A titkos tizenkettő – ők a Matolcsy-hálózat alapemberei – Válasz Online
 

A titkos tizenkettő – ők a Matolcsy-hálózat alapemberei

Bódis András
Bódis András
| 2025.06.18. | Nagytotál

Bár a minap az Orbán-kormány egyik minisztere börtönnel fenyegette meg „Matolcsyékat”, egyelőre csak döcög az állami büntetőgépezet. Pedig elég egyértelmű, hogy kikből állt az a hálózat, amely az MNB forrásait magánvagyonná „lényegítette” át. A tíz- és százmilliárdokkal bűvészkedő Matolcsy Ádám-csapat nagy része már a korai milliókat is együtt gyűjtötte, s szintén közösen üzemeltették a tíz éve megszerzett első igazi trófeát, az Origo hírportált. Nem állítjuk, hogy a pénzügyi szakemberekből, vállalkozókból és ügyvédekből álló 12 fős stáb tagjai egyformán gyarapodtak, de azt igen, hogy – legalább tanúként – mindegyikük méltó lenne a nyomozók figyelmére.

hirdetes

Nemrég különös kijelentésre ragadtatta magát Lázár János építési és közlekedési miniszter. „Lecsukjuk a Matolcsyékat is, mi vagyunk az egyetlen politikai erő, ahol lecsukják a bűnösöket” – mondta a szombathelyi Lázárinfón a Nyugat.hu tudósítása szerint. Nem tudjuk, a tárcavezetőből csak a politikai indulat beszélt, amikor „ítéletet” hirdetett, vagy tényleg van érdemi értesülése az ügyészségi-rendőrségi nyomozás állásáról, esetleg a majdani bírósági verdikt szövegéről. Viszont a valóságban egyelőre semmi jele a nagy igyekezetnek: nincs szó gyanúsítotti kihallgatásokról, a volt jegybankelnök fia külföldről levelezget a sajtóval, Hadházy Ákos pedig luxusfeltáró anyagokat posztol Matolcsy Ádámról és nejéről. Az eddigi „legdrámaibb” információt a Telex szállította: a lap szerint zárolták az MNB-ügyben érintett Somlai Bálint egyik bankszámláját. Arról nincs hivatalos hír, hogy céges vagy magánszámlát érintett-e a beavatkozás, és arról se, az intézkedés összefügg-e az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által tett feljelentésekkel.

Tehát továbbra is csak annyit tudunk biztosan, hogy bő tíz éve Matolcsy Györgyék alapítványi hálózatot hoztak létre a Magyar Nemzeti Bank körül – amely anno azért kapta a Pallas Athéné nevet, mert eredeti célja a pénzügyi szakemberképzés támogatása, a tudásteremtés, a gazdaságban alkalmazható geostratégiai és geopolitikai kutatás-fejlesztés ösztönzése volt. Az erre szolgáló százmilliárdok azonban – nemzetközi ingatlanvállalatok sűrűjébe kerülve – elvesztették közcél- és közpénzjellegüket. A Pallas befektetéseiért felelős Optima-cégháló (amely az Optima Befektetési Zrt.-ből, az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt.-ből, valamint az Optimum Ventures és Optimum Ventures II. magántőkelapokból áll) majd’ 500 milliárd forintnyi vagyonnal gazdálkodott; egyebek mellett többségi tulajdonos lett a varsói Globe Trade Centre (GTC) nevű regionális multiban, továbbá masszív részesedést szerzett a szuperexkluzív szálláshelyeket kínáló svájci Ultima Capital SA-ban is. 

Az ÁSZ később a felhasznált 500 milliárd bő 80 százalékát közpénzként azonosította, hiszen a jegybanki források mellett a szintén Matolcsy-közeli Neumann János Egyetemért Alapítvány szabad 127,5 milliárdját is bedobták a buliba. Az egész konstrukciót megtámasztó 170 millió eurós „piaci” hitel gazdája pedig az az MBH Bank, amelyet Mészáros Lőrinc dominál, de a pénzintézet tulajdonosi körébe anno a Matolcsy-csapat magántőkealapjai is bekerültek (23 százalék erejéig). A HVG nemrég egy másik, 255 millió eurós MBH-kölcsönt is beazonosított a Pallas–Optima-társaságoknál, lapunk pedig kiderítette: a nemzeti bank az úgynevezett növekedési kötvényprogramon keresztül további közel 63 milliárd forintnyi kedvezményes „dugikölcsönnel” is segítette a Matolcsy-közeli ingatlanműveleteket.  

Hogyan gyarapodott a volt jegybankelnök családja és holdudvara ezekből a pénzekből? Egyrészt évekkel ezelőtt MNB-s ingatlanokat szereztek meg olyan magántőkealapok, amelyeket a Matolcsy Ádám stábjához sorolt Quartz Alapkezelő menedzsel. Miként a Válasz Online észlelte: később az érintett épületek egy részét tízmilliárd forintos nagyságrendben kezdte visszavásárolgatni a magántőkealapoktól a varsói GTC – tehát az történt, hogy a nemzeti bank magyar és lengyel „zsebe” közé beékeltek haszonlefölöző privát érdekeltségeket. A körforgásos gazdaság kimaxolásának jegyében még az is előfordult – írta meg a 444 –, hogy pénzmozgás nélkül cserélgetett ingatlanokat egymás között a Quartz-magánklub és a jegybanki GTC Group.        

A közpénzek magánvagyonná alakításának másik módja egy saját „Simicska” – vagy ha úgy tetszik: egy „Mészáros Lőrinc” – felépítése volt. Az ÁSZ-jelentés is világossá teszi, hogy a Matolcsy-felvilág Somlai Bálintra osztotta ezt a szerepet (a Somlai Invest Zrt.-n, a Raw Development Kft.-n és egyéb cégeken keresztül). Lényegében ő kapta meg az összes MNB–Pallas-beruházás – egyenként is tízmilliárdokra rúgó – kivitelezését; legyen szó a Szabadság téri székház durván „elszaladt” költségű felújításáról, a Széll Kálmán téri egykori Postapalota renoválásáról, a már értékesítés alatt álló balatonakarattyai luxusüdülő felhúzásáról – vagy épp a kecskeméti Neumann János Egyetem gigantikus ingatlanfejlesztéseiről, illetve a GTC magyarországi objektumainak kicsinosításáról. Utóbbiak közé tartozik a Hétház tömb Andrássy út 40-42-es szám alatti palotája, valamint a Matolcsy-hálózat Pusztaszeri úti magántőkealapos főhadiszállása is – amely korábban az MNB-től a Quartz-alapok érintésével került a GTC-hez, így az Ádám-galeri ma már a lengyel féltől bérli a Somlai-csoport által felújított helyiségeket. (A még jelenleg is épülő irodacampus hivatalos kivitelezője nem Somlai Bálint, de az elmúlt hetekben nem tudtunk úgy elhaladni a Pusztaszeri-központ előtt, hogy ne Raw Development-mellényes mérnökök jártak volna föl s alá a kerítésen belül.)

Somlai Bálint, a Matolcsy-kör „Mészáros Lőrince” (fotó: Németh Dániel)

Azt tehát már látjuk, milyen forrásból és milyen módszerekkel gyarapodott a Matolcsy-kör, de hogy pontosan kikből áll a technikai stáb, amely a bizniszeket bonyolította, mindeddig nem jelent meg sehol. A Válasz Online összesen 12 közreműködőt azonosított – nélkülük biztosan nem így valósult volna meg az elmúlt évtized egyik legnagyobb panamasorozata. Ahogy látni fogjuk, a tíz- és százmilliárdokkal bűvészkedő csapat nagy része már a korai milliókat is együtt gyűjtötte, s szintén közösen üzemeltették a tíz éve megszerzett első igazi trófeát, az Origót (melyet Matolcsy Ádám a nevére is vett, mielőtt a portál beolvadt a nagy kormánypárti médiaholdingba).

Még pikánsabb, hogy később a tizenkettek hol a magántőkealapos Quartz-cégek figuráiként, hol az MNB–Pallas-alapítványok tisztviselőiként, hol a GTC főalakjaiként tűntek fel. Forrásaink szerint néhány éve még próbáltak mindenkit az MNB-források leszívásával foglalkozó magánérdekeltségeknél tartani, de miután külsős menedzserek már nem voltak hajlandók közreműködni az intenzív forint- és euróáramoltatásban, először a magyar jegybank lengyel „leágazásaként” működő GTC pénzcsapjához kellett megbízható végrehajtókat ültetni – jobb híján a 12-es csapat tagjai közül –, majd a Pallas–Optima-társaságok legtetejére is. Alább bemutatjuk tehát a Matolcsy-hálózat legnélkülözhetetlenebb tagjait; a felsorolás a nyitóképünkön szereplő sorrendet követi.

hirdetés

1. A láthatatlan kéz: Matolcsy Ádám – A volt MNB-elnök fia a nyilvánosságban sosem ismerte el, hogy ő lenne az MNB–Pallas–GTC–Quartz-láncolat „agya”. Viszont nem is volt elég óvatos. Miként a Válasz Online megírta, konkrétan egy „Kovács Petra” álnévhez tartozó emailcímről szólt bele az érintett társaságok napi működésébe. Ennél is beszédesebb azonban, hogy évek óta szinte minden olyan magántőkealapnak és társaságnak Matolcsy Ádám privát cége (a New Wave Service Kft.) könyvel, amelyik a Pusztaszeri úti Quartz-bázisra van bejegyezve – beleértve Somlai Bálint építőipari vállalatait is. Szintén nem mellékes, hogy az ifjabbik Matolcsy a saját hitelfelvétele mögé azt a SkyGreen Buildings Kft. nevű nagy irodaházas társaságot „mozgatta be”, amelyik a tőle papíron független Quartz-magántőkealapoké.

2. Az ő „Mészáros Lőrincük”: Somlai Bálint – Az Origo egykori tévéüzletág-igazgatója, aki Matolcsy Ádám exfeleségének is céget és lakóingatlant biztosított. Ahogy írtuk, az ő vállalatai újítottak fel vagy építettek szinte minden MNB-s, kecskeméti egyetemi és magyarországi GTC-ingatlant.

3. A kommunikátor: Száraz István – Évekkel ezelőtt az MNB alapítványaitól nyert pénzekből finanszírozta az általa megálmodott vs.hu portált, majd ő lett az Origo kiadóigazgatója is. Később Száraz cége, a Frank Digital Kft. vált a jegybank legnagyobb, milliárdokra érdemestett kommunikációs ügynökségévé, s Száraz István neve a Quartz magántőkealapjainak egyik haszonhúzójaként is előkerült. Még az MNB-krimi indulása előtt vagyonmentésbe kezdett: 450 millió forintért áruba bocsátotta a balatonakarattyai Pine Weekendhouse nevű, állami turisztikai pénzekkel is megtámogatott panzióját, majd nemrég túladott az ország egyik első prémiumkategóriás delikátbolt-hálózata mögötti Culinaris-nagykereskedésen is.

4. A mindenes: Stofa György – A vállalkozót annak idején a Rogán Antal által kezdeményezett letelepedésikötvény-program orosz irányú közvetítőcégének beszállítójaként ismerhette meg a nyilvánosság. Emellett ő a budai Felix Kitchen&Bar tulajdonosa, továbbá – bútorcéges érdekeltségei révén – Matolcsy Ádám egyik állandó üzleti partnere. Dolgozott a magántőkealapos SkyGreen Buildings operatív igazgatójaként, majd 2024-ben tagja lett a varsói GTC Group csúcsvezetésének, végül pedig a jegybank alapítványi befektetéseit kezelő Optima Zrt. vezérigazgatójaként „szerelt le” idén márciusban. Mindemellett igazgatósági tag volt GTC–Quartz–Matolcsy Ádám közös befolyási övezetébe tartozó – majd onnan nemrég távolabb került – tőzsdei vállalatban, a szolárparkokat birtokló NAP Nyrt.-ben is.

5. Az egyik ügyvéd: Hevér Judit – A Matolcsy Ádám–Somlai Bálint–Száraz István-körhöz tartozó magánvállalkozások állandó cégjogi képviselője, akit a Matolcsy–MNB-korszak utolsó heteire a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány kuratóriumába is beültettek. Stofához hasonlóan ő is tag lehetett a NAP Nyrt. igazgatóságában.

6. A könyvelő: Feodor Rita – A Matolcsy-körbe tartozó szinte minden cég, köztük az Origo kiadójának könyvelőjeként is megmutatta már magát az elmúlt 15-20 évben. Nyilván nem véletlen, hogy a Quartz-alapok őt delegálták – a Mészáros Lőrinc mellett a Matolcsy családhoz is erősen kötődő – MBH Bank felügyelőbizottságába. Továbbá: Hevér Judit társaságában Feodort is beküldték idén néhány hétre a Pallas-kuratóriumba. 

A Magyar Nemzeti Bank megújult Szabadság téri székházának belső udvara (fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

7. A bútorgyáras: Feodor András – Feodor Rita fia, egyben a Stofa György partnereként az MNB-nek is beszállító Matolcsy Ádám-érdekeltség, a Balaton Bútor Kft. ügyvezetője.

8. A GTC-specialista: Gosztonyi Balázs – Az Origo volt operatív irányítója, majd vezérigazgatója a Talentis Központi Követeléskezelő Zrt.-nél is dolgozott, amely Somlai Bálint és Mészáros Lőrinc közös „behajtóvállalataként” vált ismertté. Az utóbbi időszakban Gosztonyi lett a Matolcsy-kör „szeme” a varsói GTC Group igazgatóságában – és egyelőre a Varga Mihály-féle adminisztráció sem tette ki innen.

9. Az alapkezelő: Valkó Mihály – A Matolcsy-hálózat magántőkalapjait irányító Quartz Zrt. vezérigazgatója. Sokáig igazgatósági, majd felügyelőbizottsági tag volt a jegybank által „áramvonalasított” MKB-nál, amelyet azóta elnyelt az MBH-bankholding.

10. A másik ügyvéd: Sándor Tamás – Hevér Judit mellett ő is állandó ügyvéd a Matolcsy Ádám körüli szinte összes fontos érdekeltségnél. A közelmúltig tagja volt a GTC Group felügyelőbizottságának is. 

11. A pénzügyes: Fernbach Krisztina – Az Origo valamikori pénzügyi igazgatója jelenleg a Matolcsy Ádám-féle könyvelőcég (New Wave Service Kft.) és az említett magántőkealapos irodai óriásvállalat (SkyGreen Buildings Kft.) ügyvezetője. 

12. Több mint titkárnő: R. Eszter – Matolcsy Ádám volt titkárnője, a GTC-s Gosztonyi Balázs felesége, aki a híres-hírhedt New York-i álomapartman ügyében, valamint dubaji ingatlanüzletekben is segítette a csapatot.

A fentiek alapján persze nem állítjuk, hogy a 12 fős stáb tagjai egyformán gyarapodtak volna az elmúlt években, s azt sem, hogy a közreműködők felelőssége összemérhető az MNB körüli visszaélésekben. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy ha komoly nyomozás folyik a Matolcsy családot érintő ügyekben, ezt a 12 embert ki kell hallgatnia a hatóságoknak. Tanúként mindenképpen. 


Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#Matolcsy Ádám#MNB#NER#Somlai Bálint#Száraz István