Még mindig a túlnépesedéstől rettegünk, pedig égetőbb probléma az emberhiány – Válasz Online
 

Még mindig a túlnépesedéstől rettegünk, pedig égetőbb probléma az emberhiány

Laky Zoltán
| 2023.09.05. | Világmagyarázat

A nyugati világ haladó közvéleményében szinte mantrává vált, hogy – szemben a jobboldali családpolitikával – a születésszám mérséklése a felelős magatartás, ha valaki tenne a klímaváltozás ellen. Csakhogy közben épp a népességfogyás hatásai azok, amelyek már ma kézzel fogható gondokat okoznak a fejlett gazdaságokban. Kinek van igaza? Thomas Malthus kései híveinek vagy az emberhiánytól tartó Elon Musknak? Sajnos úgy tűnik, mindkettőnek, így a világ nagy részének (Magyarországnak is) egyszerre kell megküzdenie saját öregedése és az afrikai népességrobbanás tüneteivel. Háttér.

hirdetes

A tudósok szerint a kevesebb gyerek a legjobb megoldás az éghajlatváltozás lassítására. Íme a férfiak, akik elköttetik magukat, hogy megmentsék a világot. Szüléssztrájkolók: ismerkedjen meg a nőkkel, akik nem szülnek, amíg a klímaváltozás véget nem ér. A tudomány bizonyította, hogy a gyerekek rosszak a Földnek – az erkölcs azt parancsolja, ne vállaljunk többet. 2021-ben gyermeket szülni csak környezeti vandalizmus? Harry herceg megállna két gyereknél, mivel a Földnek befellegzett.

A fenti cikkcímek az elmúlt néhány év fősodratú angolszász sajtótermékeiben jelentek meg, de a mögöttük megbúvó gondolat itthon is teret nyert. Amikor például 2021-ben a Válasz Online interjút készített Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval, több hozzászóló megkérdőjelezte, hogy egy hétgyermekes családanya hitelesen nyilatkozhat az éghajlatvédelemről. Elterjedt gondolat az is, hogy ebbe a pusztuló világba felelőtlenség új életet hozni.

A témára már Hollywood is felfigyelt, igaz, egyelőre nem a hősök, hanem a gonosztevők motivációjaként: a 2018-as Bosszúállók antagonistája az erőforrások szűkösségére hivatkozva akarja kiirtani a lakott világegyetem, benne a Föld felét, a 2019-es Godzilla 2. főellensége pedig a természet elleni bűnök miatt akarja az óriásszörnyeket az emberiségre szabadítani. És akkor még nem beszéltünk azokról az összeesküvés-elméletekről, amelyek szerint a háttérhatalmak oltásokkal, klímapolitikával (stb.) szeretnék drasztikusan csökkenteni a népességet.

A népességbombától a globális túllövésig

A túlnépesedéstől való félelem nem újkeletű jelenség: a klímaváltozás réme egy régóta velünk élő szorongásnak adott új lendületet. Thomas Malthus, a klasszikus közgazdaságtan nagy alakja már 1798-ban figyelmeztetett: mivel a népesség exponenciálisan, az élelmiszertermelés viszont csak lineárisan nő, így nyomor és éhínség vár az emberiségre. Ma már tudjuk, hogy nem lett igaza. Sőt: épp a mezőgazdasági termelékenység drasztikus javulása ágyazott meg a népesség 20. századi robbanásának (az orvoslás fejlődése mellett). Míg Malthus kora és 1922 között 118 évre volt szükség ahhoz, hogy a populáció egyről kétmilliárdra nőjön, a harmadik milliárdhoz már csak 37 év kellett, a negyedik, ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik milliárdhoz már kevesebb mint másfél-másfél évtized.

Ezt a robbanást tapasztalva újra előkerült a túlnépesedéstől való félelem, párhuzamosan a természeti környezet pusztulása miatt érzett aggodalommal. Paul R. Ehrlich amerikai biológus 1968-ban jelentette meg A népességbomba című nagy hatású könyvét, amely nemzedékekben ültette el a túlnépesedés fenyegetését.

„Amíg ezeket a szavakat elolvasod, három gyermek hal éhen és 24 csecsemő születik!” – hirdette a címlapon a kötet, amely már a század végére a népesség és a civilizáció összeomlását jósolta.

Aztán nemhogy nem haltunk éhen, de a kötet publikálásától kezdve kb. 2015-ig folyamatosan szorult vissza az éhínség. Ez persze nem jelenti, hogy minden rendben lenne. Négy évvel Ehrlich kötete után tette közzé a Római Klub A növekedés határai című tanulmányát, amely a természeti erőforrások túlhasználatának kérdésére helyezte a hangsúlyt. Zöld szervezetek évtizedek óta kiszámítják, az év melyik napján éri el a Föld azt a fogyasztási szintet, amely mellett az erőforrások még képesek lennének megújulni. Idén július 2-ára esett a „globális túllövés” napja.

Kiszáradt kukoricaföldön egy lány a Kenya délkeleti részén fekvő Matinyani közelében a víz világnapján, 2015. március 22-én (fotó: MTI/EPA/Kurokava Dai)

A mutatót publikáló szervezet honlapjáról azt is megtudjuk, hogy míg a húsfogyasztás felére csökkentése 17, az autóhasználaté pedig 13 nappal tolná ki ezt a napot, sokkal többet, 49 napot nyernénk, ha globálisan minden család eggyel kevesebb gyereket vállalna és két évvel kitolná a gyermekvállalást. Hasonló konklúzióra jutott a Lundi Egyetem két kutatója is, akik 2017-ben közzétették a közelmúlt születésellenes cikközönét kirobbantó tudományos publikációt is.

A nevezetes „svéd tanulmány” szerint a repülés visszafogásától a villanyautóra váltásig minden lehetséges egyéni klímacselekvés hatása eltörpül amellett, ha valaki eggyel kevesebb gyereket vállal.

Utóbbival 60 tonna szén-dioxid kibocsátását spórolhatjuk meg, minden mással kevesebb mint 2,5 tonnáét, míg a szelektív hulladékgyűjtéssel szinte semmit. (Érdekesség: a tanulmány egyik szerzője, Kimberly Nicholas később visszakozott, ma már hibának tartja, hogy a számítás során a gyerekek és az ő gyerekeik életére is a szülők mai fogyasztási szokásait vetítették előre, és már senkinek sem mondaná, hogy ne szüljön gyereket.)

Emberhiány, nemzethalál

Itthon nem kelt meglepetést, hogy a népesedési vitának van másik oldala is. A magyar politikának évtizedek óta célja a népességcsökkenés lassítása, a 2010 óta regnáló hatalomnak pedig ez az egyik legtöbbet hangsúlyozott prioritása. A natalizmus a magyar közbeszédben nacionalista és konzervatív politikát jelent, ahol a születésszámot növelni hivatott intézkedések célja a nemzet fogyásának megakadályozása és hagyományos család védelme, gyermeket vállalni pedig erkölcsi kötelesség. Az antinatalizmus pedig ennek a kritikája, általában liberális–feminista (és csak újabban zöld) szemszögből.

Csakhogy ez nem a teljes vita: ha túltekintünk az itthoni (és persze sok más országban is fellelhető) ideológiai lövészárkokon, azt látjuk, hogy a népességfogyás pragmatikusan, gazdasági problémaként is keretezhető. Mivel ennek a gondolatnak Elon Musk lett a leghíresebb képviselője, sokan élből nem veszik komolyan. A milliárdos évek óta kongatja a vészharangot, hogy a demográfiai összeomlás az első számú civilizációs veszély (ami ellen ő maga is próbál tenni a maga szerény eszközeivel: három nőnek már kilenc gyermeket nemzett).

A népességfogyás miatti aggodalomnak van azért komolyabb irodalma is. Már Malthusnak is voltak ellenlábasai, A népességbomba szerzője, a már említett Paul R. Ehrlich pedig egy híres fogadást is elvesztett az új malthusianism egyik fő kritikusával, az őt hamis prófétának tartó Julian Simonnal szemben. Az amerikai közgazdász meggyőződése volt, hogy az emberi találékonyság csodaszerét használva az egyre több ember a természeti erőforrások végessége mellett is növeli a jólétet. (Az Ehrlich-kel kötött fogadás az erőforrások szűkösségét reprezentáló fémek árának alakulására vonatkozott, és az igazsághoz tartozik, hogy egy hasonló fogadást Simon elvesztett.)

Az utóbbi években Peter Zeihan amerikai geopolitikai szakértő írt sokat a népességfogyás veszélyeiről. Érvelése szerint globalizációnak köszönhetően gazdagodó és urbanizálódó társadalmakban – hol korábban, hol később – szinte mindenhol esésnek indult a gyerekszám, miközben csökkent a gyerekhalandóság és emelkedett a várható élettartam. Vagyis nem mondhatjuk, hogy ez „csak” pár fejlett ipari ország problémája.

„1700-ban egy átlagos brit nő 4,6 gyereket hozott a világra. Ugyanennyit szült 1800-ban egy német nő, 1900-ban egy koreai nő, 1960-ban pedig egy kínai. Ma mindegyik említett országban 1,8 alatt van az átlag. 2030-ban valószínűleg egy bangladesi nő is itt tart majd” – mutat rá tavalyi könyvében Zeihan.

Egyedi tényezők is súlyosbíthatják a fogyást – ilyen a posztszovjet blokkban a rendszerváltás utáni összeomlás vagy Kínában az egykepolitika – de a jelenség általános: az urbanizáció és jólét következménye. A következő évtizedekben így sorban omlanak majd össze a népességek, ahogy nyugdíjba vonulnak az utolsó népes generációk. A 2020-as években Kína, Japán, Oroszország, Németország és Olaszország kezdi, a 2030-as években Brazília, Spanyolország, Lengyelország, Ausztrália és Magyarország következik, a 2050-es években pedig olyan, ma fiatalnak hitt országok is, mint Indonézia, Mexikó, Törökország, Marokkó vagy Irán.

A világ korösszetételének várható változása 2020 és 2100 között (forrás: Future Timeline)

Ezért kell a natalista családpolitika! – csettinthet a születéspárti oldal. De ha a cél helyességét elismerjük is, ezek az intézkedések egyszerűen nem tűnnek hatásosnak: hiába locsol a családokra irdatlan mennyiségű adóvisszatérítést, kedvezményes hitelt és minden mást egy sor ország, a kutatások szerint ezek hatása a termékenységi rátára néhány tizedszázalék-pontban merül ki (mint Lengyel- vagy Magyarországon), ha nem egyenesen tovább esik a mutató (mint Szingapúrban).

Öregedő társadalmak, stagnáló gazdaságok

De miért baj, ha kevesebben vagyunk? Nem baj. Vegyük Japánt, ahol 1,3 a termékenységi ráta (a népesség fenntartásához 2,1 lenne szükséges). A ma 126 milliós ország lakossága az évszázad végére 50-60 millió közé csökken. Ez még mindig több ember, mint amennyi Japán történelme legnagyobb részében élt ott – épp elég ahhoz, hogy kellemes népsűrűség mellett élhető legyen a négy Magyarország területű szigetország. Ugyanez elmondható a 4-5 milliós Magyarországra vagy a 60-65 milliós Németországra, valamint a 24-26 milliós Dél-Koreára is.

A baj nem a kisebb abszolút lakosságszám, hanem az az átmenet, amely a magas szintről az alacsonyabb felé elvezet. Vagyis az öregedés. A korábban piramis alakú korfák – sok gyerek, kevés idős – előbb oszlopszerűvé válnak, vagyis az újabb generációk nagyjából annyian voltak, mint az előzőek, a társadalmak újratermelték magukat, nem növekedtek, de nem is csökkentek. (Ez jó a gazdaságnak.) Később azonban a legtöbb országban feje tetejére állított piramisok alakultak ki: az új nemzedékek létszáma kisebb lett a régebbieknél.

hirdetés

Ez a sors vár az évszázad második felében a világ egészére. Lesznek kivételek: a magasabb termékenységű (és eközben több bevándorlót vonzó) országok – ilyen az Egyesült Államok, Franciaország, Svédország vagy Izrael – szinten tarthatják, sőt növelhetik a népességüket, ám a Föld lakossága minden előrejelzés szerint tetőzni fog az évszázad második felében. Az egyik legtöbbet idézett tanulmány azt vetíti előre: 9,7 milliárdnál, 2064-ben.

De miért probléma az öregedés? A világ egyik vezető gazdasági lapja, a The Economist a nyáron címlapos anyagában foglalta össze az öregedő társadalmak gondjait.

Az egykor csúcstechnológiájára büszke Japán innovációs hozzájárulásában már látszik az öregedés hatása: a blokklánc technológiában vagy a génszerkesztésben szinte alig rúgnak labdába, de a hidrogéntárolásban, önvezető autózásban és gépi látásban is Amerika és Kína mögé szorultak.

Itt érdemes megállni egy szóra, mivel idehaza szinte alig esik szó a hiány strukturális okairól. Az ellenzéki narratíva szinte csak az elvándorlásra koncentrál, ami kétségkívül létező folyamat, de korántsem magyar jelenség. Ha a magyar kormány politikája hozzá is járul ahhoz, hogy több fiatal vándoroljon ki, mint a régió más országaiban, az nem változtat azon az alapvető tényen, hogy csak demográfiai okokból évente 30 ezerrel (mások szerint 100 ezerrel) kevesebb fiatal lép be a munkaerőpiacra. Ez akkor is fájna, ha a maradékból mindenki itthon vállalna munkát.

Idős japánok fa súlyzókkal tornáznak az idősek tiszteletének országos napján tartott köztéri rendezvények egyikén Tokióban 2019. szeptember 16-án (fotó: MTI/EPA/Franck Robichon)

Hogy mennyire nem hazai a probléma, jelzi, hogy a fülöp-szigeteki és indonéz munkavállalók megjelenése sem a magyar kormány sunyi lakosságcsere-programjának következménye, hanem regionális folyamat. Kelet-Közép-Európa aktív korú lakossága 2050-ig harmadával csökken, és valahonnan pótolni kell a kiesést, hogy tovább működjön a gazdaság.

Sőt: ha azt hisszük, hogy a ma Magyarországon dolgozó 80 ezer vendégmunkás sok, vessünk egy pillantást Csehországra, ahol az idén nyáron a számuk átlépte az egymilliót, de Lengyelországban, sőt Romániában is százezres nagyságrendű.

Persze ha egy kormány bevándorlásellenes retorikája és a valóság között finoman szólva is ellentét feszül, a helyi ellenzék érthető módon mutat rá erre – nem csupán itthon, hanem például Lengyelországban is ezt tette Donald Tusk, amikor egy faluban 6000 pakisztáni, iráni és nigériai jelent meg, hogy felépítse a nemzeti olajcég vegyipari üzemét. Ám a demográfiai és gazdasági realitásokon ez a szembesítés sem változtat.

Fekete-Afrika, a kakukktojás

Hosszú távon a bevándorlás és/vagy vendégmunka sem jelent gyógyírt a népesség fogyására – néhány évtizedig elodázhatja a problémát a relatíve gazdagabb országokban, de amint láttuk, a népességcsökkenés globális volta miatt előbb-utóbb a mostani küldő országokban is beüt a baj. Azért vannak kivételek –  és itt jön a rész, ahol a túlnépesedéstől félők aggodalmai tűnnek jogosnak.

Van a Földnek egy régiója, Szubszaharai Afrika, ahol relatíve lassú, netán késik vagy megtorpant a világ többi részén megfigyelhető demográfiai átmenet. Az ENSZ előrejelzései szerint míg a világ népessége tetőzik, 22 – nagyrészt afrikai és kizárólag szegény – országban továbbra is folytatódik a népességrobbanás. A század végén az addigra már erősen fogyatkozó India után Nigéria lesz a világ második legnépesebb országa 791 millió lakossal (Kínában ekkor 732 millióan élnek majd), Kongó és Etiópia is negyedmilliárdos állam lesz.

A teljes szubszaharai régió lakossága a legvalószínűbb forgatókönyv szerint 2100-ra a mai 1-ről 3 milliárdra nő. Míg a Föld összlakosságának tetőzése szinte biztosan a bolygó teljes eltartóképessége alatti szinten következik be, ezekben a válságrégiókban már a jelenlegi népesség mostani alacsony életszínvonalához szükséges erőforrások is szűkösen vannak jelen, és a klímaváltozás miatt ez a helyzet csak romlani fog.

„Ha valószínűnek tartjuk a globális Dél anyagi fejlődési igényeinek tovább növekedését, akkor reális célként meg kell fogalmazni a népességrobbanás minél gyorsabb megfékezését” – írja erről Pogátsa Zoltán közgazdász Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című új könyvében. Tehát ő sem általában beszél a népességrobbanás megfékezéséről, hanem lokálisan, a szegény országokban. És hangsúlyozza, hogy „semmiképpen sem történhet kívülről erőltetett módon, mint a 20. század etnikai tisztogatásai és népirtásai (…), csakis önkéntes alapon”. A Globális Túllövés Napja oldalán is elismerik, hogy népesedés kényes téma, tele tabukkal, előítéletekkel és tragikus történelemmel.

De akkor mit lehet tenni konkrétan? Pogátsa és a legtöbb zöld szervezet szerint a megoldás az, amivel a gendertudomány foglalkozik (mármint nem a genderidentitás-ideológiával, hanem a társadalmi nemek helyzetével foglalkozó tanszékek – a szerk.). Ha a fejlettebb országok – ahol a nők helyzete már ma is sokkal kedvezőbb – segíteni kívánják a fejletlenebb országokat a népességrobbanás lelassításában, masszív támogatásokat kellene adjanak a nők helyzetének elemzésére és javítására, különösen az oktatás és az egészségügy terén” – írja a közgazdász.

Mivel ez a kísérlet erősen kétesélyes kimenetelű, a szubszaharai népességrobbanással nagy valószínűséggel szembe kell néznie a világnak. Bár sokan a világ egyik utolsó fiatal munkaerő-tartalékaként tekintenek erre a rétegre, ilyen embertömeg integrálása biztosan nem lesz egyszerű feladat. A népesség érzékenyebb dolog annál, mint hogy egyszerűen átpakoljuk onnan, ahol fölösleg van, oda, ahol hiány. Efféle kísérlet könnyen magával hozhatja a határok bekeményedését és a potenciális fogadó országok öregedő társadalmainak bezárkózását is – a népességfogyás és népességrobbanás egyszerre jelentkező problémájának jó megoldása tehát egyelőre nincs a horizonton.


Nyitókép: idős pár Hongkongban 2016. július 28-án (fotó: AFP/Hszinhua/Wang Shen)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt.

#Afrika#demográfia#klímaváltozás#népesség