Így sikerült 12 év alatt radikalizálni az alapvetően békés tanárokat

·2022.03.23

Az infláció felpörgése miatt a tanári fizetések rendezetlensége tavaly év végére elviselhetetlenné vált, ez azonban csak az utolsó csepp volt a pedagógusok keserű poharában – derül ki gimnáziumi tanár vendégszerzőnk írásából. A sztrájkot ugyanis nem bérkérdések, hanem szakmai problémák miatt hirdették meg eredetileg, több mint két évvel ezelőtt. A Válasz Online főszabályként nem közöl név nélküli írásokat, a központosított oktatási rendszerben azonban jogosak lehetnek a félelmek. Még akkor is, ha – mint jelen esetben – a szerző higgadt, durvaságot nyomokban sem tartalmazó leírását adja a helyzetnek. Az elmúlt évtized egy gimnáziumi tanár nézőpontjából.

2013 óta tanítok egy igen jó fővárosi gimnáziumban. Szeretem a munkámat, szeretnék még sokáig a köznevelésben dolgozni. Csakhogy vannak nehezítő körülmények, amelyeket nem tudunk iskolán belül megoldani. Ezért írom ezt a cikket. Név nélkül írok, mert nem szeretném az igazgatómat kellemetlen helyzetbe hozni, sem pedig további feszültséget szítani az amúgy is megosztott tantestületben. Honnan jutottunk idáig és hogyan? Ezt vázolom az alábbiakban.

2010 környékén sokan bíztunk abban, hogy a közoktatás jobb irányba fordul. Hogy pontosan milyen módon, arról persze eltérő vélemények fogalmazódtak meg, de általánosságban mi, tanárok bíztunk a javulásban. Sajnos azonban már a köznevelési törvény bevezetéskor sem úgy történtek a dolgok, ahogyan az akkori államtitkár szerette volna. Kicsit kevesebb pénzből, kicsit később vezették be, illetve amit hamarabb, azt elkapkodva (lásd: mindennapos testnevelésóra).

A tanár azonban alapvetően lojális és értékelvű emberfajta – nem lázadoztunk nagyon hangosan, nem voltak nagy tüntetések.

Aztán a kormányzat leválasztotta a fizetésünket a minimálbérről, a tanárhiánnyal érdemben nem foglalkozott, érdekegyeztető fórum az oktatáspolitika és a pedagógusok között pedig nincs. Nem tudni, mostanában kit, kiket jelent Magyarországon az oktatáspolitika. Ezzel párhuzamosan a tanárokat egyre többször bélyegezték maradinak, ellenzékinek és szakmailag alkalmatlannak a kormány részéről. Ebben a környezetben történtek a ‘16-os tanártüntetések és a sztrájk. Ezek a megmozdulások már akkor a vészharangot kongatták.

A kormányzat részéről kezdetben annyi volt a reakció, hogy „nem is tüntetnek sokan, tehát igazából nincs baj”. Később pedig: „ugyan sokan tüntetnek, de őket csak az ellenzék hülyítette meg”. Ez a reakció elvágta a valódi párbeszéd lehetőségét, a lenéző, lekezelő hangnemet ráadásul nagy nyilvánosság előtt engedte meg magának a tanárokkal szemben.

Nem, én nem azért tüntettem 2016-ban, mert bármelyik párt átmosta volna az agyamat. Tudok önállóan gondolkodni. Azért tüntettem, mert jelezni szerettem volna az ország vezetésének, hogy hamarosan nagy lesz a baj, és nem láttam más kommunikációs csatornát, amelyen ezt az üzenetet eljuttathattam volna hozzájuk.

Így sem sikerült persze: a következő években továbbra is hazugságnak bélyegezték a tanárhiányról szóló állításokat. A valóság ehhez képest ma már az, hogy részmunkaidős tanárok is osztályfőnökök lehetnek, akiknek nincs elég idejük az osztályukra, mert tanítás után rögtön rohannak a második állásukba programozni, könyvelni vagy magántanítani.

Menetközben megszűnt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet is, így mára egyetlen oktatási háttérintézmény maradt, az Oktatási Hivatal, amelynek a feladatai alapvetően nem szakmaiak. A szakmai javaslatokat, kérdéseket, egyeztetési szándékokat rendre le is söpörték azzal, hogy ne aggódjunk, készül az új Nemzeti Alaptanterv (NAT), az jó kezekben van, és nagyon modern lesz.

Végül 2018-ban valóban megjelent a NAT tervezete, ám ennek a véleményezésére mindössze egyetlen hónapot hagytak. Ez nem valódi konzultáció – már ha a szó eredeti jelentése fontos még valakinek.

A sok kritikára válaszul ismét elbújtak a NAT készítői, hogy bő egy évvel később, 2019 decemberében újabb „vitaanyaggal” álljanak elő. Erről azonban csak a Pedagógus Kar mondhatott véleményt (rosszat), hogy aztán a vitaanyag tartalmát hamarosan törvényként ismerhesse meg a szélesebb közönség. Tisztázzuk: a 2020-ban kiadott NAT-ot nem politikai indíttatásból, hanem szakmai alapon kérdőjelezték meg nagyon sokan. Ha pedig valaki a szakmához nem ért, az is könnyen beláthatja, hogy a bevezetés módjában kódolva volt a káosz. Januárban kihirdetett alaptanterv, amelyhez várhatóan áprilisban érkeznek majd a kerettantervek, amelyek alapján valakik elkezdik majd írni a tankönyveket, hogy szeptemberre azok az iskolában lehessenek… Ez ellen márpedig tüntetni kellett! Jegyezzük meg: az időpont 2020. február.

A tüntetést a koronavírus-járvány miatt elhalasztottuk, de nem feledkeztünk meg róla. Ahogyan a kormányzat sem. Sajnos sokadjára ismételgették ugyanazokat a paneleket, hogy aki kritizálja a NAT-ot, az nem hazafi, sőt, egyenesen a baloldal embere. Ezzel ismételten elvágták a szakmai párbeszéd lehetőségét. Nem segítettek az olyan nyilatkozatok sem, hogy a válsághelyzet miatt felszabadult a tanároknak rengeteg szabadideje (nem szabadult fel), így legalább el tudják foglalni magukat a tanterv átdolgozásával a saját iskolájuk számára.

A járvány ellenére 2020 szeptemberétől bevezették a friss kerettantervet, amelyhez, amint az előrelátható volt, gyorsan összecsapott tankönyvek, rohamtempóban összeollózott helyi tantervek készültek. Az alapos koncepciók kidolgozására azóta sem volt mód.

Mindeközben a pedagógusfizetések nem emelkedtek. Sokáig tűrte ezt a tanártársadalom, de 2021 végére elfogyott a türelem. Miért épp akkorra? Egyrészt év végére láthatóvá vált a nagymértékű infláció, amelyet a tanárok is közvetlenül érzékelnek a boltokban, vásárláskor. Másrészt az ekkor még csak tervben lévő, később ténylegesen megvalósuló minimálbéremeléssel a 200 000 forintos alapbér átlépte a kezdő tanár fizetését. Azaz átlépte volna, ha nem kellene a tanárok bérét is legalább a bérminimum szintjére kompenzálni. De mégiscsak átlépte azt a 2014-ben megállapított bért, amennyire a kormányzat egy tanárt értékel: a pedagógus életpálya első 10 évében a tanár a garantált bérminimumot kapja. (Pontosabban ennél 10 százalékkal többet, az ágazati bérpótlékot azonban nem törvény, csak kormányrendelet határozza meg. Így nagyon könnyű visszavonni is.)

A fő probléma azonban mégsem az, hogy mi, tanárok szomorúak vagyunk az alacsony fizetésünk miatt. Hanem hogy ez nem csak nekünk rossz, nem csak ránk és a családunkra van kihatással. Ha nyúzott, megalázott, lenézett emberek nevelik a gyerekeket, az bizony rájuk is hatással lesz. Azaz minden magyar családra.

Középiskolai tanári fizetések reálértékének változása az elmúlt két évtizedben (100% = 2002-es kezdő tanári fizetés). Adatok forrása: MNB; KSH; Education at a Glance

Tavaly év végére tehát már akkora lett a probléma, hogy a szokásos kormányzati reakciókon túl („a tanárokat feltüzelte a nemzetellenes baloldal, pedig már oly sokat emeltünk a fizetésükön”) megjelentek támogató megszólalások a legmagasabb szintről is. Novák Katalin, Gulyás Gergely, Kövér László és végül Orbán Viktor is azt nyilatkozta, hogy értik a problémát és most már tényleg rendezni fogják a pedagógusok bérét. 2023-tól.

A 2022. évnek mindössze tíz százalékpontnyi bérkompenzációval vágtunk neki, ami egyébként kevesebb, mint a sajtóban hangoztatott tíz százalékos fizetésemelés. Nekem, 9 éves tanítási tapasztalattal bruttó (!) 27 405 forinttal emelkedett a fizetésem, a 30 éve pályán lévő kollégámnak 34 510 forinttal. Közben megrekedtek a tárgyalások a szakszervezetek és az oktatásért felelős vezetők között. Ebben a helyzetben a legtermészetesebb következő lépés a sztrájk. Az a sztrájk ráadásul, amelyet egyszer már a társadalomra és a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel elhalasztottunk. Aztán kiderült: egy két éve kilátásba helyezett, csupán kétórás figyelmeztető sztrájkot sem képes tolerálni a hatalom. A legjobban az alábbi, miniszteri megszólalás jellemzi a hozzáállásukat: „Nem akarunk fenyegetőzni, de lesznek következményei a sztrájknak”. A megfélemlítések és a tudatos összezavarás ellenére mégis a tanárok nagyjából ötöde sztrájkolt. A közmédia a sztrájkról készített beszámolójában mindeközben egyetlen tanárt szólaltat meg, aki nem is értette, hogy miért elégedetlenkedünk. Azt a műsor készítői már „elfelejtették” a nézők orrára kötni, hogy az egyetlen megszólaltatott szakiskolai tanár. Akiknek két évvel ezelőtt lényegesen megemelték a fizetését.

Noha a bíróság kimondta, hogy jogosak a tanárok igényei, ezt néhány nappal később felülírta egy kormányrendelet: a tanár csak úgy sztrájkolhat, ha közben megtartja órái felét, a másik felében pedig felügyeletet nyújt a diákoknak. A kormány tehát a vészhelyzetre hivatkozva csorbítja a sztrájkjogot, miközben már a járvánnyal kapcsolatos összes egyéb korlátozást feloldotta. Maszk nélkül nyugodtan lehetnek együtt diákok és tanárok, akár oltatlan tanárok is. Sztrájk idején mégis különösen figyelni kell a diákok elkülönítésére, magyarul osztályonként kell rájuk felügyelni.

Ezzel a kormányrendelettel a döntéshozók lényegében kivették a sztrájkot, mint nyomásgyakorlási eszközt a pedagógusok kezéből. Utolsó lehetőségként maradt a polgári engedetlenség. Pontosabban van még egy. A legutolsó. Amellyel egyre többen élnek is. A pálya elhagyása.

Azóta megtartottuk a második sztrájkot is, ám a lényeg helyett ismét csak arról van szó, hogy a tanárok hány százaléka vett benne részt. Ez már csak azért is értelmetlen felvetés, mert a fokozódó tanárhiány miatt egyre több az óraadó és a nyugdíjas, akik amúgy nem sztrájkolhatnak. Különösen visszatetsző, amikor a miniszter ezeknek a tanároknak is köszöni, hogy nem vettek részt a munkabeszüntetésben. Valójában azonban mi sem sztrájkolni szeretnénk. Hanem tanítani. Emellett megfelelő kommunikációs csatornákra vágyunk, ahol érdemben lehet szakmai párbeszédet folytatni a területért felelős döntéshozókkal.

Így sikerült tehát 12 év alatt radikalizálni az alapvetően békés tanárokat, akik immár készek a legvégső jogi eszközhöz folyamodni, vagy akár azon túl is menni. Kár, hogy eközben még mindig nekünk kell bizonygatnunk, hogy amit teszünk, azt az oktatásért, a következő generációért, a hazánkért és a közös értékeinkért tesszük. Ezt pedig pártállástól függetlenül valljuk. A politikai vezetéstől nem várunk semmi teljesíthetetlent. Két dolgot csupán. Egyrészt teremtse meg a minőségi oktatáshoz elengedhetetlen feltételeket, utána pedig hagyja dolgozni a tanárokat. Ennyi.

Persze néhány bátorító szó is jól esne olykor – de nem vagyunk telhetetlenek.


Nyitókép: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által szervezett demonstráció résztvevői a Kossuth Lajos téren 2022. március 19-én (fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: vélemény