Balatonnyi vizet hozott a hó: ha nem rontjuk el, ez fegyver a kiszáradás ellen
Elnagyolt számításaink szerint elérheti az 1 milliárd köbmétert az Alföldre hó formájában hullott víz, országosan pedig ennek duplája is lehet az olvadéktartalék. Ez már a legnagyobb tavunk teljes vízmennyiségének felel meg. És bár a hiány ennek többszöröse, a hóban tárolt, lassan kiolvadó víz óriási kincs: hatékonyabban járulhat hozzá a végzetesen megfogyatkozott felszín alatti vizek visszatöltéséhez, mint bármilyen nyári eső. Persze csak ha jól bánunk vele. Ha az olvadással együtt beindulnak a „hagyományos” lecsapoló, elvezető mechanizmusok, ez is kárba veszhet.
„Csúszik a jég a folyón, foltosra sötétül a part is,
olvad a hó, a nyulak meg az őzek lábanyomán már
kis pocsolyákban a nap csecsemőnyi sugára lubickol.”
Radnóti Miklós Száll a tavasz című 1942-es versének kezdősorai ezek. A bennük megfestett képet egyre kevésbé fedezhetjük fel a Kárpát-medence valóságos természetében. A havas napok száma csökken, egy éve ilyenkor ráadásul téli aszály volt. Budapesten és környékén a 2025 januári teljes csapadékösszeg alig haladta meg a 6 mm-t (vagyis 20-30 mm-rel volt a sokéves átlag alatt), a hóvastagság az ország egész területén pontosan zéró volt: 0 mm.
2026 vízkeresztjén viszont a tél ajtóstul rontott az országba: két nap alatt a legtöbb megyére 15-25 centi vastag hóréteg érkezett. A nyugati határszél egy-két szerencsétlen pontját leszámítva az egész Kárpát-medence kifehéredett, a Balatontól északra és délre néhol 33-35 centi hó hullott. Ebben már vígan újra lehetne forgatni a Metallica King Nothing című, egyébként napra pontosan 29 évvel ezelőtt bemutatott téli klipjét.
Az előrejelzések alapján ennek a fehérségnek a nagy része még hetekig velünk maradhat. Ha a hideg kitart februárban is, akkor tavasszal végre ismét aktuális lesz, hogy „csúszik a jég a folyón”, és az olvadó hó nyomán az ország tele lesz kis pocsolyákkal, ahogy azt Radnóti fiatal éveiben mindig láthatta.
Olvadó kincs
Valójában a költő által ösztönösen leírt, végtelenül egyszerű folyamat (hó → pocsolya) a magyar táj működésének egyik alapja. Télen több köbkilométernyi hóban tárolt víz gyűlt össze a folyóink vízgyűjtőjén, illetve az Alföldön és más mélyebben fekvő területeken. Aztán a tavasz közeledtével ez a tetemes mennyiségű hó fokozatos vízleadással olvadni kezdett, és nagyrészt a talajba szivárgott. (A vízrendszer működését korábban részletesen magyarázta lapunknak Szőnyi Judit hidrogeológus, Dedák Dalma környezetpolitikai szakértő és Timár Gábor geofizikus.)
Itt jön a lényeg:
minél lassabb a folyamat, annál kisebb veszteséggel kerül az olvadék a felszín alá, és így feltölti az ott található vízkészleteket.
A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a legfontosabb tározó a talaj. Nem a folyókban, nem a tavakban, hanem a felszín alatti vizekben van a Föld hozzáférhető édesvizének döntő része. Ezt bárki beláthatja, aki fúratott kutat a telkén, vagy fogyasztott már életében ásványvizet.
A talajvízpótlás szempontjából nincs jobb a lassan olvadó hónál – szemben az esővel. Utóbbi gyakran rövid, intenzív eseményekben érkezik, és gyorsan a folyókban köt ki. Télen ráadásul a párolgási veszteség és a növényzet vízfelhasználása is minimális.
Magyarország kiszáradásának szemléltetésére sokféle ábra, grafikon használható. Mi a Válasz Online-nál a fentiek miatt visszatérően az Országos Vízügyi Főigazgatóság talajvízkutas térképét idézzük, azon is a harmincéves átlagtól mutatott eltérést. Ez így festett 2026. január 7-én:
A képen a piros árnyalatai jelzik, hol süllyedt mélyebbre a talajvíz a korábbi átlaghoz képest. Az Alföldön számtalan mérőpontnál 2-3 méteres esést látunk. A teljes felszín alatti készlethiány elérheti a tíz Balatonnyi vízmennyiséget. E hiány egyik fő okozója (a rengeteg kút mellett) a téli hóban tárolt vízkészlet drasztikus csökkenése az utóbbi évtizedekben. Ha kisebb léptékben szeretnénk látni a folyamatot, érdemes felidézni a Víz a tájban – Klímaadaptáció konfliktusokkal című tavaly novemberi konferencián idézett egyik grafikont, mely a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mesterszállás község talajvízszint-észlelő állomásának adatait szemlélteti. A kék görbe a vízszinté, a szaggatott vonal a harmincéves átlag, a piros pedig a trend.
Ez maga a kiszáradás: erről a tragikus és rendkívül érzékeny veszteségről van szó, amikor az ország sivatagosodásáról írunk és beszélünk. (A tágabb téma minden vetületét elemeztük a Válasz Offline tavalyi ökológiai számában.)
Balatonnyi víz
A fentiek alapján megfogalmazott alaptétel, hogy a hóban tárolt víz bizonyos körülmények között hatékonyabban tud hozzájárulni a felszín alatti vizek feltöltéséhez, mint az esővíz. Melyek ezek a körülmények? 1) Az olvadás legyen lassú, lehetőleg több hetes. 2) A talaj ne legyen mélységében fagyott. 3) És ne legyen tömörödött, degenerált se. Ez a pont a túlművelt, túlszántott talajokra vonatkozik, ahol akkor is alacsony lesz a beszivárgás és több a lefolyás, ha az első két feltétel kedvező.
A magyar táj klasszikus működésében e körülmények szinte minden évben rendelkezésre álltak, és a jelek szerint a „normális” januári téli napokat követően ez most is így lesz, leszámítva a tömörödött talajokat. Nézzük meg konkrét példán, hogy mit okoz a most hullott hó a talajvizek szempontjából!
A Homokhátság nagy részét magában foglaló Bács-Kiskun megye 8 445 km²-nyi területére a Hungaromet térképe szerint 18-20 cm hótakaró érkezett. Az átlagos hóréteg vízaránya 8:1, míg a tavaszi, olvadó hóé 3:1, ami azt jelenti, hogy 18 cm hó – az előbbi aránnyal számolva – 2,25 cm víznek feleltethető meg. Elnagyolt számolással vetítsük ezt a megye teljes területére: e szerint 190 millió m³ víz, vagyis a teljes Balaton egytizede várhat beszivárgásra hó formájában Bács-Kiskunban.
Kíséreljük meg a becslést az Alföld teljes területére! Itt még bajosabb a számítás, hiszen a keleti-délkeleti határon 5-7 cm hó hullott, északon viszont akár 20-25 is, de 15 cm átlaggal talán kalkulálhatunk. Ebből (52 000 km²-re vetítve, a 8:1-es hóvízarány alkalmazva, a térfogati jellemzőt is figyelembe véve) hozzávetőleg 1 milliárd m³ olvadékvíz keletkezhet, ami fél Balatonnyi víznek felel meg. A teljes országterületen pedig ennek kétszerese is rendelkezésre állhat majd, ha beindul a melegedés.
Bár számításunk szigorúan nem tudományos, csupán becslésalapú, nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy az országra hó formájában hullott csapadék hidrológiai léptékű. Csodát ez sem tesz, hiszen a hiány ennek többszöröse, de ebből már látható, műszeresen dokumentálható talajvízszint-emelkedést kellene elérni.
Nagy olvadás, nagy vita
Persze mint sok mindent a hazai vízrendszerben, ezt is el lehet rontani. A nagy hóval nemcsak potenciális olvadékvíz, hanem egy komoly belvízvita magjai, csirái is lehullottak a nagy magyar Alföldre. Amint beindul a melegedés, gazdálkodók és önkormányzatok sokasága kezdheti követelni a területi vízügyi igazgatóságoktól régi reflexek alapján, hogy csapolják, vezessék el a – Radnóti Miklós fent idézett sorával – pocsolyákat a területeikről. Úgy pedig nem lesz érdemi beszivárgás és talajvízpótlás.
Nem hiába gyújtották be a rakétákat kutatók és természetvédők. „Minden lecsapoló-rendszerű csatornát be kell temetni a szikes vizes élőhelyeken és azok közvetlen vízgyűjtő területén. Sok esetben az volt az indok, hogy ez felesleges munka, hiszen évek óta nincs bennük víz. Na majd most lesz!” – írta Facebook-lapján a Hortobágy Természetvédelmi Egyesület. „A jól feltöltött vízkészletek kiszámíthatóbbá teszik a gazdálkodást, javítják az élőhelyek állapotát, rekreációs lehetőségeket teremtenek, és segítenek enyhíteni a nyári hőhullámok hatásait” – közölte a WWF Magyarország.
hirdetés
Timár Gábor geofizikus pedig már ősszel figyelmeztetett: „A talajvíz szintje kb. olyan nemzeti kincs, mint a nemzeti bank aranytartaléka. Ha most juttatunk vizet a tájba, van pár hónapja, hogy bejusson a talajvízbe, emelje annak a szintjét, az a jövő nyáron valamivel magasabban lehet, mint idén, talán több növény éri el a gyökereivel. Ha ezt rendszeresen ismételjük, jelentősen könnyítünk a régió gondjain.”
A sokat emlegetett, állami Vizet a tájba!-programnak a közelgő tavasz lesz a valódi próbája:
most nem a nyári alacsony vízszintű folyóink szivattyúzásával kell tölteni a rendszereket, hanem elég lesz begyűjteni egy nagy olvadás gyümölcseit. Most derül majd ki, hogy mennyi vizet tudunk megtartani a nyári aszály mérséklésére és az ország kiszáradásának megállítására.
Nyitókép: Tési szélmalmok a behavazott Bakonyban, 2026. január 7-én. MTI/Máthé Zoltán
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
