Babba Mária nem is pogány? – harminc év kutatás Csíksomlyó titkairól – Válasz Online
 

Babba Mária nem is pogány? – harminc év kutatás Csíksomlyó titkairól

Ablonczy Bálint
| 2023.05.27. | Interjú

„Nem az erős konfrontáció vezet eredményre, hanem az, ha tudunk a másik nyelvén beszélni” – Mohay Tamás néprajzkutató szerint a román nacionálkommunizmus legsötétebb éveiben így sikerült átörökíteni a csíksomlyói búcsú hagyományait. Az ELTE Tárgyi Néprajzi tanszékének vezetője az idei búcsúra időzítve jelentette meg a L’Harmattan kiadó gondozásában A csíksomlyói kegyhely és búcsújárás. Diktatúra, rendszerváltás, modernizáció című monumentális kötetét, amely harminc év kutatásait foglalja össze. A Csíksomlyót „az egyetemes magyarság gyülekezőhelyének” nevező Tabajdi Csaba szocialista politikusnak vagy a „magyar ünnepet” keresőket a Hargitára küldő Márk József  ferences páternek volt igaza? Vajon a Babba Mária-kultusz miatt jogosan szólhatnak a sámándobok Csíksomlyón? Miért nem ment el II. János Pál a kegyhelyre és miért tette meg ezt a gesztust Ferenc pápa? Nagyinterjú a 456. búcsú nyitónapján.

hirdetes

– Miért Csíksomlyó lett a legnagyobb erdélyi és magyar katolikus esemény?

– Erdélyben Csíksomlyón kívül nincs más magyar búcsújáró hely és katolikusok is csak Csíkban élnek tömbben; másutt protestánsokkal vegyesen laknak egy országnyi területen. Ez tehát a térbeli ok. A másik a történelem: az önálló fejedelemség idején kétszáz évig sem katolikus püspököt, sem szerzetesrendeket nem engedtek be Erdélybe. Nem volt iskolarendszer, papképzés. Katolikus püspök csak az 1700-as évek elején, a Habsburg-restaurációval mehetett vissza, addigra viszont szinte lepusztult az erdélyi egyház. A túlélést egyebek közt a ferences rend biztosította, akiknek több kolostoruk is volt, de közülük csak a csíksomlyói volt a középkor óta folytonos, és így élte meg a 18. századot. Ez a tény komoly tekintélyt adott.

Mikortól alakult át a búcsú vallási alkalomból nemzeti összegyülekezéssé?

– Erre szintén a térkép ad választ. A történelmi Magyarország határainak nagy részén nem magyarok éltek. A Tátrától a Déli-Kárpátokig szlovákok, ruszinok, románok, szászok laktak ezeken a vidékeken, az egyetlen tömbmagyar vidék megint csak a csíki székelység volt. Amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után jött a Habsburg-represszió, Haynald Lajos nemzeti érzelmű erdélyi püspök többször meglátogatta Csíksomlyót, ami addig egyáltalán nem volt szokás. Az 1850-es években a sajtóban ezért már úgy emlegették, mint „nemzeti kegyhely”, ami akkor még nem magyar, hanem székely nemzetet jelentett. A vallási mellett a nemzeti tartalom akkor kezdett hangsúlyosabbá válni, amikor a korabeli határon kívüli székelyek elkezdtek zarándokolni, például Bukarestből és Brăila kikötővárosból. Tudjuk például, hogy a bukaresti székelyek vittek először magyar zászlót Csíksomlyóra. Az első világháború után teljesen új helyzet állt elő, a kisebbségi sorba került magyarság támpontokat keresett. Akkor kezdenek Belső-Erdélyből is búcsút járni. Észak-Erdély visszacsatolása, az 1940-1944 közötti „kis magyar világ” idején pedig megindultak a magyarországi turisták is.

Egy kisebb földrengés megrongálta a templomot, országos gyűjtés indult a kijavítására, az akció fővédnöke Horthy Miklós felesége volt, ezért ismét nagy figyelem irányult Csíksomlyóra 1941-42-ben.

Az akkori középosztály és úri osztály, ha meg akarta mutatni magát, elment nyaralni Szovátára, Tusnádfürdőre, Székelyföldre. 1945-46-ban megint új helyzet alakult ki: a háború után ismét Románia lett az úr Észak-Erdélyben, de a béketárgyaláson még nem döntöttek a terület sorsáról. Hatalmas tömeg gyűlt akkor össze Csíksomlyón és az emberek Márton Áron püspökben reménykedtek. Ő ugyanis kiállt amellett, hogy Erdélyt méltányosan osszák meg a két ország között, részint emiatt fogták le később a román kommunista hatóságok. A reménykedőknek csalatkozniuk kellett a párizsi békeszerződés után, de 1947-ben, 1948-ban, 1949-ben minden korábbinál nagyobb, vigaszt kereső tömeg jött össze. Titkosszolgálati és magyar diplomáciai jelentések szólnak arról, hogy Márton Áron dicséretes visszafogottsággal beszélt és nem kezdte feltüzelni az embereket.

Mohay Tamás: „A túlélést a ferences rend biztosította” (fotó: Pávó János)

Mi a magyarázata annak, hogy bár az ötvenes években a romániai hatóságok erőszakkal akadályozták a zarándoklatokat, minden ferencest elkergettek, később mégis óvatos enyhülés kezdődött? Daczó Lukács személyében még egy szerzetest is visszaengedtek szolgálni Csíksomlyóra 1957-ben…

– 1949-ben lefogták Márton Áront, az ötvenes évek elejére sem katolikus, sem görögkatolikus püspök nem volt Erdélyben szabadlábon, 1951-ben szétkergették a szerzetesrendeket, internálták az összes ferencest. Idővel tarthatatlanná vált a helyzet, ki kellett engedni Márton Áront 1955-ben. Ő viszont sziklaszilárd volt, amikor a román hatóságok felajánlották a modus vivendit, akkor sem engedett magának feltételeket szabni a szabadulás érdekében. A durva represszión a román államnak azért kellett lazítani, mert csak halmozódott a feszültség: 1956-ban a román pártvezetés komolyan félt attól, hogy az események átterjednek Erdélybe is. A dinamika különben Magyarországon is hasonló volt, a kezdeti Kádár-rendszer terrorja is nagyjából hét évet tartott az 1963-ig tartó amnesztiáig. Ezek a külső okok, de vannak belső, lelki okok is. 1950-ben mindenki tudta, hogy a keresztényeket üldözik, s ez hihetetlen erőt adott a híveknek, ragaszkodtak Csíksomlyóhoz.

Daczó Lukács is igyekezett tágítani a kereteket. A hatóságoknak írt beadványaiban megejtő ravaszsággal például a kegyhely turisztikai jelentősége mellett érvelt, illetve a korszak kommunista nyelvezetével „haladó hagyományokra” hivatkozott.

– Daczó Lukácst jól ismertem, diplomatikus, ugyanakkor nagyon konok, elszánt ember volt. Például Magyarországról hívott gyóntatót a hatvanas évek elején, névsort vezetett a hittanosairól és a tanmenetről, ami életveszély volt. Kijavította a Szent Antal kápolna tetejét, amiért megbüntették, de ez sem nem érdekelte. Munkálkodásának köszönhetően az 1960-as évek végén már erős közösség létezett körülötte. Kulcsfontosságú időpont 1968, amikor átszervezték Románia közigazgatását. A Csíkszereda székhellyel újonnan létrehozott Hargita megye kommunista magyar vezetése azt gondolta, tér nyílik az identitásépítésre, s ebben egy kis szerepet Csíksomlyónak is szántak. Ezekben az időkben, a Ceaușescu-korszak elején volt egy kis liberalizálódás, kicsit arrébb tolták a falakat. Daczó Lukács mondata jelzi, hogy nem az erős konfrontáció vezet eredményre, hanem az, ha tudunk a másik nyelvén beszélni.

Napjainkban inkább vallási vagy inkább nemzeti esemény a búcsú? A jobboldalon rendszeresen utóbbit domborítják ki, de még a Horn-kormány államtitkáraként dolgozó Tabajdi Csaba is „az egyetemes magyarság gyülekezőhelyének” nevezte Csíksomlyót 1996-ban. Ugyanakkor az egyik ferences páter, Márk József 1997-ben azt mondta: „Nem a magyarok ünnepe ez, hanem a Mária-tisztelőké. (…) Ha magyar ünnepet akarnak, ne ide jöjjenek, hanem a Hargitára.”

– A nemzeti tudat kifejeződése szakralizálódott, a szakrális tartalmak megélése pedig nemzeti irányba szekularizálódott. Ez a két terület Csíksomlyón összefolyik, mint a Tisza és a Maros Szegednél.

hirdetés

A két víz egyesülése után a folyót Tiszának hívjuk. Amikor a vallási és a nemzeti élmény keveredik, melyik lesz a meghatározóbb?

– Amikor 1990-ben kutatóként is elkezdtem foglalkozni Csíksomlyóval, pontosan ez érdekelt: hogyan csiszolódik össze ez a két világ? Első látogatásom idején, 1985-ben a még nagyon visszanyesett, ellenőrzött búcsú tisztán vallási esemény volt. A helyi ferenceseket váratlanul érte, hogy 1990 pünkösdjén odazúdult 200 ezer ember. Egy ideig azt gondolták, a rendszerváltás miatti eufória miatt alakult ez így, aztán következő években még többen jöttek – miközben Csíksomlyón három ferences élt akkor, mindhárman hatvan év fölöttiek. Felmerült bennük a kérdés: mit csináljanak? Erre nem lehet azt mondani, menjetek a Hargitára magyarkodni, ezt szerintem Márk József nem látta tisztán. Persze őt is meg lehet érteni: végigélte az üldöztetést és tudta, Romániában mindig baj támadt, amikor a magyarok elkezdtek túlzottan „magyarkodni”. Márk József úgy gondolta, ha ők kihirdetik, hogy Csíksomlyó márpedig összmagyar ünnep, akkor nem lehet kiszámítani a román reakciót. Ő nem mondhatott mást, magyarországi politikusok mindig könnyebben beszélnek.

Mohay Tamás 1959-ben született, 1983-ban végzett az ELTE néprajz-szociológia szakán, 2009-ben habilitált néprajzból Búcsú – eredet – hagyomány. Fejezetek a csíksomlyói pünkösdi búcsújárás történetéből a kezdetektől 1949-ig című értekezésével. 1989 óta tanít az ELTE-n, jelenleg a Tárgyi Néprajzi tanszék egyetemi tanára. Írásaiban a paraszti gazdálkodással és társadalommal, Erdély és az Alföld néprajzával, élettörténetekkel, forrásszövegekkel, a népi vallásossággal foglalkozik. Számos tanulmányt, cikket és ismeretterjesztő szöveget publikált Csíksomlyóról.  

Mennyiben különbözik a magyarországiak és az erdélyiek Csíksomlyó-élménye? Önnél olvastuk, hogy például a nemzeti lobogót magyarországi zarándokok hozták be, ez az erdélyieknél nem volt szokás.

– Ne felejtsük el, hogy tömbmagyar és tömbkatolikus területről beszélünk, itt mindig érzékelhető volt a nemzeti karakter. Az évszázadok folyamán Csíksomlyóra – ellentétben a legtöbb kárpát-medencei kegyhellyel – csak magyarok jártak. Honnan is érkeztek volna másnyelvű hívek? A környéken, száz kilométernyi távolságra csak görögkatolikus és görögkeleti románok élnek, teljesen más szokásokkal, kultúrával. A magyar lobogókkal kapcsolatban megint a realitást kell felhoznom: a székelyek nem voltak abban a helyzetben 1990-ben, hogy zászlóval vonuljanak fel Csíksomlyóra. Három hónappal korábban került sor a marosvásárhelyi pogromra. A helyiek egyáltalán nem gondolták, hogy egy ilyen helyzetben nemzeti demonstrációra van szükség. Aztán jött egy kis bátorság, illetve a román állam sem akarta megakadályozni a hangsúlyosabb magyar karaktert. Ők is pontosan tudták, hogy egy napra korlátozódik, el lehet viselni a zászlólengetést. Komoly változásnak számított, amikor a Duna Televízió 1993-ban elkezdte közvetíteni a búcsút. Azóta a képernyőkön keresztül a teljes magyar médiafogyasztó közönség láthatta-láthatja az eseményt, s ez növelte Csíksomlyó jelentőségét.

A búcsúk alkalmi televíziós szakkommentátoraként egyetért a Duna tévés értékeléssel, amely szerint ők tették igazán ismertté az eseményt? 

– Minden szentnek maga felé hajlik a keze, az intézményi fontosságtudat megtámasztásához kellenek a nagy teljesítmények. Már három évvel a Duna TV közvetítése előtt is sokan voltak Csíksomlyón, de a csatornának kétségtelenül múlhatatlan érdemei vannak. A búcsú értékét persze nem kilóra mérjük, nem a résztvevők száma az igazán lényeges. Szignifikáns növekedést én nem látok: az, hogy 220 vagy 250 ezren vannak, kevéssé mérvadó.

„Az, hogy 220 vagy 250 ezren vannak, kevéssé mérvadó” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Nézzük meg a búcsút a világkatolicizmus felől is! Mi a magyarázata, hogy 1999-es romániai látogatása idején II. János Pál nem ment el Csíksomlyóra, 2019-ben Ferenc pápa viszont igen?

– A bukaresti apostoli nunciusok, azaz a Vatikán nagykövetei a kilencvenes években többször tiszteletüket tették és mindig meghatottan beszéltek az eseményről. Nagy volt tehát a várakozás, hogy II. János Pál romániai útja idején Csíksomlyóra is ellátogat. Románia volt az első ortodox többségű ország, amit húsz év regnálás után a pápa felkeresett. János Pál nagyon szerette volna a kétezredik év közelgő jubileumát az ortodox egyházzal való közeledéssel megünnepelni. Ugyanakkor Romániába azzal a feltétellel hívták meg, hogy csak Bukarestbe látogathat el. Fájó szívvel fogadta el azt a kompromisszumot, az akkori pápai nuncius ezt el is mondta félnyilvánosan. A pápának fontosabb volt akkor, hogy ellátogathasson egy 85 százalékosan ortodox országba, minthogy exponálja magát egy kisebbségi kérdésben. A döntés viszont nagyon fájt az erdélyi magyarságnak. Ferenc pápánál már nem érvényesült ez az egyházpolitikai számítás, tudta ő is, hogy ezt még egyszer nem lehet megtenni a hívekkel. Romániai látogatásán elment tehát a katolikus magyarok búcsújáró helyére és Balázsfalvára, a görögkatolikus románság központjába is.

Csíksomlyót az ősmagyar romantika is körbelengi. A moldvai csángók napba nézése (amikor pünkösdvasárnap hajnalán várják a napfelkeltét) és a Szűz Máriával összeolvadó Babba Mária képzete sokak szerint az ősmagyar hitvilág maradványa. Szólhatnak tehát a sámándobok a Kis-Somlyó hegyén?

– Jelentkezzen, aki az ősmagyar hitvilágról hiteles források alapján tud valamit! Feltételezéseink vannak, de teljesen irreális a 19-20. századi táltos, halottlátó szövegekből ezer évvel ezelőtti képzetek azonosítása. Az kétségtelen, hogy a Kárpátokban élő magyar közösségek között létezik egy Babba Mária-alak. A kérdést tudományosan vizsgáló Tánczos Vilmos szerint ugyanakkor ennek a távoli múltba való visszavezetése nagyon komoly gátakba ütközik.

Mégcsak néphitnek sem lehet nevezni, mert nincs pogány tartalma: Babba Mária tősgyökeres keresztény alak, ellentétben a lidércfénnyel vagy a csodálatos erejű kováccsal.

Ennek ellenére a kilencvenes évektől Magyarországon megerősödő különféle szinkretista mozgalmak felfedezték maguknak Csíksomlyót. Ennek vannak nemzetközi párhuzamai, Skandináviában, germán nyelvterületen vagy Írországban is reneszánszukat élték akkoriban a különféle, kereszténység előtti kultuszok.  

Könyvében szerepel is olyan fénykép, amin a „Magyar Táltos Egyház” fehér ruhás csoportja vonul a csíksomlyói kegytemplom felé. A már említett ferences páter, Daczó Lukács is meg volt győződve a Babba Mária-kultusz pogány gyökereiről, jogos tehát a jelenlétük?

– Daczó Lukács mélyen Mária-tisztelő, egyházába begyökerezett szerzetes volt, de életét jelentős részben magányosan élte. Belépett a ferences közösségbe, amit szétvertek, és 35 éves korától 90 éves koráig lelkipásztorként jórészt egymaga élt. Magányos volt Csíksomlyón, magányos volt a kárpáti Kostelek plébánosaként. Anélkül, hogy túlpszichologizálnám a kérdést, a Babba Máriához való kötődésében az igazán meg nem tapasztalt anyai szeretet iránti vágyódást is látom. Ezen túlmenően foglalkoztatta, hogy miért tudta a magyarság olyan akadálytalanul integrálni a Mária-tiszteletet a kereszténységre való áttérés után. Ez félig ugyan jogos kérdés, de megint csak beleütközünk a források korlátaiba: az első háromszáz év Mária-tiszteletéről alig tudunk valamit. Daczó Lukács úgy vélte, az ősi magyar hitvilágban létezett egy női figura, rá építve igyekezett az egyház elfogadtatni az új hitet és Szűz Máriát. Csíksomlyón sokféle ember megjelent már, de a ferencesek határozottan megkérték a jelenlévőket, hogy a lovagrendeken kívül egyenruhákban, megkülönböztető viseletekben ne jöjjön senki, se a Magyar Gárda, se a táltos egyház. Ez érthető. Miközben ezek az emberek hazamennek Magyarországra, az erdélyiek ottmaradnak és nekik kell elviselni, ha e jelenségekből a román média és politika kampányt csinál.

Babba Mária, a napba öltözött Boldogasszony – székely lányok őrzik a csíksomlyói kegytemplom főoltárának 16. századi szobrát (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

A kilencvenes évek vége óta egyre kevesebb moldvai csángó vesz részt a búcsúkon, pedig a búcsú korábban az erdélyi és moldvai magyarok nagy találkozóhelyének számított. Könyvében azt is olvastuk, hogy a megjelenő moldvaiak gyakran románul beszélnek egymás között, ami azért jelentősen árnyalja a bennünk élő „elszakadt ősmagyar testvéreink”-képet.

– A már említett Tánczos Vilmos alaposan kikutatta, felmérte a moldvai magyarok nyelvismeretét. 1995-ben a „csángók” 50-60 százaléka ismerte a magyar nyelvet; ez másfél évtized múlva felére csökkent. Azóta bizonyosan tovább romlott a helyzet. Az idős, magyarul még tudó generáció meghalt, illetve az asszimiláció is nagyon jelentős, hiába próbálták lassítani sokan sokféleképpen. Románia lakosságából milliók távoztak el külföldi munkára, a moldvaiak közül is sokan elmentek. A kilencvenes években sokan jöttek Magyarországra, de mivel itthon lerománozták őket, inkább mentek tovább Olaszországba, Spanyolországba, Izraelbe. Mindezen tényezők figyelembevételével érthető, miért vannak egyre kevesebben jelen Csíksomlyón. Azt, hogy az erősen asszimilálódott, magyar oktatást évszázadok óta nélkülöző moldvai magyarok egymás között románul beszélnek, nem köztudott tény a búcsúban, ők ugyanis eléggé félrehúzódnak. Legfeljebb a melléjük szegődő kóbor néprajzos hallja, amikor egymás között halkan beszélgetnek…

A „kóbor néprajzos” kutatóként vagy zarándokként van jelen Csíksomlyón? Ketté tudja választani ezt a két szerepet?

– Édesanyám jut ilyenkor eszembe, aki négy fiúgyermeket nevelt fel, teljes állású gimnáziumi tanár volt és még európai hírű énekkart is vezetett. Amikor megkérdezték tőle, hogy csinálja, azt mondta: a lényeg az, hogy az ember elég gyorsan tudja a figyelmét váltani. Belül nincs hasadás a szerepeim között. Csíksomlyó nekem egyfelől vallási élmény, de mindig ott van a reflexív, töprengő, figyelő énem is. Sosem éreztem, hogy ezek ütköznének. Ez a habitus hozzátartozik szakmámhoz, a néprajzhoz.


Nyitókép: gyimesi zarándokok Csíksomlyón 2021. május 23-án (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt

#búcsú#Csíksomlyó#Erdély#ferencesek#katolikus egyház#kegyhely#néprajz#pünkösd#Románia#zarándoklat