a nekik kiszignált drónmennyiség 20-25 százalékát is megkaphatják bónuszként.
Bónuszt mi is kapunk a teszt után: interjúlehetőséget a zászlóaljparancsnokkal. Az eredetileg autóalkatrész-kereskedő 31 éves, Zsitomirból származó Ljutijt (jelentése: vad) Pokrovszkról kérdezzük: „Nem a város hovatartozása a lényeg – már nem a mienk –, hanem az, hogy az oroszok mennyi embert és időt veszítenek. A katonáikból több mint tízezret biztosan megöltünk, a mi zászlóaljunk kiemelten a Pokrovszkba irányuló orosz logisztikát támadta.” Ehhez a drónok azért is elengedhetetlenek, mert kisebb emberveszteséggel hajthatók végre a feladatok. Ennek szemléltetésére Ljutij egy pár perccel korábban a törzshöz érkezett felvételt mutat. Elkérjük, ideadja.
Meddig tarthat még ez? – kérdezzük, már-már egykedvűen. Ljutij sem túl optimista: „Nehéz válaszolni. Nem látjuk a végét, és nem látjuk a szándékot Oroszország részéről, hogy be akarnák fejezni. Trump és Putyin célja a világ felosztása, az oroszok pedig nem fognak itt megállni. Nincs más út, mint ellenállni és megvédeni a gyerekeinket, a hozzánk közel állókat. Nem érdemes a jövőn gondolkodni, az adott nap feladat-végrehajtására kell összpontosítani.” Végül arra kérjük, üzenjen valamit azoknak, akik azért, mert megvédi a szülőföldjét, bizonyos országokban háborúpártinak nevezik:
„Higgyék el, sem én, sem a katonáim nem akarják a háborút. Teljesen abszurd, hogy a 21. században olyasmiről kell beszélni, hogy »támadás, védekezés meg az ellenség megsemmisítése«.
Senkinek nem hiányzik, mindenki szeretne hazamenni a saját civil életébe. Házat venni, családot alapítani. A háborúra szánt pénzből minden hajléktalannak lehetne otthona, az időseknek magasabb nyugdíja. Senki nem önként költi ezt a pénzt a háborúra.” A kegyelemdöfést, utolsó kérdésünket hallva, az egyik beosztottja, a dróntesztről visszaérkező Manfred viszi be: „Hogy mit üzennék Orbánnak? »Elég gyorsan elfelejtetted 1956-ot!«”
