A magyar sokféleség védelmezője – búcsú Schöpflin Györgytől

·2021.11.19

Néhány nappal nyolcvankettedik születésnapja előtt elhunyt Schöpflin György politológusprofesszor, a Fidesz korábbi európai parlamenti képviselője. Kutató, újságíró és régi vágású konzervatív értelmiségi volt, aki rendszeresen felemelte a szavát a közbeszéd eldurvulása ellen. „A politika örök kísértése – nem csupán a jobboldali pártoké – a fél- vagy teljesen jakobinus, centralizált államberendezkedés, miközben a hazai sokszínűség szerintem más irányítást igényelne” – mondta a Válasz Online-nak. A lapunknak többször nyilatkozó tanár-politikusról Ablonczy Bálint írt nekrológot.

Elment hát Schöpflin György is, a már csak nyomaiban létező régi magyar és európai világ egyik utolsó képviselője. Polgár volt, abból a fajtából, amelyet Márai Sándor olyan szépen siratott el. A Fidesz 2004 és 2019 közötti európai parlamenti képviselője még ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely nem kitüntetésként hordta érdemdús felmenőit. Például a Nyugat jeles kritikusaként számontartott nagyapát, Schöpflin Aladárt, a negyvennyolcas és világháborús hősöket bőven termő családból származó nagyanyát, Maderspach Irént vagy édesapját, Schöpflin Gyula műfordítót. Származása, neveltetése ott volt minden gesztusában. Aligha tudunk más egykori politikust említeni, aki versidézetekkel zárta emailjeit, akit egyaránt szenvedélyesen érdekelt az észt történelem, a francia gasztronómia és Magyarország jövője.

Tízévesen, 1950-ben került Nagy-Britanniába, miután édesapja lemondott stockholmi nagyköveti pozíciójáról és családjával együtt emigrált. Schöpflin György kutatóként és a BBC újságírójaként is sokat foglalkozott a szovjet érdekszférába szorult Kelet-Európa múltjával és jelenével. Késmárki rokonait látogatta például, amikor 1968 augusztusában a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát; ő volt az első nyugati újságíró, aki kikeveredett az elfoglalt országból. Nagy feltűnést keltett, amikor 1977-ben lényeglátó és a nyugati fülek számára is érthető összefoglalást írt a romániai magyarság mind jobban beszorított helyzetéről. A térség nemzeti mozgalmainak elismert szakértőjeként a London School of Economics-on, majd 1994-től Londoni Egyetem Szláv és Kelet-európai Tanulmányok Intézetében volt egyetemi tanár. Beleásta magát az európai integráció történetébe, 2004-ig Jean Monnet-professzorként uniós tanulmányok területén folytatott oktatási és kutatási tevékenységet. Az elméletet cserélte gyakorlatra, amikor 2004-ben az első magyarországi európai parlamenti választáson a Fidesz képviselőjévé választották.

Talán a világot – benne önmagát – humorral és iróniával szemlélő habitusa is tette, hogy miközben Schöpflin György lojális volt, a pártpolitikai egyenruha számára mindig szűk maradt. Ahogy kutatóként és újságíróként, úgy politikusként is kíváncsi volt a tőle eltérően gondolkodókra, és mert kibeszélni a mind egyhangúbb szekértábor-kórusból. „Nem vagyunk hajlandók elfogadni a magyar sokféleséget. (…) A politika örök kísértése – nem csupán a jobboldali pártoké – a fél- vagy teljesen jakobinus, centralizált államberendezkedés, miközben a hazai sokszínűség szerintem más irányítást igényelne” – mondta például 2019-ben a Válasz Online-nak.

A gyerekként elveszített, majd felnőttként ismét megtalálta hazája iránti őszinte aggodalom vezette akkor is, amikor podcast-adásunkban a hisztérikus közbeszéd veszélyeiről beszélt.

„A mai magyar politikai élet nyelvezete mindkét oldalon elfogadhatatlan. (…) Mind a két fél kiveszi a részét ezekből a túlfeszített dolgokból. Rettenetesen sajnálom, hogy ez alakult ki Magyarországon. Ez egy kettősség, ahol az ellenzék tartja fenn a Fideszt, a Fidesz az ellenzéket – mind a kettő tanul a másiktól. A 2002 és 2010 közötti időszak legfőbb tanulsága, hogy a kormány nem vett tudomást az ellenzékről, mintha az nem is létezne. Mit mond erre a Fidesz? »Igen, tényleg, Magyarországon ezt így kell.« Nem mondom azt, hogy Magyarországnak a legfantasztikusabb ellenzéke van, de elfogadom azt, hogy időről időre egyik vagy másik ellenzéki párt egész jó ötlettel jöhet elő. De hiába jön elő, a Fidesz erre nem hajlandó lépni. Mindkét fél úgy éli meg, hogy bármilyen engedményt tesz, a másik fél előrenyomul. Ez a magyar politikai átok – nem turáni, mert ezt mi magunk hoztuk létre.”

Schöpflin György mindent megtett az általunk létrehozott átok elhárításáért; nem rajta múlt, hogy a méltányosság, az éles, de tisztelettudó vita kultúrája soha nem tűnt ilyen távolinak itthon és külföldön egyaránt.

Szívesen idézte 19. századi kedves angol költője, Alfred Tenysson Odysseus című versének sorait, amikor a politikai karrier lezárása után életről esett szó. „A sziklákon már hunyorog a fény; / a nappal sápad: kél lassan a hold: /a mélység zendül. Föl, barátaim, / nincs még túl késő uj földet keresni.”

A magyarra Szabó Lőrinc által fordított költemény így folytatódik: „El a parttól, és hasítsuk a zengő / barázdákat; akarom, hogy repűljünk / túl a napon s túl minden nyugati / csillag fürdőjén, mire meghalok.”

Schöpflin György bátran hasította a „zengő barázdákat”; néhány nappal a nyolcvankettedik születésnap előtt egy kivételesen gazdag és termékeny élet zárult le.


Nyitókép: Európai Parlament/Didier Bauweraerts

Kategória: nekrológ