Horthy embere mentette meg Dobrev Klára nagyanyját – az elfeledett napló titkai
Történeti szenzáció Zsindely Ferenc, a Horthy-korszak egyik szürke eminenciásának eddig ismeretlen naplója. Az állambiztonsági levéltár és a Kronosz kiadó által megjelentetett Miniszter a frontvonalban című kötet a három miniszterelnök államtitkáraként, majd 1944. március 19-ig kereskedelmi miniszterként dolgozó politikus 1941 és 1946 között naponta írt reflexióit tartalmazza, páratlan betekintést nyújt Magyarország háborúba lépése, a német megszállás, a kiugrás és Budapest ostromának történetébe. A kötet szerkesztőjét, Szekér Nóra történészt kérdezzük a mából nézve szinte érthetetlen életútról: hogyan lehet valaki egyszerre németbarát, antibolsevik és antiszemita, illetve életét kockáztató embermentő és illegális kommunisták bújtatója? Nagyinterjú.
– A magyar szabadkőművességként ismert Magyar Közösségről szóló monográfiája, különböző állambiztonsági tematikájú munkái után Zsindely Ferenc világháborús naplója is erőszakkal teli, zűrzavaros eseményekről szól. Mi vonzza önt ezekhez a kegyetlen időszakokhoz?
– Az engem érdeklő huszadik századi történelem, különösen Magyarországon, ilyen. Kamaszként éltem át a rendszerváltást, lelkileg eléggé bevonódtam, különösen 1956-tal kapcsolatban, amelynek 1989-90-ben zajlott az újraértékelése. Megszólítva éreztem magam, mert szülők-nagyszülők révén éreztem a kapcsolódást, ami a korábbi korszakoknál hiányzott. Ezek valóban nem „nőies” témák, de a kutatásaim annyiban talán mégis azok, hogy nem csak az események logikája, hanem a történetek mögötti motiváció is érdekel. A Magyar Közösség esetében például nagyon megfogott az események sorstragédiája. A kommunista diktatúra nem csak politikailag kényelmetlen embereket hurcolt meg a koncepciós perekben, a férfiak bebörtönzésével családokat is tönkretett. Amikor elkezdtem foglalkozni a Közösséggel, élt még egy-két tag özvegye, interjúkat készítettem velük.
– Mitől különleges Zsindely Ferenc naplója?
– A korszakból számos közéleti személyiség, így például Márai Sándor vagy Illyés Gyula naplója ismert, Bethlen Istvántól Horthy Miklóson át Kállay Miklósig a legfontosabb politikusok emlékiratai is megjelentek. Utóbbiakban azonban óhatatlanul sok az önigazolás, illetve az azon frissiben lejegyzett benyomásokhoz képest több bennük a szerkesztés, a kozmetikázás. Zsindely szövege azért egészen rendkívüli, mert nem nagyon ismerünk a korszakból hozzá hasonlóan befolyásos politikai szereplőt, akinek fennmaradt volna a részletes naplója. Zsindely Teleki Pál egyik bizalmasa, 1939-től miniszterelnöki államtitkára volt, majd Bárdossy László és Kállay Miklós mellett is hasonló pozíciót töltött be, végül 1944. március 19-éig kereskedelemügyi miniszter volt. A korszak minden fontos politikai mozgásáról és döntéséről volt információja, s ezeket szinte minden nap lejegyezte. Ráadásul meg is őrizte a feljegyzéseket, akkor is, amikor ez veszélyesnek számított – a szovjetek és a kommunisták már 1945-től vadásztak a politikai elit naplóira, mert azok anyagát felhasználhatták koncepciós eljárásokhoz. Ezért aztán félelmükben sokan megsemmisítették feljegyzéseiket. Zsindely szerencsére nem így tett.
– Azt értjük, hogy a kommunizmus bukása előtt miért nem jelenhetett meg a szöveg, de miért kellett várni a rendszerváltás után 30 évet?
– Egyrészt a napló 2000-ig titkosítva volt. Zsindely Ferenc halála után felesége, Tüdős Klára átadta a füzeteket az államosított Sárospataki Református Kollégium könyvtárának, ahol a feltűnés elkerülése végett valószínűleg más néven vették leltárba. Kicsit feledésbe merültek a szövegek, miközben a naplót Zsindelyék kitelepítése idején őrző K. Kovács Péter néprajzkutató özvegye mindig feladatának érezte, hogy kiadják.
– A kötet egy ritka ellentmondásos személyiségről tanúskodik. Egyfelől Zsindely a Horthy-korszak főtisztviselőjének prototípusa: köznemesi származású jogász, első világháborús tüzértiszt, antibolsevik, németbarát és antiszemita. Másfelől kapcsolatban áll a parlamenten kívüli baloldallal, jó viszonyt ápol a népi írókkal és feltétel nélkül támogatja feleségét, Tüdős Klárát, aki az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállás után többszáz zsidó asszonyt és gyermeket rejt el különböző intézményekben. Sőt a Zsindely-házaspár saját villájában is hetven üldözöttnek, köztük Apró Antal feleségének ad menedéket az ostrom idején. Nem áll össze a kép.
– Az egész naplónak valóban ez a szintje a legizgalmasabb. A korszak tele van feloldhatatlan ellentmondással, vagy amit ma annak látunk. A helyzet szorongatottsága szült visszatekintve teljesen érthetetlen ideológiai összekapcsolódásokat. Zsindely és mások megértéséhez is kulcsfontosságú pillanat, hogy az osztrák Anschluss után 1938-ban a kor szuperhatalma, a Német Birodalom a szomszédunk lett. Addig az volt a magyar alapállás, hogy Trianon revízióját akarjuk elérni, ki akarunk törni az elszigeteltségből, meg akarjuk változtatni a status quót. Utána minden felelős politikai szereplőnek el kellett gondolkozni a helyzet alakulásán: ugyan rettegünk a Szovjetuniótól, ott van megélt élménynek az 1919-es tanácsköztársaság, de a hitleri Németország, bármennyire is szövetségesünk a revízióban, mégiscsak fenyegeti a szuverenitásunkat. Innentől bizonyos értelemben Berlin ellen is védekezni kell, s ebben a küzdelemben azok is jól jönnek, akik teljesen más ideológiai alapról jutottak hasonló következtetésre.
A látszólag egymással ellentmondásban álló cselekedetek megértéséhez tudnunk kell azt is, hogy Zsindely tisztában volt vele: akármi lesz is a háború végkimenetele, a Horthy-rendszerként ismert berendezkedésnek vége van.
Mindenképpen új világ jön, amiben – már csak a geopolitikai meghatározottságok, a Szovjetunió befolyása miatt is – nagyobb szava lesz a baloldalnak. Ezért ő és sokan mások elkezdték keresni a kapcsolódási pontokat a majdani új világ vezetőivel.
– Ezért vezeti Zsindely a majdani népi kollégiumok elődje, az illegális kommunistáknak is otthont adó Györffy István Kollégium védnöki testületét? Mert ez megint egy abszurd helyzet: azok érdekében veti latba befolyását, akik le akarják rombolni az ő világát.
– Noha Zsindely Ferenc nem egy Bibó István-szintű gondolkodó, pontosan látta a korabeli politika abszurditásait. Ki is szól néha a naplóból, amikor valami közjogi gittrágás folyik a parlamentben, hogy a képviselők nem látják, a háború után nekik már nem lesz szavuk? Zsindelyben nagyon erős volt a Szovjetuniótól való félelem, megrémítette az osztályharc. Ezzel szemben látott alternatívát a Györffy Kollégiumban, illetve a társadalom alsó rétegeiből szerveződő körökben, amelyek ugyan baloldaliak, de nem feltétlenül állnak az osztályharc alapján. Nyilván volt ebben a kezdeményezésben önérdek is Zsindely részéről, de szerintem meghatározóbb az ország iránti felelősség. Ha már jönnie kell egy új világnak, olyanok vezessék, akik elsajátítják a politika kultúráját, fogásait, s valamiféle kapcsolatban állnak a „régi világ” képviselőivel – így lehet elkerülni az 1919-es felfordulás megismétlődését. A történelem persze más irányt vett, de ezt Zsindely akkor még nem tudhatta.
– A harmadik zsidótörvény elfogadása idején Zsindely Ferenc miniszterelnökségi államtitkárként részese a vonakodó felsőház meggyúrásának. Néha kiszól a jogfosztó rendelkezések miatt „túl sokat akadékoskodó” egyházakra. Aztán ugyanez a Zsindely Ferenc feleségével együtt életét kockáztatja az üldözöttekért. A naplóban viszont semmi reflexió nincs arról, hogy olyanok megmentésében segít, akiknek nemzetből való kitagadásában aktívan részt vett.
– Zsindely korának embere. A húszas évek fajvédő gondolata jegyében a kapitalizmust összekötötte a zsidósággal. Középosztályi versengésnek fogta fel a „zsidókérdést”, nem is töprengett az árnyalatokon. A zsidótörvényeket is ennek függvényében nézi. Ugyanakkor azt is megfogalmazza több helyen, hogy e jogfosztó intézkedésekkel elkerülhető a kérdés radikalizálódása. Ezt olyannyira így gondolta, hogy mélyen megrázza a magyar zsidóság kegyetlen kiszolgálása 1944 tavaszán-nyarán egy idegen hatalomnak. Leírja: ami történik, az egész nemzet szégyene. Az a benyomásom: ekkoriban szembesült azzal, hogy amit ő középosztály-politikának meg gazdaságpolitikai versengésnek tartott, az valójában mérhetetlen szenvedést zúdított ártatlan, hétköznapi emberekre.
Például egyik bejegyzésében rácsodálkozik, milyen sok szegény ember hord sárga csillagot: saját sztereotípiáival is szembe kell néznie, számára ugyanis addig a „zsidó” a „gazdag” szinonimája volt.
Erőteljesen megjelenik nála, hogy erre az embertelenségre nincs magyarázat. Megfogalmazza: ahogy a bolsevikok osztályalapon üldözték az embereket a Szovjetunióban, a magyar állam ugyanazt csinálja a zsidósággal, „ezért meg kell majd bűnhődnie”. A két dolog közé egyenlőségjelet tesz, aminek az ő esetében azért is különösen nagy súlya van, mert számára a bolsevizmus jelenti az ősfélelmet.
– E félelem miatt írhatja, hogy a végsőkig ki kell tartani Berlin mellett, pedig már Sztálingrád előtt úgy vélte, a németek elveszítették ezt a háborút is. Miért nem gondolta végig Zsindely, hogy a vesztes oldalhoz való ragaszkodás katasztrófát hoz az országra?
– Ezen a kérdésen ő a naplóban rengeteget gondolkodik, ez a fő dilemma, amihez újra és újra visszatér. Érdekes, hogy a végkimenetel tekintetében mennyire nem csupán a végső német vereségben vagy győzelemben gondolkodott, sőt egy német–szovjet, német–angolszász különbéke lehetőségének mérlegelése is előkerül időnként. Zsindelynek a németekhez való viszonya hosszú ideig abból a helyzetértékeléséből, vagy pontosabban szólva reményéből fakad, hogy Hitler győzni nem fog, de meggyengíti annyira a szovjeteket, hogy ne foglalhassák el Európát. A németek melletti kitartás határa ott van, amíg ezt a reményt reálisnak látja. Amikor a szovjetek átkelnek a magyar határon, különösen, amikor már Budapest körül állnak, teljesen értelmetlennek tartja az ellenállást. 1944 novemberében többször is megfogalmazza, hogy jó lenne mihamarább túl lenni az egészen, és szidja a németeket, akik nem adják fel a harcot.
– Zsindely naplójának elolvasása után kevésbé magabiztosan teszünk kijelentéseket arról, hogy mit lehetett volna csinálni. Ön szerint a háborúba való belépés után mekkora volt az ország mozgástere? Le kellett volna-e mondania például Horthynak a német megszállás után?
– Végtelenül tragikus a naplóból kirajzolódó történet, mert megoldhatatlan dilemmákkal szembesült a magyar politika. Erre jó példa Horthy mozgása március 19-ét követően. Egyrészt helyén maradása semmiféle mérséklő hatással nem bírt a németekre. A zsidósággal az első pillanattól kezdve brutálisan bánnak, magyar állampolgárok százezreit hurcolták vidékről haláltáborokba a magyar hatóságok segítségével. A deportálás leállíttatását, vagyis a budapesti zsidóság megmenekülését az auschwitzi haláltáborból viszont Horthy nélkül lehetetlen lett volna végigvinni. A lemondás mérlegelésekor egy másik szempontot is figyelembe kell venni.
Amennyiben Horthy távozik, helyére egészen biztosan a németeket totálisan kiszolgáló ember kerül, így a kiugrásnak még a lehetősége is elvész.
Egyedül Horthynak volt olyan tekintélye és befolyása, hogy egyáltalán esélye legyen egy kiugrásnak – arról nem is szólva, hogy egy fegyverszüneti küldöttség legitimitását államfőként ő adhatta meg. Mi persze tudjuk, végül nem sikerült a német szövetség elhagyása, de ezt 1944 tavaszán még nem lehetett látni. Az országot rengeteg szenvedéstől kímélte volna meg, ha sikerül a kísérlet.
| Névjegy // Szekér Nóra A Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem, német és esztétika szakán végzett. Doktori disszertációját a Magyar Testvéri Közösségről írta, amely a Jaffa kiadónál jelent meg 2017-ben. Jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója. Szakterülete a huszadik századi magyar történelem, azon belül is a náci Németországgal szembeni ellenállás és az 1945 utáni koncepciós perek.  |
– Nem volt halálra ítélt kísérlet a német szövetségből való szabadulás? Zsindely naplójából kiderül, a kormányzat és az államigazgatás tele volt német ügynökökkel.
– Ha az előbb azt mondtam, Horthy nélkül nem volt esély kiugrani, az események ismeretében azt kell mondanom, vele sem. Zsindely leírja, hogy az általa egyébként nagyon tisztelt idős kormányzó már-már idegesítően optimista, miközben az ország a vesztébe rohan. Hiányzott Horthyból egy ilyen kockázatos manőverhez szükséges dörzsöltség, ami mondjuk Bethlen Istvánban esetleg meg lett volna. A kiugrás levezénylése rámutat Horthy bizonyos korlátoltságára is: ragaszkodása ahhoz, hogy a szövetség felmondásáról először a németeket kell értesíteni, abszurd volt és ezt már a kortársak is így látták. A kudarcban része van szerintem annak is, hogy sokan, még a szervezésbe beavatottak is, bizonytalanok voltak. Tartottak attól, hogy a kiugrás még rosszabb helyzetet eredményez, s ezért haboztak a végsőkig. Zsindely 1944 októberében már nincs is benne a politikában, csak nagyon homályos információi vannak az eseményekről. A kiugrás idején fel is háborodik, hogy kockára teszik Magyarország státuszát. Később, az ostrom alatt már felülbírálja álláspontját és elismeri, nagy dolog volt, hogy Horthy belement és legalább megpróbálta a dolgot.
– A egyik legmegrázóbb és legtitokzatosabb rész Budapest ostromáról szól. Tengernyi szenvedésről olvasunk, ugyanakkor Zsindely keveset ír arról, milyen kapcsolatai voltak az illegális kommunistákkal és hogyan kerültek villájába a mozgalom tagjai, például Apró Klára, Apró Antal felesége, vagyis Dobrev Klára nagyanyja.
– Még Teleki Pál bízta meg Zsindelyt azzal, hogy építsen ki kapcsolatot a munkásmozgalmakkal, főként a szakszervezetekkel, valószínűleg innen eredtek az ismeretségei. Somogyi Miklós, a szakszervezeti mozgalom vezető személyisége hozta az 1944 őszén menekültotthonná alakított villába Apró Klárát és gyermekeit. De Zsindely ezt már csak az ostrom után írja le, hiszen ilyen információkat a német megszállás időszakában életveszélyes lett volna lejegyezni egy olyan naplóba, amit bármikor megtalálhatnak. Apró Klára egyébként Zimányiné néven szerepel a naplóban, februárban pedig Zsindely beszámol arról, hogy „Tóni” – a férj látogatása után kiderült, hogy Zimányi csupán álnév, Apró a rendes családi nevük. A naplóból érzékelhető, bár nem voltak tisztában, hogy pontosan kit is bujtatnak a házukban, azt azért sejtették, hogy üldözött munkásmozgalmi emberekkel van dolguk. Tüdős Klára az 1960-as évek végén írt visszaemlékezéseiben mesél el egy történetet: jóval az ostrom előtti hetekben, amikor még Apró Antal feljárt látogatóba a családjához, elromlott a kályha, a kéményen kellett volna egy kicsit javítani.
Mivel a Zimányi álnéven szereplő Apró Antal papírjai szerint kőműves volt, megkérték a javításra. Ő neki is látott, de a művelet nagyon nem sikerült. Ebből is tudhatták, hogy nem teljesen az, akinek mondja magát.
„Zimányiné” jól tudott oroszul, s amikor a bekvártélyozott szovjet katonák már nagyon gyötrik őket, „proletár Klári” elmegy a helyi szovjet parancsnokságra és intézkedése nyomán megszűnik a zaklatás, ez is jelezte, hogy fontos kommunista aktivistáról van szó.
– A Szakasits-Schiffer családdal hogyan kerülnek kapcsolatba Zsindelyék?
– Bizonyos kapcsolatok kialakultak a református egyházon keresztül is. Schifferné Szakasits Klára, Szakasits Árpád szociáldemokrata politikus lánya például ezen a vonalon érkezett. Visszaemlékezéseiben megírta, hogy amikor a férjét letartóztatták, ismerősei és illegális kommunista barátai nem tudtak neki segíteni. Elment Joó Sándor református lelkészhez, aki egyrészt rögtön tudta, kiről van szó, másrészt azonnal talált megoldást. Szakasits Klára hamarosan már a Zsindely-házaspár Istenhegyi úti villájában volt a három gyermekével. Viszont miközben Apró Klára végig ott lehet, Zsindely Szakasits Klárát távozásra kéri, mondván, már így is rengetegen vannak és ismert édesapja miatt veszélynek teszi ki az egész közösséget. Szakasits Klárát három gyermekével leviszik a Maros utcai csecsemőotthonba, amit ugyancsak Tüdős Klára alapított és működtetett. Onnan is tovább menekülnek, csak a középső fiú, a két és fél éves Schiffer Péter (Schiffer András édesapja) marad ott, aki az otthon kibombázása után került fel ismét a villába. Zsindelyék 1951-ben kézhez kapták a kitelepítési határozatot, amit szabad elköltözésre változtattak: ha egy héten belül szállást találnak maguknak, a kitelepítés helyett oda költözhetnek. Így kerültek Balatonlellére, ahol egy nyaralónak lettek a házmesterei. Amikor a hatvanas években, Zsindely halála után Tüdős Klára visszatért Budapestre, akkor Apróék segítették lakáshoz jutni.
– Tüdős Klára a napló egyik hőse: a jelmez- és divattervező társasági dámából mélyen hívő református asszony lett, aki életét másokra áldozza a háború alatt és után is.
– Pontosan. Tüdős Klára nagyon izgalmas személyiség. Korának híressége, divattervező, színház- és filmrendező, a korabeli közélet központi szereplője. Az ő egyéniségéről és a kettőjük érzelmi kapcsolatáról is érdekes képet ad a napló. Zsindely feljegyzései arra az időszakra esnek, amikor Tüdős Klára mély megtérésen megy át, majd a református egyház életébe is bekapcsolódik, ő lesz a Református Nőszövetség elnöke. Tüdős Klára hatása Zsindelyen is lemérhető. Habár Zsindely feleségéhez hasonlóan nagy múltú református családból származik és kapcsolata az egyházzal mindig is élő volt, de ezekben a nehéz években érik ez benne mély hitté: a napló elején még azzal viccelődik, hogy nem szokott templomba járni, a végén már bántja, ha egy vasárnap nem jut el istentiszteletre és folyamatosan olvassa a Bibliát. Ebben az elmélyülésben az ostrom élménye is meghatározó szerepet játszott. Felesége írt egy esszét Zsindely Ferencről, ahol többek között bemutatja a férje személyiségében a háború borzalmai által okozott változást. Korábban dolgozott benne a vadászlélek, minden további nélkül megölte az állatokat. De a megtapasztalt rengeteg szenvedés és halál után nem vett többé puskát a kezébe. Onnantól szeretett fáira és madaraira összpontosított.
– A naplót feldolgozva változott a képe arról, hogy alakulhatott volna-e másként Magyarország sorsa?
– Egyik kérdésében úgy fogalmazott, hogy Zsindely naplójának elolvasása után kevésbé magabiztosan fogalmazunk meg állításokat arról, mit is kellett volna csinálni. Ezt az érzést én is átéltem. A naplónak nem az az üzenete, hogy elemezzük Zsindely és rajta keresztül az elit politikájának igazát vagy tévedéseit. A szöveg nem az igazsághoz, hanem a korszak megértéséhez vezet közelebb minket. Például annak megismeréséhez, hogy a jelenből nézve egyértelműen hibás döntések mögött milyen tényezők állhattak. A jobb megértés persze még nem jelent felmentést. A naplót olvasva bennem az az érzés erősödött, hogy stratégiai szinten mennyire nincs megoldás. A lehetőségek folyamatosan szűkülnek, és ebből adódóan a döntéshozók egyre rosszabb helyzetbe kerülnek. Az egész napló visszaadja azt a szorongató érzést, ahogy mind jobban szorul a hurok, aminek a vége az ostrom és a szovjet megszállás.
– Ha ennyire rossz volt a helyzet, miért töltöttek Zsindelyék ilyen sok időt vadászattal? Nyomasztó érzés olvasni, hogy a politikai elit szórakozik, miközben honvédek véreznek a fronton.
– A megértéshez látnunk kell, hogy egyre szűkebb a mozgástér. Egy adott helyzetben cselekvő politikus döntését nem feltétlenül csak az határozza meg, hogy milyen lesz a megítélése húsz meg hetven év múlva, ő az adott pillanatban az országban élőkért felelős. El lehet például gondolkodni a németekkel szembeni fegyveres ellenálláson, a mából nézve ennek elmulasztása hatalmas kár, de meg kell nézni, mi történt a lengyelekkel, akik már 1939 óta harcoltak: a háború végére minden ötödik lengyel meghalt. Ezt senki nem akarta kockáztatni, viszont a kockáztatástól való félelem leszűkítette a mozgásteret. Mindez olyan nyomasztó, hogy lehetetlen volt vele szembenézni. Ez szült egy elsőre furcsának ható választ, amit Zsindelynél érzékelni lehetett és önnek is feltűnt: anakronisztikus módon tartják fenn a régi világ néhány külsőséges elemét, például a vadászatokat. Nem azért, mert léhák vagy felelőtlenek, hanem mert a fenyegető jövő rémképe elől néha muszáj elmenekülni. Olyan korszak ez, amikor a szerző minden szilveszteri naplóbejegyzésben hálát ad, hogy még nem akasztották fel. Ilyen lelkiállapotban nehéz meglelni a kiutat.
Nyitókép: Szekér Nóra az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (fotó: Válasz Online/Bielik István)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
