Mégiscsak látható a szovjetek ellen legtovább kitartó ’56-os hősökről készült film
Rögös út vezetett eddig a pillanatig, az idei ünnepre azonban végre a nagyközönség elé tudjuk tárni a Láthatatlanok című filmet, amely mától nagyon is látható a Válasz Online YouTube-csatornáján. Kollégánk, Sashegyi Zsófia számol be arról, miért csak most kerül a nyilvánosság elé a páratlan dokumentumfilm, amelynek maga is készítője volt. És amely el sem készülhetett volna a Válasz Online olvasóinak támogatása nélkül.
„Sötét, dombos, hegyes, kanyargós utakon sietünk Pécs felé. Arra riadok fel, hogy fegyverlövések, gyolyószóró-sorozatok hangja kattog. Laky felkapja a fejét, káromkodik. Eskulits ráparancsol Botárra: – Továbbmenni! A bandák tudták, hogy Komlóra jövök” – írja visszaemlékezésében Marosán György, aki a forradalom leverése után, 1956. november 4-től december végéig az országot járta, hogy Kádár mellé állítsa a gyárak, bányák munkásait. Azok, akiket a kommunista párt fő ideológusa „bandákként” említ, az erdőben rejtőző fegyveres szabadságharcosok voltak és nem rá vadásztak. Tele volt velük a Mecsek ezekben a napokban. Az egyetemi zászlóaljak tagjai voltak, akik nem akarták letenni a fegyvert a Pécsre bevonuló szovjetek előtt, bányász és határvadász alakulatok tagjai, valamint civilek, akik azt remélték, csak a segítségükre siető ENSZ-csapatok érkezésééig kell tartaniuk a frontot. Terepismeretük és a szovjet tankok által nehezen megközelíthető erdei rejtekhelyek lehetővé tették, hogy muníciójuk és erejük végéig kitartsanak állásaikban. A legtovább az országban.
Marosán leírása szerint még január végén is vadásztak rájuk az ÁVH emberei, de egyesek szerint tavasszal is voltak az erdőn szabadságharcos csapatok. A legtöbben azonban, miután nem jött a várva várt ENSZ-segítség, feladták állásaikat és elmenekültek az országból a megtorlások elől. Azt, hogy a Mecsekben több százan folytattak gerillaharcot szegényes, második világháborús fegyverekkel, maroknyi lőszerrel a világ egyik legerősebb hadseregével szemben, épp ezért ma is kevesen tudják. A Kádár-rendszer szorgalmas sajtómunkásai is tettek ezért, hiszen lejárató cikkek sokaságával ültették el a baranyaiakban, hogy ami a Mecsekben történt, nem volt több néhány köztörvényes bandita randalírozásánál, a hős szabadságharcosokat lekicsinylőn „mecseki láthatatlanoknak” nevezték. Ahogy múltak az évek a kádári barakkban, lassacskán legenda lett belőlük. Sokan ma sem tudják bizonyosan, harcolt-e egyáltalán valaki a magyar szabadságért a Mecsekben.
Hosszas nyomozás után, 2016 novemberében találtam meg az első embert, aki fent volt a hegyen és első kézből tudott információt adni erről a titokzatos harcról.
Tésenyi Ferenc 18 éves volt 1956. november negyedikének reggelén, amikor leszaladt cigiért és aztán, ahelyett hogy visszatért volna a munkásszállásra, fegyvert ragadott és bevette magát a Mecsekbe. Reszkető kézzel tette elém azt a naplót, amelybe hatvan évvel azelőtt lejegyezte mindazt, amit társaival együtt átélt azokban a sorsdöntő napokban. Életem legemlékezetesebb interjúja volt ez, amely akkori lapomban, a Magyar Nemzet Magazinban jelent meg. Úgy éreztem, különleges tudás birtokába jutottam, hiszen Feri bácsi nekem mesélte el először ezt a 60 éve eltemetett, rendkívüli történetet. Részben igazam volt, részben viszont tévedtem, mert Cs. Nagy Sándor akkoriban már ismerte Farkas Józsefet, akit Egry Manó kollégája mutatott be neki. „Joe bácsi”, aki 16 évesen csatlakozott a mecseki szabadságharcosokhoz, akkor már félig-meddig hazaköltözött Ausztráliából, kétlaki életet élt Kisharsány és Sidney között. Megkerestek, hogy hozzuk össze a két öreget és forgassunk filmet a „mecseki láthatatlanokról”. Így indult minden.
Mire az első forgatási napot sikerült összehoznunk, találtunk még valakit, aki első kézből mesélhetett a Mecsekben történtekről. Lux Antal, akinek még télen írtam, csak fél évvel később találta meg a levelemet, de örömmel csatlakozott kezdeményezésünkhoz. Az első találkozásra a soroksári tájházban kerítettünk alkalmat. Lélekemelő pillanat volt, amikor ez a három ember találkozott egymással. Azonnal egyeztetni kezdték, hogy ki melyik részén tartózkodott a Mecseknek, milyen útvonalon, milyen csoportokhoz csatlakozva és merre haladt. Ez a faggatózás egyszersmind teszt is volt, a válaszoknak le kellett rombolniuk a bennük feszülő bizalmatlanságot. Tudni akarták, tényleg fent jártak-e a többiek, hiszen a tét nagy volt: egész addigi életükben arra vágytak, hogy találkozzanak végre valakivel, aki ugyanazt élte át életük legemlékezetesebb napjaiban, mint ők.
A napfényes forgatási nap a legnagyobb derűben telt el. Tökéletes volt. Bár a költségeket a filmes kollégák állták és a stáb hitelbe jött el forgatni, Cs. Nagy Sándor rendező biztosra vette, hogy a következő hónapokban sikerül pénzt szerezni a filmre. A lehető leggyorsabban terveztük leforgatni, tekintve, hogy a hőseink idős emberek voltak. Elképzelhetetlennek tartottuk, hogy erre a témára ne kapnánk pénzt bármilyen pályázaton. Hatalmasat tévedtünk. Utólag, túl számos, sikertelen pályázaton, azt kell mondanom, naivak voltunk. Azt hittük, ez a téma megér a Filmalapnak egy kis költségvetésű dokumentumfilmet, de hiába aspiráltunk dokumentumfilmre, sőt, kifejezetten történelmi dokumentumfilmre kiírt pályázatokon elnyerhető összegekre, egy garast sem kaptunk. Egyetlen szervezet, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága mutatott érdeklődést és adott lehetősége szerint támogatást a munkánkhoz. Végső elkeseredésünkben közösségi finanszírozási kampányba kezdtünk, amelyet a Válasz Online karolt fel.
Ha nincsenek az olvasók, sosem jön össze az a másfél millió forint, amellyel folytatni tudtuk a munkát. És sosem rögzítjük azokat a képsorokat, amelyek a három öreg második és egyben utolsó találkozását örökítik meg.
Autóba ültettük őket és felmentünk velük a Mecsekbe és Pécsre, hogy végigjárjuk azokat az emblematikus helyeket, ahol annak idején megfordultak. Joe bácsi kisharsányi rezidenciáján, a villányi hegyből magasodó, oszlopos, régi pinceépületben ültettük le őket este. Koccintottak, köszönték a vendéglátást és Feri bácsi megjegyezte: adjon Isten még sok ilyen együttlétet. Nem adott. Tésenyi Ferencet abban az évben vesztettük el. Örökké fájó pont marad, hogy éppen ő, aki a legjobban vágyott rá, nem érhette meg, hogy elkszüljön a film.
Mivel a Láthatatlanokkal elsősorban a fiatalokat szerettük volna megszólítani, animációval akartuk átélhetővé tenni a történetet. Meg is találtuk rá a tökéletes alanyt Rontó Lili személyében, ám ez egy rendkívül költséges műfaj, amihez még jókora összeg hiányzott. Telt az idő, de erre és az utómunkára továbbra sem sikerült pénzt szereznünk állami forrásokból. Már a forgatás legelején próbáltuk meggyőzni Pécs fideszes vezetését, hogy támogassák a filmet, de mindössze százezer forintot kaptunk tőlük. Mi azonban nem adtuk fel, és amikor 2019-ben új, ellenzéki vezetése lett a városnak, ismét bekopogtattunk a városháza kapuján. A sok kudarc után szinte csodaszámba ment, hogy Péterffy Attila rögtön fogadott bennünket, sőt, érdeklődést is mutatott. Azt pedig, hogy a polgármester néhány hét leforgása alatt odaállította mögénk azokat a helyi támogatókat, akik végül lehetővé tették, hogy a Láthatatlanok elkészüljön, alig tudtuk elhinni.
A filmet hálából Pécsen mutattuk be először 2021 decemberében – akkor látta Kispál András is, aki hétfői interjúnkban ajánlotta is olvasóinknak. Budapesten a Válasz Online arany fokozatú támogatói láthatták először, a 2022. január 13-án tartott zártkörű vetítésen. Hogy legyen itt is egy kis keretes szerkezet: az államra a forgalmazásnál sem számíthattunk. Jobban mondva az MTV fizetett volna azért, hogy leadhassa, de olyan megalázó összeget kínáltak érte, hogy végül nem adtuk oda a jogokat. Úgy döntöttünk, ha a hagyományos úton nem juttathatjuk el a magyar emberekhez a mecseki szabadságharcosok történetét, feltesszük a Válasz Online Youtube-csatornájára, hogy mostantól mindenki számára, korlátlanul elérhető legyen. Így remélhetőleg teljesül a vágyunk és egyre több és több iskolában vetítik majd le a fiataloknak, hogy tudjanak róla: ezek a hősök még mindig köztünk járnak.
A Láthatatlanok a Lakiteleki Filmfesztiválon fődíjat nyert, az Országos Függetlenfilm Fesztiválon pedig elhozta a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. Elkészítéséért Pécsett Szabadság-díjjal jutalmaztak minket. Külön köszönet és tisztelet a stáb minden tagjának, akik sokszor önzetlenül, hitelbe, személyes lelkesedésből dolgoztak ezen a szerelemprojekten.
A mecsekiekről szóló korábbi cikkeink:
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
