A mai Magyarország egy Habsburggal sem járt volna rosszabbul – brit történész rehabilitálja a dinasztiát

·2022.10.13

Produkáltak kiváló uralkodókat és őrülteket is, de a közép-európai politika helyzetét látva nehéz nem egyetérteni Kosáry Domokos véleményével: Magyarország egy Habsburggal sem járt volna rosszabbul a rendszerváltás után – mondja Martyn Rady brit történész, A Habsburgok – A világ urai című családtörténet szerzője. A University College London professzora Ottó nagy tisztelője, gyerekkorában rajongott Mária Teréziáért, és úgy véli, a Habsburg-háznak történelmi küldetése volt. Interjú.

– Brit létére mikor és miért kezdett a Habsburgokkal foglalkozni?

– Anyám és apám is történelemtanár volt, és nyolcéves koromban a kezembe került a The Twentieth Century című folyóirat egyik száma, benne egy terjedelmes cikkel a Habsburgokról. Máig emlékszem Ferenc József és Mária Terézia portréira, és arra is, hogy egy sáros mezőn olvasom egy rögbimeccs közben, reménykedve, hogy a nagyfiúk nem fogják ellátni a bajom, amiért a szurkolás helyett egy történelmi folyóiratot szorongatok. Rajongó lettem, az iskolai füzetemre nagy betűkkel ráírtam, hogy Mária Terézia a legjobb. Eltelt pár év, és a magyar középkorból doktoráltam. Első könyvemet a középkori Budáról írtam – néhány használt példány még mindig fellelhető.

– Mennyire számított csodabogárnak az érdeklődésével? Honfitársa, a hazánkban Európa története című kötetéről ismert Norman Davies szerint az angolszász történetírásnak Közép-Európa fehér folt.

– Jól ismerem Normant, korábban együtt tanítottunk, és egyet kell, hogy értsek vele. A brit egyetemeken nagyon kevés kurzus van Közép-Európáról. Németországról és Oroszországról sok, mert Hitler és Sztálin népszerű, de a területről, amely a kettő között terül el, szinte semmi. Jövőre jön ki a térségről szóló monográfiám Közép-Európa története címmel, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is neves kiadók adják ki, így remélem, hogy A Habsburgokkal és ezzel a kötettel talán kicsit rá tudom iránytani a figyelmet a régióra. Közben azért zajlik egy másik folyamat is: a történelmi tananyag úgynevezett dekolonizációja, ami azt jelenti, hogy kevesebbet kell foglalkozni a Nyugattal, és többet Latin-Amerikával vagy Fekete-Afrikával. A legtöbb hallgató inkább erre figyel.

– Visszatérve a mostani könyvéhez: hogy jutott el a középkori Budától a Habsburgokig?

– Nagyon egyszerűen: miután ledoktoráltam, és meg kellett élnem valamiből, senki nem fizetett azért, hogy a középkori Magyarországról tanítsak, ellenben felkínáltak egy tanári pozíciót egy újkori tanszéken, ha a Habsburgokról tartok kurzust. Fiatalon az ember nem mond nemet egy állásajánlatra, így visszatértem Mária Teréziához. A kurzus elég népszerű lett: mindig volt legalább 15-20 diákom. Ami kevesebb, mint ha a nácikról tanítottam volna, de még mindig több, mint amennyit – sajnos – a magyar középkor vonzott volna.

– Találkozott személyesen Habsburgokkal?

– Sajnos nem, csupán Habsburg Eduárddal – Magyarország jelenlegi vatikáni nagykövetével – leveleztem, pedig Habsburg Ottónak nagy tisztelője voltam. Viszont rengeteget jártam Budapesten és Bécsben is kutatni, és egy életre a hatása alá kerültem annak a monumentális építészeti örökségnek, ami a Habsburgok öröksége.

– A Habsburgok – A világ urai egy gazdagon hivatkozott, alapos, de közérthető, szellemes, sőt helyenként pimasz kötet, amely fogyasztható, 350 oldalas terjedelemben tekint át majd ezer évet. Kinek szánta a könyvet?

– A felsőoktatásban töltött éveim alatt meguntam, hogy folyamatosan mikrotörténelmet kell írnom, olyan részletkérdésekről, amelyek nagy idézettséget és ezen keresztül finanszírozást produkálnak, viszont egy szűk szakmai közegen kívül senkit sem érdekelnek. A középkori magyar birtokadományozásnak olyan szinten szakértője lettem, hogy ha lenne egy időgépem, rövid idő alatt a Magyar Királyság leghatalmasabb bárói közé tudnám magam felépíteni. Írtam egy nagy összefoglalást a magyar jogtörténetből különös tekintettel Werbőczyre, 2015-ben jelent meg az Oxford University Press kiadásában. Alig száz példány fogyott belőle, és még magyarra sem fordították le. Ezért amikor 60 éves lettem, elhatároztam, hogy mostantól a nagyközönségnek írok – ennek eredménye a mostani könyv. Eredetiben remekül fogy, és reményeim szerint a kiváló fordításnak köszönhetően magyarul is jól fog.

A könyv borítója

– A Monarchia más nyelvein is megjelent?

– Igen, csehül, szlovákul és lengyelül, és készül a szerb fordítás is, noha korábban gyűlölködő leveleket kaptam Szerbiából, amiért a szarajevói merényletről nem egészen az ottani nacionalisták szájíze szerint írtam. Ez ilyen téma.

– Egy olyan dinasztia történetét írja le, amelynek birodalma fölött egy időben „sohasem nyugodott le a nap”, és hatalma az Újvilágtól a Balkánig tartott. Ki tudna emelni egyetlen olyan motívumot, amivel összefoglalható a Habsburg-ház története?

– A kézenfekvő válasz erre a katolicizmus lenne: a katolikus hit védelme, az Oltáriszentség iránti mélységes tisztelet vagy a buzgó Mária-kultusz a Habsburg-ház ethoszának középpontjában állt. De akkor mit kezdjünk II. Miksával (magyar király 1564–1576), aki nem volt hajlandó szentmisén részt venni, és éjjeliszekrényén lutheránus Biblia állt?

Amikor pedig megkérdezték, hogy katolikus-e vagy protestáns, akkor kitérően azt válaszolta, hogy keresztény? Azt pedig, hogy a fia, II. Rudolf (magyar király 1576–1612) milyen volt, jobb nem boncolgatni, a körülötte keringő szóbeszédek diabolikus rituálékról szóltak. Ezektől az epizódoktól függetlenül a katolicizmus jó összekötő kapocs lett volna, de a kiadó valami hangzatosabbat akart, ezért a híres A.E.I.O.U. akrosztichonból indultam ki.

– Minden Ausztriában felnőtt gyerek kívülről fújja, hogy mit takar ez a rövidítés, de Magyarországon kevésbé van a köztudatban. Miről van szó?

– A Hofburgban, VI. Károly (III. Károly magyar király 1711–1740) könyvtárában egy freskón látható ez a betűsor. Számos dolgot jelenthet, egyes tudósok szerint akár háromszáz különböző megfejtés is elképzelhető, de mindegyik a Habsburgok nagyságára utal, ezért a leggyakoribb olvasata ez: „Ausztria az egész világ ura” (latinul Austria Est Imperare Orbi Universiae, németül Alles Erdreich Ist Österreich Untertan).

– A könyvből kiderül: ez a világuralmi vízió nem a politikai hatalomban és fizikai kényszerítésben gyökerezett.

– Volt olyan időszak, nagyjából 1500 és 1700 között, amikor ténylegesen is uralták a világ tekintélyes részét, de ez a spanyol Habsburgok kihalásával véget is ért. Mégis azonosítható egy olyan egyedien Habsburg küldetés, amely többé tette őket más uralkodócsaládoknál: egy spirituális birodalom ideája, amely túlmutat az éppen uralt területeken, és amely Krisztus hatalmának földi megtestesülése.

A Habsburgok egyetemes uralkodóként látták magukat, a művészetek és tudományok pártolóiként, a harmónia, a rend és a tudás letéteményeseként. Ez az, amiben többek, mint a többi európai uralkodóház, például a Wittelsbach-ház vagy épp a Windsor-ház.

– Ez a küldetéstudat önmagában aligha tette volna lehetővé a fél világ uralását. Hogyan vált egy svájci grófi családból az egyik legnagyobb hatású uralkodóház?

– Szerencse és házasságok révén. Szerencséjük volt, hogy a szomszédaik kihaltak. Rátették a kezüket a földjeikre. Aztán I. Rudolfot (német király 1273–1291) sok kiházasítható lánygyermekkel áldotta meg a Jóisten, és rajtuk keresztül elérte, hogy megválasszák német királlyá, illetve megszerezte Ausztriát. Az igazi mestermunkát azonban I. Miksa (német-római császár 1508–1519) végezte el, aki kockázatos, de becsvágyó házassági politikájával megszerezte utódainak a spanyol, a magyar és a cseh trónt.

„Elhatároztam, hogy mostantól a nagyközönségnek írok” (fotó: Déry Ágoston)

– Szinte minden Habsburgról idéz érdekes sztorikat, de Miksáról különösen sokat.

– Mert Miksa a sikeres dinasztikus politikája ellenére bizonyos szempontból abszurd figura. A korban, amikor a legtöbb uralkodó megelégedett azzal, hogy felmenőt Trójáig vezesse vissza, Miksa Noé leszármazottjának tekintette magát, és a Bécsi Egyetem teológiai fakultását terrorizálta, hogy igazolják ószövetségi származását. A fejébe vette egy 130 kötetes enciklopédia kiadását, amely a főzéstől és solymászattól kezdve a fehér és fekete mágián keresztül a szerelem művészetéig mind Miksa nagyságát és virtuozitását dicsérte volna. Végül csak két kötet készült el… De említhetjük azt is, hogy lányának, Margitnak címzett egyik levelét úgy írta alá, hogy „Miksa, jó atyád, jövendő pápa”. Találtam is egy Fugger családnak írt levelet, amelyben azt tudakolja, hogy mennyibe fájna megvesztegetni a komplett Bíborosi Kollégiumot.

– Ki a kedvenc Habsburgja?

– II. Ferdinándot (magyar király 1619–1637) mondanám. Én magam protestáns vagyok, de imponál az az elkötelezettség, amellyel a katolikus hitet védte. Ugyan unokatestvérével, I. Miksa bajor választófejedelemmel ellentétben nem ajánlotta fel szolgálatait Szűz Máriának saját vérével aláírt levélben, de egész birodalmát kockára tette a cseh felkelőkkel szemben 1618-ban, és volt olyan pont, amikor csupán a bécsi diákság védelmére támaszkodott, de meggyőződése volt, hogy szent küldetése az igaz hit védelme.

– Ezzel kirobbantotta az újkori Európa legvéresebb konfliktusát, a harmincéves háborút.

– Ráadásul tudta, hogy ez lesz tetteinek következménye, mégis imponál a vakmerősége és a Habsburgok küldetésébe vetett rezzenéstelen hite. A másik kedvencem Ottó, akit intelligens és bátor államférfinek tartok, megtiszteltetés, hogy részt vehettem a róla szóló fotókiállítás megnyitóján a Várkert Bazárban.

– A magyar történetírásban és a köztudatban gyakran elnyomó idegen dinasztiaként tűnnek fel – hogy látja ezt ön a kívülálló szemével?

– Minden nemzet számára természetes törekvés, hogy bátor, leleményes, szabadságvágyó népként tekintsen magára. Gyerekkoromban az egyik legnépszerűbb brit történelmi könyv – Our Island Story – arról szólt, hogy ez a kis sziget milyen hősiesen állította meg az idegen hatalmakat a spanyol armadától Napóleonig. Ebből a szempontból érthető a magyar hozzáállás. Ugyanakkor azt hiszem, hogy magyarországi uralkodásuk legnagyobb részét nézve – két epizódtól eltekintve – nem a szembenállás volt az alapvető érzület, ami a magyarok és az uralkodóház viszonyát jellemezte.

Az a döntő mozzanat, amikor magyar rendek 1741-ben Pozsonyban „életüket és vérüket” ajánlották fel a csecsemő II. Józseffel a karján ülő Mária Teréziának, beivódott a magyar történelmi emlékezetbe, és kialakított egy olyan kedvező viszonyulást, amely később lehetővé tette az 1867-es kiegyezést is.

– Igaz egyébként, hogy Mária Terézia képe a korabeli Angliában kinn volt a pubok falán?

– Igen, számos kocsmát dedikáltak „Magyarország királynőjéhez”, akit az anyasághoz köthető asszonyi kvalitásai és férfias lendületének egyvelege Európa egyik legnépszerűbb uralkodójává tett. Az angliai népszerűség azonban csak a diplomáciai forradalomnak nevezett nagyhatalmi átrendeződésig tartott: amikor Ausztria Franciaországgal, Nagy-Britannia pedig Poroszországgal került érdekközösségbe, a Mária Terézia-kultusznak leáldozott, az angol kocsmák pedig „A porosz királyhoz” nevet kapták meg.

– Mi volt az a két epizód, amely megrontotta a magyar–Habsburg viszonyt?

– A Habsburgok uralmának egyik pillére az volt, hogy nem centralizált uralkodóként kormányozták hatalmas területeiket, hanem külön-külön voltak egyes országaik, tartományaik királyai, fejedelmei, palota- és őrgrófjai. Megtartották a helyi szokásokat, törvényeket és intézményeket, tiszteletben tartották a helyi országgyűléseket és a nemesség jogait.

A két kivétel II. József és uralkodása első éveiben Ferenc József volt, akik centralizált monarchiákat akartak faragni a Habsburg birodalomból. És amíg ez sok helyütt sikerült is nekik, Magyarországba beletört a bicskájuk. II. József uralkodása utolsó hetében visszavonta a törvényeit, Ferenc József pedig belekényszerült a kiegyezésbe, amely még jó fél évszázadon keresztül lehetővé tette a birodalom fennmaradását.

– Mekkora szerepet játszhatott az ellenérzések kialakulásában a Habsburgok katolicizmusa?

– Jelentőset, hiszen Magyarország a XVI–XVII. században nagyon nagy részt protestáns ország volt, és az uralkodóház óriási szerepet játszott abban, hogy az ellenreformáció teret nyert és a katolikus hit erőre kapott. A Habsburgok vallási toleranciája sokáig abban merült ki, hogy „gyakorolhatod a hitedet, csak ne lássuk” – viszont azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a XIX. században Ferenc József már látogatott ortodox liturgiát és protestáns szertartásokat, és Nagy-Britannia mellett talán az Osztrák-Magyar Monarchia járt a legelőrébb a zsidók emancipációjában. Az I. világháború alatt Magyarország igazságügy-minisztere hitét gyakorló zsidó volt (Vázsonyi Vilmos – a szerk.).

– Noha a kiegyezésnek köszönhetően a birodalom 1918-ig fennmaradt, nem volt akkor már anakronisztikus, nem pecsételte meg a sorsát a XIX. században a nacionalizmusok felemelkedése?

– Úgy gondolom, hogy önmagában nem – a bukáshoz kellett az is, hogy az I. világháborúban csődöt mondjanak azok a bürokratikus struktúrák, amelyek az adott kor birodalmait és polgári nemzetállamait irányították. Csak akkor vetették a népek a bizalmukat végleg a nemzeti eszmébe, amikor 1916–1917-ben a régi állami struktúrák nem tudták élelmezni az embereket. Nemcsak a Monarchia, az Oszmán, a Német és az Orosz Birodalom bomlott fel ekkor – a győztes Olaszország is megbicsaklott, és Nagy-Britannia is ekkor vesztette el Írországot.

Martyn Rady dedikál a Millenárison rendezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon (fotó: Déry Ágoston)

– Mi a Habsburgok kézzel fogható öröksége a mai világban?

– A szép épületeken kívül? Azt hiszem, hogy Közép-Európában, ahol az államhatalom hagyományosan erős volt, a Habsburg uralom hozzájárult egy olyan orientációhoz, ami a keleti autokratikus, despotikus hatalmi rendszerek és a nyugati, hatalommegosztásra épülő társadalmak közötti spektrumon inkább utóbbiak felé billentették a birodalom romjain létrejött országokat, még akkor is, ha az úgynevezett jogállamiság nem ugyanazt jelenti itt, mint mondjuk Nagy-Britanniában, és országonként is differenciáltan jelenik meg.

– Közelebb lennénk ehhez, ha maradnak a Habsburgok 1918 után?

– IV. Károlyt és Ottót egyaránt elkötelezett, intelligens és bátor államférfinak tartom, akikről kutatásaim során egyetlen számottevő negatívumot sem tudtam kiásni – pedig próbáltam. Paradox módon az összes utódállam közül Magyarországon maradhatott volna fönn a legnagyobb eséllyel a Habsburg monarchia. Ennek azonban az 1920-as években már nem volt realitása, a legitimista mozgalom nem bírt érdemi támogatottsággal.

Maximum akkor lett volna erre esély, ha Ferenc József jóval korábban szimbolikus engedményeket tesz a függetlenségi pártnak, például hazaengedi és ünnepélyesen fogadja Kossuth Lajost, amikor az 1890-es évek végén vissza akart térni, csak nem kapott hozzá uralkodói engedélyt. Ez azonban már az alternatív történelmi spekuláció műfaja.

– A könyvében utal arra, hogy a rendszerváltás körül felmerült: Habsburg Ottó legyen Magyarország köztársasági elnöke. Ez jó ötlet lett volna?

– Nem vagyok Habsburg-párti, nem vagyok magyar legitimista, csak írok róluk, remélhetőleg kellő távolságtartással. A Habsburgok produkáltak elismerésre méltó uralkodókat és őrülteket is – ugyanakkor nem véletlenül írom a kötet zárszavában: a közép-európai politika helyzetét látva nehéz nem egyetérteni Kosáry Domokossal, aki 1990-ben azt mondta: egy Habsburggal sem jártak volna rosszabbul.


Nyitókép: Déry Ágoston

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Interjú