Narvára nézzetek! – Oroszország egy észt határvárosban provokálja a NATO-t
Az orosz állásponttal mindig feltűnően megértő magyar vezetők szerint botorság, hogy Oroszország a transzatlanti katonai szövetség ellen fordulna. Hiszen – szól az érvelés – Moszkva még Ukrajnával sem bír, öngyilkosság lenne a részéről a világtörténelem legerősebb katonai tömbje ellen fordulni. Carlo Masala olasz–német biztonságpolitikai szakértő Ha Oroszország győz – Szcenárió című könyve azonban arra hívja fel a figyelmet: Moszkvának régóta célja a NATO megtörése, mert így dominálhatja Európát. Ehhez pedig szükségtelen tankhadosztályokat indítania. Elég, ha az amerikai–európai konfliktusba süllyedt katonai szövetség nem áll ki Észtország mellett egy orosz hibrid hadművelet esetén. A könyvnek különös aktualitást ad, hogy február végén az észt határvárosról elnevezett „Narvai Népköztársaságot” követelő online orosz művelet indult… Recenzió.
Az ötvenezres észtországi várost, Narvát mindössze a településsel azonos nevű folyó választja el Oroszországtól – a víz fölött átívelő híd túloldalán Ivangorod található. A két város lakói könnyen megértik egymást, hiszen Narva városának közel kilencven százaléka orosz. Jelentős részük még a Szovjetunió idején került ide, de esze ágában sincs visszatérni Oroszország anyácskához. Fontosabb a magasabb életszínvonal és az uniós útlevél. Vagy mégsem?
Február végén megszaporodtak a közösségi médiában a „Narvai Népköztársaságot” emlegető csoportok és bejegyzések, amelyek szerint Észtország elnyomja az orosz kisebbséget, ezért a városnak és környékének el kellene szakadnia a balti államtól. Az észt elhárítás szerint az online kampány orosz információs művelet, nincs mögötte tömeges helyi támogatás. Hétfőn az ország külügyminisztere is megszólalt: Margus Tsahkna szerint az ország lakosságának „nyugodtnak és informáltnak” kell maradnia. Titkosszolgálati aktivitás és külügyminiszteri nyilatkozat néhány mém, Facebook-csoport és közösségi médiás poszt miatt? Máris kevésbé tűnik túlzásnak az észt reakció, ha tudjuk: 2014-ben az ukrajnai orosz agresszió nagyon hasonló forgatókönyv szerint, az orosz kisebbségre hivatkozva indult el. Ekkor jött létre a két szeparatista bábállam, a donyecki és a luhanszki „népköztársaság.” (A kisebbségvédelemre való hivatkozás hamisságát jól mutatja, hogy a 2022-ben indult totális invázió óta az orosz hadsereg Kelet-Ukrajnában, például Harkivban jóval több oroszt ölt meg, mint az ukrán nacionalizmus valaha.)
Narva azonban nem csak az észt–orosz határszkander miatt érdekes. Ha Vlagyimir Putyin valaha tesztelni akarja a NATO egységét, akkor alighanem éppen itt fog próbálkozni. Például akkor, amikor a transzatlanti katonai szövetségben feszültség van az Egyesült Államok és Európa között. Mint mostanában: előbb Donald Trump fenyegette vámokkal az európai tagállamokat, majd többször kijelentette, meg akarja szerezni az EU- és NATO-tagállam Dánia fennhatósága alá tartozó Grönlandot.
Miután nagy nehezen elcsitult az amerikai verbális kirohanásokkal tarkított konfliktus, következett az újabb szakadás.
Donald Trump az európai szövetségesek értesítése nélkül Izraellel karöltve háborút indított Iránban, majd a Hormuzi-szoros iráni lezárásnak feloldásához katonai segítséget követelt. Azonban Amerika európai és ázsiai szövetségesei is jelezték, a maguk részéről inkább kimaradnának az újabb háborúból – a Fehér Ház lakója pedig sértődött közösségi médiás bejegyzésekben ostorozta a szerinte hálátlan európai szövetségeseket.
Ha tehát Oroszország valóban próbára szeretné tenni a NATO egységét, az számára éppen egy ilyen pillanatban lenne a legmegfelelőbb. Amennyiben pedig Moszkva némi orosz rulettre is hajlandó, egy narvai incidenssel lényegében katonai veszteség nélkül akár a történelem legerősebb katonai szövetségének de facto végét is elérheti – ami pedig régóta az orosz politika első számú célkitűzése. Ez a forgatókönyv nem a hisztérikus ruszofóbia vagy a realitáskokat figyelmen kívül hagyó képzelődés terméke. Hanem egy magát neorealistának tartó német–olasz politikai elemző, a német hadsereg, a Bundeswehr akadémiáján tanító Carlo Masala Ha Oroszország győz – Szcenárió című 2025-ös könyvének vérfagyasztó logikával levezetett következtetése. A kötet nemrég jelent meg magyarul a Park könyvkiadónál, Nádori Lídia fordításában.
A karcsú kis kötet olyan forgatókönyvet próbál meg végigvenni, amelybe az európai közvélemények bele sem mernek gondolni: mi van, ha Oroszország nem pusztán eléri minden célját Ukrajnában, de némi összeszedelőzködést követően a NATO-t is megtámadja? Túlfeszült lényeglátók és hamis realisták ezen a ponton szoktak felnevetni. Ugyan hogyan lenne képes az Ukrajna elfoglalására is képtelen, kivérzett orosz hadsereg kihívást intézni a nála nagyságrendekkel erősebb NATO-hoz? Carlo Masala könyvének vezérfonala, hogy ehhez valójában nem tankhadosztályok és frontális támadás szükséges. Sokkal inkább az ellenfelek beható ismerete, hibrid hadviselés, a migrációs válság felkorbácsolása, a kínaiakkal való szoros egyeztetés és kis létszámú, szükség esetén visszacsinálható gyors katonai művelet – mindegyik elem régóta része az orosz eszköztárnak.
Carlo Masala a jelenlegi folyamatokból, az európai és az orosz gondolkodásból kiindulva vázol fel egy lehetséges forgatókönyvet. 2028-ban járunk, Ukrajnában ugyan fegyverszünet van, de az ország krónikusan instabil, az újjáépítés alig halad. Oroszország viszont látszólag új útra lépett, hiszen Vlagyimir Putyin lemondott az elnöki pozícióról, az általa kiválasztott utód, Oleg Obmancsikov pedig – legalábbis ezt szeretné hinni a Nyugat – egészen más. Fiatal, karizmatikus politikus, dolgozott Nagy-Britanniában.
Reformokról, megbékélésről, Kelet–Nyugat-párbeszédről szónokol – nem olyan KGB-s és szovjet őskövület, amilyen Vlagyimir Putyin vagy Szergej Lavrov volt.
Némi bizonytalankodás után az európai kormányok hisznek neki, mert hinni akarnak. Oroszország megváltozott, itt az új Gorbacsov, aki pontosan azt mondja, amit hallani akarunk. Még jól is jön, hogy a korábbinál kevésbé konfrontatív az orosz elnök, így végképp nincs szükség a védelmi kiadások növelésére. Az állandó keleti feszültségbe belefáradt európai társadalmak pedig örülnek a moszkvai trillázásoknak. Igen ám, de miközben Obmancsikov kifelé a béke galambját játssza, valójában ő is a háború kutyája: elődjéhez hasonló politikai célokat követ. Az orosz hadsereg vezérkarának és titkosszolgálatoknak feladatául szabja a Nyugat tesztelését. Obmancsikovnak ugyanúgy Európa és a transzatlanti szövetség destabilizálása a célja, mint elődjének. Amikor minden készen áll, az akció elindul: korlátozott katonai művelet kezdődik a NATO-tag Észtországban. Mint 2014-ben a Krímben. 2028. március 27-én Narva lakói robbanásokra ébrednek, a városba különlegesen képzett, kislétszámú orosz erők nyomulnak be. Ezzel párhuzamosan Észtország második legnagyobb szigetén, Hiiumaán turistáknak álcázott orosz katonák jelennek meg. Az első órákban sokan egy általános támadás első lépcsőjének tekintik a különleges erők bevetését, ám nem ez a helyzet. Nincs frontális szárazföldi offenzíva. A helyzet viszont kaotikus a Baltikumban, egymásnak ellentmondó hírek érkeznek, a digitális tér mesterségesen keltett zűrzavarában nehéz eligazodni.
Közben Európának kezdenie kellene valamit az orosz ráhatásra az afrikai Maliból elindult újabb migrációs hullámmal. Tajvan körül Kína még a korábbiaknál is fenyegetőbben lép föl, ami az Egyesült Államokat aggasztja. Ebben a helyzetben hívják össze a NATO tanácsát a válaszlépések megbeszélésére. Észtország a szövetséget létrehozó szerződés nevezetes ötös cikkelyének aktiválását kéri: az egyik tagállam ellen irányuló fegyveres támadás a teljes szövetség elleni támadásnak minősül. Egyes tagállamok hajlanak erre, más országok azonban megriadnak az oroszok által stratégiai fegyverként alkalmazott nukleáris háborús fenyegetéstől. Hírünk a világban: a könyv egyik drámai csúcspontján a NATO-hoz akkreditált magyar nagykövet nem hajlandó kiállni Észtország mellett, mondván, az a harmadik világháborút jelentené. Az ülés közös döntés nélkül ér véget, az észt delegáció megalázottan távozik, a NATO de facto halott.
Legerősebb állítása önmagáról, a „mindenki egyért, egy mindenkiért” üres frázisnak bizonyult.
Teljes az orosz siker, pedig Moszkva lényegében blöffölt. Egységes fellépés hatására egységeit azonnal visszavonta volna, mert minden verbális gimnasztika ellenére még egy hagyományos konfliktust sem merne megkockáztatni a jóval erősebb NATO-val. Megtévesztéssel, atomháborús kardcsörtetéssel, zsarolással érte el régi célját: ahhoz, hogy Európát dominálhassa, meg kell törnie az európai–amerikai katonai szövetséget. A könyv utolsó oldalán az orosz elnök hívja a kínait. Azt mondja neki, a „történelem kereke gyorsabban forog, mint az utóbbi száz évben”. Mire Peking ura azt válaszolja, „így van és mi határozzuk meg a további alakulását”.
hirdetés
Carlo Masala könyvéről szóló egyik interjújában arról beszélt, régi célja az oroszoknak a NATO páncéljának behorpasztása. Erről szólt az ukrajnai háború előtti, 2021 decemberében Washingtonnak eljutatott „tárgyalási javaslat”. A szöveg a katonai szövetség 1997 előtti határaihoz való visszatérését javasolta, azaz a közép-európai térség, így hazánk védőernyő alóli kilökését. Mégpedig világos céllal: már az Oroszországi Föderáció első, 1993-as nemzetbiztonsági stratégiája kimondta, Moszkvának különleges érdekei vannak egykori befolyási övezetében. Ezt Borisz Jelcin orosz államfő meg is mondta Bill Clinton amerikai elnöknek 1993-as találkozójukon – más kérdés, hogy a kommunizmus bukása után a káoszba süllyedt Oroszországnak ekkor még nem volt elég ereje a megvalósításhoz.
A Nyugat egye meg, amit főzött, ő provokálta bele Oroszországot a háborúba a NATO folyamatos bővítésével? Az európai muszkavezetők táncdalzenekara szerint a dolog így fest. Két aprócska dologról feledkeznek meg ezek az állítólag hidegfejű realisták. Egyrészt a népeknek joguk van szabadon dönteni országuk hovatartozásáról, a magyar polgárok is népszavazáson döntöttek hazánk NATO-csatlakozása mellett. Másrészt Masala felidézi, hogy az ifjabb Bush elnöknek Putyin azt mondta: Ukrajna soha nem lehet a NATO tagja. Az amerikai politikus kérdésére („Miért?”) az orosz vezető nemes egyszerűséggel azt mondta: „Mert Ukrajna nem egy állam.” Azaz az orosz vezetés megszállottsága független a katonai szövetségtől, tagjai egyszerűen elvitatják az ukrán nép és ukrán állam léthez való jogát. Ettől még ostobaság volt a 2008-as bukaresti csúcson kijelenteni, hogy Grúzia és Ukrajna a NATO tagja lesz majd, ezt a távozó Bush-adminisztráció erőltette az európaiak tiltakozása ellenére. Azt azonban az oroszok is pontosan tudták, hogy többek között a németek és a franciák ellenállása miatt Ukrajna nem lesz a katonai szövetség tagja, 2008 és 2022 között nem is történt érdemi lépés az ügyben. A háború intenzívebbé válása óta pedig a kérdés alighanem véglegesen lekerült a napirendről.
Moszkva azonban következetesen dolgozik a NATO-t gyengítő stratégiáján. Carlo Masala szerint Vlagyimir Putyin abból indul ki, hogy a diktatúrák tovább tudnak háborúzni, mint demokráciák – és ebben igaza van. Az Európai Unióban egy politikusnak mindig tekintettel kell lennie a választókra, akik nem szívesen költenék az amúgy is szűkös közpénzforrásokat fegyverekre és katonákra. Különösen, ha az ukrajnai háború lezárul… A mindenkori orosz politika viszont százezreket küldhet húsdarálóba és fenyegethet atomháborúval, nem fognak ez ellen tömegek tiltakozni, hiszen a mégoly nyomorúságos orosz élet is jobb a novicsokos teánál vagy a szibériai munkatábornál.
Vlagyimir Putyin és az orosz elit pontosan tudja, hogy kíméletlenségük a nyugatiak szemében még a blöfföt is hihetővé teszi, ezért próbálkozhatnak meg a NATO tesztelésével – az erre adott gyenge válasz azonban valójában nem a békét, hanem még nagyobb bajokat hozna el.
Valahogy úgy, ahogy annak idején Hitler bevonulása a demilitarizált Rajna-vidékre. Az első világháború végén ugyanis az 1919-es versailles-i békeszerződés előírta a francia–német határ, egyben a fontos német iparvidék fegyvermentesítését. Hitler 1933-as hatalomra kerülése után egyik fő célja a helyzet felszámolása volt, s ezért 1936 márciusában három hadosztályt küldött a Rajna-vidékre – azzal a paranccsal, hogy ellenállás esetén azonnal vonuljanak vissza. A diktátor komolyan tartott egy francia–angol reakciótól, s tudta: gyenge a két hatalommal vívott háborúhoz. Blöffje sikeresnek bizonyult, a nyugati hatalmak semmit nem tettek. Hitler megdicsőült és önbizalommal telve folytathatta a háborús felkészülést, illetve Európa dominálását.
Vajon Moszkva belemenne egy ilyen háborús orosz rulettbe? Európában sokan vélekednek úgy: Vlagyimir Putyin vagy bármelyik utódja racionálisabb szerepelő ennél – általában ugyanezen szakértők és politikusok nevettek a leghangosabban egy esetleges ukrajnai invázió lehetőségén… Masala forgatókönyve már csak azért sem a pihent agy terméke, mert ilyen irányú figyelmeztetés már döntéshozóktól is elhangzott. Mielőtt távozott volna posztjáról 2025-ben, a német hírszerzést (BND) vezető Bruno Kahl kémfőnöktől szokatlanul egyértelműen és nyilvánosan beszélt az orosz fenyegetéstől. Kijelentette: szolgálata bizonyítékokat szerzett arról, hogy bizonyos magas rangú moszkvai tisztviselők úgy vélik, a NATO kollektív védelemről szóló cikkelye lényegében megszűnt létezni. Ukrajna csak egy lépés volt Nyugat felé, s ezért előbb-utóbb nem széleskörű invázióval, hanem egyéb eszközökkel tesztelni fogják a NATO-t – például az észtországi orosz kisebbségek védelmére hivatkozva…
A sok ijesztő előrejelzés ellenére azonban Masala könyve végén jelzi: semmi sincs eleve elrendelve. Attól, hogy így is történhet, még nem biztos, hogy így fog történni. Ehhez azonban Európának fel kell nőnie a feladathoz. Kormányainak és társadalmainak meg kell értenie, hogy vége a boldog békeidőknek és a védelmi képességek fejlesztése nem háborús kardcsörtetés. Ellenkezőleg: az erő a béke megőrzésének záloga. Masala konklúziójával pedig csak egyetérthetünk: „Oroszország belátható ideig az Európára leselkedő legnagyobb biztonságpolitikai fenyegetés marad.”
Nyitókép: észt katonák gyakorlatoznak Narvában 2017. január 14-én, a folyó túloldalán az oroszországi Ivangorod erődje (fotó: AFP/Raigo Pajula)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
