A Fortepan Tamási Miklós szemével – Zsuppán András beszéde a múlt század mindent elmondó képeiről
„Ha egyetlen könyvet lehetne csak eltenni egy nagy globális kataklizmát átvészelő, sarkvidéki sziklák alá rejtett világkönyvtárba a magyar 20. század témakörében, akkor ez legyen az, amit odaküldünk.” Tamási Miklós most megjelenő Fortepan ABC című könyvében és a hozzá kapcsolódó kiállításban rengeteg tudás van összegyűjtve a 20. századi Magyarországról. Jelentős részben fotókból nyerhető tudás, de nagyon sok életmód-, társadalom-, politika- és művelődéstörténeti kutatómunka is. Az alábbiakban Zsuppán András beszédét közöljük, ami július 26-án hangzott el a kőszegi Fortepan Galériában, a kiállítás megnyitóján.
Még 2021-ben különös felkérést kaptam Tamási Miklóstól. Elmondta, hogy közös ismerősünk, Kieselbach Tamás műkereskedő vállalkozna egy Fortepan-könyv kiadására. A képválogatást Miklós már elvégezte, a fotókhoz tartozó szövegek megírásán dolgozik, de hiányérzete van: néhány nagyobb témáról jó lenne, ha közösen is beszélgetnénk néhányan. Aztán, ha ezekből a beszélgetésekből kisül valami, szerkesztett formában bekerülhetnének a könyvbe. Rajtam kívül Zubreczki Dávid építészeti újságírót és Szalai András építészt, a „Kis magyar snassz és neociki” című szórakoztató környezetesztétikai fotókötet szerzőjét kérte meg, hogy legyenek a beszélgetőpartnerei.
Összegyűltünk a Kieselbach Galéria félhomályos hátsó szobájában, Miklós képeket vetített témakörök szerint csoportosítva, és azt csináltuk, amit megjobban szeretünk: 20. századi fekete-fehér Fortepan-fotókról dumáltunk. Rögtönözve, kinek ami eszébe jutott. Egy dologban voltam az első perctől kezdve teljesen biztos: ebből semmi vállalható dolog nem születhet. Mélyen hiszek a készülés erejében, kizárólag internettel és könyvtárral a hátam mögött vagyok okos, erre a beszélgetésre viszont nem készülhettünk, a fotókat is ott láttuk először.
Sokáig nem történt aztán semmi, én néha hallottam, hogy Miklós dolgozik a könyvén, de a Kieselbach-féle beszélgetésről nem esett többé szó. Nyilván teljesen használhatatlan volt, állapítottam meg, ahogy arra számítani lehetett. Aztán – derült égből a villámcsapás – érkezett nemrég egy levél Miklóstól. Nézzük át a szövegeinket, ő megszerkesztette, a könyv hamarosan megjelenik, szüksége lenne egy okéra tőlünk. Félve nyitottam meg a csatolmányt, de aztán az első pár sor elolvasása után megnyugodtam. Miklós valahogy, nem tudom, hogyan, nyilván heroikus munkával, érdekes szövegekké formálta a rögtönzéseinket.
A többi szöveg, amelyek jelentős részét a falakon is olvashatják a képek alatt, azért sokkal jobb. Miklós beszél bennük Fortepan-képekről: rövid, sűrű, lényegretörő mondatok, amelyek megadják az általa kiválasztott, és témák szerint csoportosított fotók kontextusát. Az elmúlt években, ahogy a Fortepan óriásira növekedett, sokféle fotókönyv született ebből az archívumból. Miklós Fortepan ABC-je határozottan amellett teszi le a voksot, hogy a fotókat igenis érdekesebbé teszi, ha értjük a helyzetet, amiben megszülettek. Hogy a háttértudás nem levon, hanem hozzátesz egy régi fénykép értéséhez.
Olyan könyv és olyan kiállítás ez, amiben rengeteg tudás van összegyűjtve a 20. századi Magyarországról. Jelentős részben fotókból nyerhető tudás, de nagyon sok történelmi – életmód-, társadalom-, politika- és művelődéstörténeti – kutatómunka is arról az időben még közeli, de egyre távolodó korszakról, amely Miklóst szenvedélyesen érdekli. Azt is meg merném kockáztatni: ha egyetlen könyvet lehetne csak eltenni egy nagy globális kataklizmát átvészelő, sarkvidéki sziklák alá rejtett világkönyvtárba a magyar 20. század témakörében, akkor ez legyen az, amit odaküldünk. Az egykori élet annyi vonatkozása, kis és nagy jelensége sűrűsödik össze benne – attól kezdve, hogyan uralta el a mindennapokat az antiszemitizmus a 30-as években, odáig, hogyan volt szokás fémvödrökből virágokat árulni az utcákon –, hogy valami egészen meglepő teljességérzés fogja el az embert.
A múlt mindig külön világ, idegen ország, még szüleink, nagyszüleink, dédszüleink élete is. Az elmúlt korok közül döntően a fotónak köszönhetően a 20. század az, aminek a világáról a legvalóságosabb, legkevésbé vázlatos képet kaphatjuk (gondoljunk csak bele, mennyire nem tudunk szinte semmit fotók híján, mondjuk, a 16. századi Magyarország valóságáról – egyetlen fotó, amit egy időutazó készítene Szapolyai János Budájának egyetlen mellékutcájában, többet érne ezer kötetnél!). Ez a válogatás egészen meglepő módon az enciklopédikus teljesség érzését adja, még ha ez magától értetődően csalóka is.
A sok Fortepan-könyv közül természetesen nemcsak ezért ez a legérdekesebb. Hanem azért is, mert ez végre Tamási Miklós Fortepan-könyve. Talán magyarázni sem kell: a Fortepan nem egyszerűen egy képarchívum sok jó archív képpel, mint egy múzeum vagy egy fotóügynökség képgyűjteménye. A Fortepan Tamási Miklós személyes válogatása, bár használói ebbe valószínűleg ritkán gondolnak bele, és a képek ottlétét magától értetődőnek veszik. Mi lehetne izgalmasabb annál, mint hogy a sok külsős válogatás után végre Miklós szemén keresztül látjuk ezt a gyűjteményt, megtudhatjuk, ő miket tart a legfontosabb, legizgalmasabb fényképeknek.
A válogatási elv a rendszerezettség és a csapongó szabadság egyszerre szigorú és nagyon rugalmas keveréke. Szigorú, mert csupa olyan kép került be, aminek az a sajátossága, hogy szöveg szerepel rajta. Ez kemény rendezőelv: rengeteg nagyszerű kép van a Fortepanon, amin nem látható betű, ezért ezek a képek ebben a válogatásban nem kaphattak helyet. De rugalmas, mert annyiféle fényképen van betű, hogy ez mégsem korlátozta a válogatást, inkább kellően tágas keretet biztosított neki.
Az ötletet Miklósnak egy osztrák album adta, amely Bécs eltűnt utcai feliratait (azok lenyomatait) mutatta be, illetve egy különleges magyar képanyag, ami a Fortepanon is megtekinthető. Az 1960-as, ’70-es évek fordulóján a FŐFOTÓ vállalat feladatául kapta, hogy örökítse meg azokat a nagy méretű, egyedileg tervezett, festett hirdetéseket, amelyek akkoriban filmbemutatókat reklámoztak a budapesti tűzfalakon, építési palánkokon, hirdetőoszlopon. A 20. századi városi életnek ez is egy olyan jelensége, amit mára szinte teljesen elfelejtettünk – én biztos nem tudtam róla korábban –, de a fényképeknek köszönhetően láthatjuk, mennyire meghatározták a városképet egy rövid időre ezek a plakátok, és milyen kvalitásos grafikai alkotások voltak (legalábbis némelyik). A fotó ezúttal egy kifejezetten efemer, eleve nagyon rövid életre, gyors múlandóságra tervezett alkotásokat őrzött meg az örökkévalóságnak. Mint egykor a nagy barokk díszfelvonulások ünnepi dekorációi, ezeket a filmplakátokat is abban a biztos tudatban alkották meg tervezőik, hogy néhány hét után örökre eltűnnek, leszaggatják, átragasztják őket, semmilyen nyomot nem hagynak.
Természetesen sok más „betűs” kép is van visszatérő típusként a Fortepanon: üzletfeliratok, busztáblák, graffitik, felvonulási és tüntetési molinók, iskolai tablók, mezek. A 20. század minden korábbi és későbbi korszaknál jobban a betű évszázada volt. A Fortepan ABC témakörök szerint csoportosított betűs képei ezért is annyira alkalmasak arra, hogy rajtuk keresztül ismerjük meg ezt az elsüllyedt világot.
Annyi jó, fontos kép van ezen a kiállításon és ebben a könyvben összegyűjtve, hogy nem szeretnék önkényes módon válogatni közülük. Kettőt mégis kiemelnék, mert a köztük feszülő ellentét a 20. századi Magyarország egyik lényegét ragadja meg számomra. Az első fejezetek egyik az „Abszurd” címet viseli, de ez a címke a máshol szereplő képek jelentős részének leírására is igaz lenne. A 20. század az abszurd – helyenként a gyilkos abszurd – évszázada volt. Az egyébként teljesen ismeretlen Almássy László amatőr fotós egyik fényképén (217955) olyan erővel tükröződik a kelet-európai államszocialista rendszerek minden bizarr irracionalitása, hogy szerintem ott lehetne az évszázad legfontosabb fotói között. 1974, zakós, kosztümös, jórészt fiatal férfiak és nők vonulnak egy macskaköves, földszintes házakkal szegélyezett – még teljesen az előző évszázadból ottmaradt – poros kisvárosi utcán. Bárhol lehetne a helyszín a régi Közép-Európában, de ez történetesen Esztergom. Az elöl haladó két napszemüveges fiú lombfűrésszel készített, hatalmas feliratot tart a magasba. Ezen a feliraton nem az áll, hogy „Éljen Május 1-je!” vagy „Éljen a Párt” vagy bármi más hasonló politikai szlogen. A felirat, ami mögött a kiöltözött, zászlós kollektíva felvonul, annyit mond: „Szemüvegkeret”. Az esztergomi Szemüvegkeret Gyár dolgozóit látjuk ugyanis.
Ha el kéne valakinek – egy nyugat-európainak vagy egy gimnazistának – magyaráznom, hogy Kelet-Európa hogyan élte túl a körülményekhez képest viszonylag mégis csak normálisan a szovjet típusú szocializmus évtizedeit, ezt a képet mutatnám meg válaszként. Az ideológia végül nagy nehezen hétköznapokká szublimált.
A másik kép is felvonuláson készült, de ez nem a hatalom által megszervezett, kivezényelt emberekből álló menet volt, hanem spontán és szabad. Több mint harminc év hallgatás után 1988-ban először mentek újra utcára az emberek, hogy tüntessenek számukra fontos, mai szemmel megkapóan idealista ügyekért: a tervezett romániai falurombolás, illetve a környezetromboló bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ellen. Végső soron persze az egész addigra reménytelenül elfáradt és elöregedett szocialista rezsim ellen. A demokratikus ellenzék egyik vezéralakja, Hodosán Róza örökítette meg a Margit hídon március 15-én átvonuló, az esztergomi fotóval ellentétben hétköznapi ruhát, farmerdzsekit, pufikabátot viselő, sorokba nem rendeződő tömeget (Fortepan 61580). Akkor még, ezen az első tüntetésen a lengyel-magyar barátság és szolidaritás kifejezése volt a cél, miután Lengyelországban az ellenzéki tömegmozgalom sikere miatt az ottani rendszer durva elnyomást vezetett be.
Annyi más felirattal ellentétben, amelyek fizikai valójukban mára mind elvesztek, az elől haladók által feltartott molinó meglepő módon még mindig megvan. Miklós szövegéből kiderül, hogy pár éve találkozott a megmozdulás egyik szervezőjével, Jakab Lajossal, és kiderült, hogy a festett lepedőt máig őrzi otthon. A rajta olvasható követelés még egyszerre bátortalan és radikális: „Valódi reformokat!”
Ez a két fotó, a szemüvegkeret és a „Valódi reformokat!” egymás mellett elmeséli a magyar 20. század egyik nagy történetét. De csak az egyiket. A többit keressék meg önök, böngésszék a fotókat, olvassák a szöveget, és rakják össze a nagy kirakós egy-egy részletét.
*
Elhangzott a Fortepan ABC című kiállítás megnyitóján a kőszegi Fortepan Galériában (Táblaház utca 9.) 2025. július 26-án.
A kiállítás megtekinthető minden nap 10 és 19 óra között szeptember 30-ig; a tárlat ősszel várhatóan Budapesten is látható lesz.
Tamási Miklós Fortepan ABC című, hamarosan megjelenő könyve digitális formában már átlapozható a Fortepan oldalán.
Nyitókép: Zsuppán András kollégánk és Tamási Miklós a kiállítás megnyitóján (fotó: Válasz Online)
Ezt a szöveget nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
