Véget érhetne az Alföld sivatagosodása – van módszer a vízpótlásra, csak használnunk kellene

Borbás Barna
| 2023.09.11. | Interjú

Sürgősen kukába kell dobnunk a felszín alatti vizek működéséről szóló elavult elméleteinket, hogy megállíthassuk a Kárpát-medence legfontosabb kincsének felélését – mondja a Válasz Online-nak Mádlné Dr. Szőnyi Judit hidrogeológus. Az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet egyetemi tanárát azután kerestük meg, hogy augusztusban programot hirdetett a Homokhátság sivatagosodásának visszafordítására a Másfélfok nevű szakportálon. A hidrogeológus szerint a nem sterilizált injekciós tűkhöz hasonló kockázatot jelent idehaza az egymillió illegálisan fúrt kút, a „célzott felszínalatti vízpótlás” technológiájával pedig egyszerűen megvalósítható eszközt adna a kiszáradással küzdő régiók kezébe.

– Tavaly nyáron extrém szárazságot tapasztaltunk egész Magyarországon, a sajtóban egymást érték az apokaliptikus víziók, hogy még rosszabb is jöhet. Idén kifejezetten csapadékos nyár volt elviselhető klíma mellett, kevesebben is tenyereltek a vészcsengőre. Egyszer így, másszor úgy, tehát minden rendben?

– Azért ezt nem mondanám. A klíma és a meteorológia nem a szakterületem, de világosan emlékszem, hogy amikor a 2010-es évek elején Tihanyban kutattuk a félsziget tavait, egymást váltották a szélsőséges időszakok: ’10 és ’14 volt a legcsapadékosabb abban az évtizedben, 2011 és 2012 pedig a legszárazabb. Korunk egyik legfőbb jellegzetessége pont az extremitások váltakozása. Az Országos Meteorológiai Szolgálat több mint száz évre visszatekintő adatsoraiból világosan kiolvasható, hogy egyre több a hőhullám, egyre hosszabbak a száraz periódusok és egyre kevesebb a csapadékos nap a Kárpát-medencében. Paradox módon utóbbi nem azt jelenti, hogy a lehullott csapadék összmennyisége érdemben csökkent volna. Csupán az eloszlása változott, az viszont látványosan.

– Vagyis milliliterre nagyjából ugyanannyi eső hullik összesen, csak nem „normálisan”, hanem özönvízszerűen?

– Pontosan. De nem csak ez változott: a hagyományosnak tekintett tavaszi-nyári és őszi csapadékszezon fokozatosan áttevődik őszre és télre. Télen viszont a fagyos napok száma csökkent a felmelegedés miatt a Kárpát-medencében, és ez is jelentősen befolyásolja, hogy mi lesz aztán a csapadék sorsa: hogyan kerül a hidrológiai ciklusba, illetve hogyan tudjuk azt hasznosítani.

– Ön a felszín alatt vizek kutatója. Ott nem mindegy, hogy a csapadék hóban vagy esőben érkezik?

– Önmagában az, hogy nem nyáron hullik a legtöbb a csapadék, a felszín alatti vizek szempontjából kedvező, hiszen a víz könnyebben be tud szivárogni, ha a vegetáció – fák, bokrok és más növényzet – nem hasznosítja, vagyis nem párologtatja el. A mostani téli esők mégsem segítik eléggé a felszín alatti vizek visszapótlását.

A hóban tárolt víz lassú olvadása sokkal hatékonyabban jutna a talajrétegekbe. Hó viszont egyre kevesebbszer hullik.

– Mit okoz, hogy télen-nyáron eső van, az egyszerre lehulló mennyiség pedig sok, néha özönvízszerű?

– Óriási károkat és vízveszteséget. Ha egységnyi területre rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék zúdul, akkor az nem szivárog el szépen, hanem lefolyik, esetleges villámárvizeket okozva gyorsan távozik a folyókon keresztül az országból.

MEGBOMLOTT EGYENSÚLY

– Tegyük tisztába, hogy mi az, hogy „felszín alatti vízkészlet”! A kifejezés hallatán leginkább a telken fúrt kút és a boltban vett ásványvíz jut eszünkbe. Esetleg még olyan szavak, hogy „talajvíz”, „rétegvíz”.

– A definíció nagyon egyszerű: felszín alatti víz minden víz, ami adott területen a vízszint alatt található, több kilométer mélységig kitöltve a kőzetek pórusterét. A „talajvíz” és „rétegvíz” kategóriák, amelyeket említ, magyar sajátosságok, vagy száz éve érvényben vannak azt az illúziót keltve, hogy létezik egy felső, feltételezett vízzáró réteggel elkülönített talajvízkészlet. Valójában ezek a köztudatba mélyen beivódott kategóriák rendkívül félrevezetőek.

– Ezeket tanultuk az iskolában is. Nem jók?

– A tudomány sokat változott az utóbbi ötven évben. Ma már senki nem vitatja, hogy léteznek légkörzések, óceáni vízrendszerek, le- és feláramlások. Talán nehéz elképzelni, de a felszín alatt is hasonló fizikai folyamatok érvényesülnek; az a víz sem statikus és elszigetelt, hanem dinamikus rendszerben többnyire lassan áramlik. Ez a mozgás pedig összefüggéseket hoz létre. Vagyis a vízkörforgalom a felszín alatt is működik.

– Tehát ezeket a szép tortaszerű ábrákat, hogy talajréteg, vízvezető réteg, vízzáró réteg, megint vízvezető réteg – el kell felejteni?

– Ezeket nyugodtan kukába dobhatjuk. Félreviszik a gondolkodásunkat. Ilyen tankönyvi vízzáró rétegek ugyanis nem léteznek. Ha az ember geológusként rétegsorokat vizsgál, ez gyorsan egyértelmű lesz számára: sehol a természetben nincsenek végtelen kiterjedésű, egységes rétegek. Ez a leegyszerűsített kép egyfajta érzéki csalódást okoz. Nagyon fontos, hogy a dinamikus rendszerszemlélet átmenjen a köztudatba.

– Miért annyira fontos?

– Mert csakis a társadalmi megértés, az oktatás és képzés tartalmának megújítása eredményezheti, hogy végre a lakosság és velük együtt a politika is nyitottá váljon az egyre inkább fogyatkozó felszín alatti vízkincs témájára. S hogy végre komolyan vegye és megfelelően be is építse a tervezésbe az ehhez kapcsolódó kérdéseket.

– Magyarországon úgy tekintünk a felszín alatti vízre, mint korlátlanul megújuló energiaforrásra. Hívjuk a kútfúrót, ő lefúr, a víz folyik, legyen bármekkora szárazság fent. Ez hibás elképzelés?

– Teljes mértékben. A magyar kútfúrási láz nem számol azzal, hogy van térbeli kihatása annak, amit a kutunkkal okozunk. Ha adott helyen nagyon sok kutat létesítünk, az összegzett hatás következtében elkezd süllyedni a vízszint, az egyik kút pedig elszívhatja a vizet a másik elől. Ezzel persze számolnak a szakemberek, amikor hivatalosan ivóvízkutakat létesítenek.

– Hát a kedves tudósok már a kútfúrást sem hagyják?! – szakadhat fel a kérdés az egyszeri állampolgárból.

– Ezért szükséges a felszínalatti folyamatok széleskörű megértése. Ugyanis önmagában nem a kúttal, hanem a mértékkel és a móddal van a baj.

Ma Magyarországon körülbelül egymillió illegálisan fúrt kút létezik. Ez veszélyesen nagy szám: akár köbkilométernyi is lehet az éves vízkivételük, amiről egyáltalán semmiféle fogalmunk nincs.

Képzeljük el, hogy ha ezek hosszú időn keresztül működnek, ennek milyen mennyiségi következményei lesznek, és hogyan befolyásolják a régiós vízszinteket.

– Hogyan befolyásolják?

– Minél több vizet veszünk ki, annál alacsonyabbra süllyed a vízszint, és annál nagyobb szárazságot tapasztalunk a felszínen. Ezt pedig megsínyli a mezőgazdaság. De nem ez az egyetlen baj. Az illegális kutak vízminőségre gyakorolt hatása is rendkívül káros: a kellő jogosítvány és szakszerűség nélkül fúrt kút a környező víz minőségét, az öntözött termést és a vízfogyasztók egészségét is veszélyeztetheti. Az nem válasz, hogy régen is így volt, ugyanis ma már tudjuk, hogy mit árthatunk, és ez felelősség. Ahogy elfertőződünk egy nem sterilizált injekciós tűtől, ugyanúgy a szakszerűtlen kutakkal elszennyezzük a legfőbb víztartalékot jelentő felszín alatti vizeket. Ezt szerintem senki sem akarja.

– A kormány pont nyár elején fogadta el a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítását, jön a „kútamnesztia”, vagyis a 2024. január 1. előtt engedély nélkül fúrt, 50 méternél nem mélyebb kutak automatikusan szabályosnak minősülnek. Probléma letudva?

– Ez olyan társadalmi játszma, amiben mindenki benne van. Vidéken szinte nincs olyan porta, ahol ne lenne fúrt kút. Azt tapasztalom, hogy az állampolgárok iskolázottságtól függetlenül egyáltalán nem értik, hogy mi lehet ezzel a baj. Mi kutatók és szakmai szervezetek sokszor, sok helyen hangsúlyoztuk ennek a problémának a fontosságát, de süket fülekre találtunk mind állampolgári oldalról, mind a politika részéről. Egy módon segíthetünk: felvilágosítással. Muszáj elmagyarázni, hogy mit kockáztatunk, és hogyan is működik a felszín alatti térrész.

– A telkem alatt talált víz kinek a tulajdona?

– Magyarországon a törvények értelmében minden víz állami tulajdon. Éppen ezért az állam felelős érte. Ezért is fontos a felvilágosítás, hogy a politikus és a kútra vágyó állampolgár egyaránt tisztában legyen annak a súlyával, hogy a felszín alatti víz ily’ módon zajló kihasználásából milyen jövőbeni bajok lehetnek.

– Úgy képzeljük, hogy a Kárpát-medence különösen vízjárta, forrásokban gazdag hely, csapadék pedig, mint látjuk, továbbra is hullik. Miért is van veszélyben a felszín alatti vízkészlet?

– A válaszhoz nézzünk rá Magyarország vízmérlegére! Ebből világosan látszik, hogy felszíni vizekben tranzitország vagyunk:

amennyi víz bejön az országba, az a folyókon keresztül el is hagyja azt. Sőt még több is, mint amennyi érkezik, hiszen minimális vízmennyiség hozzáadódik az országon belüli kis vízfolyásokból.

Ehhez képest az itt lehulló csapadék párolgás után visszamaradó mennyisége viszonylag kevés, jelentősége mégis óriási, hiszen ez táplálja, pótolja a felszín alatti vízkészleteinket. Adott tehát egy hatalmas vízmennyiség, ami átrohan az országon, illetve ehhez képest van egy sokkal kisebb mennyiség, ami jobb esetben beszivárog és jórészt az ország területe alatt marad. Igen ám, de az elmúlt százötven évben jött az ember a folyószabályozással, lecsapolással, csatornázással, vízelvezetéssel és átalakult területhasználattal, ami erősen hatott a beszivárgásra és az utánpótlásra.

– Konkrét példával?

– Vegyük a Nyírségi Homokhátságot vagy a Duna-Tisza közét, melyek mind olyan területek, ahol jól be tud szivárogni a víz a felszín alá. Viszont az itt bepótlódó víz – hiszen ne feledjük, összefüggő, dinamikus rendszerről beszélünk – szép lassan elindul a mélyebb fekvésű területek és a folyóvölgyek irányába. Tehát van egyfajta átrendeződés. Amikor a Duna-Tisza-közi hátságon dolgoztam, helyi gazdák mondták nekem, hogy a ’60-as években, amikor megépültek helyben a csatornák, akkor bizony egy éven belül eltűnt a vizük, mármint a kútjaikból, tavaikból. Hogy hogyan? A csatornázás, illetve az éghajlat változékonyságából adódó többlethatás, a területhasználat megváltozása miatt több méteres vízszintsüllyedés következett be ezen a területen. Mindez azt jelzi számunkra, hogy az egyensúly megbomlott. Nem maradnak fenn a vízszintek, ezért a hátsági területek fokozottan sivatagosodnak, az ökoszisztémák pusztulnak és a szántóföldi termelés ellehetetlenül.

MEGOLDÁS

– Itt jön az önök javaslata, mely szerint a felszín alatti vízszint több méteres süllyedése megállítható, a víz visszapótolható.

– Nem magyar találmány ez, és már korábban is felvetődött. A világ számos részén éltek már vele Ausztráliától az USA-ig, Indiától Pakisztánig. Rájöttek ugyanis, hogy

nemcsak a felszínen raktározhatjuk el a többletvizet a száraz időszakokra, hanem a felszín alatti „víztározók” is alkalmasak lehetnek erre.

– Nem mesterséges tárolómedencékre utal, igaz?

– Nem, hanem a földfelszín és a vízszint közötti „telítetlen zónára”, ahol a pórustérben víz és levegő is van. Ezek a terek alkalmasak arra, hogy ha van megfelelő minőségű tározható vizünk és megfelelő víztartónk, akkor ide bejuttassuk, tudatos és ellenőrzött módon megnövelve a vízszintet.

– „Bejuttatáson” konkrétan mit ért?

– Például azt, hogy egy hátsági településen létesítünk egy felszíni tározómedencét vagy egy kútrendszert, és ezeken keresztül beszivárogtatjuk az összegyűjtött vizet. Mivel a mi éghajlati körülményeink között nagyon nagy a párolgási veszteség a nyári időszakban, a felszíni tározás pazarlónak tűnik. Víztakarékosabb megoldás lehet, ha lefúrunk a vízszintig, és így juttatjuk le az összegyűjtött vizet.

– Tavaly nyáron vitainterjút közöltünk Timár Gábor geofizikussal és Mészáros Csaba vízépítő mérnökkel, megjelenítve a „gátpárti” és a „fokgazdálkodás-párti” szakértőket. Abban konszenzus volt, hogy gőzerővel kell(ene) dolgozni idehaza a vízmegtartáson. Timár Gábor szerint elsősorban másfél megyényi visszavadított, láposított területen, hiszen a legjobb vízmegtartó maga a természet. Mészáros Csaba szerint meg kell építeni a Csongrádnál régóta tervezett tiszai keresztgátat, az így felduzzasztott vízből lehet mérsékelni a sivatagosodó alföldi területek szárazságát. Ön is vízmegtartásról beszél, csak velük ellentétben a felszín alatt. Megférnek egymás mellett ezek a stratégiák?

– A megoldás mindig tájfüggő, és komoly, megalapozott elemzésekből és számításokból kell, hogy következzen. A mélyalföldi, művelésre nem igazán alkalmas területeken jó megoldás a folyóvízi víztöbblet visszatartása és felszíni tározása, illetve az egykori folyómedrek „reaktiválása”. Más a helyzet a magasabban fekvő, hátsági területeken, amelyekről az előbb beszéltem. Ott a csapadékból érkező víz az egyetlen természetes vízforrás, ezért azzal kell a lehető legjobban bánni. Gondolok itt a tetőkről érkező vízre és tulajdonképpen arra is, ami extrém nagy csapadékú időszakban lefolyna a csatornákon: ezt is össze kell gyűjteni, és minőség-ellenőrzést, szűrést, tisztítást követően lejuttatni a felszín alá.

– Összefoglalva: az alföld folyóvölgyeiben víztározó és láposítás, a homokhátságon és más magasabb területen esővízgyűjtés?

– A lényeg, hogy ezek a területek és rendszerek is összefüggenek. Ha azt akarjuk, hogy a magasabban fekvő részeken a víz megmaradjon, akkor „alá kell támasztanunk” a folyóvölgyek irányából, nem szabad hagyni, hogy a folyómedrek mélyüljenek, hogy ott süllyedjen a vízszint, mert akkor túl nagy lesz a potenciálkülönbség a hátság és a folyó között, ami elszívja a vizet a magasabb részektől. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert a beavatkozásnak is van kockázata: ha úgy viszünk fel vizet a Duna–Tisza-közére, hogy közben nem teszünk semmit a folyómedrek környezetében, akkor csupán hagyjunk elfolyni a rengeteg vizet az alföldi homokban, a folyók irányába.

– A Másfélfokon közölt cikkében említ egy kísérletet. A Bács-Kiskun megyei Kerekegyházán kidolgoztak egy vízvisszapótlásos rendszert. Az önkormányzat kereste meg önöket vagy fordítva?

– Mi kerestük meg őket, miután egy nemzetközi tudományos pályázat nyomán, olasz és finn példák segítségével megismerkedtünk a Managed Aquifer Recharge (MAR), vagyis a célzott felszínalatti vízpótlás technológiájával. Olyan helyszínt kerestünk, amely hátsági terület, vagyis többszörösen érintett a vízhiányban. A kísérletet 2020 januárjában kezdtük: lakott területen, a tetőre hulló, onnan összegyűjtött és ásott kútba juttatott csapadékvíz minőségét, vízszintemelő hatását vizsgáltuk. Több éves kísérletünkkel negatív hatást nem tudtunk kimutatni. Tanulság:

ha a vízmennyiséget minél jobban megőrizve bejuttatjuk a felszín alá, akkor kis „vízdombokat” hozunk létre minden egyes kút környékén, és egy idő után ezek összefüggő vízszintmagasítást tudnak elérni egy-egy település alatt.

– Tetővizet gyűjteni és nem a csatornába, hanem ásott kutakba juttatni – nem tűnik bonyolult feladatnak. Tényleg ennyi az egész?

– Sok állampolgár a hátságon magától is rájött, hogy ha bevezeti az esővizet a felszín alá, akkor emelkedik lokálisan a vízszint. Azonban ez nem ennyire egyszerű. Világos képünk kell legyen a vízminőségről, mert például olajjal vagy egyéb felszíni szennyezővel érintett víz bejuttatásával kárt okozhatunk. Illetve látnunk kell a mennyiséget, azt, hogy a bejuttatott víz milyen felszín alatti rendszerekben mozog tovább és merre, hol okoz vízszintemelkedést.

POLITIKA

– A módszereket látjuk. Eddig nem volt hír arról, hogy létezne kormányzati stratégia a vízmegtartásra és a kiszáradás megfékezésére, de a napokban Láng István országos vízügyi főigazgató az Indexnek azt mondta, van egy „vízügyi és agrárszakemberek által kidolgozott terv”, melynek lényege az „öntözési célú vízpótlás”. Önöktől kértek szakvéleményt ehhez? Cselekvési tervként vajon elegendő, amiről a cikk szól?

– Egyelőre nem kértek, de érdemes lenne összehangolni az elgondolásokat és bevonni a korszerű hidrogeológiai szempontokat. A természeti alapú felszínalatti vízpótlás kísérlettel és modellezéssel is ellenőrzött koncepció, ami a hátsági területeken alkalmas arra, hogy rá építve tájba illesztett cselekvési tervek szülessenek.

– Mi a helyzet a regionális stratégiával? Ilyen létezik?

– Az új megközelítések alapján kidolgozásra vár, erre a leginkább érintett régiók biztosan nyitottak.

– Melyik minisztériumhoz tartozik ez a terület? Belügy? Vidékfejlesztés?

– Jó kérdés.

A vízügy szétforgácsolt a jelenlegi minisztériumi struktúrában, minden részterületnek más a gazdája és mindenkinek más a prioritás.

– Egyáltalán, keresik önöket döntéshozói szintről?

– Volt már rá példa, hogy elhívtak előadást tartani vagy kerekasztalbeszélgetésbe. Közvetlen párbeszéd egyelőre alföldi önkormányzati vezetőkkel van, akik a bőrükön érzik a problémát.

– Tavaly szeptemberben, a súlyos aszály miatt rendezett Vízválasztó konferencián a szélesebb közönség is megismerhette Koncsos László, a BME vízépítő mérnökének koncepcióját a korszerűsített fokgazdálkodásról. Van önök között párbeszéd? Foglalkozik ezzel a tudományos témával más az ELTE-n és a BME-n kívül idehaza?

– A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálatnak is volt egy nemzetközi felszínalatti vízpótlási projektje. A széttagoltságra jellemző, hogy a BME-vel sincs együttműködésünk ebben a témában, pedig Koncsos Lászlóék munkája tényleg fontos és megalapozott. A WWF Magyarország megkeresett minket, ők is foglalkoznak felszíni vízmegtartó mintaprojektek létrehozásával, ennek a monitorozásában együttműködünk.

– Mint a kerekegyházi kutatás mutatja, helyben is lehet eredményeket elérni. Kell egyáltalán országos stratégia?

– Égető szükség van rá! A területspecifikus megoldásokat ugyanis át kell fogja a rendszerszemlélet, mely a felszíni és felszín alatti vizeket valós összefüggéseiben kezeli. Új tájfüggő vízmegtartási és -pótlási módszereket kell javasolnunk, és össze kell hangolnunk az alkalmazkodást az emberi vízhasználati és ökológiai igényekkel az ország különböző régióiban. Bízom benne, hogy egyre többen felfigyelnek a felszínalatti vízpótlásra. Van ugyanis egy ebből továbbfejlesztett természeti lapú koncepciónk, melyet az ELTE már védelem alá is vett, csupán el kell vinnünk a megvalósításig.

– Mi a tét?

– Ha a hőmérsékleti- és aszálytrendekre nézünk, világos, hogy nincs más út, csak az alkalmazkodás. Geológusként megtanulhattuk az evolúcióból: csak az élhet túl, aki alkalmazkodik. A vízgazdálkodásban eljött ez a pillanat. Ehhez az új, tájspecifikus megoldások rendelkezésre állnak. Csupán élni kell velük.

Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt.