Sajátos kisszerűség és némi púder – ilyen lett a Jókai tér megújítása

·2022.08.04

A trendi tájépítészeti elemek és az irodalmi utalások sem fedik el, hogy a Jókai tér megújításából mennyire hiányzik a nagyvonalúság. Hat évig tartó vajúdás után közhelyes és zsúfolt parkocska született, amely igyekszik hátat fordítani a világörökségi környezetnek, ha már az előnyeit nem tudja kihasználni. Pedig ebben a térben ennél több van: egykor az Andrássy útra néző, elegáns városi szalon volt, és ha kellő bátorsággal nyúlnak hozzá, Budapest egyik legszebb terévé válhatott volna.

A város egyik fontos, történelmi terének a megújítása mindig öröm, hát még ha olyan remekül hangzó adatokat teszünk mellé, hogy nőtt a zöldterület (260 négyzetméterrel), csökkent az utcai parkolóhelyek száma (79-ről 45-re), a közlekedés gyalogos preferenciájú lett, megtartották a meglévő fákat és újakat telepítettek. Csupa jó dolog, papíron minden ott van a felsorolásban, amit egy köztérfelújítástól manapság elvárhatunk. A Jókai tér átalakítását a Lépték-Terv Tájépítész Iroda tervezte, jónevű, profi cég, akik legutóbb a Városháza park pályázaton nyertek egy merész, nagyvonalú tervvel, amelyet a Válasz Online-on is dicsértünk. Vagyis a megújult Jókai térnek jónak kellene lennie. Jól is mutat a fotókon. Most, az átadás után természetesen minden tiszta, civilizált és korszerű – és mégis, alapvetően semmi nem változott. A Jókai tér az Andrássy úthoz tartozik, a világörökség része, ehhez méltó épített környezettel, de mint köztér harmadrangú – és az is maradt.

Mostani megújítását az jellemzi, ami általában is eluralkodott a budapesti köztérfelújításokban: a nagyvonalúság hiánya, amit jószándékkal és mütyürkézéssel igyekeznek pótolni. Mintha a tervezők és a megrendelők is végigmennének egy checklisten, és kipipálnának minden rubrikát: legyen víz, igen, az kell manapság, legyen kicsit több zöld, legyenek játékok, legyen üldögélő sarok, legyenek menő beton utcabútorok – a pad olyan régimódi –, legyen valami identitáselem – idézetek híres íróktól, akiket mindenki szeret, tökéletes! –, legyen térkő burkolat, legyen kerítés, mert bár nagyon inkluzívak vagyunk, a hajléktalanokat nem szeretik éjszakára a lakók. Legyen minden, ami egy kertvárosi parkban vagy egy modern bécsi irodanegyedben lenni szokott, egymás-hegyén hátán egy utcányi szélességű sávban.

Ebből a módszerből a jószándék ellenére sem keletkezik valódi városi tér, olyan legalábbis nem, amely méltó lenne a helyszínhez. A Havanna lakótelep közepén ezekkel az eszközökkel remekül újjá lehet varázsolni a CBA előtti betonplaccot, de az Andrássy út környéke (vagy általában a történelmi belváros terei) másfajta megközelítést igényelnének. Elegánsat, reprezentatívat, amely hagyja érvényesülni, sőt helyzetbe hozza az épített környezetet. Amely merész, de tiszteli a hely sokrétegű történelmét, megerősíti az identitását. Nagyon kevés a jó példa az elmúlt évtizedekből, de néhány azért akad: a bazilika előtti Szent István tér, a Kossuth tér és – ha el tudunk tekinteni a történeti parkkialakítás kíméletlen eltüntetésétől – a Vörösmarty tér tartozik közéjük.

Látszóbeton ülőbútor, térkő, kerítés, a kerítés túloldalán utca és parkolók (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

A Jókai tér megújítása régi projekt: még az előző kerületvezetés nyert 2016-ban 200 millió forintos támogatást a főváros által kiírt Tér_Köz pályázaton, de a megvalósulás egészen mostanáig elhúzódott. Az eredeti koncepciót évekig tartó lakossági egyeztetés és közösségi tervezés módosította, mire 2018-ban megszületett a végleges terv. Aztán volt egy választás, a kerületvezetés lecserélődött, de az új csapat is továbbvitte a programot, a közbeszerzés azonban többször eredménytelennek bizonyult a beérkező árajánlatok drágasága miatt. Végül tavaly nyáron kezdődhetett meg a kivitelezés, és hat évvel az eredeti nyertes pályázat után készült el az átalakítás. A projekt gyengeségei alapvetően mind az eredeti koncepcióból fakadnak, amin érdemben a közbülső módosítások sem változtattak.

Hogy mindenki értse, miért is problémázunk ilyesmin, érdemes visszamenni az időben, és feltenni a kérdést: mi is a Jókai tér, és hogyan alakult ki a legutóbbi időkig ismert képe?

Amikor az 1870-es években az Andrássy utat belevágták a szervesen kialakult városszövetbe, új tereket csak két ponton alakítottak ki: az Oktogonnál, ahol a sugárút a szintén újonnan kimért Nagykörúttal találkozik, és a Köröndnél, ahonnan az út jellege megváltozik, a Városligethez közeledve előkertessé válik. Egyik sem igazi tér, inkább közlekedési csomópontok, és ez mára még inkább így van, mivel mindkettőt uralja az autóforgalom. Az Andrássy út belső szakaszán azonban az utat keresztezte két széles, régebbi utca: a Nagymező és a Gyár. Utóbbi a nevezetes Valero selyemgyárról kapta a nevét, és a Nyugati pályaudvartól vezetett nyílegyenesen a Király utcáig. A 19. század közepéig a Gyár utca nagyjából a sűrűn beépült város szélső utcája volt, erre a városszéli fekvésre máig emlékeztet egy 1850-es években állított kő feszület a Jókai téren: bár nehéz elképzelni, ez annak idején úgy állt a poros kereszteződésben, az alacsony házak és a kertek között, mint ahogy a mezővárosok peremén állított keresztek szoktak.

Egykor a város szélét jelezte: kőkereszt a Jókai téren (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Mindkét keresztutca kiszélesedett egy szakaszon: éppen ott, ahol az új sugárút keresztezte őket. A Gyár utcának ezt a szélesebb szakaszát a sugárút körülbelül kétharmad-egyharmad arányban osztotta ketté, ezáltal két tér keletkezett az Andrássy út két oldalán. A kisebbik viseli Jókai nevét, a nagyobbik Liszt Ferencét, a Gyár utca maradékát pedig ma Jókai utcaként ismerjük. Szép példája ez a mérnöki, mesterséges városszabályozás és az organikus városfejlődés találkozásának: a sugárútról nyíló reprezentatív terek mintegy maguktól létrejöttek azáltal, hogy az utat a területen keresztülvezették. A következő évtizedekben mindkét tér be is épült jó minőségű, Andrássy úti jellegű bérpalotákkal. Az egységes, jórészt neoreneszánsz házakból álló, historizáló városképet csak néhány későbbi épület töri meg, a Jókai téri oldalon pont a rövidebb oldalon hangsúlyos pozíciót elfoglaló MEDOSZ-székház, amit 1975 és 1979 között húztak fel késői modern stílusban egy alacsonyabb klasszicista ház helyén (jelenleg szálloda).

Az Oktogonnal és a Körönddel ellentétben a Jókai és a Liszt Ferenc tér nem közlekedési csomópont, hanem lakóházakkal körülvett, elegáns városi tér, a nagyvárosi, polgári életnek keretet adó nyitott szalon. Ilyenből a VI-VII. kerületben egyébként nincs sok. A régebbi fotókon és a mai légifotókon jól látható, hogy a két tér valójában egy, de az egysége manapság a városban sétálva kevéssé érzékelhető: részben az Andrássy út megnőtt forgalma, részben pedig eltérő kialakításuk miatt. A Jókai tér megújítása során ezt az egységet kellett volna minél inkább helyreállítani, láthatóvá tenni, mert valójában ez a legnagyobb városképi érték, amit eltüntetett az elmúlt évtizedek barkácsolása, miközben a térfalak szinte teljes épségben megmaradtak.

A későbbi Liszt Ferenc és Jókai tér, ekkor még Gyár utca és az Andrássy út kereszteződése 1902-ben (forrás: Budapest leírása, Magyar Vendéglős- és Kávés-ipar)

Az egykori várostervezők ezzel pontosan tisztában voltak, és törekedtek a szimmetrikus elrendezésre. 1885-ben a környező házak tulajdonosai indítottak gyűjtést a Gyár utca két oldalának egységes kialakítására sétánnyal, parkkal és az Andrássy út két oldalán két egyforma, horganyból készült reneszánsz szökőkúttal. A költségek javát a háztulajdonosok állták, mivel ettől az ingatlanok értékének növekedését remélték, a Közmunkatanács és a főváros csak kisebb összeggel járult hozzá. Bár a Mátrai Lajos által tervezett szökőkutak anyagának olcsóságát többen kifogásolták, a fennmaradt fotók szerint a két tér ebben az időben az Andrássy úthoz méltó, reprezentatív díszpark lett formára nyírt fákkal és rácsokkal övezett, franciás stílusú virágágyásokkal.

1921-ben aztán a főváros úgy döntött, hogy a bal oldali kút helyére Jókai Mór szobrát állítja fel, amelynek régóta keresték a helyét. Strobl Alajos szobrát korábban a Rákóczi téren, majd a Wenckheim-palota előtti teresedésen akarták felállítani, de egyik helyszín sem volt megfelelő. A Jókai tér sem volt elég nagy ahhoz, hogy az egész szoborcsoport elférjen, ezért a mellékalakok 1929-ben önálló szoborként (Olvasó lányok) a Városligetbe kerültek: csak a karosszékben ülő főalakot helyezték el a tér Andrássy út felőli oldalán, magas, vörös gránit talapzaton. A szobrot egyszerű, gyepes térséggel vették körül, amit alacsony, kovácsoltvas parkrács szegélyezett. A mostani térfelújítás tervein szerepelt az Olvasó lányok átköltöztetése is a Jókai térre, de ez nem történt meg, ami nem is baj: a Jókai-szobor a téren sokkal jobban érvényesül abban a szigorúan középponti, puritán elhelyezésben, amit 1921-ben kapott, és ami mostanáig szinte változatlan maradt.

A Jókai-szobor 1972-ben, az eredetihez hasonló modern díszpark középpontjaként (fotó: Domonkos Endre / FŐMTERV)

Az Andrássy út két oldalának szimmetriája a Jókai-szobor felállításával megbomlott, de 1936-ban helyreállt, amikor a jobb oldali szökőkutat is elbontották, és egy bronzszoborra cserélték: Lechner Ödön kapott emlékművet törzshelye, a Japán kávéház előtt. Az építészt kőhasábokon ülve örökítették meg, nagyon hasonló testtartásban, mint a túloldalon Jókait. Valójában ezt az állapotot kellene helyreállítani, mivel a két tér között a tudatosan hasonló megformálású szobrok erős vizuális kapcsolatot teremtettek, és kiemelték az Andrássy utat keresztező tengelyt. Lechner szobra ugyanis megvan, az Iparművészeti Múzeum előkertjébe vitték át 1948-ban, helyére 1960-ban Csorba Géza szocreál Ady szobra került, ami a maga nemében szintén jó emlékmű, de az Andrássy úthoz nem illik, és bárhol máshol elhelyezhető lenne.

A világháborúban a Jókai-szobor szerencsére épen maradt, bár a gránit talapzaton a golyónyomok máig felfedezhetők. A tér parkja viszont teljesen elpusztult, még 1947-ben is arról olvashatunk egy fővárosi interpellációban, hogy a téren óriási, szeméttel teli gödör tátong, ugyanis lőszereket robbantottak fel, amitől nagy kráter keletkezett, és ezt a környező házak lakói telehordták szeméttel. A polgári élet megszűnésével, a kávéházak bezárásával ért véget a tér történetének az a korszaka, amikor az Andrássy úthoz illő, gondosan megtervezett díszpark volt, és kezdődött el az időszak, amikor az eredeti elrendezését megőrző Jókai-szobor mögött egy hétköznapi, szürke kis parkocska rejtőzött. A szocializmusban ültették a fekete nyárfákat, amelyek öt megmaradt, hatalmas példánya ma a park legnagyobb értéke. Az 1960-as évek közepétől a tér Mozsár utca felőli végén játszótér létesült a korszakra jellemző acél mászókákkal és hintákkal: Terézváros öt játszótere közül az egyetlen, amely a Körúton belül lakó gyerekek számára elérhető volt.

Az eredeti játszótér 1981-ben az Állami Bábszínház előtti térrészen (fotó: Fortepan 141297 / Hlatky Katalin)

A tér mindig is szigetszerű kiképzésű volt, a közepén található parkot három oldalról utcák határolták, de ez csak az 1970-es évektől vált hátránnyá, amikor minden talpalatnyi helyet parkoló autók kezdtek elfoglalni. A Jókai utcán jelentős átmenő autóforgalom alakult ki, ami gyakorlatilag elvágta egymástól a térre néző házakat és a parkot. Ez a helyzet szinte törvényszerűen vonta maga után, hogy a parkosított sziget valóban sziget lett: félreeső, könnyen elkoszosodó, nem belátható. A tér elveszítette városi szalon jelleget, ami korábban vonzóvá tette, mivel az egysége megszűnt, parkoló autók mögötti járdaszakaszokra, útfelületekre és középső parkra esett szét. Ez az alapprobléma, amire a jelenlegi átalakításnak megoldást kellett volna találnia, és amivel a korábbi, kozmetikai jellegű felújítások nem kezdtek semmit:

a tér alapvető átszervezése, széttagoltságának megszüntetése nélkül ugyanis a fenntartási problémák is gyorsan újraképződnek.

A Jókai téren meglepően gyorsan le szoktak pusztulni a parkfelújítások: 1982-ben itt alakították ki a főváros egyik első, gyerekbarát, humánus játszóterét piros műanyagcsúzdákkal, fából ácsolt várral és palánkkerítéssel. Alig négy év múlva a Népszabadság már arról írt, hogy a fajátékok eltünedeznek, a kisvonatot lebontották, a padok környékén minden csupa szemét és üvegcserép – de a játszótér ebben a formában egészen 2006-ig fennmaradt. Az 1990-es évek közepétől az egyre jobban lepusztuló Jókai tér megújítását egy nagyszabású mélygarázsprojekttől remélte a kerületi önkormányzat, ami az összes fa kivágásával járt volna. A tiltakozást a Lányi András vezette Védegylet szervezte, akik rendszeresen tartottak tüntetéseket a téren a 2000-es évek elején, és jogi úton is megtámadták az építési engedélyt. Közben a magára hagyott téren a közterületi hajléktalanság megjelenésével egyre riasztóbb állapotok uralkodtak el.

hirdetés

A mélygarázstervet 2006-ban végleg elkaszálta a bíróság, mire az önkormányzat végre felújította a parkot. A minta a szomszédos, akkoriban népszerűsége csúcsán lévő Liszt Ferenc tér volt. Csakhogy a Liszt Ferenc téren régóta nem volt sem átmenő forgalom, sem parkolás, a Jókai téren viszont az alapvető térszerkezethez továbbra sem mertek hozzányúlni. Alig két év múlva a park megint vállalhatatlanul festett: „Az EU-konform játszótérrel felturbózott, pihenőparknak szánt zöld foltot úgy leharcolta a pesti publikum, hogy atól cettig rendbe kell rakni. […] Szemét, kosz, és kutyaszar, töméntelen mennyiségben” – írta ismét a Népszabadság. Az újabb felújítás sem oldott meg semmit, 2014-ben a közben megváltozott kerületvezetés régieskedő kerítéssel vette körül a parkot abban a reményben, hogy ez megoldja a hajléktalanság okozta problémákat, és be is kamerázták a területet. A Jókai tér közepén kialakult a sok pesti parkból ismert szabadidős ketrec: egy kifejezetten szűkös kis zöldfelület, magas kerítéssel övezve. Ebben az állapotban érte a teret a Tér_Köz pályázat elnyerése, és a tavaly elindult felújítás.

A Jókai tér a felújítást megelőzően (forrás: Budapest dialog)

Ha szemügyre vesszük a 2016-os koncepciótervet és a 2018-as végleges tervet, számos különbséget találunk. A közösségi tervezési folyamatban ugyanis módosították azokat az elemeket, amiket sokan kifogásoltak. Eredetileg ugyanis az önkormányzat (még az előző) a Jókai teret rendezvénytérként képzelte el, a Kolibri Színház felőli oldalon szabadtéri színpaddal. A hangszigetelést 8 méter magas, nyírott gyertyán élősövénnyel akarták megoldani, de a lakók – érthető módon – nem hittek abban, hogy ez tényleg védelmet nyújtana a zajtól, és az önkormányzat sövénynyírási képességeivel szemben is szkeptikusak voltak.

A színpadból végül olvasósarok lett, kivehető mobil ülőbútorokkal, ahol irodalmi rendezvényeket lehet tartani. A térrészt előnevelt, 5-6 méter magas sövényfalak övezik, és el is szeparálják az újonnan épült közvécétől és parkőri bódétől, amelyek a kerítésen kívülre kerültek. A lakók joggal örülhetnek, hogy a színpadot megúszták, de ettől még a nagyon szűkös parkterület jelentős részét továbbra is egy olyan elem foglalja el, ami túltervezett, zsúfolt és az idő nagy részében használhatatlan. Miközben a téren a legnagyobb hiány összefüggő szabad térből van. Vajon tényleg érnek ennyit a felolvasóestek?

A pihenőpark többi részét, ahogy említettük, telizsúfolták a szokásos elemekkel. A lakók játszóteret szerettek volna, aminek itt nagy hagyománya van, de helyette csak négy kisebb játék készült (köztük egy trambulin) a parkban szétszórva. Nem nagyon akartak viszont medencét, de ez 2022-ben nem kívánságműsor, a medence kötelező elem, el is foglal egy nagyobb darabot a parkocskából mindjárt a bejárati betonfal után, amin a kissé fellengzős „A magyar irodalom tere” felirat hirdeti a tér új identitását.

Ez egy olvasósarok (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

A közösségi tervezési folyamat egyértelműen pozitív hozadéka, hogy az eredeti koncepcióhoz képest nem zsugorodott össze a pázsitos térség a Jókai-szobor körül. Az első terven még szélesebb díszburkolatos terület látszik a tér Andrássy út felőli torkolatánál, de végül megmaradt a 20-as évek óta változatlan kialakítás, ami méltóságteljes környezetet biztosít a szobornak. És megmaradt a finom vonalú, alacsony parkrács is, ami már a két háború közötti felvételeken is feltűnik, és hozzátartozik a tér megszokott arculatához. Ez különösen örömteli, mert Budapesten a kortárs tervezők kíméletlenül irtanak minden olyan eredeti parképítészeti elemet, amely véletlenül átvészelte a szocializmust. Az utóbbi évek fájdalmas fejleménye volt a Vörösmarty tér és a Szervita tér eredeti, kovácsoltvas parkrácsainak kidobása, vagy a József nádor téren a névadó nádor szobrát övező pilléres-láncos korlát eltüntetése. A Jókai téren ehhez képest most csak a feszületet övező kovácsoltvas kerítés tűnt el. A Jókai-szobor körül is történtek azért változások, vágtak egy ösvényt a gyepes térségen át a szoborhoz, hogy oda lehessen sétálni, és rézsútosan levágták a parterre egyik sarkát egy új úttal, ami a betonfalas főbejárathoz vezet. Mindkettő szükségtelen, és rongálja az eredeti térépítészeti koncepció szigorú geometriáját, noha a téren ez volt az egyetlen történeti elem, amit érdemes lett volna a maga egészében megőrizni, és egyszerűen csak felújítani.

Mindez azonban részletkérdés a lényeghez képest: a mostani felújítás sem szüntette meg a Jókai tér széttagoltságát.

Ez egyértelműen nem a tájépítész hibája, hanem a megbízó korábbi önkormányzaté, amely megpróbált hozni is ajándékot meg nem is. Tagadhatatlan, hogy a teret három oldalról övező utakat valamelyest humanizálták. Az útburkolatot mindenütt szintbe hozták a járdákkal, így gyalogos preferenciájú övezet jött létre (és eltűnt a főváros egyik utolsó nagyobb 19. századi, kockaköves útfelülete – sok városban, például Londonban vagy Rómában már törekednek rá, hogy ezeket megőrizzék, nálunk nyoma sem marad, pedig a megcélzott forgalomcsillapításnak is jó eszköze lehetett volna). A parkolás is megszűnt a középső parkosított sziget oldalai mentén, ennek köszönhető a parkolóhelyek számának csökkenése, valamint az, hogy a tér déli házsora előtt a járdáról le lehetett húzni a gépkocsikat, és valamivel szélesebb lett a gyalogosok számára járható rész.

Más olvasatban: 38 darab parkolóhely miatt (a Mozsár utcai oldalt nem számítva) nem történt meg a tér teljes területének egyesítése, ami lehetőséget adott volna egy nagyvonalú, vonzó köztér kialakítására. Kétségtelen, hogy a parkolás és az átmenő forgalom teljes megszüntetése nem találkozott volna az lakók többségének helyeslésével, sőt minden bizonnyal tiltakozást váltott volna ki. Nemcsak a parkolás miatt: a lakók attól is joggal tarthattak, hogy a tér teljes egybenyitása esetén minden talpalatnyi helyet kitelepülős teraszok foglalnak el, és a vendéglátás a vele járó zajjal együtt kiszorítja őket mindennapi életterükből. Jól működő, erős korlátokat állító teraszszabályozás hiányában ez a félelem érthető, és a parkolás meg az út ma már egyfajta védvonalként is szolgál.

A Jókai tér azonban így soha nem lesz újra valódi tér. Lehet a középen lévő parkocskát tízévente újragondolni: minél több a nagy karbantartási igényű, épített elem, annál valószínűbb, hogy a következő felújításra hamar szükség lesz. Igazi előrelépést az jelentene, ha megszűnne a szétszabdaltság, és érvényesülni tudnának a tér valóban remek adottságai: a pompás térfalak és az egyébként nagyon kellemes, emberléptékű arányok. Ez a lehetőség úszott el – legalább egy újabb évtizedre.

A Jókai tér a névadó szobrával és a két háború közötti parkkialakítás maradékával az emlékmű körül (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)

Nyitókép: Vörös Szabolcs / Válasz Online

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Kult