„A saját erdélyi közösségem ellen politizáltam” – Gyurcsány Ferenc egykori tanácsadója ma az RMDSZ-nek dolgozik
Az erdélyi származású Keszthelyi András Gyurcsány Ferenc kommunikációs szürke eminenciása volt, dolgozott az SZDSZ-nek és Medgyessy Péternek is. Az elmúlt években mégis a magyar kormánnyal kötelékben repülő RMDSZ kampányait segítette. „A kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán elfoglalt kormányzati álláspont káros volt a magyar nemzet és a magyar baloldal szempontjából is” – mondja, amikor a 2004. december 5-i népszavazással és benne játszott szerepével szembesítjük. A Fidesz akkor betonozta be végképp erdélyi népszerűségét, amelyen az első nagy törést Orbán Viktor a szélsőjobboldali román elnökjelöltet, George Simiont támogató májusi tihanyi beszéde jelentette. Keszthelyi András ugyanakkor elhamarkodottnak gondolja Magyar Péter reményét az erdélyi áttörésről, szerinte Orbán Viktor nem nullázta le kreditjeit a romániai magyar közösségben. Beszél az őszödi beszéd körülményeiről és arról, egykori főnöke, Gyrucsány Ferenc végleg visszavonult-e. Nagyinterjú négy évtized (nemzet)politikájáról.
– Ön egy székely vicc?
– Pardon?
– Elmegy a székely parasztbácsi az állatkertbe, meglátja a zsiráfot, azt mondja: ilyen állat nincs. Olyan van, hogy Gyurcsány Ferenc egykori főtanácsadója az Orbán Viktorral harcostársi viszonyt ápoló RMDSZ kampánytanácsadója?
– Az említett vicc az egyik legrégebbi a műfajban, már édesapám is nagyon szerette. Kezdjük hát szétszálazni a történetet: erdélyi ember vagyok és ily módon az RMDSZ-hez nagyon sok személyes kapcsolat fűz. Lenyűgözve szemlélem az általuk a rendszerváltás óta elvégzett munkát.
– A „Szövetség az egyik legnagyszerűbb »politikai termék«, amit a Kárpát-medencében élő magyarok az elmúlt 35 év alatt megalkottak, és Európában is különlegesnek számító politikai alakzat” – fogalmazott a 24.hu-n megjelent publicisztikájában.
– Pártok jönnek-mennek, vagy felismerhetetlenül átalakulnak. Pár ujjunkon meg tudjuk számolni Közép-Európában a rendszerváltás óta hasonló víziót, hasonló célkitűzéseket valló politikai erőket. Ilyen értelemben indifferens, hogy az RMDSZ elnökét Domokos Gézának, Markó Bélának vagy Kelemen Hunornak hívják.
– Még mindig nem értjük. Többször volt részese a marosvásárhelyi Soós Zoltán polgármesteri kampányának, segítette az RMDSZ-t országos választásokon is. Olyan szövetségnek dolgozott, amelynek választói elsöprő többségükben kedvelik Orbán Viktor miniszterelnököt, 90 százalék feletti arányban szavaznak rá a magyarországi választásokon. Hazai politikai tanácsadói pályáján viszont Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc mellett a mai miniszterelnök ellen küzdött. Hogy fér össze ez a két dolog?
– Ha bonyolítani akarjuk a képletet, tegyük hozzá, hogy az ELTÉ-n az egyik legnagyobb élő magyar filozófiatörténésztől, a mélyen liberális Ludassy Máriától tanulhattam, az SZDSZ-ben kezdtem a politikai segédmunkás pályámat, és Demszky Gábor mellett dolgozhattam három évig – minderre azóta is nagyon büszke vagyok. De ha leegyszerűsítve akarok válaszolni: nyilván kicsit másként látom ezt a helyzetet. A Fidesz irdatlan munkát tett bele az erdélyi bázis- és szövetségépítésbe és a tihanyi beszédig érdemben nem is ment szembe alapvető céljaival.
A politikai tanácsadó elfogad bizonyos adottságokat, például azt, hogy milyen közegben dolgozik.
Sokat tanultam különben erdélyi tanácsadói munkáimból. Viccesen nemrég azt mondtam egy barátomnak, hogy radikális liberálisként kezdtem a kilencvenes években, de ha így folytatom, kereszténydemokrataként végzem – no, nem a szó Semjén Zsolt-i értelmében persze… Ma már úgy gondolom, hogy az identitás, a közösség, a szimbólumok igenis tudnak elevenek lenni, ezek nem csak múltbeli, amolyan retrográd relikviák. Ezt a gondolatot az elmúlt években gondoltam végig és tettem magamévá.
– A „kereszténydemokráciába hajló” Keszthelyi András mennyire kritikus a kétezres évekbeli önmagával? Akkor ugyanis politikai tanácsadóként részt vett Gyurcsány Ferenc kettős állampolgárság, így közvetve az erdélyi magyarság elleni 2004-es népszavazási kampányában.
– Ami a sokáig „elmúlt nyolc évnek” jellemzett időszakot illeti, a mai napig is büszke vagyok, hogy a progresszív oldalt szolgáltam. Ugyanakkor ma már nagy kritikával tekintek akkori szerepemre. Ahogy Gyurcsány Ferenc és az akkori kormányzó elit, úgy mi, akik ott voltunk körülötte, sem értettük a progresszív világ kereteibe szorosan nem tartozó identitáspolitikai ügyeket. Máig azt gondolom, hogy a kettős állampolgárság kérdésében elfoglalt álláspont, miszerint az ember ott szavaz, ahol adózik, tisztán liberális szempontból rendben van. Csakhogy közös traumákkal, jelképekkel, kibeszéletlen közösségi sérülésekkel megáldott-megvert életünkben tisztán ideológiai alapon érvelni egy ilyen ügyben nonszensz. Politikailag meg lehetett nyerni azt a küzdelmet, de a baloldal mind magának, mind a magyar társadalomnak ártott vele. A határon túliakhoz a magyarországi társadalom jelentős része régóta anyagiasan viszonyul, félti tőle az állását, nyugdíját, megélhetését – mi pedig ezt a Kádár-rendszerben gyökerező érzületet tovább erősítettük. Politikailag sikeresen, de nagy károkat okozva.
– 2013-ban azt nyilatkozta a népszavazási kampányról, hogy „nem szerettem, de csináltam.” Miért csinálta, ha nem szerette?
– A „nem szerettem” rész egyszerűbb: valamilyen módon mégiscsak a saját erdélyi közösségem ellen politizáltam. Pedig akkoriban szűk erdélyi környezetem jelentős része teljesen racionálisnak látta az általunk képviselt álláspontot, még ha nem is értett vele egyet. Közülük sokan egy ideig fel sem vették az állampolgárságot, aztán, talán azért is, mert a schengeni zónán kívüli Romániából megkönnyítette az utazást a magyar útlevél, sokan mégis megigényelték. Emlékszem egy 2005-ös kolozsvári osztálytalálkozóra, fél évvel a népszavazás után: nem volt különösebben téma, hogy úgymond nekirontottam a nemzetnek.
Csinálni pedig csináltam, mert nyilvánvaló volt: ez egy Gyurcsány–Orbán-, illetve MSZP–Fidesz-harc.
Nagyon az akkori Fidesznek állt a zászló a 2004-es miniszterelnök-csere után. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt az volt a baloldali közvélekedés, hogy még egy politikai vereség másfél évvel a választás előtt könnyen visszafordíthatatlan folyamatokat indítana el. Annak a bizonyos „elmúlt nyolc évnek” a vörös vonala pedig az volt, hogy Orbán nem jöhet vissza. Aligha láttuk előre a 2010 utáni korszak minden mélységét, de úgy véltük, rossz lesz az országnak egy újabb Fidesz-kormányzás. Ebben nagyon erősen hittünk, és azt gondoltuk, a bekövetkezését meg kell akadályozni.
– Volt már egy durva előzménye a kettős állampolgárságról szóló MSZP-akciónak: 2001 végén az Orbán–Năstase-paktum után indult a beözönléssel riogató 23 millió románozós kampány.
– Ahhoz nem volt közöm.
– Egy politikai tanácsadó nem mondhatja, „ha ezt csináltátok korábban, én a hasonló újabb kampány idejére inkább szabadságra megyek?”
– Ezt most számonkérés?
– Nevezhetjük akár annak is.
– Egy politikai tanácsadónak mindig van személyes mozgástere. Kevesebb, mint mondjuk egy újságírónak, de több, mint egy politikusnak, akit erősebben köt a lojalitás a saját pártjához, melytől jellemzően a mandátumát kapja. De ahogy az imént utaltam már rá, teljesen máshogy gondolkodtunk akkor a nagyképről. Sok mindent felülírt a Fidesz-visszatérés megakadályozásának szándéka. Ahogy egy volt miniszterelnök mondta: nem kicsit, nagyon.
– A nemrég visszavonult Gyurcsány Ferencre utal. Egykori tanácsadójaként hogy látja, végleges a búcsú?
– Szerintem igen.
– Tizenkilenc évig volt ő Magyarország egyik legnépszerűtlenebb politikusa. Miért most hozta meg a döntést?
– Hosszabb ideje nincs kapcsolatunk, így nem tudom, mi járt a fejében. Az kívülről is látható volt, hogy időleges sikerektől eltekintve a Demokratikus Koalíció-projekt alapvetően sikertelen maradt. 2019-2020 fordulóján volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, a DK lehet az ellenzék vezető ereje. Ilyen értelemben nem elkésett a távozás, hiszen jó ideig lehetett azt gondolni, Gyurcsánnyal számolni kell hosszú távon. Aztán tavaly berobbant Magyar Péter, lesöpörte az ellenzéki térfelet, onnantól már lezáródtak a menekülő-útvonalak.
– Menekülő-útvonalak témájában ön szakértő: fiatal kolozsvári egyetemistaként része volt a Ceaușescu-korszak magyar szamizdata, az 1982 novemberében lebukott Ellenpontok szerkesztésének. Illusztris szerkesztői csapattal, a később Orbán Viktor kulturális államtitkáraként dolgozó Szőcs Géza költővel, Ara-Kovács Attila közíróval, a DK egykori európai parlamenti képviselőjével, Molnár János református lelkésszel, illetve a Svédországba emigrált Tóth Károly Antallal dolgozott együtt. Lebukásuk után távoznia kellett Romániából. Mi volt az Ellenpontok: kaland; útkeresés; rendszer elleni lázadás?
– Rendszerváltó, jelképes történet, hogy milyen sokfelé ágaztak az egykori szerkesztők útjai… Biztos a Ceaușescu-diktatúrával való szembeszegülés volt a legmeghatározóbb motívum a szamizdatos szerepvállalásomban. De most, hogy rákérdez, talán kicsit az apám ellen is lázadtam, pedig jó viszonyban voltunk.
– Édesapja és a diktatúra elleni lázadás nem állt olyan messze egymástól, hiszen Keszthelyi Gyula a kolozsvári magyarnyelvű pártlap, az Igazság főszerkesztője volt. Ő hitt a rendszerben?
– Ezen sokat gondolkoztam, utólag már nyilván próbálta szépíteni a dolgokat. Ma már kevéssé köztudott, de a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején Ceaușescu rövid ideig nyitott. Románia nem vonult be Csehszlovákiába, megjelenhettek a kommunista kánonon kívüli szerzők könyvei, magyar kisebbségi intézményeket, kiadót, lapokat hoztak létre, elindult a televízió magyar adása és így tovább. Volt egy nemzedék, talán a Magyarországra áttelepült Bodor Pál újságíró volt ennek a legismertebb képviselője, de másokat is említhetnék, amely teljes hittel vetette bele magát a munkába a kicsit szabadabb légkörben. Nem feltétlenül azért, mert kommunista volt, hanem mert úgy gondolta, így lehet tenni valamit az erdélyi magyar közösségért. A kicsit szabadabb világot aztán lekeverték, a hetvenes évek közepétől-végétől kisebbségi szempontból már utóvédharc folyt: a lapterjedelmek csökkentek, szűkítették a magyarok egyetemi tanulási lehetőségeit, és így tovább. Édesapám 1969-ben, a nagy remények korában lett újságíró, 1972-től főszerkesztő a fénykorát élő Igazság élén.
Ez a „belülről vagy kívülről tudsz többet tenni a közösségért?” klasszikus dilemmája.
Nehéz ebben ítélkezni, ha a személyes motivációt őszintének ismered el. Ma azt gondolom, ennek a nemzedéknek a stratégiája összességében helytelen volt, mert apám és generációja átmenetileg legitimálta Ceaușescuékat. Más szempontból viszont csomó apró dolgot alighanem el tudtak érni a magyar identitás védelmében. Az Ellenpontokba pedig úgy kerültem, hogy baráti viszonyt ápoltam Szőcs Gézával és Ara-Kovács Attilával is, de hát kis egyetemista voltam még akkor. Alighanem az is egy szempont lehetett Gézáék számára, hogy édesapám révén hozzájutottam bizalmas információkhoz, s ezeket aztán meg is írtam az Ellenpontoknak.
– Mekkora törés volt, hogy a szamizdat lebukása után kirúgták az egyetemről és át kellett települnie Magyarországra?
– Nagy. Akkoriban minden erdélyi magyar értelmiségi megfontolta a távozást, azok többsége is, akik végül maradtak. Nem terveztem átköltözni. Ám mivel a kirúgáson túl ki is tiltottak minden romániai egyetemről és a megyei könyvelosztó raktárában találtam munkát apám protekciójával rakodómunkásként, nem nagyon maradt más választásom. Az emigráció legelterjedtebb módja akkoriban a névházasság volt, én is ezzel a lehetőséggel éltem egy kedves budapesti hölgy segítségével. Viszonylag gyorsan lezajlott a folyamat, 1985 januárjában már Budapesten éltem. Valamennyi védelmet biztos jelentett édesapám pozíciója, aki együtt ült a helyi szekuparancsnokkal a megyei pártbizottságon. Fizikai atrocitás a kihallgatások során különben nem ért, egyszer megcsavarta az orromat egy idegesebb bukaresti alezredes, de ennyi. Gézáékat sem bántották, a Szabad Európa ugyanis szinte élőben közvetítette az eseményeket, a román vezetés meg el akarta kerülni a nagy balhét.
– Filozófiai tanulmányai után, a rendszerváltás forgatagában miért az SZDSZ-ben és nem a határontúli magyarok ügyét a kezdetektől felvállaló MDF-ben kötött ki?
– Ma azt mondom, törzsi alapon. Kolozsváron a neves filozófus Bretter György tanítványain és különösen Tamás Gáspár Miklóson szocializálódtam; tizenévesen hihetetlenül imponált a pipafüstbe burkolózó hatalmas erudíciója. Magyarországon pár évvel áttelepülésem után, Pécsett kezdtem tanítani a filozófia szakon, ahol ott oktatott a hozzám hasonlóan kolozsvári származású Bretter Zoltán barátom, aki SZDSZ-es országgyűlési képviselő is volt. Itteni networköm a demokratikus ellenzékhez kötődött, ők is határozottan kiálltak az Ellenpontok mellett. Ugyanakkor az áttelepülés utáni beilleszkedés nehézségeinek leküzdésében több, később az MDF-ben prominens szereplővé váló személy, így Entz Géza vagy Bába Iván is segített.
– Rendszerváltó értelmiségiként őrlődött a filozófia és a politika között?
– Sokáig kitartottam amellett, hogy nem akarok politizálni, semmilyen formában. Aztán úgy alakult, hogy 1993-ban hívtak az SZDSZ sajtóirodájára, amit én kitérőnek gondoltam, megtartottam egyetemi állásomat is. 1996-ig tartott a kettősség, hogy egyetemi órákat tartottam, közben Demszky Gábor sajtófőnökeként is dolgoztam. Fokozatos belesodródás, azonosulás lett az utam: sok barátom értetlenkedett, hogy egyik nap még Hayekről beszélek, másik nap már a fővárosi kátyúzásról.
– Az SZDSZ-ről sokakban az a kép él, hogy a nemzeti kérdés iránt érzéketlen párt volt. Ezt erdélyi gyökereivel is így érzékelte? Miként élte meg a már akkor is dúló kultúrharcot, a „nemzeti–hazaáruló” ellentéteket?
– Ezeken a kérdéseken akkoriban kevesebbet gondolkodtam, bár az SZDSZ-ben azon kevesek közé tartoztam, akik mondogatták, hogy a nemzeti kérdéssel, a határon túliak ügyével foglalkozni kellene. Ma sokkal inkább érzem magam erdélyinek, mint tíz évvel az áttelepülés után. Biztos erős volt bennem még akkoriban a Budapesthez való asszimiláció szándéka.
– Miben érzi magát erdélyibbnek, mint anno? Miben különbözik az erdélyi magyar identitás a magyarországitól?
– A sokféleség és a tolerancia a transzilvanizmus alkotó eleme. Vonzónak tartom az erdélyi sokféleséget – még akkor is, ha ma már például a szászok, a zsidók eltűntek a városokból, a falvakból. A sokféleség éthosza azonban máig megmaradt. Továbbá az erdélyi magyarság ma sem úgy viselkedik, ahogy egy anyaországtól elszakadt diaszpóra: önálló identitással bír. Történelmi gyökere az önálló, vagy legalábbis Magyarországtól elkülönülő Erdély, s ennek a huszadik században ideológusai is léteztek, mint Kós Károly vagy Ady Endre, aki szerintem a legnagyobb transzilván volt. Meg hát az erdélyi konyha jobb a magyarországinál…
– 1998 után kikerült a politikából. Miért érezte fontosnak, hogy a 2002-es kampányra visszaszálljon a ringbe?
– A Fidesz első választási győzelme után őszintén gondoltam az irányváltást, úgy véltem, a politikában elértem azt, amit magamfajta ember – azaz egy kis párthoz szakértőként, tanácsadóként bekötött értelmiségi – elérhet. Addigra voltam Demszky Gábor sajtófőnöke, Kuncze Gábor kabinetfőnöke. Úgy gondoltam, kipróbálom magam az üzleti világban, elmentem dolgozni a Synergonhoz, ami akkor a legnagyobb magyar tulajdonú IT-vállalkozás volt. Elsőre nagyon izgalmasnak tűnt egy több szempontból is úttörő, regionális multi ambíciókkal rendelkező, tőzsdei kibocsátás előtt álló nagy cégnek dolgozni, de hamarosan kiderült: jóval kevésbé az, mint a politika. 2001-ig, Medgyessy Péter megjelenéséig esélytelennek gondoltam az ellenzéket, Gyurcsány Ferenc is írogatta már a cikkeit, szóval elkezdett pezsegni a közélet. Megismerkedtem Gyurcsánnyal 2001 végén, elkezdtem pro bono segíteni neki, illetve az MSZP kampányának. Ebből az lett, hogy a két forduló között már bent töltöttem az időt a Köztársaság téren, pedig az nagyon nem az én világom volt. A választási győzelem után Gál J. Zoltán kormányszóvivő helyettese lettem, én építettem fel a Kormányzati Kommunikációs Központ nevű szervezeti egységet.
– A 2002 és 2010 közötti időszak minden fontos eseményénél ott volt kommunikátorként, de most csak a legnagyobb hatású botrányról kérdeznénk. Miért mondta el Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet és hogyan szivárgott ki? Elmondhatja az igazságot, nincs tétje, a legfőbb érintett is visszavonult.
– A beszéd kikerülésének körülményeit máig nem tudom. Többféle összeesküvés-elméletet hallottam magam is. Az egyik szerint valójában mi szivárogtattuk ki, mert az önkormányzati választásokat el akartuk veszíteni, hogy letörjük a szocialista polgármesterlobbit. A másik szerint meg zseniális beszédnek tartottuk, s ezzel akartuk reformpártivá fordítani az országot.
Mindkettő szamárság.
A kontextus megértéséhez tudni kell: a sokadik programalkotó, programmegvitató beszélgetés volt az őszödi frakcióülés. Sterilnek mondható, de az illemszabályokat betartó bevezetőt mondott a miniszterelnök, majd jöttek a hozzászólások. Gyurcsány azon húzta fel magát, hogy miközben ő az egészségügy reformjáról beszélt, a frakciótagok elkezdtek nyavalyogni a képviselői juttatások visszanyesése miatt – amelyek akkor különben jóval szerényebbek voltak a maiaknál. Az őszödi beszéd tulajdonképpen erre a helyzetre reagált. Akkor helyben valami olyasmi volt a közhangulat, hogy „na, a Feri megint mondott egy jó beszédet”. Sok ilyen egyeztetés zajlott, Gyurcsány ezeken általában nem fogta vissza magát – és amúgy is jellemző rá a nyelvi közvetlenség.
– Mondjuk így.
– Mondjuk így. Föl sem merült, hogy ez valami történelmi beszéd lett volna. Amikor szeptemberben jött a hír, amely szerint a rádió mindjárt lead egy beszédet, ahol a Feri csúnyán beszél, hirtelen nem tudtuk, melyikről lehet szó.
– Itt megint csak oda kell kanyarodni, ahol a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnál már jártunk. Az volt a lelkiállapotuk az őszödi beszéd kikerülése után, hogy „ki kell tartani, különben jön Orbán Viktor”?
– Utólag tényleg sokkal okosabb az ember, lehet mondani, hogy el kellett volna engedni a kormánykereket, egy előrehozott választáson nagy valószínűséggel nincs kétharmada a Fidesznek. A valóságban azonban érdemben nem merült fel, hogy Gyurcsánynak távoznia kellene.
– Egyetért Tölgyessy Péter bonmot-jával, amely szerint a magyar baloldalt elbutította az Orbán Viktortól való rettegés, s ez okozta vesztét?
– Az elbutítás talán erős szó, de azzal egyet értek, hogy elvakította. Ez alól sajnos mi, Gyurcsány Ferenc közvetlen környezetében dolgozók sem voltunk kivételek.
– A kommunista diktatúra ellen lázadó szabadelvű ember miként élte meg 2006 rendőri erőszakkal súlyosbított őszét? Van különbség akkori és mai szemlélete között?
– Van. A rendőri erőszak mögött biztosan nem állt tudatos stratégia, belülről sokkal inkább a káosz miatti kapkodás volt a meghatározó. Drámai élményem volt, hogy mennyire nem működik a magyar állam. Kiderült a rendőrségről: nincs megfelelő felszerelésük, képzettségük, nem tudják, mit kell tenni pár ezer, a rendszerrel ellenséges és a végletekig elszánt emberrel. Aztán meg a kudarc miatti frusztrációt erőszakkal, túlkapásokkal kompenzálták, akkor is odavágtak, amikor nem kellett volna. Azt megélni, hogy ott ülsz a Parlamentben, elvileg részese vagy az ország irányításának, de közben fogalmad sincs az eseményekről, borzalmas tapasztalat. Mert azok sem tudtak semmit, akiknek elvileg az ilyen helyzetek kezelése lett volna a feladatuk.
Azzal a jellemzően baloldali értékeléssel nem értek egyet, hogy a Fidesz egyedül csinálta volna a felfordulást.
Ez szerintem nem igaz, egyszerűen csak ügyesen és hatékonyan ráült a hullámokra. Utána meg már csak sodródtunk, egészen Gyurcsány lemondásáig. Volt egy kis szusszanás 2006 ősze után, amikor konszolidálódtak a dolgok, de 2007 nyarára kiderült, hogy az MSZP nem igazán akar reformokat. Még az is lehet, hogy igazuk volt: ha a ciklus elején elmulasztják megcsinálni őket, amikor kellett volna, akkor el kellett volna engedni ezeket. Persze a nagy reformokról is kiderült, hogy messze nincsenek úgy kidolgozva, ahogy azt gondoltuk. A 2008-as népszavazás után szétment a koalíció, illetve Gyurcsány kirúgta az SZDSZ-t. Egy feljegyzésben akkor azt írtam a miniszterelnöknek, hogy ha a koalíciós partnerrel szakít, akkor vége a kormányzásnak is. Jött a kisebbségi kabinet, majd a világválság. Az különben adhatott volna egy új lendületet, amennyiben válságkezelésre állunk át a reform-retorika helyett. De másként történt. 2009 márciusában lemondott Gyurcsány, és a válságkezelés érdemi és tartós része Bajnai Gordonra maradt.
– Említette, hogy hosszabb ideje nincs kapcsolata Gyurcsány Ferenccel. Miért?
– Lényegében 2013 óta nem beszélünk politikáról. Akkor összevesztünk.
– Miről szólt a konfliktusuk?
– Ellenzékről és a követendő stratégiáról. De ennél többet erről hadd ne mondjak.
– Mikor és hogyan került vissza Erdélybe?
– Kelemen Hunort ismerem régebbről, talán 2011-ben volt egy beszélgetésünk, aztán 2012-től dolgozgattam az RMDSZ-nek. Eleinte távolból és telefonbeszélgetésekkel, aztán a 2016-os parlamenti és a helyhatósági kampányokban segítettem Soós Zoltánnak Marosvásárhelyen és más polgármesterjelölteknek. Legutóbb a romániai elnökválasztási kampányon dolgoztam.
– Mit tud mondani egy magyarországi politikán szocializálódott tanácsadó az erdélyieknek?
– A politikában vannak bizonyos szabályszerűségek, főleg egy kampányhelyzetben, amik ugyanazok. Sokszor csak az segít, ha az ember már látott ilyet, és azt tudja mondani, ez a megoldás működött, ez meg nem. Bizonyos értelemben újratanultam Erdélyt, például fel kellett frissítenem a romántudásomat, hogy mást ne mondjak.
– Már a Fidesszel való kiegyezés felé tartó irányába tartó RMDSZ-nek kezdett dolgozni. Azóta viszont a magyar érdekképviselet kötelékben repül Orbán Viktorékkal. Ki változott többet: Keszthelyi András vagy az RMDSZ?
– Talán kiderült az eddigiekből, hogy életemben igyekeztem bizonyos, általam helyesnek tartott eszmék alapján cselekedni. Lehet mondani, hogy ez egy önlegitimációs dolog…
– Mint az édesapja annak idején: „csináljuk, ahogy lehet, akár kompromisszumok és megalkuvások árán”?
– Lehet, erre így még soha nem gondoltam. De mélyen hiszem, hogy az RMDSZ-nek végzett munkámmal jó ügyet szolgálok.
– Mi az a jó ügy?
– Egy erős romániai magyar közösség, hatékony és befolyásos politikai képviselettel. Látjuk Szlovákia példáján: ahol meggyengül a magyar párt, kiesik a parlamentből, ott hosszabb távon az egész kisebbségi közösség veszít. Ezért volt nagyon fontos a mostani romániai elnökválasztás, ahol a magyar közösség saját érdekeit felismerve fegyelmezetten szavazott a második fordulóban Nicuşor Danra.
– Pedig az erdélyi magyarság nagy többsége által kedvelt Orbán Viktor a tihanyi beszédben a szélsőjobboldali George Simiont biztosította egyetértéséről. Érti, hogy mi történt?
– Az önök cikkében megjelent információkhoz hasonlóakat hallok én is: eszerint a miniszterelnök alapvetően külpolitikai megfontolások miatt állt Simion mellé. De a politikai hiba oka nem csak az lehet, hogy az autoriter rendszerek egyszerűen elveszítik az éleslátásukat egy idő után. Az az okoskodás is, hogy ha egy közösségben 90 százalék fölötti a népszerűséged, ez még belefér. Ugyanakkor, ami Simiont illeti, az egyszeri Orbán Viktor-megszólaláson kívül más kampánytevékenységről nincs tudásunk. Viszont hosszas magyarázkodások voltak, és az RMDSZ-szel kötött szövetség újbóli megerősítésének határozott igénye is megjelent.
– Azért láttunk egy 500 ezer példányban nyomatott magyarnyelvű AUR-kampánylapot, Simion és Orbán Viktor arcképével…
– Kétségtelen, és az is valószínű, hogy erről a lépésről a Rogán-művek tudott. Összefoglalva: szerintem a magyar miniszterelnök megtette, amire európai és amerikai politikai partnerei kérték, és abban a helyzetben ehhez képest másodlagosnak érezhette a nemzetpolitikai szempontokat.
– Magyarországon a Tisza azt próbálja megépíteni, hogy a Simion-ügy Orbán Viktor részéről december 5-höz mérhető árulás…
– Ezzel egyetértek.
– Ez most önkritika is?
– Miért lenne az?
– Ha december 5-e árulás, akkor a benne résztvevők árulók, márpedig ön aktív politikai szereplője volt a történetnek.
– Ügyes… Rendben, akkor legyen önkritika. Megismétlem, hogy
a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán elfoglalt kormányzati álláspont káros volt a magyar nemzet és a magyar baloldal szempontjából.
– Visszatérve a tihanyi beszéd értékelésére: volt ez akkora törés a romániai magyar közösség és a Fidesz viszonyában, hogy jövőre jelentősen csökkenjen az erdélyi kormánypárti szavazók száma?
– Nem hiszem. Orbán Viktornak és a Fidesznek jóval több kreditje van a romániai magyar közösségben annál, hogy egy ilyen esemény lenullázná. Magyar Péternek is meg kell tanulnia, hogy hosszú menetelés lesz a két határontúli mandátumért. Nem azt mondom, hogy mindenki tegyen bele 35 évet, mint a Fidesz, de 5-10 év terepmunka biztos kell. Mellesleg azzal is tisztában kell lenni, hogy a Tiszára nyitott nagyvárosi szavazók messze nem alkotják az erdélyi magyar társadalom többségét.
– Mi kell ahhoz, hogy az RMDSZ leváljon a Fideszről? Ez akár a választás előtt is elképzelhető, vagy csak kormánypárti vereség után? Esetleg még akkor is maradna a bajtársi szövetség?
– A politika valamilyen értelemben mindig a szavazói foglya. Bármilyen távolodás előfeltétele, hogy Orbán Viktor népszerűsége ne 90 százalék fölött álljon az erdélyi magyarok között, és szűnjön meg a nemzetpolitikai kérdésekben a két erő között fennálló értékközösség. Kölcsönösen előnyös viszonyt felrúgni – mert amúgy lehet másként is – akkor érdemes, amikor már másként van. Tudom, hogy ez nagyon politikai logika, de a valóság ez. Nyilván kormányváltás esetén, ha bekövetkezik, az RMDSZ, ahogy korábban is, partneri viszonyra törekszik majd az új kabinettel.
– Egy párt ugyanakkor tudja formálni saját szavazóit – lásd a korábban az orosz imperializmustól félő magyar jobboldal átalakulását Putyin-baráttá.
– Igen, de ezek tíz hónaposnál jóval hosszabb távú történetek.
– Végül belpolitikai tapasztalataira szeretnénk apellálni. Miben különbözik a mostani közéleti helyzet a korábbiaktól?
– Legalább három szempontból eltérő a helyzet. Először is ma az ellenzéki térfélen nincs x számú partner, rivális, akiknek állandóan egyezkedni kell, és akik féltékenyen figyelik a másikat – ez meglehetősen érezhető volt például Márki-Zay Péter esetében a 2022-es választás előtt. Abban a pillanatban, ahogy nem a DK elképzelései szerint alakultak a dolgok, kiszálltak a kampányból, nem kisebbítve persze ezzel Márki-Zay kampányban elkövetett hibáit. Ma egy domináns ellenzéki szereplő van, a Tisza, amely nem vesz tudomást a többi ellenzéki formációról, ily módon elkerülve azt is, hogy „összegyurcsányozható” legyen.
A másik, hogy korábban a politika a közéletben aktív buborékok ügye volt; ez mára teljesen megváltozott.
Sokan mondják, és én is azt tapasztalom, hogy a Facebook-forradalmárokon és a rendszerváltás óta mindig is aktívan politizáló taxisokon túl a politizálás korábban meglepőnek tetsző színhelyeken bukkan fel a szupermarket kasszásnőjétől a rock-koncertekig. A harmadik, amiben más a jelenlegi helyzet: Magyar Péter sem különbözik az óellenzéktől abban, hogy a legfőbb célja Orbán Viktor leváltása, de okosan kerüli a cél átideologizálását. Korábban minden ellenzéki erő folyamatosan kinyitotta a megosztó témákat, amiket el lehet csócsálni, de aligha jutottak vele közelebb a célhoz. Az ideológiai kérdéseknél sokkal erősebb üzenet Magyar Péteré, nevezetesen, hogy az állam nem működik – és állítását nem a metafizikus jó–rossz küzdelemből vezeti le, hanem mindennapi tapasztalatokból. De talán ezzel kellett volna kezdenem: a jelenlegi helyzet fontos sajátossága, hogy nagyon gyorsan megteremtődött az új pólus. A Tisza támogatottsága már most akkora vagy nagyobb, mint 15 éven keresztül legfeljebb egy-egy ponton lehetett a teljes, adott esetben épp az összefogáson vitatkozó ellenzéknek.
Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
